Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)
1968-11-12 / 313. szám, kedd
> Újra megszólaltak a dolgozók Komoly, mondhatnánk sorsdöntő kérdésekről fog tárgyalni a CSKP Központi Bizottsága csütörtökön kezdődő ülésén. Az augusztusi események után az egyik legnagyobb belpolitikai eseménynek tartja egész társadalmunk, mert vezető ereje, a kommunista párt fő feladatait szabja meg a jelenlegi helyzetben. Ezzel a csehszlovákiai szocialista valóságért folytatott küzdelmünkben újabb fordulóponthoz érünk. Értékeljük a január utáni politikánkat, hogy tovább fejleszthessük pozitív vonásait, hogy ami bevált a gyakorlatban, az eddiginél még következetesebben alkalmazzuk életünk minden szakaszán. Az egyedüli járható út Természetes dolog, hogy mindenért, amit át akarunk illtetni az életbe, harcolnunk kell. Ez most sincs másként. Tudják ezt a dolgozók, a kommunisták és nem kommunisták tömegei, s mint már annyiszor, most is megszólaltak. Feltétlen támogatásukról biztosítják pártunk és államunk elismert és megbecsült vezetőit. A Központi Bizottsághoz intézett határozataikban, aláírással ellátott leveleikben ismételten kifejezik mélységes meggyőződésüket a januári politika szükségességéről, a marxi-—lenini alapokon nyugvó Irányzatának helyessé géről. A szocialista demokráciát és humanizmust, az emberi arculatú szocializmust továbbra is életünk fő alkotó elemének tekintik. A megújhodás első hő, napjában tapasztalt végletek el lenére is a kommunista párt által kezdeményezett és kitűzött januári utat tartják a szocialista Csehszlovákia egyedüli járható útjának. Ami nyugtalanít bennünket Ugyanakkor bizonyos aggodalmaknak is hangot adnak. Egyes pártalapszervezeteket nyugtalanítja az a gondolat, - hogy az augusztus 21-i események következtében torzítások ls kísérhetik politikai életünk további fejlődését. Szlovákia egyik legnagyobb üzeme, a Kelet-szlovákiai Vasmű vállalati pártszervezete ennek tudatában felhívással fordult pártunk alapszervezeteihez, hogy foglaljanak állást a jelenlegi • belpolitikai helyzethez. Mély felháborodással ítélik el egyes csoportoknak a kommunista párt s főleg annak vezetői ellen Indított — pártellenes tevékenységnek minősített — frakciós csoportosulást, uszítást, rágalmazást, ami fékezi vezetőinket a legmagasabb szinten vállalt kötelezettségek teljesítésében. Az akcióprogram szellemében Százával Idézhetnénk hasonló szöveget a dolgozók határozataiból. Nem hiányzik azonban belőlük a megújhodást annyira jellemző emberi hang sem. A Bratislavai Dimitrov Vegyiüzem kommunistái határozatukban hangsúlyozzák: „Azon vagyunk, hogy az akcióprogram szellemében mindenki kifejezhesse véleményét arról, ami a pártunkban történik. Kérjük, hogy államunk, pártunk és kormányunk képviselői ellen indított rágalmakat az érvényben levő Csehszlovákiát törvények és a pártalapszabályzat értelmében ítéljék meg. Nem kívánjuk azonban, hogy a CSKP vezetése az ötvenes évekből ismert módszerekhez folyamodjék. Egyöntetűen a januári politika mellett állunk, s így a provokáló csoportok elhallgattatásához ideológiai, politikai formákat és eszközöket kell igénybe vennünk." Ezért érdemes harcolnunk Társadalmunk túlnyomó többségének érzésvilágát, állásfoglalását fejezi ki a žiari alumíniumgyár dolgozóinak a prágalibefti frakciós csoport elleni tiltakozása. Felháborítja őket, hogy nyilatkozatukat a külföldi sajtóban tették közzé, s hogy befeketítik a sajátunkká fogadott januári politikát. „Tudjuk, hogy utunkon, amelyre léptünk, sok akadállyal, nehézséggel kell megküzdenünk — írják a Központi Bizottsághoz intézett levelükben —, de érdemes harcolnunk, mert számunkra nem létezhet más út... Erre az útra önökkel együtt léptünk, s nem engedjük meg, hogy az önökbe vetett bizalmunkat, melyet az emberi arculatú szocializmus érdekében kifejtett becsületes és őszinte polttlká jukkái érdemeltek ki, valaki ts megtépázza. Hiszünk és bízunk önökben, Dubček, Svoboda, Smrkovský, Cerník és dr. Husák elvtársi" Hiszünk és bízunk! Ez az év legjellemzőbb kifejezése. Hiszünk pártunkban, a társadalom programadó erejében, bízunk megbecsült vezetőinkben. Hiszünk és bízunk önmagunkban, egységünkben, hogy kommunista pártunk határozatainak következetes valóra váltásával sokat tehetünk a szocialista fejlődés szolgálatában. fpf TARTSUNK LEPEST Országos minőségkutató konferencia Bratislavában Az áruk és a közszolgáltatások minőségével kapcsolatos problémák megoldását szerte a világon elsőrangúnak tartják. Ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel, ha arra törekszünk, hogy árucikkeink megállják a helyüket a hazai és külföldi piacokon, a jövőben a minőségre és a kivitelezésre is nagyobb gondot kell fordítanunk. Csak Ilyen körülmények között biztosítható az árucsere-forgalom fokozása, ami szorosan összefügg életszínvonalunk emelkedésével. Ezeket a problémákat fejtegette sajtóértekezletén F. Egermeyer professzor, a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság Központi Tanácsa mellett létesült szakbízottság elnöke. Rámutatott arra, hogy azok az üzemek, amelyek megbízható, Jó termékeikkel hírnevet szereznek, lényeges előnyöket biztosítanak önmaguknak és a népgazdaságnak ls. Gyakran elfelejtjük, hogy az áruk minősége, használhatósága szorosan összefügg a gzolgáltatások minőségével. A íffettő közötti aránytalanság kiküszöbölése a további fontos feladatok egyike. A szakemberek nagy várakozással tekintenek a Bratislavában november 12 és 14 között megtartandó országos minőségkutató konferencia elé. Az országos konferencia tulajdonképpen bevezetője a jövő évben megrendezésre kerülő széles körű akciónak, a minőség évének. Ennek az lesz a küldetése, hogy a konferencia eredményeinek figyelembe vételével, a fogyasztók részéről mutatkozó egyre igényesebb követelmények biztosításával minél hatékonyabban megoldódjanak az áru minőségével kapcsolatos problémák. —km— A KASSAI VÁROSI NEMZETI BIZOTTSÁGTÓL VÁRJUK A VÁLASZT November 8-1 számunkban tettük fel a kérdést: Mikor kap végre termet a kassai CSEMADOK? Hírünk a városi pártbizottságon felháborodást keltett, mert nem ők utalták ki a Tajovský utcai épületet a CSEMADOK-nak és az Ukrán Dolgozók Kulturális Szervezetének, melyek a beköltözés pillanatában kénytelenek voltak az épületet átengedni a CSISZ városi képviselőinek, ugyanis ők szintén megkapták az utólagos „kiutalást". Sajnálatos elírás folytán ezt Is a városi pártbizottság rovására Irtuk. Ezzel helyreigazítjuk hibánkat, azzal a kéréssel, hogy a városi pártbizottság segítsen rendezni ezt a kényes ügyet, Azzal A várakozással tesszük ezt, togy a városi nemzeti bizottságtól mielőbb választ kapunk említett cikkünkre. Évente 50 millió koronát fizetett rá az állam Q A döntés: likvidálni a bányaüzemet £ Közel hétezer ember jövőj'éről van szó 0 200 millió pályázat 9 Ami az ötödik javaslatot megelőzte Ô 39 évre elegendő vasérc Igy rentábilis a termelés # Segít a Kelet-szlovákiai Vasmű 9 Az új bányaüzem további hétszáz embert foglalkoztat £ 1979-ig visszafizetik a kölcsönt Néhány hónappal ezelőtt futótűzként terjedt el a hír: bezárják az alsósajói vasércbányát. Nagyon kedvezőtlen visszhangot váltott ki ez elsősorban abban a 940 bányászban, akiknek többsége itt élte le fiatal éveit, itt biztosította kenyerét saját maga és családja számára. A szakemberek „diagnózisa" világos volt: az alsósajói bányaüzem jelenlegi kapacitása, lehetőségei közepette nem képes lépést tartani a fejlett bányaüzemekkel, az itt végzett vasérctermelésre évente 50 millió koronát ráfizet az állam. Tehát be kell zárni. Könnyű ezt mondani. De mi lesz a bányászokkal, családjukkal? Elvégre közel hétezer ember sorsáról van szó. