Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-10 / 220. szám, szombat

TWIGGY VETÉLYTÁRSA: A divattervezők többségének világszerte már nem Bárdot, Taylor, Lőrén tökéletesen formált, kifejező nőies alakja az eszményképe, hanem újszerű stílusban szabják legújabb modelljeiket. A képzőművészetből és a zenéből,,hirtelenül a női divatba is betört a diszharmónia. Az új divatkréációkat mostanában inkább karcsú, törékenyebb alkatú lányok mutatják be. Az eszménykép: a londoni Twiggy, akinek „szerény" testsúlya és méretei eleinte sokakat meghökkentettek, napjainkban azonban számtajan nő irigyli alakját. Twiggynek hosszú hónapokig nem akadt igaz vetélytársa a világ manökenjei között. Az elmúlt hetekben azonban — váratlanul — Moszkvában bukkantak a divat szakemberei egy hasonló alkatú lányra. Neve: Galja Milovszkája, a moszkvai Ruhatervező Intézet alkalmazottja. Galja kék szemű, szőke, huszonegy éves, vidám fiatal lány. Hírneve szinte egyik napról a másikra röppent világgá, ma már számtalan nyugati meghívást is kapott, a legnevesebb divatszalonok bemutatóira is. Testsúlya hasonló Twiggyéhez — mindössze negyvenkét kilogramm. Formás hosszú lábai révén különösképpen a miniruhák érvényesülnek alakján', de a más szabású modellek is sorra sikert aratnak az ő bemutatásában. Galja a szovjet lányok eszményképe lett, napi postája körülbelül ötven levél és fényképkérelem. Szakkörökben is találtak már Galjának becenevet: moszkvai Twiggy ... (M) GALJA! E gegi valasz 'f A HF május tizennyolcadikán adott helyet Belányt György, egegl fiatal panaszos levelének, aki a község ifjúsága nevében — többek között — az alábbiakat panaszolta: „Igaz, Egegen is van CSISZ-szervezet, vannak CSISZ-tagok és vezetők, de valami mégis hiányzik: a klub! Ügy gondoljuk, egy ilyen szórakozóhely ma már nélkülözhetetlen az Ifjúság számára ... A helyi CSlSZ-szervezetnek így hiába van saját sakk-készlete, pingpongasztala, tévékészüléke, mindezt azonban nincs hol elhelyeznünk. A fiataloknak — főképpen a fiúknak — egyetlen hét végi szórakozóhelye a kocsma...! Többször fordultunk a HNB titkárához az ügyben, mindig elutasító választ kaptunk. Kérdem: elhanyagolható igy az ifjúság? Nem akad a faluban egyetlen helyiség sem, amelyben az ifjúság szórakozhatna?" A napokban — kétszeri sürgetés után — meghozta a posta a legilletékesebbek: az egegi Helyi Nemzeti Bizottság rég várt válaszát. Studva László HNB-elnök és Rezák László titkár az alábbiakat írják levelükben: „Megfelel a valóságnak, hogy a falu ifjúságának nincs saját klubterme. Ezt pillanatnyilag nem áll módunkban biztosítani. Használhatják ellenben a falu kultúrházát, természetesen nem pingpong s egyéb zajos, nagy rendetlenséggel járó játékokra." A levélben tovább arról esik szó, hogy a HNB örömmel vette a fiatalok kezdeményezését az Örök Láng cimü színmű betanulásakor, valamint budapesti vendégművészeket ls szerződtetett a fiatalok és idősebbek kultúrigényeinek kielégítésére. A válasz egyik bekezdésében azonban ellentmondást vettünk észre. „Többféle társasjáték ls bármikor az ifjúság rendelkezésére áll, például sakk, dominó, pingpongfölszerelés" — olvastuk megelégedéssel a levélben, melynek bevezetőjére gondolva azonban joggal kérdezzük: hol játsszák hát az asztalltenesz-vetélekdőket...? Válaszlevelük befejezésében a község vezetői arról tájékoztatják a HF-et, hogy az ifjúsági klub égető kérdést napirenden tartják és a helyi földmüvesszövetkezet segítségével szeretnék mielőbb rendezni. A panasz s az arra kapott válasz összegezéseképpen az alábbi észrevétel kívánkozik az ember tollába: nem értjük, hogy miért kellett erre az objektív, biztató válaszra kereken tíz hétig várnunk? A HNB leveléből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a község vezetői is szeretnék mielőbb megoldani a helyi ifjúsági szervezet klubjának már több ízben tárgyalt problémáját. A fiatalok elmére pedig: vajon gondoltak-e arra, hogy esetleg ők maguk keressenek egy öregebb helyiséget, melyet saját erejükből alakítanának át klubbá ... ? A két levél alapján úgy érezzük, hogy Egegen a nemzeti bizottság és a helyt fiatalok együttműködése, kölcsönös igyekezete vezetne leghamarább a kérdés megoldásához. —mik — A

