Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-26 / 266. szám, csütörtök

Állásfoglalás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderatív elrendezéséhez Polgártársak! Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramja és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának áprilisi nyilatkozata azt a feladatot tűzte ki, hogy új módon, a szocialista föderáció alapján rendezzük országunkban a cseh és szlovák nemzet kapcsolatát. Ezért a köztársaság kormánya ez év májusában cseh és szlovák szakemberekből álló kormánybizottságot alakított az új államjogi rendezés problematikájának tanulmányozására és a csehszlovák föderáció törvényjavaslatának előkészítésére. Ezzel egyidejűleg megalakult az új államjogi rendezés kormánybizottsága, a politikai pártok, a társadalmi szervezetek, valamint a tudomány és kultúra jelentős képviselőinek bevonásával. A szakbizottság intenzív tevékenységet fejtett ki és munkájának eredményét megítélésre a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új államjogi rendezésének kormánybizottsága és más politikai és állami tényezők elé terjesztette. A politikai szervek, a kormány, a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács foglalkoztak a kormány szakbizottságának javaslatával. Az alapelveket tartalmazó javaslatot néhány megjegyzéssel kiegészítve feldolgozták és kialakították a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderációjára vonatkozó álláspontot, amely most megítélés és megvitatás végett Csehszlovákia közvéleménye elé kerül. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderációjáról kialakított állásfoglalás még nem tartalmazza a Cseh Nemzeti Tanács, a Szlovák Nemzeti Tanács, a kormány, a CSKP KB elnöksége és más szervek minden megjegyzését, mert számításba jönnek még a nyilvánosság hozzászólásai is. Az állásfoglalás az a kiinduló pont, amelynek alapján kidolgozzák a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderatív rendezéséről szóló alkotmánytörvény konkrét javaslatát, s ezt az illetékes szervek elbírálása után a Nemzetgyűlés elé terjesztik, hogy október 28-án, Csehszlovákia megalakulásának 50. évfordulója alkalmából elfogadhassa. A hozzászólásokat, a kollektívák és szervezetek javaslatait október 15-ig kell eljuttatni a járási és kerületi nemzeti bizottságok révén a Cseh Nemzeti Tanácshoz, illetve a Szlovák Nemzeti Tanácshoz. A beérkezett hozzászólásokat fölhasználják a csehszlovák föderáció, alkotmány törvényjavaslatának végleges megfogalmazásánál. Prága, 1968. szeptember 25. OLDftICH CERNÍK, mérnök, miniszterelnök, a CSSZK új államjogi rendezése kormánybizottságának elnöke, dr. GUSTÁV HUSÁK, miniszterelnök helyettes, a CSSZK föderatív alkotmánytörvény javaslatát előkészítő szakkormánybizottság elnöke, dr. ČESTMľR CISÁR, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, ONDREI KLOKOČ, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. —»se TCsáh A csehszlovák állam, amelynek népe ebben az évben ünnepli 50 éves fennállását, a cseh és szlovák nemzet zös akaratából alakult, abban a rehogy biztosítja a csehek és ^

vr

>M^kok, valamint a területén élő nemzetiségek szabad, demokratikus fejlődését. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság megalakulása döntő haladást jelentett az ezt megelőző társadalmi és politikai viszonyokkal szemben, amelyekben népünk az Osztrák—Magyar Monarchiában élt. Az 1918-at követő első évtizedben szélesebb tere nyílott a társadalmi erők fejlődésének. Ezt azonban korlátozta a köztársaság burzsoá demokrata jellege, s ezért különösen szociális és nemzetiségi szempontból nem elégítette ki a várakozásokat és a reményeket. Mindkét megoldatlan kérdés — tehát a szociális és nemzetiségi —, valamint az állam ingatag nemzetközi helyzete okozta, hogy az első Csehszlovák Köztársaság a közgazdasági és kulturális fejlődés, a polgárjogok és a szabadságjogok fejlődése ellenére is fennállásának egész ideje alatt olyan éles belső ellenlétek színhelye volt, amelyek "Ťsen meggyengítették, úgy hogy az séges erők 1938—39-es