Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)
1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó
KARE1 CISÁR bo nn i tudósítása A nyugatnémet parlament vizsgáló bizottsága már évek-óta igyekszik fényt deríteni a Bundeswehr felfegyverzésével kapcsolatban kirobbant vesztegetési botrányok egyikére. A kapitalista országokban nagyon természetesnek és magától értetődőnek tartják, hogy ha nagy megrendelésről, méghozzá olyan kényes áruról van szó, mint a hadifelszerelés, a fegyvergyárak bőkezűekké válnak, s előkerül a esek könyv. AJÁNDÉK vagy MEGVESZTEGETÉS A botrány nem rendíti meg... Ebben az esetben nem pár rongyos ezresről van szó, amelyért bizonyos minisztériumi előadó ú) autót vett vagy családi házat építtetett. Az ilyen eseteket ugyanis általában elég gyorsan kivizsgálják, s a terhelteket bizonyos időre „állami gondozásban" részesítik. A ml esetünkben olyan megvesztegetésről van szó, amely méreteivel kilép a megszokott keretből, s amelyet nyilván az akkori és a mostani kormányzó pártnak, a Kereszténydemokrata Uniónak 1957-es választási alapjára szántak. Ám térjünk vissza kissé az ötvenes évek derekáig, amikor a nyugatnémet militarizmus az Egyesült Államok nyugat-európai fő szövetségesévé küzdötte fel magát. Az akkori Adenauer-kormány elhatározta, hogy a legrövidebb időn belül félmilliós Bundeswehrt teremt elő. Volt elég pénze fegyverkezésre, és számos vállalat versengett fegyverrendelésekért. Az oroszlánrészt persze amerikai fegyvergyárak vitték el. A svájci „Hispano-Suiza" jövedelmező üzletet szimatolt. „HS-30" mintájú páncélkocsikat kínált fel a bonni államnak, melynek 2200 darab páncélosra volt szüksége. A HS-30 mintájú páncélkocsi azonban akkoriban még csak famodellként létezett. Mégis sikerült a cégnek meggyőznie nemcsak a tapasztalt nyugatnémet tiszteket, hanem a fegyvervásárlásról döntő bonni politikusokat is a HS-30 „előnyeiről". A Hispano-Suiza cég a szokásos módon kente meg a kocsi kerekét — diszkréten hozzájárult a CDU választási alapjához. A múlt héten a bonni parlamenti bizottságban erről a 12 év előtti esetről vallott Maria Dattendorf, s kijelentette, hogy Ottó Lenz, Adenauer akkori államtitkára két csekket mutatott neki: az egyik 25 millió márkára szólt és a CDU választási alapjához hozzájárulásként szolgált. A csekken a Hispano-Suiza cég tulajdonosának aláírása volt. ...sem a CDU t, sem a Bundeswehrt Lenz akkoriban nemcsak Adenauer kancellár, CDU-elnök bizalmas munkatársa volt, hanem a CDU propaganda-apparátusában is tevékenykedett. Itt dolgozott Maria Dattendorf is, aki mellesleg Lenz „barátnője" volt. Tehát nincs ok kétségbe vonni, hogy tudhatott az ügyről. Jellemző, hogy Maria Dattendorf vallomása eddig az egyetlen konkrét vallomás, amely a tanúk tucatjait, ha nem százait, kihallgató vizsgáló bizottság előtt elhangzott. Eddig senki sem vallott színt, noha olyan egyének tanúskodtak, akiknek feltétlenül tudniuk kellett a dologról. Egyesek kereken kijelentették, hogy nem vallanak. Világos, hogy a Bundeswehr számára vásárolt HS-30 mintájú páncélkocsik körül nincs minden rendben, de a konkrét bizonyíték még mindig hiányzott. Nem tudom elképzelni, hogy a CDU vezetőségében valaki felállna és tiszta képet adna a párt pénzügyi helyzetéről, folyószámláiról. Abban sem vagyok elég biztos, vajon Dattendorf vallomása elég lesz-e az ügy tisztázására. Inkább attól tartok, hogy Dattendorf vallomását elhallgatják. A CDU vezetősége ugyanis már mindent megtett, hogy Dattendorf vallomása hitelét vessze. Kezében van egy bizonyíték, hogy Dattendorf felajánlotta „emlékiratait" a CDU-nak, ami egy kis jóakarattal zsarolási kísérletnek minősíthető. Ezért a CDU vezetősége hamis eskü címén bűnvádi eljárást indíttatott Dattendorf ellen. Én úgy látom, vitathatatlan tény, hogy a HS-30-as páncélosok ügye eléggé bűzlik. Vonatkozik rá az a megállapítás, hogy fejétől bűzlik a hal. Ennek legvilágosabb bizonyítéka az a tény, hogy a HS-30-as páncélosok az elmúlt években nem váltak be a Bundeswehrben. Ez közelmúltban a Fekete Oroszlán fedőnevű hadgyakorlatok során is beigazolódott. Harmadrészük javítóműhelyek-ben vesztegelt; méginkább kifogásolták, hogy lassúak és a tankok gyorsaságát sem érik el. A Fekete Oroszlán hadgyakorlat után a Bundeswehr egyéb fegyverzetét is bírálták, különösen a hadseregépítés rossz tervezésére mutattak rá. E bírálat azonban kétségtelenül ürügyet és ösztönzést ad a további fegyverkezésre, mely viszont újabb megvesztegetések lehetőségét sem zárja ki. Am mint minden esetben, a kis szélhámosok elnyerik büntetésüket, de a nagyhalak becsülettől övezve és persze nagy bankszámlával, ép bőrrel kerülnek ki a botrányokból. I r óasztal-bi r odalom Nem is olyan régen, alig húsz évvel ezelőtt a világ térké* pén mindenféle piros foltok felezték, hogy a Brit