mikor megjelenik Edward-korabell öltözékében, tulajdonképpen csak felteszi a pontot a romantika I-betüjére, a romantikáéra, ami az élete Ez a romantika, 1950-ben, a délwalesi Pontypridd nevű bányászvároskában kezdődött, úgy, hogy édesanyja azt mondta tíz esztendős fiának: — Tom, itt az idő, menj szépen az iskolába. Két utcával lejjebb — Pontypridd, mint a bányászvárosok többsége, hegyoldalba épült — egy másik bányászházban, egy másik édesanya azt mondta kilencéves kislányának: — Linda, itt az idő, menj szépen iskolába. £s a két gyerek, az iskola (elé tartva, útközben mindig találkozott. Iskola után ls találkoztak, délután pedig egyUtt játszottak. így kezdődött az a történet, amely később egyaránt a boldogsághoz és a világhírhez vezetett. A kisfiút, Tomot, teljes nevén Thomas Woodwardnak hívták (Jones édesanyja leánykori "neve) és egy csoportvezető vájár második gyerTOM JONES mekeként látta meg a napvilágot. A család nem volt gazdag, de nem ls szenvedett hiányt semmiben. Mire Linda és Tom tizenhat évesek lesznek, egymásba szeretnek és e romantikus regény egy esztendővel később, 1957-ben házassággal végződik. Mivel pedig, 1958ban, az ifjú házaspár kisfia, Mark is napvilágot lát, az Ifjú apa, aki eddig sikertelenül próbálkozott énekesként érvényesülni, vasalói állást vállal egy közeli kesztyűgyárban, az líjú mama pedig hamarosan egy hőmérőgyár alkalmazottja lesz. Megtakarított filléreikből Tom énekelni tanul, és egy nap felesége rábeszéli, induljon Londonba, próbáljon szerencsét. A szerencse azonban eleinte elkerüli. A Portobello Ráad egyik szürke házában, olcső bútorozott szobában lakik, alkalmi fellépésekből él és nagy ünnep, amikor egy kikötőt lebuj bárjában állandó szerződést kap. Egy esős éjjel egy lemezgyár menedzsere bemenekül „a vízözön" elől a lebujba — és másnap Tom Jones már próbát énekel a lemezstúdióban. Néhány nappal később elkészül első lemeze: „It is not unusual". És egyszerre az élvonalba kerül. Tom Jones ekkoriban már otthonos a televíziókban, rádiókban, és a lemezszerződések mellé filmszerződést ls kap — egyszóval az álom és az álomtörténet folytatódik. (fenyves) A KGST A nemzetközi munkameg osztás, az érdekközösség .„ az utóbbi évtizedekben szükségessé tette bizonyos UJ földrészek, érdekterületek Qj országainak gazdasági és N politikai tömörülését. Ez a {U politikai szakkifejezéssel integrációnak nevezett foLU lyamat ugyan törvényszerű, NI ám nem állithatjuk, hogy JJJ spontánul és simán menne O végbe. Sok függ attól is, 2 milyen alapon jön létre az — integrálódás. ^ Az európai szocialista országok gazdasági integrációjának kifejezője a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Ennek az integrálódásnak köz/is alapja az azonos tipusó, szocialista társadalmi rendszer, az egytípusú, szocialista gazdasági elv, a közös ideológia. A KGST 1949 januárjában alakult meg. Közel két évtizedes fennállása óta nagy fejlődésen ment keresztül, melyet nagyjából három szakaszra oszthatunk. Az első szakaszban az ötvenes évek közepéig, a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatok, kétoldalú egyezményekre épülő árucsere dominált. Az ötvenes évek derekától mintegy 1962-ig a piaci kap csulatok kialakítása, a népgazdaságfejlesztési tervek egyeztetése, sokoldalú együttműködés jetii! mezte a szervezet munkáját. 