években vetkezett támadása teljes felbomísához vezetett. Az első Csehszlovák Köztársaság uralkodó körei által gyakorolt nemzetiségi politika legalapvetőbb hibája az volt, hogy nem ismerte el a szlovák nemzet sajátos és egyenjogú helyzetét és az ennek megfelelő Jogokat. Az ún. egységes csehszlovák nemzet fikciójával igyekezett a jogkorlátozást tartósítani. Bár a szlovák nemzet élhetett és élt is jogaival, mindenekelőtt a közoktatás és a művelődés területén, ennek ellenére nem rendelkezett megfelelő politikai és közgazdasági jogokkal és lehetőségekkel, amelyekhez mint önálló modern nemzetnek Joga lett volna. Megtagadták tőle még azt a legalapvetőbb lehetőséget ls, hogy a közös csehszlovák államban saját ügyeiben maga döntsön. Ezért magától értetődő volt, hogy az ilyen nemzetiségi politika az állami és politikai szabadság elnyerése felett érzett kezdeti lelkesedés után a szlovák nemzet részéről már a húszas évek kezdetétől egyre Inkább igazságtalannak és sérelmesnek minősült, s a köztársaság sorsdöntő Időszakában — a Münchent megelőző időszakban és közvetlenül utána — a csehek és szlovákok közös életének alapvető problémájaként Jelentkezett és komoly belpolitikai következményekkel járt. A CSKP fennállása kezdete óta rámutatott Szlovákia és a nemzetiségek jogainak korlátozására és harcolt a nemzetiségi elnyomás ellen. Arra törekedett, hogy kidolgozza a nemzetiségi kérdés megoldásának programját. 1924-ben a párt II. kongresszusán kimondta a nemzeteknek egészen az elszakadásig terjedő önrendelkezési Jogát. A világ gazdasági válságának kezdetén, az 1931 évi VI. kongresszuson kidolgozta a Szlovákiára nehezedő legalapvetőbb gazdasági és szociális sérelmek felszámolását célzó komplex programot. Amikor a köztársaságot a reakció külső és belső erói fenyegették, előterjesztette és népszerűsítette a Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális fejlesztését célző tervét és fokozott figyelmet szentelt a csehszlovákiai nemzeti kisebbségi problémák megoldásának és a kisebbségek helyzetének. A kommunista párt különösen a nemzetiségi kérdés osztály- és szociális tartalmára összpontosította figyelmét. Ennek következtében alakult ki később a párt szűkszemléletű stratégiája és taktikája, amely a cseh és szlovák nemzet államjogi kapcsolatait rendezendő program kidolgozásának lebecsüléséhez vezetett. Általában ugyan kimondották a két nemzet önrendelkezési jogának és teljes egyenjogúságának alapelvét, konkrét formában azonban nem oldották meg. Annak, hogy az uralkodó burzsoázia nem oldotta meg a nemzetiségi kérdést és teljesen mellőzte a csehek és szlovákok kapcsolatának államjogi rendezését, az volt a következménye, hogy a München előtti köztársaságban előtérbe kerültek a nemzetiségi ellentétek, amelyeket mind a cseh, mind a szlovák környezetben, valamint a nemzeti kisebbségek által lakott területeken a jobboldali és konzervatív erők saját visszahúzó politikai céljaik érdekében használtak ki. 1939-ben a belső ellentétek és a német fasizmus nyomása elsöpörte az első Csehszlovák Köztársaságot. Csehországban és Morvaországban ún. protektorátus keletkezett, Szlovákiában pedig a német fasizmus uralma alatt álló szlovák állam alakult. A reakció és a fasizmus uralma által kialakult nehéz helyzetben a cseh és a szlovák nemzet leghaladóbb és demokratikus Irányzatú erői indultak harcba a fasizmus ellen, a független és szabad csehszlovák állam felújításáért. Az első köztársaság tapasztalataiból elkerülhetetlenül le kellett vonni a tanulságot. Az 1938—45 közt vívott nemzeti felszabadítás! és antifasiszta harcok során a cseh és szlovák nemzetben és e nemzetek haladó politikai képviselőiben, — akik között elsődleges szerepük volt a kommunistáknak — az a meggyőződés alakult kl, hogy a Csehszlovák Köztársaságot teljesen más alapokon lehet csak felújítani; a szociális igazságosság és a cseh és a szlovák nemzet teljes, államjogllag rögzített egyenjogúsága alapján. Ilyen közös Csehszlovák Köztársaságért harcoltak az ellenállásban a szlovák nemzet demokratikus és haladó