Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-01 / 332. szám, Vasárnapi Új Szó

* ÜJ VERSEK Frederíc Brown: GYURE LAJOS: Számban hordozlak A távolságok apró szilánkokra hullva felsebzik idegsejtjeimet, és napjaim véres tubarózsája kitárja felhorzsolt gondolatait. Már magamban hordtalak, mikor még nem voltak csillagok? mikor körülvett a kínzó Végtelen, s elárvult magamban ébredtek ájtatos, vinnyogó monológok; mikor rámszakadt a sárkányszájú bélpoklos éjszaka, s a Semmivel vitáztunk a lét, s nemlét felett, és nem volt senld, ki nyüszítő magányomban felém nyújtotta volna gondolatok éles pengéjét szorongató kezát, s ha másképp nem, hát megszaggatott húsomban érezzem az Ember közelségét. Már nem szédft se magasság, se mélység. E vakhomályon átsiit valami messzi remegés: nem ls fény, nem is nap csak valami sugárzás, ideges, vibráló foghatatlan, nyugtató izgalom, jóleső semmi. A messzi csillagképek didergő harmatokra hullatják józan fényük, s én melengetőn számban hordozlak, mint kutya a kölykét; foggal, körömmel belédvájok, s Így érzem, hogy életemben vagy. A lámpák alatt az esti félhomályban, kamasz Síelések kapualji villanásaiban, reggeli vilamoscsengetésben , ott van az alakod. A mindenség felé benned tárok ablakot. Te vagy a palló — rajtad futok fit végtelen vizek felett az örökkévalóságba. Rám süt hideg fényével az Idő s benne a szemed. • • • • V.V.. • • • • • • • .v.v. .v.v. vXv • • . » » » • • • PETRIK JÓZSEF // O s z Kóbor őszi szelek messzire sodorták a széna illatát, puha ködök ültek a lapály mélyébe, hogy meg ne ütődjék a törékeny napfény. Erdők árnyékában nem szólal a gombák csendes kis harangja, csupán a fülőkék bújnak össze fázva. A hazátlan varjak beleékellk még acélos csőrüket a nyár emlékébe, de céltalan röptük kuszált pályáján már felhangzik a kétség, a búcsúszó: kár, kár. A reggeli ködben hidegen felizzlk a gyolcs krizanténok ezüstös korongja. Elfelejtettük már a szekfűcsokrokat Magunkba zárkózva megyünk magunk útján, pontosan és csendben ... Csak a szavak lángja süti át az utcák tejfehér homályát. .W.V. V.V .w.v. v.v .•»»««»»< y.v.v.w

s v.w.v.%; ZIRIG ÁRPÁD: Sötétség kísértete Fák tetején fényprizmák hasalnak, de a lombok alatt nyirkos még a csend, szókorbácsok éle még hasít — húsz év vetületéből fáfdalom dereng. Sírköves szenvedések, könnyek vért kaparnak az emlékek falára, gyengehajtású reggelen nem lehet nem gondolni az éjszakára. KOMLÓSI LAJOS: Isend A csend jó A csend alvó gyermek ki álmában cukrozott tejes üvegek közt jár Olyan mint az égbolt bánatos felhői mint a halk mámor mely perzsaszőnyegen jár s a tudat bársony-ajtaját félőn nyitja ki A csendet te is szeretted temető-kertek firnyán kerested s a pihenni térő habok közt a parton vagy a harmat-léptü alkony renoir-i ködös föísejlésén Egy ilyen csendben a halottas kertben enyvvel feltéphetetlen szintetikonnal tonnás nehezékkel nyomódott szívembe az arcod s dacol a tolvajkezű perccel a hót téllel és hét nyárral a Lédákkal és mindazokkal kik piros fűként lángolnak az estben s a testen egyedül a lobos és vonagló testen keresik az élet-értelem lábnyomát a hazug izeket s az érzékeknek lármás mámorát A percek olykor zajos köveket dobálnak A lüktető utcán autók és nyári zivatarok járnak s lángtorkú tűzoltó trombita szől A zaj: kertekre rohanó ár szédítő port verő sárga-fekete piros-kék dobverő A csend andalító hárfa szélujjától megérintett nyárfa A zajtői elhajlik a lélek mint huzattól a gyertya lángja Jöjj járjunk az akvárlumos útakon a bársonyos kavics nem zavarja meg a csendünk s ha felrepül a lelkünk szép szivárványfények isszák be a szárnycsapást A csend jó Az emléked is jó Zajok hullámvasútján oázis árnyas liget a kohótüzű nyárban Karold hát át cédrusfa-magányá szívem s hozdd el hozzám magányos csillagok áhitatos csendjét .— Hallottam valamit arról — mondta Sangström ön... -, hogy Itt megállt, fejét félrefordította és körülnézett; meg akart bizonyosodni arról, hogy 6 és a patikus egyedül vannak a régimódi gyógyszertárban. A patikus törpenövésű, görcsös, galambősz hajü emberke volt, az arca olyan gyűrött, hogy a korát igen nehéz lett volna megmondani; ötven és száz között lehetett. Egyedül voltak, Sangström mégis suttogásba fogta a szót, mint összeesküvők között szokás: — ... hogy ön egy kl nem mutatható méreggel rendelkezik. A patikus bólintott. Mint valami tarisznyásrák, oldalvást kerülte meg a pultot, s a patika bejárati ajtaját elreteszelte. Aztán befurakodott egy szűk átjáróba a pult mellé, ott megállt, s ügy nézett át Sangström felé. — Éppen kávészünetet akartam tartani — károgta a külsejéhez pontosan Illő