1962 tői pedig a modern gazdasági elvek térhódítása, a nagyarányú szakosítás és kooperáció, közös létesítmények megvalósítása, az integráció fejlettebb formái a do minánsak. A KGST legfelsőbb szerve az Ülésszak, inely megvitatja és véleményezi a Végrehajtó Bizottság előterjesztéseit. A munka oroszlánrésze az állandó bizottságokra vár, amelyek egyes szakágazatok konkrét kérdéseivel foglalkoznak, s kooperálásra, bizonyos iparág együttes fejlesztésére vonatkozó javaslatokat nyújtanak be. Végül a KGST csúcsszervei közé tartozik a Titkárság, amely szokásos ügyrendi kérdésekkel foglalkozik. Az utóbbi években a KGST keretében fontos közös szervezetek jättek létre. Ilyen például a Gaz dasági Együttműködés Nemzetközi Bankja. 1965-ben Intermetall néven hat KGST-áliam vaskohászati szervezete jött létre. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió vaskohászati szervezetei egyeztetik terveiket, előnyös típuscserét bonyolítanak le a szervezet keretében, közös beruházásokat eszközölnek. A KGST jelentőségét bizonyítják még olyan nagy közös létesítmények, mint a Barátság-olajvezeték, amely hazánkat, Magyarországot, Lengyelországot és az NDK-t látja el szovjet kőolajjal, továbbá a Béke-energiarendszer, mely a tagállamokat szükség esetén bekapcsolja a közös áramrendszerbe, hogy kiküszöbölje a felmerült helyi áramhiányt. Az európai szocialista országokon kívül Mongólia is tagja a KGST-nek, lugoszlávia megbízottja pedig megfigyelői minőségben szokott részt venni az öléseken. (L) MICHEL SIMON — A FILM MÁRTÍRJA Hatalmas, testes, barátságos férfi, eredeti személyiség. Ilyennek ismerhettük meg Michel Simont, az európai kinematográfia egyik legnagyobb élő alakját, az Idei dolgozók filmfesztiváljának legbecsesebb vendégét. Hetvennégy éves. Idős férfi, fáradt és gyengéd tekintete a régi vágyak és a szeretet horizontján át szemléli a világot, melankóllával és keserű figyelemmel kíséri az események alakulását. A nagy francia színész néhány napos csehszlovákiai látogatás után Josette nevű feleségével visszatért Párizsba, de csakhamar búcsút mondott a francia fővárosnak, hogy a nyarat a Marseille környéki vidéki házában tölthesse. A művész sokat napozik, imádja a tejet és rengeteget úszik a tengerben. így telnek Michel Simon nyári napjai. Itt-tartózkodása során az újságírókkal beszélgetve szó esett a párizsi sztrájkról ls. „Huszonhárom fiatal vesztette el szemevilágát —, mesélte — huszonhárom fiatal diákot vakított meg a rendőrség gázzal a párizsi tüntetések során .. A nagy művészt erősen érintette a Huyeres városban lezajlott nyári fesztivál, melynek elnöke volt. A közönség és a bíráló bizottság, valamint Michel Simon közt ugyanis nézetkülönbségekre került sor, mert a művész igen allerglkus az erkölcstelen és aljas módszerekre. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat mesélte: A filmfesztiválon reggel, délután és este filyt a vetítés. Azonban ha egymás után négy fllmpt tekintünk meg, elveszítjük a mércét. S voltaképpen minden filmet meg sem nézhettem, mégis láttam jó és gyenge, átlagos és lehetetlen alkotásokat. Az egyik film — Marié pour memoire — melyet éppen nem láttam — a zsürl fődíját kapta. Amikor a bíráló bizottság közölte a döntés eredményét, a szóvivő mondotta: Kifütyülték azt a filmet, és ezt oly diadalmasan közölte, mintha ez óriási dicsőség lenne. Amikor az eredményt kihirdették, a teremben szenvedélyek kaptak szárnyra, a közönség fütyült, dobogott és botrányt csapott. A film fiatal