Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-25 / 265. szám, szerda

VELENCE A BOJKOTT JEGYÉBEN A konszolidált Nyugat-Euró-" pán tiltakozások hulláma voaul át. A diákok — s nemcsak a diákok — elutasítják, hogy szófogadóan folytassák atyáik kitaposott útját. Az ifjúság lázong a konzum-társadalom és a konvenciók diktátuma ellen, a munkásság sem bizonyul olyan szelídnek, mint ahogy az még egy évvel ezelőtt tűnhetett — ezt legjobban a francia általános sztrájk bizonyította. A tiltakozások hulláma elérte a filmfesztiválokat is. Először Cannest — egészen váratlanul. Ezt követően Pesarót — ez már várható volt. Velencére a fesztivál ellenségei már hetekkel ezelőtt „készültek", így szinte köztudott volt, hogy kenyértörésre kerül sor. Viszont a helyzet paradoxonja, hogy a fesztiválok szelleme nem azonos — Cannes erősen kommerciális jellegű fesztivál, ezzel szemben Pesaro a baloldal és a művészeti avantgarda műve — Velence a filmművészet, az elkötelezett művészet központja. Főleg azóta, amióta Chiarini Irányítja. A tiltakozás azonban mindegyiket érintette — annál is inkább, mert ellentétes pozíciók irányítják. Pl. a producerek nemzetközi szervezete bojkottálta a velencei fesztivált, njjjct állítólag nem tartja tisziben a filmvállalkozás érAzonban bojkottot hirdetett az ANAC-ban csoportosult alkotók egy része is, hogy ezzel figyelmeztessen a külföldi tőkének kiárusított olasz film katasztrófális helyzetére. Ez a művészeti baloldal. Azonjelenet jakubisko szlovák filmrendező Szökevények filmjéből. volt. Bár a velencei fesztivál sohasem pompázott oly fényben és nagystílüségben, mint a cannesi fesztivál, annak ellenére a leghangzatosabb nevű alkotók, világhírű rendezők és forgatókönyvírók, elsőszámú előadók szoktak találkozni itt, s e találkozások partján „csillagocskák" hemzsegtek, azonban a nagy csillagok sem hiányoztak. Ez évben Velence a kritika és az avantgarda alRotók szakterületévé vált. Nem jelenlek meg a csillagok, s a csliiagocskákat is ujjaimon megszámolhattam volna. A bojkott tehát két irányban hatékonynak bizonyult. Bár Chiarini összeállította a műsort - vjril-iw. Ji í' wV, Hannelore Hoger, a díjnyertes nyugatnémet film főszereplője. ban kinyilatkoztatta ezt a politikai baloldal, az olasz kommunisták és a radikális szocialisták is, mert — mondván — nem demokratikus, hanem önkényeskedő intézményről van sző. Ezt követően az olasz kommunisták „javaslatára" a szocialista tábor kinematográfiájának többsége is eltekintett a részvételtől. A radikális diákok, akik számára az Olasz Kommunista Párt a reformizmus fészkét jelenti, akcióikat sokkal szélesebb vonatkozásban érvényesítik és Mao-jellegű jelszavakat tűznek ki. Támadást intéznek minden fény, pompa, a fesztivál ún. „társadalmi" oldala ellen, abszolút népiességet követelnek, a program érthetőségét Illetően is. Bár ebben a kereszttűzben Velence nem futott teljesen zátonyra — hisz végeredményben lezajlott a fesztivál, azonban kétnapos késéssel — de súlyos szenvedésen esett át. A kapitalista és szocialista országok producereinek egyöntetű bojkottja azt eredményezte, hogy az ez évi program mindössze úgynevezett független produkciókból tevődött össze, ami a fesztiválra művészi módon rányomta a kizárólagosság és avantgardizmus bélyegét, oly mértékben, ahogy még Velencében soha, azért, mert az avantgarda és látványos filmek arányos képviseltetésére törekedtek s amellett a minőség, a színvonal volt a közös nevező. Ez alkalommal a filmek látványos része elmaradt. A bojkott másik következménye a környezet