Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-14 / 11. szám, kedd

ELŐRE A CSÜCS FELÉ...' Hét éve történt. Kuna századost és Kŕlžek főhadnagyot az egyik Tátra környéki egységhez helyezték át. Mindketten vérbeli hegymászók lévén, nagyon megörültek az átvezényelésnek, és hamarosan össze ls melegedtek. — Százados elvtárs, a raktárban hegymászó felszerelések is vannak — ezekkel a szavakkal fogadta Kunát Kfížek főhadnagy az egyik reggel. Egymásra néztek, aztán elindultak a raktár felé. Előszedték a porlepte felszerelést, és nézegették, vizsgálgatták, majd a százados törte meg a csendet. — Hegymászó csapatot alakítunk ... S mint aki jól végezte dolgát, a parancsnoki iroda felé vette útját. Az engedélyt megkapva munkához láttak. Kiválogatták a leendő csapat tagjait és megkezdték a kiképzést... Néhány hónap múlva már a Magas-Tátra sziklacsúcsairól gyöírni mm^mWmwMml AZ UTCA NEM JÉGPÁLYA! Amíg a szénhiány miatt az Idei tél a szokottnál ls nagyobb gondot okoz a felnőtt embereknek, addig a gyerekek most is élvezik ennek az évszaknak minden ürömét. Még a szénszUnet sem szegte kedvüket. Vidáman hógolyóznak, síznek, jégkorongoznak, korcsolyáznak és szánkáznak. A befagyott tavak, patakok jegén megannyi Golonkát, Nedomanskýt, Almássy Zsuzsit és Maškovát láthatunk. Egyelőre ngyan még csak a korcsolyájuk olyan, mint a „nagyoké", de nem egynek közülük egyszer talán a tudása is olyan lesz, s nyilván a jövő bajnokai is köztük _ vannak. De ez nem fontos, hiszen a sportolás annak is jót tesz, akiből nem lesz bajnok. Minden gyereknek, fiatalnak szüksége van rá. Annyi korcsolyapályánk — sajnos — nincs, hogy minden gyerek „eszményi" körülmények közt korcsolyázhasson. Ezért találkozunk korcsolyázó gyerekekkel befagyott patakok jegén, úton, utcán, mindenütt. Igen, még ott ls, ahol a korcsolyázás veszélyes. Olykor szinte meghűl a vér az ember ereiben, amikor — szemünk láttára — a robogó gépkocsi előtt sikerül megállnia egy-egy gyereknek. Ilyen esetben érthető a gépkocsivezető bosszankodása, káromkodása. Hasonló helyzetek adódnak az utak menti dombokon való szánkázásbél is. A szánkázok ugyanis a játék hevében gyakran nem veszik észre a közeledő gépjármüveket. . . Még elgondolni is szörnyű, milyen balesetek, tragédiák származhatnak a tél örömeiből, ha a gyerekek olyan helyeken is szánkáznak vagy korcsolyáznak, ahol az veszélyes. — ffl— nyörködtek az alattuk elterülő vidékben. Azóta hét év telt el. A hegymászó csapat — amelyet ma Hromek őrnagy vezet —, jól dolgozik. Hogy nincs ebben semmi különös? De igenis van. Katonák tényleges idejüket letöltik, majd otthagyják a hegymászó csapatot is. Minden ősszel, amikor az újoncok bevonulnak — mondja Hromek őrnagy —, a munkát élőiről kell kezdenünk. Az első kirándulásra mintegy ötvenen jelentkeztek. Sokan először látnak közelről hegyet. Amikor elsajátítják a hegymászás ábécéjét és néhány kisebb csúcsot is megmásznak, akkor határoznak, hogy benn maradnak-e a csapatban vagy nem. Általában a fele kitart s ezek aztán minden vasárnapot a Magas Tátra sziklarengetegében töltenek. Ősszel kezdik el a nehéz és fárasztó, de szép munkát. A tél beálltáig elsajátítják az alapismereteket, aztán négynapos összpontosításon vesznek részt, és májusban „érettségiznek". Az egy hétig tartó záróvizsgán mindegyiküknek számot kell adniuk arról, hogy mit tanultak meg, és valódi hegymászó vált-e belőlük. Aztán már bárhol is adnak egymásnak találkozót a hegymászók, ők is ott vannak közöttük. — A hét év alatt mintegy 170 fiatal emberrel szeretettettük meg a hegymászást — mondja az őrnagy, és büszkén hozzáteszi: — Súlyosabb baleset még nem fordult elő, és ez a legfontosabb. — A csapat tagjai