Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

Világ proletárjáig egyesüljetek! Bratislava, 1969. január 5. # XXII. évfolyam, 1 (4.) szám # Ara 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Amikor néhány évvel ezelőtt arról olvastunk, hogy az ember még 1970 előtt eléri a Holdat, meglehetősen kételkedtünk ebben. Azóta azonban oly messzemenő eredményeket ért el az űrkutatás, oly fantasztikus erejű hordozórakétákkal gyarapodott az űrpilóták fegyvertára és egyúttal oly tökéletes irányító- és vezérlőrendszer áll az űrrepüléseket irányító szervek rendelkezésére, hogy a tegnap még fantasztikusnak tűnő cél elérése ma már igen valószínűnek látszik. A Hold elérésére irányuló törekvés utolsó fázisába lépett. Amerikai űrhajósok már körülrepülték égi kísérőnket és arra készülnek, hogy leszállnak a felszínére. Természetesen a szovjetek sem tétlenkednek. Ezt bizonyítja azon kijelentésük, hogy ha netán veszélybe kerülnének amerikai kollégáik a Hold környékén, készek expedíciót küldeni megmentésükre ... Legizgalmasabb szakaszába lép tehát az a nagy verseny, amelynek célja a Hold. Képünkön: Lowell, Anders és Borman, a világűrkutatás utolsó hősei. LŐRINCZ GYULA: Egy év januar mében Most egy éve történt a nagy fordulatot jelentő JANUÁR, a párt központi bizottságának az a történelmi jelentőségű plenáris ülése a prágai várban, mely leváltotta Antonín Novotnýt a vezető titkári funkcióból és helyette a központi bizottság egyhangúlag Alexander Dubčeket választotta meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető titkárává. Bármennyire nehéz, bonyodalmas év volt ez, mégis eltelt és ma már JANUÁR első éves jubileumát ünnepeljük. Nagy dolog az, hogy már egy évet egy új szellem, január szellemében éltünk át. Ez már némi garancia arra, hogy nincs visszaút a január előtti időszakhoz, de szerintem mégis nagyon rövid idő ahhoz, hogy értékelni lehessen az elmúlt egy év történelmi jelentőségét, pozitívumait és negatívumait, jó és rossz oldalait. Negatívumait, rossz oldalait? Nem tudom, használhatom-e egyáltalán ezeket a kifejezéseket, mert talán helyesebb volna úgy használni, hogy előre nem látott, ót nem gondolt, nem várt rossz, negatív kísérő jelenségeit. Persze, most valaki szememre vethetné, hogy szép „kísérő jelenség" az, amikor a választásokat sürgetve több helyen kiadták a jelszót, hogy „igen, nemzeti bizottságokat, de kommunisták nélkül", „Dubčekkal Dubček ellen". Vagyis ez azt is jelenthetné, hogy kommunista jelszavakkal a kommunisták ellen, szocializmussal a szocializmus ellen. Magam is láttam egy csoportosulást Prágában a volt Myslbek szalon helyén, a Príkopyn, ahol két hosszú hajú ifjú agitált a népi milícia ellen, majd aláírásokat gyűjtöttek annak feloszlatására. Először sorsjegy-elárusítóknak néztem őket, őszintén megmondva alábecsültem jelentőségüket, úgy gondoltam, ezt nem kell komolyan venni, de úgy látszik, igaz a jelszó, hogy „sok kicsi sokra megy". Párhuzamosain folyt a volt kommunista funkcionáriusok bírálat). Ez magában véve nem lett volna hiba, hiszen magunk kezdtük el azokkal szemben, ahol ez indokolt volt, de már nem mi folytattuk. És a kritika már nem is válogatott, már nemcsak azokat érte, akiknek a különféle deformációkban része volt, hanem azokat is, alík éppen ezek ellen harcoltak. Igy lehetett azután általánosítani: a személyekről átvinni a vádat az egész pártra. Senki más nem volt bűnös, senki más nem csinált hibát, csak a kommunisták, csak a kommunista párt! Megindultak a rágalmak szövetségeseinkkel szemben is. Mi hallgattunk, készültünk leszámolni ezekkel a jelenségekkel. Ez egyszerű is lett volna adminisztratív módszerekkel, mint azelőtt. Máshogyan képzeltük január után ezt is. Őszintén bíztam, hiszen szinte ezzel a párttal nőttem fel. Ismertem sikeresen vezetett bérharcait a régi, kapitalista világban, kiállását minden progresszív megmozdulás mellett. Kezdeményezését az ellenállási mozgalom megszervezésénél, a német fasiszta megszállás idején, a nemzeti felkelésben. Szerepét 1948 februárjában, vagy az 1 évvel ezelőtti nagyszerű győzelmét a januári plenáris ülésen. Barátaink, szövetségeseink figyelmeztetései, tanácsai ellenére bíztunk abban, hogy magunk is leszámolunk a jelenségekből fokozatosan egyre szélesebb, szervezettebb mozgalommá fejlődő antiszocialista jobboldali elemekkel, ugyanúgy, ahogy veszélyen kívül helyeztük a szektás, dogmatikus törekvéseket végeredményben már a januári plenáris ülésen. Ma már késő volna arról vitatkozni, hogy sikerült volna-e helyzetünket egyedül megoldanunk vagy nem, mert az augusztusi események ezt a vitát már tárgytalanná tették. Az a bizonyos „realitás", amelyben ma élünk, előtérbe helyezi a kérdést, hogy ma mi a teendőnk. Egy mondatban röviden összefoglalva ennyi: politikai és gazdasági életünk konszolidálása. Befejezésül talán kicsit bővebben is szükséges aláhúzni, szövetségeseink, barátaink minden nemzetközi tárgyaláson, elismerték a januári plenáris ülést, és soha fel sem vetődött még csak a gondolata sem ónnak, hogy visszatérjünk a január előtti, adminisztratív jellegű irányítási formákhoz, a bürokratikus módszerek alkalmazásához, a kabinet-politikához, a káderpolitika deformált módszereihez. Minden központi bizottsági ülés megerősítette, hogy folytatni kívánjuk a megkezdett gazdasági reformot, a humnizmus, a szocialista demokrácia szellemének további elmélyítését. A párt vezető szerepének érvényesítését. A szocialista törvényesség betartását. Ügy gondolom, január évfordulóján nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy mivel népünk döntő többség teljes mértékben elismeri pártunk mai politikai irányvonalát — nincs veszélyben a szocializmus ügye, nincs veszélyben január szelleme, amelyet becsülettel teljesíteni kívánunk.