Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)
1968-12-08 / 339. szám, Vasárnapi Új Szó
A nagy évfordulók me ghozzák q szám vetés óráit i s. Hazánk félév százados fennállása jó alkalom, hogy számo t vessünk síkereinkrő l és kudarcainkról. A számve tés során meg kell állapítanunk, ho nnan in dultunk, mit hagytunk m agunk mögött, m i mi ndenen lábaU tunk át és hová ju tottunk. Tekintve, hogy ez ekről a kérdése kről Turczel L ajos az^Új Szó október 27-i számáb an már szólt, mi a teljesség igénye nélkül, csupán néhányészrevétellel szeretnénk ki egé szíteni az írás monda nivalóját, főleg tudományos életünk forrása^ azaz az iskolákban folyó oktató-nevelő munka hatékonyságának szemszögéből vizs gálva a kérdést. z oktatasügy es a Száz éve annak, hogy bevezették a díjmentes népoktatást. Az erről szóló rendelet, mely a tankötelezettség elvét hazánkban 12 évvel Anglia és 14 éwel Franciaország előtt iktatta törvénybe, az utópia és a realitások kompromisszuma. Mert utópia volt száz évvel ezelőtt a nép művelődési helyzetét oz írástudatlanság állapotából a kilenc osztályos tankötelezettség szintjére emelni. A törvény koncepciója azonban modern elképzelésű. Óriási lehetőséget nyitott és száz évre megjelölte az általános művelődés tennivalóit. Szabályozta a népoktatás tárgyi és személyi feltételeivel, az iskolák épületeivel, felszerelésével, osztálylétszámmal, a tanítók képzésével, fizetésével és az Iskolák felügyeletével kapcsolatos alapvető követelményeket Felölelte azokat a tényezőket, melyek megvalósítása biztosította volna a népiskola oktatás lényegesen gyorsabb ütemű, intenzívebb fejlődését. Ám, ha a megvalósításukról szólunk, azt is el kell mondanunk, hogy még ötven éwel ezelőt a kisebb települések, a tanyák, a majorok gyermekeinek beiskolázása alig érte el az 50 százalékot. Sőt, még 1930-ban is, amikor az iskoláztatás ugyan már 92 százalékos volt. az első osztályba beiratkozott 100 tanuló közül még mindig csak 39 végezte el a nyolcadik. Illetve a polgári vagy a gimnázium negyedik osztályát. Napjainkban, 100 évvel a kötelező népoktatás bevezetése, 50 évvel hazánk megalakulása és 23 évvel a felszabadulás után, a csaknem 100 százalékos beiskolázás mellett is az első osztályba beiratkozott 100 tanuló közül csak 79 végzi el az alapiskola kilencedik évfolyamát. Az Hyen számvetésnek különös jelentősége van éppen most, hiszen alig egy hónappal ezelőtt tárgyalta a Nemzetgyűlés a csehszlovákiai oktatásügy távlati fejlesztésének tervét. A tervek a tudományos-műszaki forradalom társadalmi igényeiből kiindulva előírják, hogy 1980-ban a népgazdaság minden tizedik dolgozójának főiskolai, minden negyediknek pedig középiskolai végzettséggel kell rendelkeznie. Ezenkívül minden második dolgozónak szakmunkás képesítésének kell lennie. A jövő követelményei diktálta tervnek azonban ellentmond napjaink gyakorlata. Hiszen a főiskolát végzettek egy negyede olyan beosztásban dolgozik, ahol nincs szüksége a főiskolai képesítésre. Egyesek azt bizonygatják, hogy csökkenteni kell a szakközépiskolások számát, mivel a végzős növendékeket nem tudjuk elhelyezni. S valóban: például a mezőgazdaságban vagy az építészetben, szinte gyakorlattá vált, hogy a mérnök a technikus három-négy évig olyan beosztásban dolgozik, ahol nem hasznosíthatja ismereteit. Az elmúlt