Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-27 / 297. szám, Vasárnapi Új Szó

Tudományos életünk fejlődésének problémái 1918-tól napjainkig 1938. december 8-án a Carlton-szállő halljában az akkori ískalaügyl miniszter, dr. Franké védnöksége alatt reprezentatív jellegű csehszlovákiai magyar könyvkiállítás nyílt meg. Az egykori sajtó közleményeiből tudomást szerzünk arról, hogy a kiállítás 500 könyvet mutatott be, hozzávetőleges becslés szerint az addigi teljes csehszlovákiai magyar könyvtermelés egyharmadát. A kiállításról írt beszámolók egy része pátosszal teli ünnepélyes hangot használt, és nagy eredmények eléréséről áradozott. A tárgyilagosabb komentárok aggódva vetették fel a kérdést, vajon ebben a mennyiségileg csonka, de nég így ls impozáns könyvprodukcióoan milyen százalékot képviselhet a dilletantizmus. Bennünket most az 1936-os könyvkiállítás tényei közül kettő érdekel közelebbről: 1. A kiállítás rendezői nem voltak képesek a teljes anyag bemutatására. 2. Az ún. tudományos Irodalom területén negyvenegy író nyolcvanegy könyvét vonultatták fel. Az első tény ma is mellbevág: a kisebbségi magyarság a köztársaság ötvenéves fennálása alatt nem tudta realizálni azt a magától értetődő követelményt, hogy egy országos magyar könyvtár keretében a saját szellemi produkcióját — és azon túl: az általános magyar könyvtermést ts — összegyüjtse és nyilvántartsa. Pedig már a huszas-évek elején hangot kapott ez az indokolt — és a tudományos élet prosperálása szempontjából is alapvető jelentőséggel bíró — követelmény. Darvas János a Prágai Magyar Hírlap 1922. évi karácsonyi számában írt cikkében — melyben az itteni magyar Irodalmi élet megszervezésével kapcsolatban tett javaslatokat — „egy speciális szlovenszkói magyar nemzeti •könyvtár" felállításának a tervét is felvetette: „Az íróegyesület ezen könyvtára lenne a szlovenszkói magyar írások teljes gyűjteménye, melynek átlagos értéke napról napra nőne, s muzeális jelentőséget nyerne. Tekintve azt, hogy itt egy gyűjteményben lennének az összes hírlapok és folyóiratok s az összes könyvújdonságok, az olvasóterem azonal meg volna nyitható a nagyközönség számára." Az országos magyar könyvtár nagyszabású megalapozását már a köztársaság megalakulását követő első években lehetővé tette volna az a körülmény, hogy a főiskolai jellegű magyar intézmények megszüntetésével és a volt magyar gimnáziumok nagy részének nacionalizálásával hatalmas mennyiségű magyar könyv-anyag vált gazdátlanná. Ennek az anyagnak csak egy része nem mentődött át az Egyetemi könyvtárba és más helyekre, másik része a kallódás sorsára jutott. Arra a — sok esetben vandál módon is elősegített — pusztulásra, amely az itteni magyar könyvállományt aztán 1945—48 között érte, rossz rágondolni. Olyan Intézmények könyvtárai „süllyedtek el", mint a pozsonyi Masaryk Akadémia, vagy a komáromi SZMKE-központ, melynek már 1934-ben 41 ezer kötetre rúgó könyvállománya volt. Most, a nemzetiségi jogok új rendezésénél feltétlenül módot kell találni és biztosítani azt ts, hogy a még el nem pusztult, kallódó, vagy használatlanul heverő magyar könyv-anyagot sürgősen megmentsék és központosítva a létesítendő országos magyar könyvtár alapjává tegyék. Az 1936-os könyvkiállítás fentebb kiemelt második ténye — a 41 szerzőtől származó 81 tudományos jellegű könyv felvonultatása — még a központi magyar könyvtár ügyénél is elgondolkoztatőbb. Ez a tény az első pillanatban nagyon pozitívnak, sőt impozánsnak tfinik, de ha összevetjük azokkal az egykorú hangokkal, amelyek a kisebbségi magyar tudományos élet helyzetét józanul értékelték, akkor azt látjuk, hogy kegyes öncsalásról, illúzióról van szó. 1934-ben a Magyar írás című irodalmi folyóirat hatodik