alkotója, Pierre Carel rendező az első sorban ült, majd az ölembe esett. Ez az ön karrierjének sikere — próbáltam vigasztalni őt, de a publikum szüntelenül sértegette. — Egy másik eset is lezajlott. Henri Lanoise egyik filmjét vetítették — bájos, üde, humoros és Ízléses alkotás. A közönség lelkesedett, ez volt az igazi győzelem. Azonban egyidejűleg szemtanútott, hogy fia elvész a színházi és filmvilágban. Michel Simon azonban kérte Gérard Philippe apját, engedje, hogy a fiú színész legyen, nagy jövő vár rá. S valóban Gérard Philippe értékes ember volt, megvolt minden feltétele, hogy karriert fusson be. Milyen volt a művész kapcsolata munka közben partnereivel? — Többnyire mindenki öncélúan játszott, s ezért nem volt hasznos együttműködés. Michel Simon-t ez keserítette, mivel egész életen át lehe^ tetlen volt emberi kapcsolatot fenntartani társaival a színpadon. A kollégáinál gyakran tartózkodással, kimértséggel találkozott. Néhányan attól tartottak, hogy neki nagyobb sikere lesz, ezért a kamera előtt saját szakállukra előnyöket igyekeztek szerezni, a színpadon produkálták magukat. — Az exhibicionizmus a színház árnyoldala — mondja Michel Simon. Ami engem illet, rám csak az őszinteség van hatással. S ezzel kizárólag csak Claude-nál, a nálunk Pepé és Claude címmel vetített film partnerénél találkoztam, mert Claude még gyermek, ártatlan lény, nagyvonalú partner volt számomra. Képes volt arra, amire a felnőtt színészek oly gyakran törekszenek, ha a szerepbe valami autentikusát szeretnének vinni. És a kis Claude-ban ez megvolt. Nem ügyességről, mesterkéltségről, vagy „mesterségbeli" rátermettségről van szó. Ez a film valóban az ártatlanság, a szív tisztaságának műve. Köztudott, hogy Michel Simon szereti az állatokat. Párizs melleti házát dzsungelnek nevezték. Az állatokat azért kedveli, mert oly ártatlanok és őszinték. A művésznek valóban sok kis állata volt. Ma már csak két papagája van. Ezek húszévesek. Coco és Lolita, a nemzetközi kiállításon harmadik díjat nyert. A beszélgetés során az újságírók szóba hozták az új hullámok, a divatos irányzatok születését is. Michel Simon több évtizedes színészi tevékenysége alatt — valószínűleg — számos ilyen „új hullám" születésének volt a tanúja. — Hullámok mindig voltak, mindig. Én azonban sohasem tartoztam a „törzshöz", sohasem igazodtam a szabályokhoz. Számomra a művész szabadsága és függetlensége volt a legszentebb. S ha néha azt olvasom, hogy ennek vagy annak a színésznek Jó vagy rossz rendezője volt, egy csöppet szégyellem magam a színész helyett — mondja Michel Simon. Jelenet a Pepé és Claude című filmből ja voltam annak, hogy a zsürl tiltakozott a film ellen, kifütyülte. Szörnyű volt. Mennyi rosszindulat... Michel Simont. Franciaország legfüggetlenebb művészének nevezik. Ezt a következőképpen magyarázza: Mindig őszintén vélekedem, s ezt az emberek valami rendkívüli teljesítményként fogják fel. Mivel az őszinteség a színház- és filmbeli embereknek nem megszokott tulajdonsága. Pályafutása alatt számos partnert ismert meg, közülük sokat kedvelt. Gérard Philippet már kisfiú korában ismerte. Az apja mutatta őt be, aki attól tarA francia művész a harmincas évek elején együttműködött Jean Renoir filmrendezővel. Közösen készített filmjük azonban felháborodást váltott ki, s ezért betiltották, s így az anyagiakat illetően sem hozott sikert. Ez az alkotás azóta az amerikaiak véleménye szerint Michel Simon legjobb filmje... „Tulajdonképpen a film mártírja vagyok. Egy napon, amikor már ott akartam hagyni a filmezést, hatott rám a szándékosság törvénye és kezdtek elismerni " — mondta a nagy egyéniség. (A Filmový záber nyomán: —ym—

J 1968. VIII. 13.