Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-13 / 283. szám, Vasárnapi Új Szó

KARE L ČAPE K került a tűz, micsoda új lehetőségek nyílnak ezáltal előttünk! Csak kapásból: felperzselhetjük az ellenség termését, felgyújthatjuk olajfaligeteít, és így tovább. A tűzzel, uraim, ú/ erőt és jó fegyvert nyertünk mi, emberek; a tűz birtokában csaknem egyentőek leszünk az istenekkel -* suttogta Antimétheusz, majd hirtelen élesen kitört: — Vádolom Prométheuszt azzal, hogy ezt az isteni és felülmúlhatatlan tűz-elemet kiszolgáltatta a pásztoroknak és rabszolgáknak, mindenkinek, aki iött; hogy nem adta illetékes kezekbe, amelyek állami kincsként kezelték volna, és uralkodtak volna általa. Vádolom Prométheuszt azzal, hogy ily módon elárulta a tűz leifedezését, holott ez a fejedelmek titka kellett volna hogy legyen. Vádolom Prométheuszt azzal — kiáltotta feldúltan Antimétheusz, hogy az idegeneket is megtanította a tűz gerjesztésére! Hogy nem titkolta ellenségeink előtt seml Prométheusz azáltal lopta el tőlünk a tüzet, S i ez egykor még irtózatos védekezésre kényszerít titeket. Kár azért a fáradságért, ami ezzel jár. — Nem számít; hatalmas birodalom leszünk. — Hatalmas birodalom — ismételte mormolva Archimédesz. — Ha kis kört rajzolok, ha nagyot, mindenképpen csak kör az. Mindig újabb és újabb határokba ütköztök; nem, sohasem lehettek határtalanokká, Lucius. Gondolod, hogy a nagy kör tökéletesebb, mint a kicsi? Gondolod, hogy nagyobb geometrikus vagy, ha nagyobb kört rajzolsz? — Ti, görögök, örökösen érvekkel játsztok — felelte Lucius százados. — Mi másképp bizonyítjuk igazunkat. — Hogyan? — Tettekkel. Bevettük például a ti Szirakuzátokat. Ergo Szirakuza a miénk. Világos bizonyíték, nem? — Az — mondta Archimédesz, és íróvesszőjével megkavargatta a fejbőrét. — Igen, elfoglaltátok Szirakuzát; csakhogy ez már nem az a Szirakuza, és soha többé nem is lesz már az, ami volt. Nagy és híres város ez, barátom; soha többé nem lesz az. Kár Szirakuzáért! — Majd Róma lesz nagy. Rámának kell a legerősebbnek lennie az egész világon! — Miért? — Hogy fennmaradjon. Minél erősebbek vagyunk, annál több az ellenségünk. Ezért kell a legerősebbeknek lennünk. — Ami az erőt illeti ... — mormolta Archimédesz. — Tudod, én egy kicsit fizikus is vagyok, Lucius, és elárulok neked valamit. Az erő lekötődik. — Mit jelent ez? —- Ez törvény, Lucius. Az erő azáltal, hogy hat, le is kötődik. Minél erőssebbek lesztek, annál több erőtöket emésztitek fel hozzá; és egyszer eljön az a pillanat . . . — Mit akartál mondani? — Nem, semmit. Én nem vagyok jós, barátom, csak fizikus. Az erő lekötődik. Többet nem tudok. — Ide figyelj, Archimédesz, nem volna kedved velünk dolgozni? Elképzelni sem tudod, milyen óriási lehetőségek nyílnának előtted Rómában. A világ legerősebb hadigépeit szerkesztenéd . . . — Megbocsáss, Lucius; öregember vagyok, és még szeretném egy-két gondolatomat kidolgozni. Amint látod, éppen rajzolok valamit. — Archimédesz, nem csábít a lehetőség, hogy megszerezd velünk a világuralmat? Miért hallgatsz? — Bocsáss meg — dünnyögte Archimédesz viasztáblája fölé hajolva. — Mit is mondtál? — Hogy egy magadfajta ember megszerezhetné a világuralmat. — Hm, világuralom — szólt Archimédesz gondolataiba merülten. — Ne haragudj, de nekem fontosabb dolgom van. Tudod, valami tartósabb. Valami, ami igazán megmarad. — Mi az? — Vigyázz, ne mázold el a köreimet! Annak a módszere, hogy miként lehet kiszámítani egy körszelet területét. Később hivatalosan jelentették, hogy a tudós Archimédesz véletlen baleset áldozata lett. Prométheusz büntetése a hosszadalmas bizonyító eljárás LA után krákogva és torkukat köszö' ' rülve ültek össze ítélethozatalra a rendkívüli tanács tagjai a szent olajfa árnyékában. — Nos, uraim — szólt ásítva