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták a Kelet-szlovákiai Vasércbányák iglói vállalati igazgatóságát és az alsósajói bányaüzem vezetőségét. A kormány mellett működő gazdasági tanács indokoltnak találta a bányaüzem bezárását, viszont kimondta: kétszáz millió koronát bocsát annak a vállalatnak a rendelkezésére, amely a megszüntetendő bányaüzem helyett az itt dolgozó bánvászok foglalkoztatottsága érdekében egvébb üzemet létesít ezen a vidéken. Közben a Kelet-szlovákiai Vasércbányák vállalati igazgatóságának szakemberei sem aludtak, a jajveszékelés, a petíciók megfogalmazása helyett munkához láttak. Keresték a lehetőségét annak, hogv Alsósaión több értékes vasércet Jöveszthessenek. Kockázatos vállalkozásba kezdtek. Csaknem 80 millió koronát fordítottak a földtani kutatásokra. Kezdeményezésüket siker koronázta: a földtani kutatóintézet hivatalosan kimutatta: Alsósajó környékén csaknem 42 millió tonna vasércet rejt magában a föld gyomra, melynek 70 százaléka kitermelhető. Kedvező a vasérc összetétele is: 34,5 százalék tiszta vasat, 7 százalék kvarcot és egyéb értékes anyagot tartalegyéb értékes anyagot tartal maz. Az előzetes számítások alapján a bányaüzem korszerűsítése után lehetőség nyílik arra, hogy a jelenlegi 220 ezer tonna helyett évente 750 ezer Újságjaink a minap közölték a közúti balesetek statisztikáját. A számokra nem kívánok visszatérni, csupán a szomorú tényt Ismétlem meg: egyre nő a balesetek száma, beleértve a halálos kimenetelűeket is. Mindezt sokan egészen természetes jelenségnek vélik, és a gépjárművek számának növekedésével magyarázzák. Ezért feleslegesnek tartják a különböző statisztikák s a közlekedési balesetekről szóló hírek közlését. Nem ls vitatható, hogy minél több a gépjármű, annál kevésbé felelnek meg utaink a fokozott követelményeknek, és annál több a baleset. Viszont a régebbi és legújabb tapasztalataink is egyaránt azt bizonyítják, hogy nem foghatunk mindent a gépjárművek számának növekedésére, illetve a mai követelményeknek meg nem felelő utainkra. Sok még a rejtett hiba, amelyek kiküszöbölésével nagyban hozzájárulhatnánk a balesetek elkerüléséhez. Itt van mindjárt az egyes gépkocsivezetők hiányos szabályismerete. Különösen azokra gondolunk, akik régebben szereztek jogosítványt — újravizsgáztatásuk során kiderül* hogy olykor egészen alapvető tudnivalókkal (főleg az új előírásokkal) sincsenek tisztában. Persze a szabályok nem ismerése korántsem okoz annyi balesetet, mint a szabályok hanyagságból és felelőtlenségből származó meg nem tartása: a fegyelmezetlen előzés, a meg nem engedett sebesség stb. Nemegyszer a gépkocsivezető egészségi állapota sem megfelelő, s ennek elhallgatása nagy veszéllyel járhat. A volán melNem ér véget a 650 éves hagyomány az alsósajói bányaüzem sorsa tonna vasércet fejtsenek s Ilyen méretű termelést folytathasson csaknem 40 esztendeig. Esetleg még tovább is, mert a földtani kutatóintézet dolgozói közben további 16 millió tonnára becsülhető vasérclelőhelyre bukkantak. A Szlovák Nemzeti Tanács által meghirdetett pályázatra öt Javaslat érkezett. Az Omnia n. v. egy öntvényező-zománcozó üzem létesítésére, a breznói hldgyár egy melléküzem, má-. sok cementgyár, illetve üveggyár építésére tettek Javaslatot. Az ötödik javaslatot a Keletszlovákiai Vasércbányák Iglói vállalati igazgatósága terjesztette elő. A már említett kockázatos vállalkozáson kívül igen sokrétű és szorgos munka előzte meg a javaslat kidolgozását. A vállalat szakemberei Kanadában, az Egyesült Államokban is jártak, hogy tapasztalatokat szerezzenek a vasérc félkészáruvá történő feldolgozása terén. A Szlovák Magnezitmüvek szakembereinek segítségével érvényesítették ezeket a tapasztalatokat, kísérleteket végeztek. Az ilyen formában nyert termékeket kipróbálás céljából átadták a Kelet-szlovákiai Vasmű nagyolvasztójának, ahonnan megérkezett az örvendetes hír: bármilyen mennyiséget hajlandók ebből a koncentrátból átvenni. Ugyanis kitűnt, hogy ez a próbatermék 52 százalék vasat, 3 százalék mangánt, 7 százalék kvarcot és minden egyéb, a vasgyártáshoz szükséges anyagot tartalmaz. Mindez biztató eredménynek mutatkozott annál is inkább, mert a vasérckoncentrátumok legtöbbje általában mangánszegény és a vasművek ezt a vasgyártásnál utólag kénytelenek hozzáadni. Viszont az alsósajóiban ez a fontos anyag is megtalálható. Hátra volt még egy igen fontos gazdasági tényező meghatározása: mennyibe kerül az általuk szállított vasérckoncentrátból