Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó

VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ Gondolatok a CSEMADOK programtervezetéről A CSEMADOK alapszervezetei országszerte a CSEMADOK Központi Bizottsága által jóváhagyott programtervezetet vitatják. A programtervezet tulajdonképpen javaslat, melynek eddigi megformálásából ez ideig az egyes tanácsadó testületek, valamint a szakemberekből álló munkacsoportok — tudomásunk szerint — még nem vették ki a részüket. Az alapszervezeteknek megküldött vitaanyag tehát csak első fogalmazvány, melynek kidolgozásához a csehszlovákiai értelmiség teljesebb Intellektuális potenciáját még nem használták fel. Éppen ezért úgy véljük, érdemes lenne a programtervezettel kapcsolatosan egykét gondolatot felvetni. A CSEMADOK további feladatai, működésének célját és tartalmát csak az eddigi tevékenység alaposabb értékelése alapján körvonalazhatjuk. Ezért a programtervezet is az elmúlt húsz év értékelésével indítja gondolatsorát. Az értékelés, a történelmi tapasztalat ugyanis nemcsak a jelen megértéséhez, hanem a jövő kimunkálásához is nélkülözhetetlen segítség. Am utalnunk kell arra ls, hogy nemcsak a múlt segít megvilágítani a jelent és a jövőt, hanem a jelenből viszszatekintve válik lehetségessé a múlt teljesebb és igazabb megértése ls. A programtervezetnek, technikai okokból érthetően szűkre szabott keretei ellenére is, jobban kellett volna élnie az Ilyen dinamikusabb, a történetiség elvét betartó szemlélettel. Kár, hogy több esetben is a jelenségeket statikusan a hivatalos jelentések megszokott felsorolásával, az akciók számbeli summázásával, sok esetben a történetiség elvének mellőzésével, izoláltan, vagy fekete-fehéren mutatja be. Lenin a történetiség elvének érvényesítését minden tudományterületen egyaránt fontosnak tartotta. „A marxizmus egész szelleme, egész rendszere azt követeli — írja Lenin Inessra Armardnak 1916-ban (Lenin művei 35, Budapest 1956. 231. lap.) — hogy minden tételt (alfa) történetileg (béta) csak más tételekkel összefüggésben (gamma) csak konkrét történelmi kapcsolatokkal vizsgáljunk". Véleményünk szerint a múlt eredményeinek és eredménytelenségeinek ilyen kutatásával szolgálhatjuk a jelen törekvéseit. Ehhez kell szorosan kapcsolódnia annak a szándéknak, hogy igyekezzünk felmérni: mit tettünk, illetve mit tehettünk annak érdekében, hogy az elmúlt két évtized eredményei alkalmasak legyenek a jövő szolgálatára is,, a CSEMADOK tevékenységének leggazdaságosabb. tudományos Igényű irányítására és szabályozására. Persze, az így értelmezett történetiségnek lenini koncepciója nem könnyen és egyszerre hatja át tudatunkat. Ennek érvényesítése hosszú fejlődés eredménye, amely közben sok problémával és nehézséggel találjuk szemben magunkat. A fejlődés kezdetén nem egyszer követtünk el mi pedagógusok is ,a nemzetiségi iskolák fejlődésének értékelése során még az ötvenes évek derekán, hogy beértük végkövetkeztetésekkel, a jó és rossz fokozattal, s ezzel az alkotó marxizmus helyett a dogmatizmust erősítettük. Mert sok tapasztalatra, a marxi—Jenini iránymutatás szerint felentős előrehaladásra volt és van szükség ahhoz, hogy a történetiség elvét a dialektikus és történelmi materializmus szellemében alkalmazzuk, hogy a benne rejlő nagy lehetőségeket — tudományos gondolkodásuk elmélyítése, kiteljesítése s ezzel együtt a dogmatizmus és a sematizmus leküzdése érdekében — kiaknázzuk, s így a történetiség elvét gondolataink vezérfonalává tegyük. Ezen az úton elindultunk s értünk is el bizonyos eredményeket (főleg az iskolaügy fejlődésének elemzése terén), de azt se hallgassuk el, hogy éppen a népművelés a maga pontos helyét és eszközeit csak nehezen találja meg. Ha a történetiség szempontját figyelmen kívül hagyjuk, akkor akarva-akaratlanul is a felületességnek és ennek következtében esetleg a bántó és nem kívánatos személyeskedéseknek adunk teret. Mert minden értékelés feladata a múltat vizsgálva a jelent szolgálni és egyengetni a további egyre gyorsabb iramú fejlődést, természetesen beleértve ebbe az egyének tevékenységének értékelését is. Éppen ezért — az általános elvi szempont tisztázása után — hadd vessünk fel csupán néhány gondolatot. Érdemes lenne ugyanis a CSEMADOK elmúlt két évtizedes tevékenységét olyan szempontból is vizsgálni, hogy mennyire szolgálta egy-egy időszak történetileg adott körülményeit (pl. a falu kollektivizálását, a műveltség demokratizálását, stb ); milyen mértékben élt annak a kornak módszereivel (pl. a nagy káderezések,. az értelmiséglekkel szembeni bizalmatlanság, s általában a bizalmatlanság légkörének prbolémája) és ezek milyen intenzitással érvényesültek a CSEMADOK tevékenységében. Nem lenne érdemtelen általában a végzett tevékenységet nagyobb összefüggéseiben ls vizsgálni. Például az Európa-szerte megnyilvánuló népművészeti reneszánsz mennyiben jelentkezett