Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-06 / 276. szám, Vasárnapi Új Szó

. r, Dr. Vojtech Fiikor n akadémikus nyilatkozata az Uj Szónak: A NEP SORSA A NI SORSUNK A nemzetiségi kérdés fontos kutatási terület # A magyarok hazánk hű fiai # A társadalomtutudomány kötelessége magyarázni az eseményeket — a jót és a rosszat is # Támogatták a személyi kultusz üldözöttjeit • A tudósok legnagyobb erőforrása: a nép egyNoli turbare circulos meos. ARKHIMÉDÉSZ A tudós világa külön világ. Az elme lázasan vergődő útkeresése, az igazság kutatása nesztelen. A tudós feszültsége zajtalan szellemi energiát termel, de ez az energia alakítja, tökéletesíti a Földet és ostromol immár távoli bolygókat is. Az igazi tudós, a szocialista humanizmus élharcosa érzékenyebben reagál az emberi-társadalmi megnyilvánulásokra, a közösséget ért megrázkódtatásokra, hiszen minden tudomány az embert szolgálja. Az augusztusi események óta töprengve kerestem a választ a kérdésre: • Hogyan tovább? Ezt kérdeztem egy napfényes őszi délelőttön a tudóstól, dr. Vojtech Filkorn akadémikustól, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnökétől is. • — Hogyan tovább? A tudományos dolgozók is feltették ezt a kérdést önmaguknak és válaszoltak rá: dolgozni kell — mondja az akadémikus. — Ezt parancsolja a kommunista eszme, a szocialista hazaszeretet, a humanizmus. Mi, a Szlovák Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegének dolgozói terveinket módszertani és tematikai szempontból is teljesítjük. Módszerünk a dialektikus materialista történelemszemlélet, tématikánk pedig a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek viszonya egymáshoz és a szomszédos népekhez. Célkitűzésünk változatlan: a népet akarjuk szolgálni! • MI A VÉLEMÉNYE A NEMZETISÉGI PROBLÉMÁRÓL? — Ezzel kapcsolatban két alapvető tényt szeretnék leszögezni. Az egyik az, hogy számunkra a nemzetiségi kérdés eddig sem volt peremjelenség, hanem igen fontos kutatási terület. Ezt bizonyítja a hungarológiával és ukránológiával foglalkozó szakosztályaink tevékenysége, az ezen a téren folytatott politikai, gazdasági és irodalomtörténeti kutatás. A másik rendkívül fontos tényező a hazánkban élő magyar nemzetiség pártos hűsége, szocialista hazaszeretete, az a bátor, töretlen magatartás, amivel az augusztusi napokban pártunkat és kormányunkat támogatták, amivel megcáfolhatatlanul bizonyították, hogy hazánk hű fiai. Az a véleményem, hogy minden ellentét elsimult, és én csak arra kérem a csehszlovákiai magyarokat, hogy továbbra ts őrizzék, védjék, erősítsék a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek szilárd egységét. M HOGYAN SEGÍTI A TUDOMÁNY A PÁRTOT ÉS A KORMÁNYT A JELENLEGI HELYZETBEN? — Talán nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozóit mennyire megrendítették az események. Am a céltalan meditációnak nincs értelme. Mi minden körülményt figyelembe véve szeretnénk tárgyilagosan és részletesen megmagyarázni az eseményeket, a jót csakúgy, mint a rosszat, mert végül is ez a társadalomtudomány kötelessége. De biztosíthatok mindenkit, hogy a tudósok nem árulják el a népet. Mindnyájan tudjuk, hogy a nép sorsa — a mi sorsunk. Segítünk megkeresni a kivezető utat, és természetesen igyekszünk kivenni részünket az állam föderatív rendezésével kapcsolatos tevékenységből is. Ezzel kapcsolatban a Szlovák Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézete és Jogügyi Intézete nyújt jelentős segítséget mind a kormánynak, mind a szlovák nemzeti szerveknek. De szeretnénk elmondani, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia soha nem feledkezett meg a humanizmus parancsairól. Ezt legjobban bizonyítja, hogy a maga módján és a maga lehetőségei szerint támogatta a személyi kultusz üldözöttjeit: munkát adott nekik. Így például, hogy csak egy konkrét nevet említsek, dr. Husák elvtárs is nálunk dolgozott, amikor még „eretneknek" számított. • SZÁMÍTHATUNK A PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRA? — Megállapodtunk, hogy minden körülmények között továbbra is dialektikus materialista módszerrel vizsgáljuk a jelenségek magyarázásához szükséges összes tényezőket, és megállapításainkat nyilvánosságra hozzuk. Ebben a munkában egy jottányit sem távolodunk el az igazságtól. Rendkívül érzékenyen vigyázunk arra, hogy ne tévedjünk a szélsőségek útvesztőibe, hogy ne kerülhessen sor az 1950—1960-as években elkövetett hibák megismétlődésére. • HOGYAN SEGÍTHETI A NÉP A TUDÓSOKAT? — Segítsenek, támogassanak bennünket abszolút megfontolt magatartással, törhetetlen egységgel, mert a tudósok számára a legnagyobb erőforrás a nép