aszketizálása r~ mely tekintettel ezekre a körülményekre meglep minőségével — a ringből azonban legyőzötten távozik. A pontszámokat tekintve győztek a bojkott képviselői, s a velencei fesztivál jövő évi évfolyamába minden bizonnyal már új képviselő nevezését tervezik. A Szt. Márk Arany Oroszlán díjat a Művészek a cirkusz kupolája alatt című nyugatnémet avantgarda film nyerte. Az alkotást Kluge, a nyugatnémet új hullám kiemelkedő képviselője, mint metafórát forgatta éles aszkéta helyzetben azokról a falakról, melyekbe a művészetben és az életben minden nonkonformista kezdeményezés beleütközik. Jelentős művet képvisel az amerikai Cassavetes Arcok című pszichológiai-szociológiai tanulmánya egy több éves házaspár elválásáról egy hirtelen válság következtében, mely mindkettőjüknek felnyitja a szemét. Az új filmesek közül a belga Bergstain Kompromisszum című alkotása váltott ki érdeklődést. Hangnemében és témájával is az előbbi műhöz hasonló történet, legerősebb összetétele az amerikai Living Theater előadásának sorozata. A hírneves angol rendező egy filmtanulmányban érdekes kísérletet mutatott be a dokumentumanyag és a játékfilm keretének összekapcsolására, a vietnami háború elleni tiltakozás témájára, Hazudj nekem címmel. Ha nem Brookról lenne sző, lehet, hogy a film nagyobb érdeklődést váltott volna ki. így viszont a szakemberek csak a fejüket csóválták: no, igen, igen, de ez nem a Marat-Sade (Brook legkiválóbb rendezése). Említést érdemel még Pasolini Teoréma című misztikus metaforája, ezt azonban már valóban nehéz lenne tömören jellemezni. A csehszlovák részvétel a fesztiválon kétséges volt és tulajdonképpen nehéz lenne megmondani, hogy Jakubisko Szökevények című alkotása szerepelt-e a versenyben vagy sem. Nagykövetségünknek a film bemutatása miatt való tiltakozása ellene tanúskodik. Küldöttségünk távolléte úgyszintén. Azonban a Palazza del cinetna csarnokban annak a táviratnak képe függ, melyben a csehszlovák film központi igazgatója tagadja, hogy visszautasította volna a részvételt. Viszont egy nappal a fesztivál befejezése előtt a film rendezője és a bratislavai Filmexport dolgozója a Lidóra érkezett, s ezzel mintha hitet tettek volna amellett, hogy Csehszlovákia mégsem bojkottálja Velencét. A bíráló bizottság minden esetben szintén ugyanezen a véleményen volt — mert különben a filmet nem érdemesítette volna megtisztelő elismerésre. Tekintettel a- kegyetlen és gyengéd népi ballada kvalitásaira ez a film szembeötlő leértékelése. A filmet azonban szlovák verzióban, feliratok nélkül mutatták be, hát ki érthette meg Velencében? Lehet, ez is része annak a játéknak, mely nem engedélyezte a döntést, hogy Velencében versenyzünk-e vagy sem. Ezzel ártott egy olyan műnek, melyben a világ kinematográfiája nem bővelkedik. De ki tudja, mindössze erről volt-e szó — Csehszlovákiának Velencében már évek óta nem kedvezett a szerencse. Lehet,' hogy most, amikor Velence radikális változások előtt áll, megváltozik majd ez is. PAVOL BRANKO Állami Filharmónia Kassán Néhány éves huza vona után ürömmel fogadtuk a hírt, hogy az SZNT Kulturális és Tájékoztató Megbízotti Hivatalának ha tározata értelmében jóváhagyta a Kassai Állami Filharmónia megalakulását. A zenekar működésével túllépi a kelet-szlovákiai kerület halárait. Kassa és Prešov városok számára rendszeres zenei életet biztosít, azonkívül nagyobb kulturális központokba is ellátogatnak. A Kassai Városi Nemzeti Bizottság Tanácsa igyekszik minél jobb feltételeket teremteni eredményes tevékenységük érdekében. (m. p.) visszhang... HiB