csak jó magaviseletű katonák lehetnek. Aki bármilyen büntetésben részesült, az a túrákon nem vehet részt. Aki egyszer a hegyek szerelmese lett, az tudja magát fegyelmezni, és a leszerelés után sem fordít hátat a hegyeknek. Ezt bizonyítja egy pardubicei példa is, amikor a Tátra alatt szolgáló fiúk leszerelésük után hegymászó csapatot alakítottak. Ahol van akarat, a néphadseregben is meg lehet találni a sportolás lehetőségeit, épp úgy, mint a szóban forgó Tátra környéki egységben, ahol a hegymászók életéről még filmet is készítenek. -nj35 ezer köbméter tüzelőfát bacsátaiak a lakosság rendelkezésére (CSTK) — Az Erdő- és Vízgaz dálkodási Minisztérium hatáskörébe tartoző Állami Erdészet vezetősége elhatározta, hogy tekintettel a nem kielégítő tüzelőanyagellátásra, gyors segítségként azonnal 59 ezer köbméter tüzelőfát bocsát a lakosság rendelkezésére. Egy köbméter fogyasztói ára. beleszámítva az adót is, kb. 100 korona. Az Állami Erdészet fiókvállalatai felhatalmazást kaptak arra is, hogy egyes vidékeken, ott, ahol vékonyabb a hótakaró, lábon álló fákat is eladhatnak Az eladás szempontjából csak lombos fák jöhetnek számításba, mivel a tűlevelű fák anyagára a vegyiparban van szükség. Az ilyen formában megvásárolt tűzifa kivágásáról és elszállításáról a fogyasztónak kell gondoskodnia. Arannyal felérő ötlet Sokszor Igen furcsán születik az új. Jön egy váratlan gondolat, az első pillanatban bizarrnak tartott ötlet, homályos elképzelés — s máris gazdagabb lesz az életünk. A tegnapi gondokat holnapi remények váltják fel — s ami közte van, az a mindig újat akaró ember szorgalma. Mindez a minap Mráz Štefannal, a bússal szövetkezet elnökével való véletlen találkozás után ötlött fel bennem, amikor az elnök azzal a hírrel lepett meg, hogy a szövekezet fűrésztelepet létesített. Az első pillanatban baráti ugratásnak tekintettem az elnök kijelentését, hiszen egy fürésztelep létesítése nem hólyag, hogy felfújjuk és kész. — Egy Ilyen üzem több százezer koronás beruházást, hosszú ideig tartó tervezést, meg miegymást igényel — kételkedtem. — Igy is van — mosolygott az elnök. — Már ott, ahol Ilyesmire van pénz és futja az Időből. Nekünk sem pénzünk, sem időnk nincsen felesleges, igy hát olcsón kellett a dolgot nyélbe ütni, és ami a fő — a lehető leggyorsabban. Az ügy a CSKP akcióprogramjában gyökeredzik. Jobban mondva abban a részben, amely kimondja, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a helyi nyersanyagforrások és lehetőségek kihasználására. Ebből eredően ez a követelmény helyet kapott az új nagykürtös! járási pártbizottság területén fürésztelepet kell létesíteni. — Ez a pont ragadta meg figyelmünket — mondotta az elnök. — Rájöttünk, hogy képesek volnánk egy Ilyen létesítmény felépítésére. Egy fürésztelephez okvetie nül kell egy épület, no meg gépek. Az épület nem okozott gondot. Az elnök tervel alapján deszkából megépítették az „üzemcsarnokot". Aztán keretfűrész kellett. Egy új fűrész 140 000 koronába kerül, ha éppen lehet kapni. A szepességi származású elnöknek eszébe jutott, hogy szülőfalujában van egy régi fűrész, amelyet ugyan már évek óta nem használnak, de a bussalaknak ki sebb javítással és módosítással kitűnően megfelel. A vásárt nyélbe ls ütötték, a fűrészt tízezer koronáért megvásárolták, kijavították, s ezzel a nehezen túl ls voltak. A többi gépi berendezést Is hazai „forrásokból" szerezték be. A fürészport törekfúróval szívatják el a fűrésztől, kiselejtezett és házilag átalakított bányacslllék töltik be a szállítókocsik szerepét, a villanyt a gépállomás szakemberei szerelték be. Mindezt igen gyorsan, nagy lelkesedéssel és céltudatossággal. S a környék nagy meglepetésre, az új