tanévben minden hetedik ifjú a kilencéves alapiskola elvégzése után közvetlenül munkaviszonyba került, anélkül, hogy szakmát tanult volna. Hat éwel ezelőtt viszont csak minden 13. tanuló vállalt munkát a 9. osztály befejezése után. Az utóbbi években országszerte tapasztalható káros jelenségek nyilván rossz hatással vannak a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolákra is. A csehszlovákiai magyar dolgozóknak a cseh és a szlovák nemzetiségű lakosságtól eltérő szociális öszszetétele, az iparban, a közszolgáltatásokban és a közigazgatásban foglalkoztatottak lényege, sen kisebb számaránya, alacsonyabb műveltségi szintje, hazánk többi népétől eltérő történelmi fejlődése, a paraszti munka jellegéből adódó mentalitás és egész sor más, ez ideig még kevésbé ismert tényező eredményeként a csehszlovákiai magyar tannnyelvű iskolák struktúrája eltérő a szlovákiai iskolák hálózatának felépítésétől Az összevetést így ábrázolhatjuk: 1966/67-es tanév: A tanulók száma szlovákiai viszonylatban: középiskola': 100% = 94 019 alapiskola: 100 % = 810 195 óvoda: 100 % 112 007 A magyar tannyelvű iskolák tanulóinak száma: 7 071 = 7,8% (100 %) 76 596 = 9,4 % (100%) 11 586 = 10,3% (Ha a tanulók szlovákiai számát két párhuzamossal határolnánk körül, a magyar tannyelvű Iskolák tanulói számának egyenesei öszszetartó irányúak, azaz asszimmetrikusak lennének.) Nincs szádékurvkban, hoav fejtegessük a tanulók szlovákiai, valamint a csehszlovákiai magyarok száma (12,4 százalék) közti arány kölcsönösségét, iHetve a demográfiai eltéréseket. (Erről már szó volt másutt Szocialista Nevelés 1968. 227-32. old.) A csehszlovákiai magyar dolgozók életkörülményeinek az országos szintre emelése és a tudományos élet fejlesztése megköveteli, hogy mielőbb megszüntessük az aránytalonságot a tanulók számát illetően is. Persze, ez nemcsak adminisztratív kérdés, mert az alapIskolákból annyi továbbtanulónak kell kikerülnie, hogy a középlskoIák (főiskolák?) szintjén is a jelenlegi 7,8 százalékkal szemben elérjük a magyar óvodások jelenlegi számát (a 10,3 százalékot). Pillanatnyilag ugyanis a középiskolák első évfolyamába sokhelyütt kénytelenek a gyengébb osztályzatú tonulókat is felvenni. Olyanokat akik — több középiskolai Igazgató véleménye szerint — a szabványos matematikai példákat csak négyesre, vagy ötösre tudják megoldani. A csehszlovákiai magyar iskolahálózat bővítése - mely a tudományos-műszaki forradalom, illetve a műveltségi szint viszonylagos kiegyenlítése szempontjából elengedhetetlen - felszínre hozta az oktatás fejlesztésének eddig még ismeretlen személyi feltételét, a tanulók továbbtanulási lehetőségét. Az iskolaügy fejlesztése érdekében - mely a tudományos élet távlati fejlődésének alapja — ugyanis nem elegendő csak anyagi költségekkel és megfelelő számú pedagógussal számolni. Iskolahálózatunk bővítése, a lemorzsolódás eltüntetése, a közép- és főiskolai iskoláztatás fejlesztése, illetve az országos arányok elérése szempontjából nélkülözhetetlen követelmény a megfelelő képességgel és tudással rendelkező tanulók száma. Az alap-, közép- és főiskolákon tehát olyan fiatalokra van szükség, akik két nyelv és kultúra ismeretének birtokában (biológiai fejlettségüknek megfelelően) kellő értelemmel vannak (100 %) felruházva. Olyanokra, akik Ismerik a munka elvégzésével