Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-17 / 318. szám, Vasárnapi Új Szó

Vónszorgó emberek, mankók, tolókocsik, fehérbóbitás nővérek, orvosok, terjedelmes park. Ez a pőstyéni reumatológiai intézet. Az őszi verőfényben huszonötharminc beteg pihen a napon. A Pro patria szanatórium környékén csendes, halk hangon tereferélnek a betegek. Néha egy-egy szot váltanak az orvosokkal. És reménykednek ... Három emberrel beszélgettem ebben a környezetben. Az orvos — Pro patria... Honnan származik ez a név? — kérdeztem dr. Paiitnát, az orvost. — Az első világháború Idejéből. Akkor még javában dúlt a dagályos hazafiság. Egy napon olasz hadifoglyokat hoztak ide, és a reumás frontkatonák számára szanatóriumot építettek velük. Akkor — 1917 táján — valószínűleg ideiglenes megoldásnak tartották ezt az épületet. Az évek során azonban bebizonyosodott, hogy a ház nagyon is megfelel. Talán egy sebesült hadmérnök tervei alapfán született a. Pro patria. Már az alaprajzából kitűnik, hogy fájóslábú emberek számára építették. Elsősorban is: földszintes. A rendelők és a kórtermek mindenhonnan könnyen megközelíthetők. — Igaz, hogy itt maharadzsákat is gyógyítottak egykor? — Igaz. — Mit érez az orvos, ha egy híres embernek visszaadja az egészségét? Az egészség szegénynek, gazdagnak egyaránt drága ... — A legnagyobb élménye? — Volt egy páciensem, aki már 10 éve béna volt. Két egymás utáni évben kapott gyógykezelést, s iöbbé már nem volt béna. — Csoda történt? — A középkorban ezt annak nevezték volna. Hát nem csodálatos, amit a pőstyéni víz a beteg szervezettel művel? — ... és az iszap, az a holt anyag... — Az iszap nem holt anyag. Nagyon is élő. Milliárdnyi baktérium nyüzsög benne. — A Pro patria miben különbözik a sokkal fényesebb, kényelmesebb szanatóriumoktól? — Csak annyiban, hogy azok fényesebbek, kényelmesebbek. De különben — ami a gyógyítást illeti — egyáltalában nem különbözik a többitől. Ugyanaz a víz, ugyanaz az iszap, ugyanaz a gyógymód ... — Mitől van a reuma? — Ha én azt tudnám, a szanatóriumokra már nem lenne szükség. Az ellenszert már könnyen megtalálnánk. Titokzatos betegség. Van, aki fázástól, van, aki nagy megerőltetéstől, mások a legkülönfélébb ártalmaktól kapják. A kórokozót még nem sikerült felfedezni. A laikusok közül kevesen tudják, hogy itt nemcsak reumásokat kezelnek. A betegek jelentős része a baleset utáni lábadozás heteit tölti itt. Van, akt ideggyulladását kezelteti. — ÉS azóta, hogy az a „csoda" történt? — Azóta már több száz bénát megtanítottam járni. Dr. Paíitná az ablak alatt sütkérezőkre tekint. Többségük tolókocsiban ül. — Egyszer majd ők is elindulnak — mondja búcsúzáskor. A bányász — Hogyan történt? — Ügy, hogy a bánya tavaly karácsony estéjén egyszerre csak összeomlott felettem — feleli Ivan Vavro, a bányász. Rám zuhant egy szikla. Lehetett tizenöt mázsás. Gerincsérülés, eszméletlenség, lihegés az élet és a halál mezsgyéjén. Peches voltam ... Ivan Vavro elfelejtett járni. Bonyolult műtéteken esett át. Egy-egy ilyen sebészi beavatkozás után a professzor mindig azt mondta: „Talán .. — Tudja mi az, fél évig gipszben feküdni? Nem tudom. Elképzelni sem tudom. — A fél év alatt mivel foglalkozott? — Gondolkoztam. Zöld rétet képzeltem magam elé és a lélekben futballoztam. Télen pedig sítalpat, korcsolyát kötöttem a lábamra és siklottam — futottam. Persze, kis idő múlva szilárd talajra „értem". Ilyenkor — lia tudtam — megmozdítottam a lábam nagyujját. — Hogyan gyógyítják? — Fájdalmasan. Az izmaim jó része „elfelejtette", hogy egykor dolgozott. Elrenyhültek. Víz alatti masszázzsal óvatos tornáztatással „emlékeztetik" őket régi funkciójukra. — Az eredmény? — Most már én is bizakodom. Azóta, hogy a híres karmestert is megtanították járni. Ö még nálam is nehezebb beteg volt. Féloldali szívszélhüdést kapott. Eleinte a kisujját sem tudta mozdítani. Ha őt meggyógyították az én sorsom sem reménytelen ... — Az első lépést hogyan tette? — Ketrecben, amely minden oldalról tartott, bogy el ne essek. Közben pedig néhány nővér drukkolt körülöttem. — Felgyógyulása után? — Soha többé a bányába! — Ahhoz mit szól, hogy itt egykor többnyire csak nagypénzű emberek gyógyíttatták magukat? — Az természetellenes állapot volt. A lord vadászat közben megfázott, reumát kapott. Pőstyénbe hozták. A gróf sétalovaglás közben leesett a lóról, kezét,lábát törte, Pöstyénben gyógyították. Szerintem az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a beteg bányászt is itt gyógyítják. Nem henyélés közben sérült meg a gerincem. Az amerikás ácsmester Furcsán beszél. Néha angol és francia szavakat kever a szlovák mondatokba. Az amerikai évek beszédjére, gondolkodásmódjára egyaránt rányomták bélyegüket. Ráirányítom a fényképezőgép objektívét, de 6 arca elé tartja a kezét. — Előbb egyezzünk meg — mondfa. Mennyiért csinálja a képeket? Nehezen érti meg, hogy újságíró vagyok, hogy a szanatóriumban gyógyuló dolgozókról írok riportot. — Ali right — mondja végül és beszélni kezd. — Nem voltam szerencsés —, mondja. Éppen a válság idején értem ki az Államokba. Később pedig Kanadába. Próbálkoztam ezzel, próbálkoztam azzal, semmi se ment. — A becses neve? — Georg Brčlca. Azazhogy Juraj... — Miért törött el a csontja? — Én az 1932-es évre gyanakszom. Akkor naponta csak kétszer ettem, mert nem volt munkám. Havi 5 dollár segélyt kaptam. Lehet, hogy a csontom akkor lágyult meg. Különben nem tört volna el... — A baj mikor történt? • — Ezerkilencszázötvenkilencben. Akkor már jől ment a dolgom, sok dollárt szereztem. Ácsmester voltam és siettünk a munkával. A főnök prémiumot ígért. Megcsúszott alattam a deszka és zuhantam, zuhantam. Az orvosok összetoldozták csontjaimat és azt mondták: veszünk magának, öreg fiú egy áramvonalas tolókocsit. Mert arra ne számítson, hogy valamikor még mozogni fog ... —• Belenyugodott? — Ha belenyugodtam volna, most nem lennék itt. Nézze, már lépkedni is tudok. Áldom azt a barátomat, aki Pőstyént ajánlotta. Talán még majd élvezhetem a nehezen szerzett dollárokat. Elnézegetem ar öreg, amerikás Georg Brčisát. Lám, mégis meg tudtam végül, miérl nevezik Pro patriának ezt a szanatóriumot. Az ö esetében ez nagyon is találó elnevezés. (A szerző felvéteiei) TÓTH MIHÁLY