egységei A Szlovák Tudományos Akadémia elnöksége szeptember 18-án ülést tartott és a 45 tudományos munkahely igazgatóival karöltve megállapította, hogy az Akadémia élete, munkája gyors ütemben konszolidálódik. A külföldön tartózkodó tudósok visszatértek és bizonyos, hogy az SZTA október 18-i közgyűlésén elfogadásra kerülő határozatok nemcsak a föderatív kapcsolatokat rendezik, hanem pontosan megfogalmazzák az új feladatokat is. ÚGY ÉRZEM, HOGY DR. FILKORN AKADÉMIKUS VÁLASZT ÉS PROGRAMOT ADOTT: DOLGOZNUNK KELL! PÉTERFI GYULA Valamikor aranyat ért... Valamikor a mesterember az valaki volt. Valamikor azt mondták, hogy a jó mesterség aranyat ér. Valamikor... Bizony elég régen. Mi a helyzet ma? Napjainkban jó mesterembert találni szinte a csodával határos. Pedig nem is gondolok a „maszekokra", csak az állami alkalmazásban levőkre. Lépten-nyomon panaszt emelhetnénk munkájuk minősége ellen. (Tisztelet a kivételnek!) De hogyan is kerültünk ilyen helyzetbe? Kihalt a mesterség iránti szeretet? 0 „Az ipari tanuló mindent meg- m tanulhat csak a saját szakmáját nem" £ Az államnak rengeteg pénz- ^ be kerül % Bevezetik az üzemi ösztöndíjat? Az államosításkor a mesteremberek közül kevesen jutottak olyan álláshoz, amely megfelelt volna szakképesítésüknek. Idővel az üj munkahelyen asszimilálódtak, és később, amikor már lehetőségük nyílt arra, hogy visszatérjenek eredeti szakmájukhoz, nem tették, — a gyári munka feltételei jobbnak bizonyultak. Az új generációból viszont kihalt a mesterség iránti szeretet. Ilyen körülmények között ez természetes. Sem az otthon, sem az iskola nem ösztönözte őket, nem ébresztette fel bennük a mesterség utáni vágyat. Csakhogy nem lehet mindenki földműves, értelmiségi, vagy szalagmunkás. A társadalomnak mégiscsak szüksége van kézművesekre, mesterekre. Ez tény, ám az adott körülmények között a tanonciskolák krízisbe jutottak. Ennek több oka van. Az okok egyike a már említett negatív viszony a szakmához. A másiR: az Oktatásügyi Minisztérium hozzáállása e kérdéshez. A tanterv szerint ugyanis nagy hangsúlyt helyeznek a tanonciskolákban a szlovák és az orosz nyelvre, a társadalomtudományi tantárgyakra, sokkal kevesebbet törődnek azonban a szaktantárgyakkal. Ez természetesen minden logikának ellentmőnd. Nyilvánvaló, hogy a tanterv nem is lehetett megfelelő, ha a minisztériumban egy ügyvezetőre nyolcvan különböző tanterv kidolgozását bízták. így nem csodálkozhatunk egyes iparitanuló-iskolák igazgatóinak kijelentésein, akik szerint. „a diák tanulási ideje alatt mindent megtanulhat, csak a saját szakmáját nem." A gyakorlatban ez azután úgy fest, hogy az éppen felszabadult ipari tanulót mellőzik, a képesítésénél alacsonyabbrendű munkával bízzák meg, mivel szaktudása valóban minimális. Figyelembe kell venni azt is, hogy kik jelentkeznek ipari tanulónak. Nem titok, hogy az elmúlt években az ment tanoncnak, akit nem vettek fel az általános műveltséget nyújtó iskolába. Ha belelapozunk a jelentkezési Ivek mellé csatolt bizonyítványokba, csak úgy hemzsegnek bennük a négyesek. Itt jegyezzük meg, hogy az egyes tanonciskolákon ajánlatos volna nagyobb súlyt helyezni a társadalmi nevelésre és az illemtanra. Vonatkozik ez elsősorban azokra a szakmákra, ahol a felszabadult fiatalok közvetlenül kapcsolatba kerülnek az emberekkel, vagyis a fogyasztókkal, mint például a vend ég látóiparban, a kereskedelemben stb. A pillanatnyi helyzet szükségessé tenné, hogy jogilag is biztosítsuk a tanoncok munkakörüknek megfelelő elhelyezését, eddig ugyanis ilyen előírás nem létezett. Annál ts inkább szükséges az ilyen intézkedés, mivel az egyes vállalatok nem érezve a kényszert, nem tanúsítanak kellő érdeklődést az éppen felszabadult ipari tanulók iránt. Inkább alkalmaznak egy betanított munkaerőt, mint egy szakembert, mivel ez önköltségmegtakarítást jelent. A felszabadult tanoncok csak másod- vagy harmadrendű beosztásba kerülnek, ami természetesen megmutatkozik bérezésükön is. Az eredmény: néhány hónapon belül segédlevelükkel mit sem törődve, más állás után néznek. Ki vonhatja kétségbe, hogy az államnak ez a „mulatság" rengeteg pénzbe kerül. Nem kétséges, az illetékeseknek rendet kell teremteniük a tanonciskolák terén. A megoldásnak minden bizonnyal több alternatívája van. Az egyik: felvételi vizsgára az üzemekben, a vállalatokban kerüljön sor, majd egy bizonyos próbaidő után üzemi, illetve vállalati stipendiumon tanul- == janak, a kitanulás ulán pedig az ill^ljj helyen legyenek' alkalmazás- == ban. Ilyen alapon nagyobbak lehetnének a követelmények, viszont a = kívánatos eredmények wjm maradnának el. OZORAI KATALIN §