létesítmény már működik Is. A szövetkezet 110 000 koronát fizetett a különböző munkákért. Ez olyan összeg, amely egy-kettőre megtérül. Szerződést kötöttek a Garam menti vidéki erdőigazgatóságokkal, amelyektől a rönkfát vásárolják. Az első illatos deszkák november elején hagyták el a fűrésztelepet. A legelső vevő Petyik József bússal lakos volt, aki éppen házat épít s aki tudja, mennyi gondot, bajt jelent az építőanyagok beszerzése, tudhatja azt ls, mekkora segítséget Jelent ez a fűrésztelep a környék építkezőinek. — De nemcsak a környék építkezéseit akarjuk Ily módon támogatni — mondotta Mráz elnök. — A fűrésztelepen állandóan 40 embert tudunk alkalmazni. Egy ilyen vidéken, ahol gyárnak nyoma sincs és csak Bussáről több mint 100 ember jár el naponta (a nagykürtös! bányákban dolgozókon kívül) munka után, bizony sokat Jelent egy Ilyen kisüzem nyújtotta munkalehetőség ls. S természetesen hozzájárul a szövetkezetben felszabaduló munkaerők lekötéséhez ls. Ennyit a bússal fűrésztelep születéséről. Azt azonban még hozzá kell tenni, hogy ha a párt akcióprogramjából mások ls legalább annyi „ihletet" merítenek, mint a bussaiak, akkor Jelenlegi gazdasági nehézségeinket valóban csak átmeneti jellegüeknek lehet tekinteni. —av— Egy épülő község A munkaegység már 20 korona £ Búzából 38 mázsás átlag Ö Á gazdagabb községek jobban fejlődhetnek # Lesz pénz az óvodára? & Köszönet az Új Szó segítségéért Községünkben, Szirénfalván már több mint 100 újonnan felépített vagy átépített, modern lakás található, és azok száma minden évben legalább 5—6tal szaporodik. A közérdekű építkezések közül kiemeljük a korszerű művelődési házat, az üzletet és az italboltot. Épült a községben tűzoltószertár és víztartály is. A község lakossága 1959-ben határozta el a közös gazdálkodást. Ugyanakkor épült fel a Latorca folyó jobb partját védő gát. A közösben ma már a munkaegység nem kevesebb, mint 19—20 korona. A talaj jó előkészítése meghozta a várt eredményt az elmúlt év folyamán is és a tervezett hektárhozamot a növénytermesztés minden szakaszán túllépték. Például búzából 38, rozsból 30, kukoricából 45 és cukorrépából 530 métermázsás átlaghozamot értek el. Sajnos, az előttünk álló építkezési feladatok megvalósítása sok gondot okoz. Az új pénzügyi irányelvek ugyanis az önálló pénzügyi gazdálkodásra alapoznak. Igy visszatérünk ahhoz, hogy a gazdagabb községek jobban fejlődhetnek, mert a helyi pénzügyi eszközök több lehetőséget biztosítanak számukra. A községünkben működő kis mezőgazdasági üzem szerény bevételi forrásából nem fordíthatunk nagyobb mennyiséget a községfejlesztésre. Például az új óvodát, amelynek felépítése rendkívül sürgős, csak a JNB anyagi támogatásával építhetjük fel. Befejezésül ezúton mondunk köszönetet az Űj Szó szerkesztőségének azért, hogy egy tavaly közölt panaszunk meghallgatásra talált. Értékes betoncsövek beszerzéséhez segítettek hozzá bennünket. Jakab Sándor, HNB elnök A kép tol vaj lá s „Még sohasem történt annyi képlopás, mint az utóbbi években. Például csak az 1960-ban eltulajdonított festmények értéke Nyugat-Európában elérte a negyvenmillió dollárt. A rendőrség számtalan műkincs után nyomoz" — olvastam minap az újságban a megdöbbentő hírt. Nyomban leültem, hogy aprólékosan leírjam azt az érzelemvihart, melyet az ötsoros hfrecske kavart bennem. — Szörnyű! Mit képzelnek ezek a szemtelen, pimasz festménytolvajok! Hiszen ha ez így megy tovább, kiürülnek a képtárak. Üresen ásítanak majd. Ez ... Ez rettenetes! — kiáltottam föl, még mielőtt hozzáfogtam volna az íráshoz. —• És a rendőrség?! Hovatovább nem ér rá vigyázni a polgárok biztonságára, kizárólag a képtolvajok kötik le minden idejét. — Ugyan, mit