járó örömet és felébred bennük az iránta voló vágy. Az érettségi vizsgák és felvételik art bizonyítják, hogy tanulóink gondolkodására az elmúlt évek légköre és iskolaügyünk egyoldalúan extenzív fejlődése nyomta rá a bélyegét. Az ok és az okozat, az előzmény és a következmény megkülönböztetésében tanulóinknál sok logikai zavar észlelhető. S minthogy a megismerés folyamatában bizonyos jelenség okozot más esetben pedig ok, illetve előzmény vagy következmény és ugyanaz a fogalom lehet individuális, más fogalmakhoz mén/e viszont mór egyetemes, ez mindenekelőtt fejlett gondolkozás! készséget igényel. Iskoláink napjainkban ennek érdekében még vajmi keveset tesznek. Ezért aztán sok esetben hiányzik az emberek biztonságérzete, mely a logikus gondolkodással párosulva elősegíti az élet problémáinak sikeresebb megoldását. Tudományos életünk távlati fejlődése tehát minőségi és mennyiségi feltételek összessége. A mennyiségi fejlesztés előfeltétele a minőség. A mennyiségi fejlődést - feltételezve az iskolák munkájának javulását — így ábrázolhatjuk: 1. (1966-67) középiskola 7,8 % alapiskola 9,4 % óvoda 10,3% (a jelenlegi iskolahálózat ábrája) 2. (1972-73) 10 - 12% 10 - 12% 10 - 12% (a kiegyenlítődés utáni iskolahálózat ábrája) 3. {1980—*| 10-12 %+x 10-12% 10-12% (az ideális iskolahálózat ábrája, melyben az „x" jelenti a műveltségi szint kiegyenlítése megkövetelte többletet) A kérdés tehát így alakul: meg tud-e birkózni az extenzív fejlődés szülte csehszlovákiai magyar iskolaügy a mennyiségi és minőségi növelés nálunk egy időben jelentkező társadalmi igényével? Azaz, meg tudjuk-e szüntetni a magyar tannyelvű iskolák hálózatának asszimmetriáját? Hangsúlyozni szeretnénk, hoav ezt az aszimmetriát nem lehet kizárólag kívülről vagy hatalmi beavatkozással felülről megszüntetni. Mert például hiába nyitnánk újabb és újabb iskolákat, ha az alap- és a középiskolák nem képesek megfelelő tudású és rátermett tanulókat nevelni, akik ott helytállnának. Már ebben a tanévben például Szencen, Somorján, de másutt is csak a felvételi vizsgák előírt követelményeitől eltekintve tudták megnyitni az engedélyezett osztályokat. Az utóbbi években a főiskolára való jelentkezést illetően sem javult a helyzet. Sajnos, ilyen érzékeny pontot érintő kérdéseket nem lehet egy cikk keretében minden vagy legalábbis több vonatkozásból megvilágítani. A társadalmi igény és az egyén érdeke özt még hoszszú ideig lehetnek eltérések, ami különböző feszültségeket szül. írásunkban tudományos életünk megalapozásának csak egyik kérdését, illetve feltételét vetettük fel. Ezt azért tettük éppen most, mert a nemzetiségi alkotmánytörvény ennek megoldására is jó lehetőséget nyújt Az-ingyenes és a kötelező népoktatás 100 év előtti bevezetése a legjobb bizonyítéka annak, hogy egy-egy törvény ugyan hosz. szú irányt szab, azonban csak a lehetőségeket körvonalazza. Meg. valósításuk ebben az esetben ls sok egyéb feltételen kívül attól is függ, hogy mikor tudjuk megszüntetni iskolahálózatunk aszszimmetriáját. Ez pedig a kulcshelyzetben levő magyar pedagógusok energiájának fokozása és a magyar tannyelvű iskolák tanulói tudásvágyának, továbbtanulási lehetőségének elmélyítése nélkül szinte megoldhatatlan. Ügy véljük, hogy „ez a mi munkánk és nem is kevés .. MOZSI FERENC Nagy József: VÍVÓK (PVC-metszet. 1967)