A SZOCIALISTA VOX HUMANA JEGYÉBEN Akaratunktól független események következtében kissé megkésve lapoztuk fel a magyarországi sajtótermékeket. Így került a kezembe a BUDAPESTER RUNDSCHAU, Pesten megjelenő német nyelvű politikai, gazdasági és kulturális folyóirat 28. száma. Tallózás közben találtam rá benne Dobossy László írására, amely a fenti cím alatt foglalkozik a csehszlovákiai magyar irodalom immár ötven esztendős fejlődésével. A cikkíró már bevezető soraiban kiemeli, hogy irodalmunk számos műve új színekkel, hangvétellel gazdagította az egyetemes magyar irodalmat. Értéke egyben abban van, hogy gondolati alapja a közép-európai népek együttélése igényének hangsúlyozása. Az indulás éveiben nagy szerepet vittek a Magyar Tanácsköztársaság bukása után hazánk területére emigráló haladó magyar írók, akik közül Dobossy elsősorban Gömöri Tamás Jenőt, Barta Lajost és Forbáth Imrét említi meg. A polgári köztársaság irodalmi életének alakulásáról szólva a legnagyobb elismerés hangján körvonalazza Fábry Zoltán és Győry Dezső elévülhetetlen érdemeit, és természetesen nem feledkezik meg a Sarló-mozgalomról sem. A felszabadulás óta eltelt időszak ismeretetését találjuk meg a cikk másik felében. A cikkíró itt különösen az Irodalmi Szemle irodalomszervező munkásságát állítja előtérbe. Irodalmunk kibontakozását ecsetelve rámutat arra, hogy az első köztársaság idejéből ismert haladó írók — Fábry Zoltán, Egry Viktor és Szabó Béla — mellé felzárkózott a nyomukba lépő irodalmárok egész sora. A mai csehszlovákiai magyar irodalom élvonalában például Cselényi László, Tőzsér Árpád és Koncsol László művei az egész magyar irodalmat új színekkel gazdagítják — állapítja meg Dobossy. Végül hangot ad annak a véleményének, hogy a csehszlovákiai magyarság életét művészi ranggal ábrázolják Dobos László regényei, Duba Gyula szatirikus novellái és nonfiktlon kísérletei valamint Turczel Lajos esszéi. Bár a Dobossy által megrajzolt kép nem teljes és az adott keretek között ezzé nem is válhatott, mégis örömmel fogadjuk őszinte rokonszenvéről és müismeretröl tanúskodó szavait. Annál is inkább, mivel olyan lapban jelentek meg, amely hírt vihet rólunk az egész német nyelvterületre. VALSAGBAN VAN A SZÍNHÁZ VAGY SEM? Az utóbbi években sok szó esett arról, hogy a színház, ez az ősrégi művészet, elsősorban a tv betörése, de az általános eltechnizálódás következtében is kátyúba futott. Az ilyen állítást alátámasztották a statisztikai adatok is, amelyek cáfolhatatlanul bizonyították, hogy a fejlett országokban erősen megcsappant a színházlátogató közönség száma. Annál érdekesebb František Cerný cikke, amely a RUDÉ PRÁVO szeptember 22-i számában jelent meg. Érdekességének magyarázata, hogy igyekszik bizonyítani az előbb mondottak — ellenkezőjét. Cerný természetesen nem vonja, nem vonhatja kétségbe a statisztikai adatokat. Jól tudja, hogy a nézők száma valóban kisebb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Nálunk például az a helyzet, hogy míg 1961-ben (ez volt a legjobb évi), több mint 13 millió ember lépte át a színházak kapuit, addig 1965-ben már majdnem 3 millióval kevesebb. Mégis azt a nézetet képviseli, hogy nem beszélhetünk válságról, mert a mai viszonyok között egy ilyen kis országban a tízmillió néző, a 103 hivatásos színiegyüttes, az évi (1967) 635 bemutató s az a körülmény, hogy a milliós Prágának majdnem 30 kőszínháza van, nem ad okot a fejhorgasztásra, hanem biztató tényként könyvelhető el. A kételkedő ember szemében ez azonban még nem jelent elfogadható, meggyőző