Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-07 / 217. szám, szerda

Levelek nyomán Almát is elvitte a víz HOL VÉTETTE El IZSÁK JÓZSEF A LÉPÉST Jól emlékszünk még a hatvanötös nagy árvízre, meg a rákövetkező esztendőkre, amikor Csallóköz nagy részén újra kellett teremteni az életet. Ezrek váltak hajléktalanná, ezrével kellett építeni az új otthonokat. A régi Izsa helyén is új falu épült, olyan, amely jóformán csak a nevét örökölte a régitől. A faluban többnyire már el is felejtették a nehéz napokat, csak Izsák József nem tud felejteni. Nemcsak a házát, hanem az álmát ls elvitte a nagy víz. Azóta nincs nyugta, tisztességes otthona. A hivatalok mindenben ellenére tesznek, rosszak az emberek; nem akarják őt, a kárvallottat megérteni. Azt hinné az ember, hogy talán kivételt tesznek vele. Tényleg így lenne? Szavai, ; .,.,.. i.v .i : ni ;vu ijjon. tette a lépést, de ezt nem akarja belátni, elismerni. Hiszi és vallja, hogy minden ellené szövetkezett, igazát hét lakat alá zárták. Évek óta jóformán egyebet sem tesz, csak a hivatalokat járja; leveleket ir a járásra, a kerületre, szerkesztőségekbe. Legutóbb a köztársasági elnöknek ls levelet küldött. Sorsának keserves alakulásáért a ^^ helyi nemzeti bizottságot és a ^^ járási nemzeti bizottság illetékes ügyosztályait okolja. Egyik levelében Igy ír: „Már mindenki a saját házában lakik, csak az én fejem fölött nincs födél... A járást szervek és a falu vezetői mindenben ellenem tesznek. Nem tudom,, miért bánnak így velem, egyszerű hajógyári munkással." Először az Izsai Helyi Nemzeti Bizottság véleményére voltunk kíváncsiak. Izsáról Palkovics Bélának, a HNB elnökének aláírásával a következő levelet kaptuk: „Izsák József -panaszával a helyi nemzeti bizottság ta^ nácsa már számtalanszor foglalkozott. Személyesen is próbáltam már dűlőre vinni az Ügyet. Sajnáljuk Izsák Józsefet, de nem állhatunk a pártjára, mivel nincs igaza. Olyan helyre épített — minden előzetes figyelmeztetésünk ellenére — ahová nem lett volna szabad, ahová semmi körülmények között sem kaphat építkezési engedélyt. Részletesebb felvilágosítást esetleg a Komáromi Járási Nemzeti Bizottság adhat." Felvilágosítást kérő levelünkre Varga Ernő, a nevezett járási nemzeti bizottság alelnökei így válaszolt: „Az árvíz idején Izsák József háza ts összeomlott. A község újjáépítési és fejlesztési terve értelmében a régi ház helyére nem építhetett. Ezért az Izsai HNB — akárcsak sok másnak — számára is másutt utalt ki telket. Izsák József annak idején elfogadta és a kiutalt telken megkezdte az építkezést. Felhúzta a falakat, majd mást gondolt: a régi házának a helyén ls építkezni kezdett, habár a HNB és a JNB többször is felszólította, hogy ott nem építhet, mivel a Komárom és Párkány között tervezett első osztályú műút építésének megkezdésekor az a ház úgyis lebontásra kerül. Az építésére — előreláthatólag — 1970 után kerül sor. Tudtára adtuk azt is, hogyha a tilalom ellenére ott építi fel a házát, lebontás esetén semmilyen kártérítésre nem számíthat... Többszöri jóindulatú figyelmeztetésünkre sem tartotta magát az előírásokhoz. Szerintem fölöttébb nagy keményfefűségröl van Itt szó. Ma már fenn áll az a veszély,hogy az engedélyezett helyen a felhúzótt falak tönkremennek. A telket a HNB kénytelen lesz más Igénylőnek kiutalni. Izsák József pedig a régi helyén képtelen befejezni az építkezést, mivel a számára kiutalt állami támogatást kénytelenek voltunk tőle megvonni!" És ez az utolsó mondat az, * ami legérzékenyebben érinti 1988. Izsá