Hipométheusz, a tanács elnöke. — Kegyetlenül elhúzódott a dolog! Azt hiszem, szükségtelen összefoglalnom az ügyet, mégis, hogy formai kifogás ne merülhessen fel... Tehát Prométheusz vádlott, helybeli lakos, aki bíróság elé idéztetett, mert felfedezte a tüzet, és ezzel ... ha, ehm . . . megbolygatta a fennálló rendet, bevallotta, hogy: először: valóban feltalálta a tüzet; másodszor az úgynevezett csiholási eljárással bármikor élő tudja idézni; harmadszor: ezt a titkot, illetve botrányos jelfedezést nem tartotta kellő titokban, másrészt nem jelentette be illetékes helyen, hanem önhatalmúlag elárulta, vagyis illetéktelen emberek használatára bocsátotta, miként ez bizonyítást nyert éppen az imént kihallgatott személyek tanúvallomásaiból. Azt hiszem, ennyi elegendő; máris rátérhetünk a szavazásra, hogy döntsünk a bűnösségéről és az ítéletről. — Bocsásson meg elnök úr — szólalt meg Apométheusz ülnök —, de véleményem szerint e rendkívüli bíróság jelentőségére való tekintettel mégiscsak helyénvalóbb volna, ha az ítélethozatalra csak alapos tanácskozás, hogy úgy mondjam, az ügy több oldaláról való megvizsgálása után kerülne sor. — Ahogy óhajtják, uraim —, egyezeti beie az engedékeny Hipométheusz. — Ámbár az ügy teljesen világos, de ha valakinek még van hozzáfűzni valója, tessék. — Bátorkodom megjegyezni — kezdte felszólalását Amétheusz szavazóbíró, és nagyokat köhintett —, hogy véleményem szerint az ügynek főképpen egy bizonyos oldalát szükséges hangsúlyozni. Az ügy vallási oldalára gondolok, uraim. Engedjék meg jöltennem a kérdést: mi a tűz? Mi az a kipattintott szikra? Miként Prométheusz maga is beismerte, nem más az, mint villám, s a villám, amint az köztudomású, Zeusz isten rendkívüli hatalmának megnyilvánulása. Szíveskedjenek megmagyarázni, uraim, hogy jön egy ilyen Prométheusz az isteni tűzhöz? Milyen jogon kerítette hatalmába? Prométheusz azt akarja velünk elhitetni, hogy egyszerűen csak felfedezte; ez azonban nem egyéb ostoba mentegetőzésnél... Ha -ez ilyen ártatlan dolog volna, akkor miért nem találta fel a tüzet valaki közülünk? Uraim, szilárd meggyőződésem, hogy Prométheusz a tüzet egyszerűen ellopta az isteneinktől. Tagadása és mellébeszélése minket meg nem téveszt. Bűntettét jómagam egyrészt közönséges lopásnak, másrészt istenkáromlásnak és szentségtörésnek minősíteném. Azért vagyunk itt, hogy a lehető legszigorúbban megbüntessük ezt az istentelen merészséget, és hogy megvédjük nemzeti Isteneink szent tulajdonát. Csak ennyit akartam mondani — fejezte be Amétheusz, és egy határozott mozdulattal kifújta az orrát köntösének szegélyébe. — jól beszélt — helyeselt Hipométheusz. — Van még valakinek valami megjegyzése? — Elnézést kérek — szólalt meg Apométheusz —, de én nem értek egyet a tisztelt kolléga úr fejtegetésével. Megfigyeltem nevezett Prométheuszt tűzcsiholás közben; őszintén bevallom önöknek uraim, nincsen abban, de ez köztünk maradjon, semmi rendkívüli. Felfedezni a tüzet, nos, erre minden naplopó, csavargó és kecskepásztor képes; mi csak azért nem találtuk fel, mert egy magunkfajta komoly embernek, és ez természetes, sem ideje, sem gondja nincs arra, hogy kövecskék összeütögetésével látsszék. Biztosíthatom Amétheusz kartársamat, hogy közönséges természeti erőkről van itt szó, melyekkel foglalkozni nem méltó egy komolyan gondolkodó emberhez, az istenekről már nem is beszélve. Megítélésem szerint a tűz jelentősége túlságosan is jelentéktelen ahhoz, hogy mindannyiunk számára oly szent dolgokkal kapcsolatos lehetne. Van a dolognak azonban egy másik oldala, melyre jel kell hívnom kartársaim figyelmét. Ugyanis a jelek szerint a tűz fölöttébb veszedelmes, sőt éppenséggel káros elem. Egy sor tanút hallhattak, akik azt vallották, hogy kipróbálván Prométheusz gyermekes találmányát, súlyos