érvet, hiszen a jelzett számok csökkenhetnek. A cikkíró valószínűleg ennek tudatában veti be „nagyágyúját". Világos okfejtéssel igyekszik annak a tételnek bizonyítására, hogy a színművészet éppen sajátos jegyei folytán nem veszíti el kedvelőinek táborát, hanem az a Jövőben minden magasfokúan civilizált és kultúrált társadalomban növekedni fog. Milyen sajátos vonásokra hivatkozik a derűlátó színházbarát? Ide tartozik elsősorban az, hogy a színházban, más művészi ágaktól eltérően, élő ember, színész folytat a nézővel párbeszédet s ennek hatása elvitathatatlan. Továbbá — s valóban ez elhanyagolhatatlan tényező — a színházban a legközvetlenebb kapcsolat alakulhat ki a színész és a^Jtözönség között. Régi igazság, hogy a közönség reagálása kihat'a színész játékára, vagyis a néző ez esetben aktív tényező. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a színházban közösségi műélvezetben részesülnek, amely — éppen az élő kapcsolat folytán — erőteljesebb, mondjuk a szintén közösségi műélvezetet nyújtó mozi hatásánál. Ez a hatás még jobban elmélyül, ha — s a cikkíró szerint ez a jövő fejlődésének útja — több lesz a nagyobb közvetlenséget biztosító kamaraszínház. Végül F. Cerný arra is hivatkozik, hogy a színházlátogatás a jövőben ts ünnepi társadalmi esemény lesz az ember kultúrális életében s ez állandósítja vonzerejét. Ennek alapján vonja meg végső következtetését: „Meggyőződésem, hogy a színháznak a jövőben olyan jelentős szerepe lesz a társadalom életében, amilyen szerepe nem volt sohasem." Mi mást mondhat erre a szintén színházbarát ember, mint ezt! Ggy legyen ... A CSEHSZLOVÁK FILOZÓFIA SIKERE Egy 1960 ben megjelent könyv, Karel Kosik, neves cseh filozófus A konkrétum dialektikája című műve, bátran mondhatjuk világsikert aratott nemcsak a bölcsészettudomány mívelői, hanem az emberi gondolkodás eredményeit számon tartó értelmiségiek körében is. Ez annál értékesebb, hogy ez a mű gondolati gyökereivel mélyen beleágyazódott a marxista világnézetbe s ugyanakkor ezen az alapon újat is mondott azokról az alapvető kérdésekről, amelyek a ma kultúremberét foglalkoztatják. A jugoszláviai HlD című irodalomművészeti és társadalomtudományi folyóirat 7—8. számában A dialektika rehabilitálása címmel olvashattunk erről a könyvről egy érdekes és felfigyeltető recenziót. A b-t jelzésű recenzens főképp azt tudja be a cseh filozófus érdemének, hogy megtalálta a célhoz vezető középutat a sztálini primitív gazdasági determinizmus és az emberi szabadság abszolutizálása között. Kosík művében ugyanis a szabadság és a kötöttség dialektikus egységének kérdését fejtegeti. S bár a bíráló nézete szerint ezt a dialektikát „nem viszi egységesen végig", mégis igen figyelemreméltó eredményekre, megállapításokra jut, amelyekkel kivívta a nemzetközi tekintélyt. A MAGYAR NEMZET szeptember 15-1 Vasárnapi Könyvespolcában bukkantunk rá Szálatnai Rezső jegyzetére Tőszér Árpád Kettős űrben című kötetéről. A bíráló nagyon találóan tapint rá azokra a vonásokra, amelyek Tőzsér költészetét jellemzik. Ogy vetíti elénk a költőt, mint a civilizáció fáradt vándorát a szlovákiai magyar közösségben, aki keresi a feloldó teljességet, hogy azonosuljon a nemzettel és a világgal s elveszítse magány-érzetét, aki a társadalmi igénnyel szembenálló verseibe életosztó erőt, szépr séget lehel. Az elismerő szavakon azonban átsüt a kritikusi többetakarás igénye is: „A jelzőiben reális, hangütésében és szemléletében ts realista költő csak a valóságos világ hódítójaként felélődik majd tovább. A művész bűvöletét már ismert."