gyártott nyersvas tonnája? A Kelet-szlovákiai Vasmű szakembereivel együttműködve kiszámították: 1020 koronába, míg a Szovjetunióból szállított vasércből 1130 s a kapitalista országokból érkező vasércből előállított egy tonna nyers-, anyag kitermelése 1362 koronába kerül. Tehát az alsósajói kínálat a legkedvezőbb. Érthető, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű — melynek évente közel két millió 600 ezer tonna vasérckoncentrátumra van szüksége — már előre lekötötte az alsósajói új bányaüzem termékét. Előreláthatólag évente 353 ezer tonna mennyiségben. Egyébként a Vasmű szoros együttműködésre kötött szerződést az alsósajói bányával, s azt új üzem építkezési költségeihez 10 millió koronával járult hozzá. Az új bányaüzem felépítése előreláthatólag 286 millió koronát igényel. Az államtól kapott 200 millió koronán felüli összeget, a 86 millió koronát kölcsön formában szerzik meg. Az építkezés megkezdésére — amit 1969 első negyedére terveznek — már folynak az előkészületek. Ha minden jól megy 1972. január 1-én megindul a próbaüzemeltetés, majd a rendes termelőmunka. A szakemberek már azt is kiszámították, hogy az új üzem, — amely az eddigi bányászokon kívül további hétszáz embernek nyújt munkalehetőséget — 1979-ig visszafizetheti az építkezésre felvett kölcsönt, és ezentúl 30 millió korona haszonra tehet szert. Tiszta szívből kívánjuk, hogy mindez úgy sikerüljön, ahogyan az alsösajói bányászok óhajtják. KULIK GELLÉRT színvak sofőrök Nem minden bajnak a gépjárművek számának növekedése az oka # Infarktus után a volán mellett # Az alkoholfogyasztás nem csökken % Színes táska és egyenruha az iskolásoknak? lett olykor Infarktusból felgyógyult emberek ülnek, akiknek tudniuk kellene, hogy ezzel nemcsak saját magukat, hanem másokat is veszélybe sodorhatnak. Előfordul olyan eset ls, amikor az orvosi ellenőrzés felelőtlen. Ezt bizonyítják az epilepsziás, a színvak és más, a gépkocsivezetés szempontjából rendkívül súlyos beteg gépkocsivezetők esetei. Sajnos, az Ilyen esetek rendszerint utólag, tehát a szerencsétlenség bekövetkezte után derülnek kl. Külön figyelmet érdemel az alkoholfogyasztás. Ez annál is Inkább veszélyes, mert az ittas gépkocsivezető sokszor az áldozatát is cserben hagyja, mivel fél a részeg vezetésért járó büntetéstől. A hajtási jogosítvánnyal rendelkező megrögzött alkoholistákra és a betegekre az orvosoknak kötelességük lenne figyelmeztetni a közrendészetet. E kötelesség elmulasztásának egy kirívó példája fordult elő Bratislavában, ahol egy gépkocsivezetőt alkoholelvonó kúrán kezeltek. Érdemes megjegyezni, hogy vannak országok, ahol az Ittas vezetésért örökre megvonják a hajtást Jogosítványtl A balesetek okozói pérsza nem mindig a gépkocsivezetők. A forgalmi szabályok a gyalogosokra is vonatkoznak, akik közül erről sokan megfeledkeznek. Egyes falvakban a főutakat sétányoknak használják és ezáltal akadályozzák a biztonságos közlekedést. Az ilyen szabálysértés megakadályozása érdekében a helyi nemzeti bizottságoknak is tenniük kellene valamit. A hiányzó, illetve a rossz helyen elhelyezett útjelzőtáblák is , a bajok okozói közé tartoznak. Ezen pedig valóban könnyen segíthetnénk. A gyalogosok közül elsősorban az Idős emberek és a gyermekek a balesetek előidézői. Az utóbbiak az úttestet olykor Játszótérnek tekintik, a közlekedési szabályokra pedig vajmi keveset adnak. Egyes országokban a balesetek megelőzése céljából az iskolás gyerekek feltűnő színű táskát, sapkát és egyenruhát viselnek, hogy a gépkocsivezetők már messziről észrevegyék őket. Ezt a kitűnő ötletet az elmúlt években nálunk ls meg akartuk valósítani. Már az Iskolásgyermekek egyenruháit a szakembereknek be ls mutatták, a kötelező viseletük bevezetése azonban a szakemberek általános tetszése ellenére elmaradt. Jő lenne, ha ismét fontolóra vennénk a gon- « dolat megvalósítását. Q Ez a néhány példa is bizonyítja, hogy az objektív nehézségek ellenére sokat tehetünk a JJ. közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében. FÜLÖP IMRE ^ 19§t