égési sebeket, sőt néhány esetben még anyagi kárt is szenvedtek. Uraim, ha Prométheusz bűne miatt a tűz használata elterjed — és ezt sajnos, már nem tudjuk megakadályozni —, akkor egyikünk sem lehet biztos sem élete, sem vagyona felől; de ez, uraim, egyben minden civilizáció végét is jelentheti. Elegendő egy kis vigyázatlanság ... és hol áll meg ez a nyugtalan elem? Prométheusz, uraim, büntetendő könnyelműségre vetemedett, amikor ilyen káros dolgot hozott reánk. Bűnét, mint súlyos testi sértési és a közbizonság veszélyeztetését fogalmaznám meg. Ennek megfelelően életfogytiglani büntetés kiszabását javasolom, kemény fekhellyel és vasra veréssel. Szólottam, elnök úr. — A kolléga úrnak tökéletesen igaza van — fújtatott Hipométheusz. — A magam részéről csak azt a kérdést szeretném még felvetni, uraim, hogy egyáltalán, minek kellett nekünk tűz? őseink talán bizony használtak tüzet? Ilyesmivel előállni nem egyéb, mint tiszteletlenség az öröklött rendde' szemben, ez ... hm . . ez jelforgató tevékenység. A tűzzel játszani, ez hiányzott még csak! Es gondolják meg, uraim, hová fog ez vezetni: az emberek a tűztől nem kívánatos módon elpuhulnak, tobzódnak majd a melegben és a kényelemben ahelyett... nos, ahelyett, hogy harcolnának, meg mi. Ebből csak elpuhulás, az erkölcsök romlása és... hm, egyáltalán, rendetlenség meg miegymás származhat. Egyszóval, uraim, végre tenni kell valamit az ilyen egészségtelen jelenségek ellen. A helyzet komoly, és egyáltalán ... Csak-ennyit kívántam hozzátenni. — Nagyon helyes — szólalt meg Antimétheusz. — Bizonyára valamennyien egyetértünk az elnök úrral abban, hogy Prométheusz tüzének beláthatatlan következményei lehetnek. Uraim, ne titkoljuk, a tűz pompás dolog. Hatalmunkba hogy odaadta mindenkinek! Vádolom Prométheuszt hazaárulással! Vádolom közösség ellent bűncselekménnyel — rikácsoltinte fuldokolva Antimétheusz. — Halálbüntetést javasolok — lökte ki magából. — Nos, uraim — vette át a szól Hipométheusz —, óhajt még valaki hozzászólni? Akkor hát a bíróság megítélése szerint Prométheusz vádlott bűnösnek találtatott az istenkáromlás és szentségtörés, valamint a súlyos testi sértés, idegen tulajdon megkárosítása és a közbiztonság veszélyeztetése, s végül a hazaárulás bűnében. Az urak azt javasolják, hogy vagy kemény fekhellyel és bilincsbe veréssel súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztéssel, vagy halálbüntetéssel sújtsuk. Hm. — Vagy mindkettővel — bökte ki elgondolkodva Amétheusz. — Hogy mindkét indítványnak eleget tegyünk. — Hogyhogy mindkettővel? — hökkent meg az elnök. — Éppen ezen gondolkodom — mormolta Amétheusz. — Hát mondjuk, ilyenformán ... Prométheuszt arra kell ítélni, Hogy életjogytiglan egy sziklához legyen láncolva ... és hogy ... mondjuk... keselyűk vájkálják istentelen máját, tetszenek érteni? — Ez megy — szólt megnyugodva Hipométheusz. — Uraim, ez egyben példás büntetés is lenne az ilyen ... ehm ... vétkes túlkapásokra, nemdebár? Van valakinek valami ellenvetése? Nos, akkor végeztünk is. — És mondd, apu, miért ítéltétek halálra azt a Prométheuszt? — kérdezte Hipométheuszt a vacsoránál fia, Epimétheusz. — Ehhez te még kicsi vagy — mormogta Hipométheusz, egy ürücombot rágcsálva. — Barátom, mennyível ízlésesebb egy ilyen sült combocska a szárítottnál; lám, mégiscsak jó valamire az a tűz ... Az pedig közérdekből történt, érted? Hová jutnánk, ha bárki büntetlenül előállhatna valami új és nagy dologgal, nem igaz? De ebből a húsból még hiányzik valami... Megvan! — kiáltott fel örvendezve. — A sült combot még meg kell sózni, és be kell dörzsölni egy kis fokhagymával! Ez lesz csak az igazi! Fiam, ez aztán a felfedezés! Látod, egy Prométheusz-féle ilyesmire sohasem jönne rá! (HOSSZŰ FERENC fordításai j (SZABÓ GYULA fametszete)