Birodalom mind az öt kontinensen felen van. A Földkerekség száraz területének huszonöt százaléka az angol korona alá tartozott, s a britek büszkén mondhatták, hogy birodalmuk fölött sohasem nyugszik le a Nap, A birodalom gyarmatokból és dominiumokból állt, s hozzá kell tennünk, hogy a dominiumok már korábban is független államok voltak. Ausztrália, Kanada, Oj-Zéland csak perszonálunióban volt Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságával, ami azt Jelenti, hogy elsősorban a király, illetve királynő személye volt az összetartó kapocs. Amikor a háború után több mint húsz angol gyarmat elnyerte függetlenségét, a gyarmatbirodalom átalakult „Nemzetközösséggé" (Commonwealth of NationsJ. A brit kormány úgy vélte, hogy a nemzetközösségi tagállamok megsértődnének, ha idegen országként kezelnék őket, s ezért a külügyminisztériumon kívül életrehívták a gyarmatügyi minisztérium utódját, a nemzetközösségi ügyek minisztériumát. Még később, hogy legyen egy szerv, amely egybehangolja a volt gyarmatoknak nyújtott fejlesztési és egyéb segélyek programját, megalakították a Tengerentúli Fejlesztési Ügyek Minisztériumát. Minden normális ember azt hinné, hogy a gyarmatok elvesztésével jelentősen csökkent a brit külügyi bürokrácia. Ám most tessék idefigyelni: a soha le nem nyugvó nap alatt elterülő végtelen birodalmat a londoni kormányzati negyedben, a Witehallban összesen körülbelül kétezer tisztviselő adminisztrálta, de ma, amikor már csak egy-két gyarmat maradt, a bürokraták száma megkétszereződöttI Csaknem négyezer esernyős, fekete köcsögkalapos tisztviselő fár be reggelenként a nemzetközösségi ügyek és a tengerentúli fejlesztési ügyek minisztériumába. November elején, Michael Stewart miniszter vezetésével, végleg egyesítik a külügy- és nemzetközösségi minisztériumot, mert kiderült, hogy a nemzetközösségi tagállamok kormányait egyáltalán nem sérti, ha velük is a külügyminiszter foglalkozik, sőt egyiküknek- másikuknak még hízeleg is. Ezután csaknem tízezer hivatalnok foglalkozik majd a brit külügyekkel. Így érvényesül a gyakorlatban Parkinson törvénye: minél Jobban hanyatlik egy intézmény, annál több tisztviselő adminisztrálja, az íróasztalok osztódással szaporodnak. [Csak Angliában?! I— J OO Új szigetország alakult Anglia suffolki partjainál, már nemzetközi vizeken emelkedik egy icipici kis sziget, amely nem sokkal nagyobb, mint egy közepes tornaterem, A háború alatt légelhárító erőddé építették ki, s a betonbunkerek ma is állnak, sót még egy ócska ágyú is ott rozsdásodik, Néhány évvel ezelőtt ezen a csöppnyi szigeten rendezték be az egyik kalózrádió adóállomását, s tízkor költözött a szigetre a 47 éves maszek rádiós, Paddy Roy Bates, valamint foan nevű felesége és két serdülő gyermeke. Kedden, október 22-én (jegyezzük meg a dátumot) Batest és fiát megidézték egy szárazföldi bíróságra valami jelentéktelen ügyben. A bíró — ki tudja miért, talán rossz kedve volt aznap? —elővette a térképet, s mivel a szigetecske kívül esik a partmenti vizeken, hivatalosan kimondta, hogy a brit bíróságok hatásköre nem terjed ki erre a földdarabra. A vicc itt kezdődött: Bates nyomban közölte, hogy a bírói végzés alapján önálló államot alapít, a szigetnek a Seáland {Tengerország) nevet adja, önmagát hercegnek és államfőnek kiáltja ki, „Független és szuverén állam vagyunk — mondta az újságíróknak. — Ha a brit bíróságok nem parancsolhatnak nekünk, akkor, ki a fene parancsolhat?" Pillanatnyilag így áll a helyzet, s aki ismeri az angol jogot, az tudja, hogy egy érvényes bírói ítélet ellen nem sokat lehet tenni, Ha Bates szárazon megússza a „függetlenségi nyilatkozatot" (szárazon elég nehéz, mert ha a tenger kissé erősen hullámzik, a megtört hullámok habja az egész szigetet bepermetezi), tehát ha Bates herceg szárazon megússza a dolgot, akkor nagy üzleteket csinálhat. — Egy szuverén állam jogai gyakorlatilag korlátlanok — mondja lassan és megfontoltan. — Egy állam engedélyezhet bármiféle tevékenységet, amit jogosnak ítél: részvénytársaságokat regisztrálhat, hajókat jegyezhet be, nemzetközi bankügyeket szentesíthet ,,. A súlyos angliai adóterhektől menekülni igyekvő részvénytársaságokra és hajózási cégekre számít a „herceg", mert úgy véli, hogy ő sokkal olcsóbban meg tudja oldani a dolgokat. Bármely nyomdában megrendelhet ezenkívül Sealand-bélyegeket, s a filatélisták közismerten minden áldozatra hajlandók egy-egy kuriózumért. Ha turisták akarnak a szigetre jönni, pénzt szedhet a vízumért. Bates fejedelem végül kijelentette, hogy egy-két barátja kissé ütődöttnek tartja, de senki sem tudja elképzelni, hogyan lehetne megváltoztatni a bírósági döntést. „Befejezett ténnyel állunk szemben, uraim — mondotta, majd visszacsónakázott szigetére, hogy megfogalmazza az ENSZ-hez intézendő felvételi kérelmét. OO