izgulsz! — torkolt le nyomban a feleségem. — Félreérted a dolgokat. Mindjárt bebizonyítom. Elsősorban: Biztonságunkat ne féltsd. Hogyan is írja az újság? „A rendőrség nyomoz ..." Azt nem közölték, hány esetben nyomozták ki a tolvajt. Másodszor: A képek értéke negyvenmillió dollár. Ez csak első hallásra tűnik tetemes összegnek. Valójában nem is olyan sok. A dollár értéke napról napra esik. Harmadszor: A képtárak sem fognak ásítani az ürességtől, mert manapság annyi a mázoló, mint kutyában a bolha! — Gondolod, hogy csakhamar feltöltik őket? — kérdeztem meg. — Nem gondolom. Tudom! — nyugtatott meg. Már megint félreérted a dolgokat és fölöslegesen aggodalmaskodsz. Nyomoznod kell, hogy megértsd az események hátterét. Melyik festő képét rabolták el? Mikor készült a kép? Hány modern alkotás szerepel a rablott holmi között? Ha felelni tudsz a három kérdésre, mindent megértesz. Nézz utána! Egy álló hétig nyomoztam. Azután odaálltam az asszony elé. — Minden világos. Utána néztem 1 Az utóbbi években ... — elrabolt képek kizárólag régi mesterek kiváló alkotásai, és kivétel nélkül néhány száz éve készültek. Egyetlen mai festő képét sem tulajdonították el. Azaz a pontosság kedvéért megjegyzendő, hogy eltűnt egy absztrakt festmény ls, de mint utólag kiderült, csak az értékes ráma kedvéért vitték el. Ez tehát nem számít! — fejezte be. — Te mindezt tudtad? — álmélkodtam. — Hát persze! És még valamit meg kell jegyezned. Az eltűnt képek egytől egyig szépek, érthetőek, élvezhetők voltak. — Nahát! Mennyit fáradoztam fölöslegesen. De sebaj. Most már élesebben látok. Tudod mire gyanakszom? — Nem! De majd megmondod! — Az a gyanúm, hogy az utóbbi évek képlopásai egy jól szervezett akció keretein belül történtek és történnek. A legújabb irányzatok képviselői tervelték ki, és az a végcéljuk, hogy a túlzsúfolt képtárakban egy kevéske üres helyet csináljanak saját műveik részére. — Már megint tévedsz! Egyáltalán nem így van. A képtolvajlás nem szervezett egyének háttere akciója, hanem egy-egy jól sikerült magánakció eredménye. Léteznek műgyűjtők, akik Imádják a szép és értékes képeket. Tetszik nekik a festmény. Állandóan gyönyörködni kívánnak benne. Ezért ellopják, hogy csak az övék legyen. Ezek a műgyűjtők és képkedvelők tudják, hogy ma már nem születnek remekművek, csak az van, ami sok száz év előtt létrejött. A festőművészet eme rajongói sietnek maguknak bebiztosítani egy-egy Leonardo da Vincit, Rafaellot vagy Rembrandtot. — Jó, jó, de mit lehetne ez ellen tenni? — Csak egyvalamit! Fessenek korunk festői ls olyan képeket, melyeket érdemes ellopni. A „műgyűjtők" rögvest abbahagyják a pánikszerű illegális „műgyűjtést". — Milyen igazad van. Meggyőztél. De mit szólnak hozzá napjaink festői? Vállat vont. — Fogalmam sincs róla. De ha Leonardo da Vinci élne, szavaim hallatára biztosan úgy mosolyogna, mint híres Mona Lizája. A múlt idők többi nagy ecsetkezelője pedig egyenesen élvezné, ha fülükbe jutna, hogy haláluk után pár száz évvel még lopkodják műveiket. Michelangelo örömében szarkofágja födelét emelgetné. Rembrandt ... Rembrandt valószínűleg táncra perdülne egy helyes, fapapucsos holland menyecskével. ARDAMICA FERENC Kultúrházát avattak • A napokban Muránska Lehotán (rozsnyói járás) átadták az új kultúrházat, amelyet a község lakosai önsegéllyel építettek fel. A kultúra e szentélyében a színpaddal ellátott nagytermen kívül több klubhelyiség, továbbá könyvtár és óvoda, valamint a nemzeti bizottság irodái otthonra leltek. Annak ellenére, hogy az építés oroszlánrészét Muránska Lehota lakosai vállalták szabad idejükben és díjmentesen, a kultúrház így is 1 millió 200 ezer korona beruházást igényelt. JÁN GRENDA