nálunk másként, mint a szlovákoknál vagy Magyarországon (tartalmában, szervezetileg — nem az üzemek keretén belül —, miért dominál elsősorban a tánc; miért nem tartott lépést ezzel az ének és főleg a hangszeres zene). Időben megfelelt-e az egyes fejlődési fázisoknak a nálunk levő fejlődési színt, beszélhetünk-e Időbeli és szakmai lemaradásról? A népművészeti együttesek a mennyiségi fejlődés helyett az 50-es évek derekán Európa-szerte a minőségi fejlődés útjára léptek és a csoportok differenciálódtak (magas szakmai színvonalú élcsoportok és alacsony színvonalú időleges együttesek alakultak ki). Hogyan, mikor állott be nálunk ez a fejlődési szakasz, hogyan viszonyult ehhez a CSEMADOK és ennek megakadályozására vagy az élcsoportok segítségére mennyi időt, energiát költött. Maradt másra is ebből az energiából? Ez az általános „népművészeti reneszánsz" hullámától való időbeli, vagy esetleges szakmai lemaradás okozott-e konfliktust? Például: jogosan vagy jogtalanul nevezték-e egyesek a CSEMADOK-ot „tánciskolának"? Hogyan tükröződik mindez vissza például a CSEMADOK dolgozóinak munkabeosztásában? A tudományos-műszaki forradalom diktálta, világszerte meglevő „művelődési láz" (az USA-ban pl. „szputnyikválság", vagy Csehszlovákiában a Radovan Richta műve szülte gondolatok) milyen késéssel kaptak teret a CSEMADOK Központi Bizottsága és a járások tevékenységében? Mivel magyarázható, hogy a népművelés terén a tényleges tevékenység helyett (amit pl. a népművészeti együttesek megsegítése terén rendkívül pozitíven kell értékelnil) mintha csak megrekedtünk volna a jelszavak hangoztatásánál, stb Tehát beszélhetünk-e két évtized tevékenységének egy bizonyos fokú egyoldalú beállítottságáról, partikularizmusról, időben és szakmai fejlettségben való lemaradásról, provincionalizmusról (viszonyítva ezt a tevékenységet és annak effektivitását. hatását például az északi járásokhoz), mégpedig hol, mely időszakban és milyen mértékben. Vajon lehet-e olyan sok ellentmondást magában hordó időszak, tevékenységét egyértelműen igennel vagy nemmel értékelni? _ A történetiség gondolatát, a tudományosság igényét és annak érvényét sürgető írásban, persze, lehetetlen kimeríteni két évtized tevékenysége dinamikus értékelésének minden vonatkozását és sokoldalú, sokrétű funkcióját. Bizton reméljük, hogy az elkövetkező időszakban, a X. közgyűlés előtt a csehszlovákiai magyar dolgozók ma már jelentős intellektuális potenciájának kihasználásával, sikerül felmérni az eddig megtett utat, azt nagyobb összefüggéseiben is látva vizsgálni, mert csak ennek eredményeképpen jelölhetjük kl pontosabban további teendőinket. Ez közelebb visz minket ahhoz, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók számára minden lehetőség maximális -mértékben valósággá váljon. MÖZSI FERENC A Téli Palota megvétele Részlet Fújt, fütyült a szél, ahogy októberben szokott a kapitalizmus korában — fújt-fújdogált. Kanyarogtak a sínen a villamosok: és autó autót űzött a Trockijon át. Hid alatt a Néva lent, Néva hátán kronstadtiak... Hogyha majd a puska zeng, a Palota félve riad. A száguldó autó, elnyúzott gumin jár, s mint bepólyált trombita morgolódik, makog, a Gácsina mögött már szökik a kancellár, „Pokol fenekére! Ti lázodók, rabokl..." Lesi ritka csillagraj: nyomulnak a Palotához a Milljonnáján át szilaj kekszholmiak, friss brigádok. A Szmolníjban Iljics még álcázva lépked, csapatokon és csatákon elmélkedik; Podvojszkijjal vizsgáltatják ketten a térképet • i És mintha a város S zászlócskákkal kitűzdelik a roham helyeit. Mondj le szépen amíg lehet. Egérutat sem lelsz már ma! Palotádhoz közeleg százfelől a vörös gárda. Munkáshad, matróz, nincstelen szuronya villám-sort vág, kezük marokbakapja hirtelen a Palota , kényes torkát. Két roppant árnyék libben egymás felé. Megmoccan, Öklön ököl. A palotaudvar vasrács — keze a test — tömegekre tör. S ringott két hatalmas árnyék, szél verte, golyó tépte meg — géppuskát rejtett a szárnyék — a tömör csont recseg. y levegőbe röpülne — az Auróra hathüvelykese is dörög már fütyülve. Idő se marad, hogy szétverődjön a fenyegetőző durranó dörej, — felröppent Péter-Pál kőerődjén a felkelésre hívó lámpa-jel. - Feküdj! Roham! Előre! Hurrá! S a Szmolníjban a tömeg tárt mellel lelkendez, rakétázó hírekre dalra gyújt, zenét sző. Először zendül fel, ahelyett, Hogy — ez lesz. a dal: ez a harc most, ez a harc, ez a végső... . Egy rőf idő alig van hajnalig hátra, keletről sugárkéz nyúlik az égre. Podvojszkij elvtárs autóba szállva fáradtan mondta: „A Szmolnijba... Vége.. A géppuska hallgat. Eleget ugatott. A zúgó golyót méhként kasba zárta. Csillagfényt ragyogtak a szuronyok, és sápadt már az égen a csillag-várta. Fújt, Icfgyót tovább fütyült a szél mint októberben szokott. formált a hídon a sin, gördültek a villamosok, de most már — a szocializmus útjain. BÉKÉS ISTVÁN fordítása.