berozsdásodott s kissé túlságosan ls magas hangon. — jöjjön és lgyék velem egy csésze feketét. Sangström követte a patikust egy homályos hátsó szobába, melynek falait padlótól a mennyezetig, számtalan üveggel, tégellyel és csuporral tele polc takarta. A patikus kis asztalhoz lépett, bekapcsolta a villamos kávéfőzőt, az egyik polcról leemelt két kávéscsészét, az asztalra tette őket, az asztal mellé helyezett két szék egyikére mutatott — ezt Sangströmnek szánta —, ő maga pedig'helyet foglalt a máslkon. — Mesžlje hát el —< károgta. — Kit akar eltenni láb alól, és miért? — Fontos az? — felelte Sangström. — Nem elég, ha bármilyen árat megadok, amit kér, és ... A patikus egyetlen kézmozdulattal félbeszakította. — De mennyire, de mennyire fontos. Előbb meg kell győződnöm róla, hogy ön tényleg megérdemli azt, amit én önnek adhatok. Máskülönben... — azzal elhallgatott és vállat vont — Rendben van — mondta Sangström rövid latolgatás után. — A feleségemnek szántam. S hogy miért... — Hosszú mesébe kezdett. Mielőtt egészen befejezte volna, a kávéfőző fortyogni kezdett, s a patikus csendre intette, amíg kitölti a feketét. Miután a kissé körülményes kávétöltés befejeződött, Sangström ls befejezte a maga történetét. A kicsi patikus bólintott. — Igen, valóban szoktam egyeseknek olyan mérget adni, ami nem kimutatható. Ingyen. Semmit sem kérek érte, ha meggyőződtem róla, hogy az eset Indokolt. Már sok gyilkosnak segítettem Igy. — Nagyszerű — mondta Sangström, miután kiitta a szokatlanul fűszeres feketét. — Akkor hát, kérem adja Ide. A patikus reámosolygott. .— Már oda is adtam, tisztelt uram. Amikor kitöltöttem a feketét, számomra már világos volt, hogy megérdemli. Bizonyára alig érezte az Izét. Ingyenes volt, mint mondtam. Az ellenméregnek viszont ára van. Sangström elsápadt. Már előre sejtett valamit; ha nem ls pontosan fgy, de a csalás vagy zsarolás lehetőségével mégis csak számolt. Zsebéből pisztolyt vett elő. A kicsi patikus kuncogva nevetett: — Alig hinném, hogy volna mersze használni ezt a mordályt. Hogyan fogja az ellenmérget megtalálni? — A zsúfolt polcokra mutatott. — Igen, hogy akarja megtalálni a sokezer üveg, tégely és csupor között? Helyette esetleg egy éppenséggel gyorsabban ható mérget venne be. Ha azonban úgy gondolja, hogy rászedtem s ön még egyáltalán nincs megmérgezve — akkor lőjön csak, kérem. A választ megkapja három óra múlva, mikor a méreg hatni kezd. — Mi az ellenméreg ára? — mormolta Sangström krétafehéren. Homlokán az Izzadság cseppekben gyöngyözött. — Ö, szerény ára van. Ezer dollár. Nézze, kedves uram, az embernek valamiből élnie kell. S ha mindjárt az a hobbyja, hogy gyilkosságokat akadályozzon meg, azért miért ne préselhetne ki belőle egy kis pénzt ts? Vagy tud olyan okot, ami ellene szól? Sangström valami érthetetlent mormogott, pisztolyát az asztalra tette úgy, hogy azért kezeügyében legyan, s elő vette a pénztárcáját. Ha majd megkapta az ellenmérget, esetleg még akkor Is használhatja a pisztolyát. Leszámolt ezer dollárt, százasokban, s a pénzt a patikus elé tolta. A kicsi férfi egyáltalán nem sietett zsebrevágni a pénzt. — Igen, még hátra volna valami — mondotta károgó hangján, melyből most félreérthetetlenül csendült ki a gúny. — Apróság ugyan, de fontos, az ön feleségének a kedvéért, s az én saját biztonságom érdekében, persze, ön most Ír a szándékairól egy vallomást — korábbi szándékairól, ha nincs ellenére ez a feltevés. Ogy értem, arról a" szándékáról, hogy a feleségét meg akarta ölni. Miután megírta, vár majd reám néhány percet, amfg kimegyek s a legközelebbi postaládába dobom az ön szövegét. Egy Jóbarátomnak lesz megcímezve, aki a bűnügyi osztályon dolgozik. Ö, nem kell miatta aggódnia, kedves uram — tökéletesen megbízható ember, hallgat, mint a sir; az ön titka nála Jő kezekben van. Persze, gondosan megőrzi, arra az esetre, ha ön megváltoztatná a nézetét, s végül mégiscsak rászánná magát, hogy megöli a feleségét. Vagy engem — ami egyremegy. — Na Igen, s ha a levél már levélszekrényben lesz, elég biztonságban fogom majd érezni magam, hogy ide visszatérjek, s átadjam önnek az ellenmérget... így, most pedig adom a tölőtollat és az Irőpaplrt. Tessék, itt van ... ja igen, még egy legutolsó apróság — bár természetesen nem ragaszkodhatom minden áron hozzá —, de őszintén értékelném. ha volna olyan kedves kissé segítségemre lenni a hír terjesztésében, hogy kl nem mutatható méreggel rendelkezem. Megteszi? Az ember sose tudhatja, Mr. Sangström. Az élet, amit fgy megment a haláltól — ha van önnek ellensége, s kinek ne volna? — esetleg éppen az öné lesz kedves uram ... Kovdts Iván fordítása