számában „A szlovenszkói magyar tudományos munka hiányai" címmel felmérő cikk jelent A Masaryk Akadémia bejárata. (Tel pa! Gyula felvétele) meg, melyben többek kőzött ez a rezignált kijelentés olvasható: „Tizenöt éve élünk kisebbségi sorsban, s ezalatt a tizenöt esztendő alatt Sas Andor tiszteletre méltó történetírói munkálkodásán kívül egyetlen olyan kísérletet sem találunk, amelyet a kor színvonalán álló tudományos értéknek fogadhatnánk el." Mostani — kutatásokra támaszkodó — visszatekintés alapján az ismeretlen („Z" jelzésű) szerzőtől származó cikk sommázását a valóságos helyzetnél valamivel sivárabbnak látjuk, de ugyanakkor — az idézett írás gondolataival összecsengően — azt is tudatosítjuk, hogy az 1936-os könyvkiállítás 81 „tudományos" könyvének zöme csupán a műkedvelői tudománykodás eredményének fogadható el. Azok a korlátozott politikai, gazdasági és kulturális feltételek, amelyekkel a polgári Csehszlovákiában a magyar kisebbség rendelkezett, korántsem voltak elegendők arra, hogy kellő szellemi telítettség teremtődjön meg és korszerű tudományos élet bontakozzon ki. Ezt a lehetőséget már kezdetben megnehezítette az a körülmény, hogy a csehszlovák kormány minden itteni magyar felsőfokú intézményt beszüntetett és a magyar tudományos szakemberek Jő részét szélnek eresztette, vagy egyenesen kiutasította. Egyetemi szintű Intézményekhez — a hiányosan ellátott prágai és pozsonyi magyar tanszéken kívül — a magyarság a későbbi évek folyamán sem jutott. Azok az emberek, akik a kisebbségi élettel összefüggő tudományos problémák iránt érdeklődtek, megfelelő irányítást és támogatást nélkülözve a saját erejükre és ösztönükre voltak utalva; a korabeli sajtóban gyakran találkozunk azokkal a panaszokkal, amelyekkel nehézségeiket — főleg a teljes magyar anyagot tartalmazó központi könyvtárnak és a kutatómunkát anyagilag biztosító segélyeknek a hiányát — feltárják. Köztudomású, hogy a Sarló fiataljai, akik a nemzeti hivatástudatot a tudományos munka területén is mélyen átérezték, ebből a nehéz helyzetből is keresték a kiutat. A kisebbségi tudományosság nagyobb arányú kibontakozását „önnevelő módon", az egyetemi városokban létesített és az egyetemi tananyagot a kisebbségi problémák szintjén kiegészíteni hivatott Magyar Szemináriumok segítségével igyekeztek elérni. A Magyar Szemináriumok tevékenységét bemutató forrásoknak és néhány sarlós később befutott pályájának az összevetésével érdemes lenne közelebbről megvizsgálni és felmérni azt a kezdeményező erőt és hatást, amelyet a Magyar Szemináriumok tudományos szempontból perspektivikusan jelentettek. Mindenesetre megközelítő mértékben se tudták pótolni azt a munkát, amelyet a hiányzó intézeteknek kellett volna elvégezniük. A harmincas évek első felében a tudományos élet terén ls észrevehető fellendülést hozott a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság működése. Ennek a Masaryk elnök egymillió koronás adományából 1931. november 9-én létrehozott — ős röviden Masaryk Akadémiának nevezett — egyesületnek tudományos, irodalmi és művészeti osztálya volt; az írók és művészek támogatása mellett tudományos jutalmakat, ösztöndíjakat és segélyeket ls osztogatott. Magyar Figyelő néven színvonalas tudományos és irodalmi folyóiratot létesített, a Fórum című művészeti folyóiratot és a Magyar Irás-t jelentős összegű szubvenciókkal támogatta és a szakemberek által végzett néprajzi gyűjtőmunkát anyagilag fedezte. A nagy reményekre jogosító egyesület hamarosan bekövetkezett szellemi és anyagi csődjét a burzsoá kormány által politikai alapon össszeválogatott vezetőség szervezési és gazdasági hozzá nem értése, valamint a tagság körében elharapódzott politikai jellegű viszály okozta. A tudományos