erői. Álláspontjukat a háború alatt számos okmányban fogalmazták meg; ezek közül különösen jelentős a Szlovák Nemzeti Tanács 1943. és 1944. évi deklarációja. A szlovák nemzet harcának legjelentősebb kifejezője a fegyveres szlovák nemzeti felkelés volt. A szlovák nemzeti felkelés vezető politikai képviselői már akkor megfogalmazták azt a követelményt, hogy a felszabadított államban a cseh és szlovák nemzet közti viszonyt föderatív módon kell rendezni. A csehek és szlovákok viszonyának föderatív rendezését célzó gondolat már a csehszlovák állam megalakulása előtt előtérbe került. Erőteljesen kifejezésre jutott az 1951. évi ún. clevelandi egyezményben is, amelyet az Egyesült Államokban kötöttek a cseh nemzeti egyesületek a szlovák hazafias szervezetekkel. A föderatív rendezés igényét fejezte ki első parlamenti beszédében 1929-ben Klement Gottwald ls, és ezt a követelményt hangoztatták a szlovákiai kommunisták 1933 végén. A csehek és szlovákok viszonya államjogi rendezésének problematikáját azonban nem dolgozták ki részletesen, és amikor a német fasizmus közvetlenül fenyegette a köztársaságot a kommunista párt vezetősége az akkori taktikájának megfelelően felhagyott e kérdés nyilvános vitatásával. A csehek és szlovákok viszonya föderatív rendezésének előfeltételéiről, mint az általánosan elismert „egyenlő az egyenlővel" alapelv államjogi kifejezésének legelfogadhatóbb változatáról tanácskoztak a CSKP moszkvai vezetőségének képviselői 1944-ben és 1945 kezdetén Moszkvában az SZLKP és az SZNT képviselőivel. Az SZLKP első munkakonferenciája, amelyet 1945 február 28 és március 1 között tartottak meg Kassán, elfogadta a csehszlovák föderációnak azt az alapelvét, hogy „mindkét nemzet saját maga intézi ügyeit és közösen fogják intézni a kifejezetten közös ügyeket". A szlovák nemzet helyzetének megoldását célzó állásfoglalást, amely rendezni hivatott az SZNT és a központi kormány viszonyát, elfogadta a Szlovák Nemzeti Tanács. Mivel azonban a cseh politikai képviselők többsége az emigrációban nem tartotta alkalmasnak a cseh viszonyokra nézve a háború után a föderációs alapelv nyilatkozatát, az SZLKP és az SZNT képviselői beleegyeztek abba, hogy tekintettel a cseh nemzetnek az Ilyen megoldással kapcsolatos felkészületlenségére, a föderatív rendezés alapelve ne rögzítődjék közvetlen formában a kassal kormányprogramban, hanem csak közvetve olyan megfogalmazásban fejeződjék ki, amely megállapította, hogy: „Elismervén azt, hogy a szlovákok a szlovák országrészekben saját uruk lehetnek, csakúgy mint a csehek a saját otthonukban, valamint azt, hogy a köztársaságot, mint két egyenjogú nemzetnek, a cseheknek és szlovákoknak közös államát alakítják újjá, a kormány ezt az elismerést fontos állampolitikai okmányokkal fejezi ki. A Szlovák Nemzeti Tanácsban, amely a községi és Járási nemzeti bizottságok csúcsszerve, nemcsak a szlovák nemzet jogos képviselőjét kell látni, hanem a szlovákiai hatalom államhordozóját, tehát a törvényhozó, kormányzó és végrehajtó hatalmat is. Az SZLKP és az SZNT képviselői azzal a meggyőződéssel egyeztek bele ebbe a kompromisszumos megoldásba, hogy a szovjet hadsereg által felszabadított egész köztársaságban a viszonyok tisztázódnak és megvalósítható lesz a cseh és szlovák nemzet kapcsolata föderatív rendezésének alapelve. A Szlovák Nemzeti Tanács az első prágai egyezményről folytatott tanácskozások előtt ismét beterjesztette javaslatát Csehszlovákia föderatív rendezésére. Ezt azonban azzal az indoklással utasították el, hogy a végleges megoldást az új alkotmánynak kell kifejeznie. Addig pedig az egész problematikát a csehszlovák kormány és a szlovák nemzeti szervek kompetenciájának ideiglenes meghatározásával oldották meg. Elmondható tehát, hogy az 1945 — 48-as években tárgyaltak ugyan az államjogi rendezés kérdéséről az SZNT és a megbízottak testületének képviselői a központi csehszlovák kormánynyal, a gyakorlatban azonban győzött az az irányzat, amely a döntés jogának centralizációját, a kormány és más állami szervek jogköre növelését szorgalmazta. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945ben meghatározott eredeti jogköre fokozatosan egyre jobban korlátozódott. A föderációt, a csehek és szlovákok viszonyának államjogi rendezését egyre inkább háttérbe szorították és a februári események után elfogadott 1948 május 9-1 alkotmányban e kapcsolatok aszimmetrikus modelljét rögzítették. 1948 februárja után Szlovákiában jelentősen fejlődtek a termelőerők, és megerősödött Szlovákia Ipari bázisa. Ez a tény pozitív hatást gyakorolt a szociális szerkezet változásaira is és minőségileg új társadalmi kapcsolatok kialakulását eredményezte. Kifejlődött a nemzeti kultúra és tudomány. Nem került sor azonban a csehek és szlovákok viszonyának alapvető államjogi rendezésére, bár e rendezésnek a dolgozó nép győzelme szabad utat nyitott. A szocialista társadalom felépítésébe behatoló bürokratikus és centrallsztikus törekvések, a lenini alapelvek és a szocialista demokrácia alapelveinek megsértése a kommunista pártban és az egész társadalmi életben, a szlovákok és csehek viszonyában — egyéb negatív következményaken kívül — azt eredményezte, hogy tovább szűkítették a szlovák nemzeti szervek még megmaradt jogkörét. A marxi—lenini teória, a politikai gyakorlat és a társadalmi gondolkodásmód a személyi hatalom hatása alatt deformálódott, és a nemzeteink közöttt kapcsolatok egyenjogúsága érdekében kifejtett tevékenységet „szlovák burzsoá nacionalizmusként" minősült. Ennek alapján valósították meg a széles körű és következetes politikai kampányt és foganatosítottak adminisztratív és bírósági megtorlásokat. Ezek különösen súlyosan érintették a szlovák nemzeti felkelés résztvevőit. Az államjogi kapcsolatok területén e folyamat tetőfokát jelentette a Megbízottak Testületének, mint különleges szlovák kormányszervnek 1960-ban történt teljes felszámolása. A Szlovák Nemzeti Tanácsot az akkor elfogadott alkotmány a gyakorlatban reprezentatív, dekoratív szervvé degradálta. A szocializmus építésének deformációja súlyos károkat okozott a cseh nemzetnek ls. Nem fejlődhettek demokratikus hagyományai, sőt a cseh nép, sok haladó képviselője, jelentős számú kommunista üldözést szenvedett. Csehország közgazdasága, amelynek relatív színvonala jelentette a múltban a köztársaság gazdasági erejét, súlyos szerkezeti és egyéb problémákkal küzd, amelyek a januárt megelőző két évtizedben halmozódtak fel. Ez a fejlődés — sajnos most már a szocialista rendszerben — ismét alapjaiban veszélyeztette nemzeteink egészséges testvéri kapcsolatait, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság erejét és összetartását. Ismét bebizonyosodott, hogy a csehek ős szlovákok kapcsolatának a teljes egyenjogúságon alapuló államjogi rendezése kulcskérdés, sőt államunk létfontosságú kérdése. Ezért Csehszlovákia Kommunista Pártja ezeknek a sajnos drágán megfizetett tapasztalatoknak a tudatában az 1968 januárjában elkezdett demokratizálódási mozgalomban elhatározta e kérdés végleges és következetes megoldását mindkét nemzet demokratikus fejlődése érdekében, az egészséges kapcsolatok megszilárdítása érdekében és azért, hogy közös államunk létét immár belülről semmi ne veszélyeztesse, ahogyan a múltban — bár más történelmi feltételek között — történt. Ezt a célkitűzést társadalmunk összes haladó erői támogatják és jóváhagyják. E felismerés alapján a CSKP arra a következtetésre jutott, hogy a cseh ős szlovák nemzet kapcsolata egyenjogú államjogi rendezésének egyetlen lehetséges formája a szocialista föderáció. Ezért a CSKP 1968 évi áprilisi akcióprogramjában többek között egyértelműen kijelentette: „Ezért teljes komolysággal felmerül annak szükségessége, hogy tiszteletben tartsák a szocialista föderatív rendszer előnyét, mint egyenjogú nemzeteknek közös szocialista államban való együttélésének elismert és bevált államjog! formáját." A kormány 1968 április 24-1, a Nemzetgyűlés által jóváhagyott programja hasonlóképpen megállapította: „A kormány teljes mértékben csatlakozik a CSKP akcióprogramjában fog(Folytaién a «. oldatos.)