Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó

KARE1 CISÁR bo nn i tudósítása A nyugatnémet parlament vizsgáló bizottsága már évek-óta igyekszik fényt deríteni a Bun­deswehr felfegyverzésével kapcsolatban kirobbant vesztegetési botrányok egyikére. A kapi­talista országokban nagyon természetesnek és magától értetődőnek tartják, hogy ha nagy megrendelésről, méghozzá olyan kényes áruról van szó, mint a hadifelszerelés, a fegyver­gyárak bőkezűekké válnak, s előkerül a esek könyv. AJÁNDÉK vagy MEGVESZTEGETÉS A botrány nem rendíti meg... Ebben az esetben nem pár ron­gyos ezresről van szó, amelyért bi­zonyos minisztériumi előadó ú) au­tót vett vagy családi házat építte­tett. Az ilyen eseteket ugyanis álta­lában elég gyorsan kivizsgálják, s a terhelteket bizonyos időre „állami gondozásban" részesítik. A ml ese­tünkben olyan megvesztegetésről van szó, amely méreteivel kilép a megszokott keretből, s amelyet nyil­ván az akkori és a mostani kor­mányzó pártnak, a Keresztényde­mokrata Uniónak 1957-es választási alapjára szántak. Ám térjünk vissza kissé az ötvenes évek derekáig, amikor a nyugatné­met militarizmus az Egyesült Álla­mok nyugat-európai fő szövetsége­sévé küzdötte fel magát. Az akkori Adenauer-kormány elhatározta, hogy a legrövidebb időn belül félmilliós Bundeswehrt teremt elő. Volt elég pénze fegyverkezésre, és számos vál­lalat versengett fegyverrendelése­kért. Az oroszlánrészt persze ameri­kai fegyvergyárak vitték el. A svájci „Hispano-Suiza" jövedel­mező üzletet szimatolt. „HS-30" mintájú páncélkocsikat kínált fel a bonni államnak, melynek 2200 darab páncélosra volt szüksége. A HS-30 mintájú páncélkocsi azonban akko­riban még csak famodellként léte­zett. Mégis sikerült a cégnek meg­győznie nemcsak a tapasztalt nyu­gatnémet tiszteket, hanem a fegy­vervásárlásról döntő bonni politiku­sokat is a HS-30 „előnyeiről". A His­pano-Suiza cég a szokásos módon kente meg a kocsi kerekét — diszk­réten hozzájárult a CDU választási alapjához. A múlt héten a bonni parlamenti bizottságban erről a 12 év előtti esetről vallott Maria Dattendorf, s kijelentette, hogy Ottó Lenz, Aden­auer akkori államtitkára két csek­ket mutatott neki: az egyik 25 mil­lió márkára szólt és a CDU válasz­tási alapjához hozzájárulásként szol­gált. A csekken a Hispano-Suiza cég tulajdonosának aláírása volt. ...sem a CDU t, sem a Bundeswehrt Lenz akkoriban nemcsak Adenauer kancellár, CDU-elnök bizalmas mun­katársa volt, hanem a CDU propa­ganda-apparátusában is tevékenyke­dett. Itt dolgozott Maria Dattendorf is, aki mellesleg Lenz „barátnője" volt. Tehát nincs ok kétségbe vonni, hogy tudhatott az ügyről. Jellemző, hogy Maria Dattendorf vallomása eddig az egyetlen konk­rét vallomás, amely a tanúk tucat­jait, ha nem százait, kihallgató vizs­gáló bizottság előtt elhangzott. Ed­dig senki sem vallott színt, noha olyan egyének tanúskodtak, akik­nek feltétlenül tudniuk kellett a do­logról. Egyesek kereken kijelentet­ték, hogy nem vallanak. Világos, hogy a Bundeswehr számára vásá­rolt HS-30 mintájú páncélkocsik kö­rül nincs minden rendben, de a konkrét bizonyíték még mindig hiányzott. Nem tudom elképzelni, hogy a CDU vezetőségében valaki felállna és tiszta képet adna a párt