munka fejlesztése és megalapozása terén a Társaság Jelentős tervek megvalósításával maradt adós: nem végezte el a csehszlovákiai magyar bibliográfia összeállítását és az itteni magyar kézirat- és könyvállomány összpontosítását; Ígéretes kezdeményező lépések ellenére nem tudta létrehozni a Szlovenszkói Magyar Képtárat és Kultúrmúzeumot; a tudományos osztály által Madách Könyvtár címen kiadandó tudományos és ismeretterjesztő könyvsorozatból egyetlen művet sem jelentetett meg. A kedvezőtlen feltételekkel és nehézségekkel küszködő kisebbségi mamagyar tudományosság a polgári köztársaság 'dején elsősorban a történelmi kutatás, . nyelvészet és Irodalomtörténet, a neveléstudomány, a néprajz, a nemzetgazdaságtan és a szociológia terén ért el számbavehető eredményeket. A könyv- vagy füzetalakban l« megjelent tudományos, vagy tudományos Jellegű munkák — és szerzőik — közül az egyes szakterületeken a következőket érdemes megemlíteni: Történettudomány, kultúrtörténet és kapcsolattörténet: Sas Andor (Szabadalmas Munkács város levéltára 1376— 1850, 1927; Egy magyar nagybirtok történetéhez, 1931), Alapy Gyula (A morva—cseh és magyar érintkezés a magyar középkor vsáéig, 1934; Kultsár István és könyvtára, 1928), Haiczl Kálmán (Érsekújvár múltjából, 1932; Léva története a 16. század végéig, 1932), Kúr Géza (Cseh—magyar református történelmi kapcsolatok 1937), Benyovszky Károly (A pozsonyi magyar színészet története 1867-ig, 1928; A szlovenszkói színészet vázlatos története, 1933), Gömöry János (Az eperjesi evangélikus kollégium rövid történeta 1531—1931, 1933). Nyelvészet és irodalomtörténet: Orbán Gábor (A finnugor nyelvek számnevel, 1932), Kalniczky Géza (Mikszáth Kálmán diákével Rimaszombatban. 1925). Neveléstudomány: Krarfimer Jenő (A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága, 1935; A serdülőkor problémái, 1932). Népralz: Alapy Gyula (A csallóközi halászat története, 1933 J. Nemzetgazdaságtan: Machnyik Andor (Csallóköz — Tanulmány a honismeret-, az agrár- és szociálpolitika köréből, 1935). A szociológiai jellegű munkák közül az a tanulmány-gyűjtemény érdemel figyelmet, mely 1938-ban az Ország Otja című budapesti folyóirat kiadásában „Magyarok Csehszlovákiában 191B—3g" címmel Jelent meg. Ez a huszonhárom szerző írásaiból összeállított és a kisebbségi élet legfontosabb problémáit felölelő gyűjtemény — polgári szemléletének korlátai ellenére ls — hasznos forrásmunkának számit. Ha a két világháború közti tudományos életünk áldatlan körülményeit, objektív és szubjektív nehézségeit kiváltó hiányosságait és szerény pozitívumait mérlegre tesszük, akkor az abból levonható tanulságok alapján csak egy következtetésre juthatunk: a csehszlovákiai magyar tudományosságnak az Akadémia szintjén létesítendő és a specifikus kisebbségi problémáinkat felölelő kutató intézet nélkül ma sincs megnyugtató perspektívája. Igaz ugyan az az állítás — melyet a Nové slovo egyik cikkében is olvashattunk — hogy az itteni magyarság már rendelkezik a kutatómunkára is alkalmas főiskolai munkahelyekkel, helytelen azonban az az elgondolás, hogy az ezekkel adott lehetőségnek a tudományos életünkhöz fűződő igényeket kl kell elégíteni. A nemzetiségi Jogait érvényesíteni akaró magyarság a tudományos élet viszonylatában sem kíván lehetetlenségeket. A CSKP akcióprogramjában és az alkotmánytörvényjavaslatban kifejezett önigazgatás elvének megfelelően mindössze azt kívánja, hogy a saját életének tudományos problémáit az egyenjogúság és a relatív egyenrangúság szintjén intézhesse. Ezt a követelményt a pedagógiai alaphelyzetű főiskolai munkahelyek nem tudják teljesíteni; ennek realizálására csak az Akadémia mellett létesítendő Nemzetiségi Tudományos Intézet lesz alkalmas.