Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-01 / 332. szám, Vasárnapi Új Szó

MEGFONTOLTABBAN, DE CÉLTUDATOSAN Gondolatok a CSKP KB novemberi ülésének határozatáról (l> ! Nem győzöm hangsúlyozni: ha ma valami fontos további fejlődésünk, pontosabban mondva lábra állásunk szempontjából, akkor elsősorban, hogy ne sikkadjon el, ne me­rüljön el a közöny vagy a passzív ellenállás hínárjában Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága novemberi ülésének határozata. Az aggodalom indokolt, hiszen egyrészt párthatározataink visszhangtalansága a múltban, de a közelmúltban is bőven találunk példát, másrészt a gondolkodó embernek világosan látnia és tudnia kell — ez a határozat pártunk és társadalmunk számára az egyetlen kivezető utat jelöli meg a jelenlegi helyzetből. AZ ELSŐ EREDMÉNYES KÍSÉRLET A mcrdottakon mit sem változtat, hogy a novem­beri párthatározatnak vannak gyenge pontjai is, amelyeket nem is titkol. Nem akar túl sokat mar­kolni, egyes kérdéseket — köztük alapvetőket is — alig érint, más problémáknak behatóbb tisztázását későbbi időpontra halasztja. Kifejezetten leszögezi például, hogy „A január utáni fejlődés pozlttu és negatlu vonásainak, főleg egyes szakaszainak, a fej­lődés objektív okainak és szubjektív hiányosságainak átfogó és komplex értékelése még sok időt igényel." Más szóval, augusztus óta ez az első kísérlet arra, hogy a párt bel- és külpolitikai szemszögből felmérje a januárt követő eseményzuhatagot, az ország jelen­legi helyzetét és egyben kitűzze a közeljövő alap­vető, legidőszerűbb feladatalt. Első kísérlet és ez az egyik, bár nern az egyedüli magyarázata kisebb na­gyobb hézagjainak. Mégis joggal tartom eredményes kísérletnek. Első­sorban azért, mert koncepciózusán közelíti meg azo­kat a társadalmi és párton belüli jelenségeket, ame­lyek velejárói voltak az év első nyolc hónapjának. Eredménynek tartom továbbá, hogy ezeket a jelen­(Folytatás a 3. oldalon) A gyökeret nehéz kitépni Szülőfalum neve: Ajnácskő (4. OLDAL) Egy „szennyes" ügy háttere Mikor lesz végre tiszta a víz — folyóinkban? (5. OLDAL) NYELVHASZNÁLAT, NYELVMŰVELÉS, NYELVTUDOMÁNY Deme László írásának első része (8. OLDAL) Egy falu önmagát keresi Miért nincs Korlátin magyar iskola? (9. OLDAL)

Next

/
Oldalképek
Tartalom