pénzügyi helyzetéről, folyószámlái­ról. Abban sem vagyok elég biztos, vajon Dattendorf vallomása elég lesz-e az ügy tisztázására. Inkább attól tartok, hogy Dattendorf vallo­mását elhallgatják. A CDU vezető­sége ugyanis már mindent megtett, hogy Dattendorf vallomása hitelét vessze. Kezében van egy bizonyíték, hogy Dattendorf felajánlotta „em­lékiratait" a CDU-nak, ami egy kis jóakarattal zsarolási kísérletnek mi­nősíthető. Ezért a CDU vezetősége hamis eskü címén bűnvádi eljárást indíttatott Dattendorf ellen. Én úgy látom, vitathatatlan tény, hogy a HS-30-as páncélosok ügye eléggé bűzlik. Vonatkozik rá az a megállapítás, hogy fejétől bűzlik a hal. Ennek legvilágosabb bizonyíté­ka az a tény, hogy a HS-30-as pán­célosok az elmúlt években nem vál­tak be a Bundeswehrben. Ez közel­múltban a Fekete Oroszlán fedőnevű hadgyakorlatok során is beigazoló­dott. Harmadrészük javítóműhelyek-­ben vesztegelt; méginkább kifogásol­ták, hogy lassúak és a tankok gyor­saságát sem érik el. A Fekete Oroszlán hadgyakorlat után a Bundeswehr egyéb fegyver­zetét is bírálták, különösen a had­seregépítés rossz tervezésére mutat­tak rá. E bírálat azonban kétségte­lenül ürügyet és ösztönzést ad a további fegyverkezésre, mely viszont újabb megvesztegetések lehetőségét sem zárja ki. Am mint minden eset­ben, a kis szélhámosok elnyerik büntetésüket, de a nagyhalak be­csülettől övezve és persze nagy bankszámlával, ép bőrrel kerülnek ki a botrányokból. I r óasztal-bi r odalom Nem is olyan régen, alig húsz évvel ezelőtt a világ térké* pén mindenféle piros foltok felezték, hogy a Brit Biroda­lom mind az öt kontinensen felen van. A Földkerekség száraz területének huszonöt százaléka az angol korona alá tartozott, s a britek büszkén mondhatták, hogy birodalmuk fölött sohasem nyugszik le a Nap, A birodalom gyarmatokból és dominiumokból állt, s hozzá kell tennünk, hogy a dominiumok már korábban is függet­len államok voltak. Ausztrália, Kanada, Oj-Zéland csak perszonálunióban volt Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságával, ami azt Jelenti, hogy elsősorban a király, illetve királynő személye volt az összetartó kapocs. Amikor a háború után több mint húsz angol gyarmat el­nyerte függetlenségét, a gyarmatbirodalom átalakult „Nem­zetközösséggé" (Commonwealth of NationsJ. A brit kor­mány úgy vélte, hogy a nemzetközösségi tagállamok meg­sértődnének, ha idegen országként kezelnék őket, s ezért a külügyminisztériumon kívül életrehívták a gyarmatügyi minisztérium utódját, a nemzetközösségi ügyek minisztéri­umát. Még később, hogy legyen egy szerv, amely egybehan­golja a volt gyarmatoknak nyújtott fejlesztési és egyéb se­gélyek programját, megalakították a Tengerentúli Fejlesz­tési Ügyek Minisztériumát. Minden normális ember azt hinné, hogy a gyarmatok elvesztésével jelentősen csökkent a brit külügyi bürokrácia. Ám most tessék idefigyelni: a soha le nem nyugvó nap alatt elterülő végtelen birodalmat a londoni kormányzati negyed­ben, a Witehallban összesen körülbelül kétezer tisztviselő adminisztrálta, de ma, amikor már csak egy-két gyarmat maradt, a bürokraták száma megkétszereződöttI Csaknem négyezer esernyős, fekete köcsögkalapos tisztviselő fár be reggelenként a nemzetközösségi ügyek és a tengerentúli fejlesztési ügyek minisztériumába. November elején, Michael Stewart miniszter vezetésével, végleg egyesítik a külügy- és nemzetközösségi minisztériu­mot, mert kiderült, hogy a nemzetközösségi tagállamok kormányait egyáltalán nem sérti, ha velük is a külügymi­niszter foglalkozik, sőt egyiküknek- másikuknak még híze­leg is. Ezután csaknem tízezer hivatalnok foglalkozik majd a brit külügyekkel. Így érvényesül a gyakorlatban Parkinson törvénye: minél Jobban hanyatlik egy intézmény, annál több tisztviselő ad­minisztrálja, az íróasztalok osztódással szaporodnak. [Csak Angliában?! I— J OO Új szigetország alakult Anglia suffolki partjainál, már nemzetközi vizeken emelkedik egy icipici kis sziget, amely nem sokkal nagyobb, mint egy köze­pes tornaterem, A háború alatt légelhárító erőddé építették ki, s a betonbunkerek ma is állnak, sót még egy ócska ágyú is ott rozs­dásodik, Néhány évvel ezelőtt ezen a csöppnyi szigeten rendezték be az egyik kalózrádió adóállomását, s tízkor költözött a szigetre a 47 éves maszek rádiós, Paddy Roy Bates, valamint foan nevű felesége és két serdülő gyermeke. Kedden, október 22-én (jegyezzük meg a dátumot) Batest és fiát megidézték egy szárazföldi bíróságra valami jelentéktelen ügyben. A bíró — ki tudja miért, talán rossz kedve volt aznap? —­elővette a térképet, s mivel a szigetecske kívül esik a partmenti vizeken, hivatalosan kimondta, hogy a brit bíróságok hatásköre nem terjed ki erre a földdarabra. A vicc itt kezdődött: Bates nyomban közölte, hogy a bírói vég­zés alapján önálló államot alapít, a szigetnek a Seáland {Tenger­ország) nevet adja, önmagát hercegnek és államfőnek kiáltja ki, „Független és szuverén állam vagyunk — mondta az újságírók­nak. — Ha a brit bíróságok nem parancsolhatnak nekünk, akkor, ki a fene parancsolhat?" Pillanatnyilag így áll a helyzet, s aki ismeri az angol jogot, az tudja, hogy egy érvényes bírói ítélet ellen nem sokat lehet tenni, Ha Bates szárazon megússza a „függetlenségi nyilatkozatot" (szárazon elég nehéz, mert ha a tenger kissé erősen hullámzik, a megtört hullámok habja az egész szigetet bepermetezi), tehát ha Bates herceg szárazon megússza a dolgot, akkor nagy üzlete­ket csinálhat. — Egy szuverén állam jogai gyakorlatilag korlátlanok — mondja lassan és megfontoltan. — Egy állam engedélyezhet bár­miféle tevékenységet, amit jogosnak ítél: részvénytársaságokat regisztrálhat, hajókat jegyezhet be, nemzetközi bankügyeket szen­tesíthet ,,. A súlyos angliai adóterhektől menekülni igyekvő részvénytársa­ságokra és hajózási cégekre számít a „herceg", mert úgy véli, hogy ő sokkal olcsóbban meg tudja oldani a dolgokat. Bármely nyomdában megrendelhet ezenkívül Sealand-bélyegeket, s a fila­télisták közismerten minden áldozatra hajlandók egy-egy kurió­zumért. Ha turisták akarnak a szigetre jönni, pénzt szedhet a vízumért. Bates fejedelem végül kijelentette, hogy egy-két barátja kissé ütődöttnek tartja, de senki sem tudja elképzelni, hogyan lehetne megváltoztatni a bírósági döntést. „Befejezett ténnyel állunk szemben, uraim — mondotta, majd visszacsónakázott szigetére, hogy megfogalmazza az ENSZ-hez intézendő felvételi kérelmét. OO

Next

/
Oldalképek
Tartalom