k Józsefet: helyteleníti és mélységesen Igazságtalannak III. 7. tartja. Amikor a helyszínen jártunk, nem engedett a huszon5

egyből: mindenki hibás, csak ő nem, de ezt senki sem akarja megérteni. Szerinte a baj közvetlenül az árvíz után megtörtént. Elismeri, hogy már akkor tudtára adták, hogy a régi háza helyén nem építkezhet, arra fog haladni az új út. A mérnök akkor szomszédja, Matej Metfan telkéből mért neki házhelyet. Ebbe belenyugodott. Már az építőanyagot is hordani kezdte, amikor a szomszédja rászólt: ne hordozza tde szomszéd, a nemzeti bizottságon már elintéztem, hogjy a telek nekünk marad, a ftam épít majd rajta. Közben új emberek kerültek a HNB élére, és a dolog abbamaradt. Komlóssy- Menyhért, a HNB jelenlegi titkára azt állítja, hogy erről a dologról most hall először. Arról azonban tud, hogy amikor Izsák József a HNB j

tu. ve

zetőségéhez fordult, hogv !»"!- h^

&jtií

^grazgn,:. ňäi ifliferaaVk, Mffofc óttT ahoIHnégrramincoi csalfa kapott. Szerinte is Izsák József követte el a legnagyobb hibát, amikor az „új telepen" félbehagyta az építkezést, és minden ellenvetés ellenére a régi háza helyén kezdett építeni. „Ha nem lenne ilyen önfejű, már ö is régen a saját házában lakhatna, mint az a harmincat család, aki vele egyidőben kezdett építeni." Izsák József szavaiból kiderült; lelke mélyén soha nem nyugodott bele, hogy nem építhet saját portáján. Amikor már az új helyen dolgoztak a kőművesek, ő még mindig a hivatalokat járta: mondják meg neki, tényleg lesz-e valami abból az útból. így jutott el a kerületi nemzeti bizottságra, ahol azt mondták és írásba is adták neki, hogy a tervezett út építése elmarad. Amikor ez az írás már a kezében volt, futott a járási nemzeti bizottságra: Itt a papír, hogy az út nem lesz, adják ki neki az építkezési engedélyt a régi helyre. Igen ám, de a falufejlesztési és az útépítési tervet nem nyilvánították semmisnek a kerületen. A mai napig is érvényben van. Igy az építkezési engedélyt nem adhatták ki. Izsák József ezzel mit sem törődve az új telepen abbahagyta az építkezést és megkezdte a régi helyen. így alakult aztán ki az a helyzet, hogy most se itt, se ott nincsen tisztességes háza. A felhúzott falakat az új telepen otthagyta, a régin viszont nem tudta befejezni az építkezést, mivel a vízkárosultak részére jóváhagyott állami támogatás folyósítását felfüggesztették. Ondrej Mišovič, a járási nemzeti bizottság építésügyi osztályának helyettes vezetője így nyilatkozik: „A dolog minket is bosszantott. Izsák Józsefet a KNB-on tényleg úgy informálták, hogy a kérdéses út építése elmarad. Az ezzel kapcsolatos tervrajzot azonban nem minősítették érvénytelennek. Kérjük hát a kerületi nemzeti bizottságot, hogy öntsenek végre tiszta vizet a pohárba. Az eredmény, hogy viszszavonták előbbi álláspontjukat, azzal kiegészítve, hogy az út építésére csak 1970 után kerül sor. Ezt azonban hiába mondtuk Izsák fózsefnek. ö csak ment a maga feje után." Amikor aztán sem a szép szó, sem a törvények emlegetése nem Segített a JNB betiltotta a még kimerítetlen állami támogatás további folyósítását. Ladislav Kubik JNB-titkár szerint állami támogatást csak azok az árvízkárosultak kaphatnak, akik érvényes építkezési engedéllyel rendelkeznek. -íesgK Jógstfi- ls rnesívapta addig, amíg aszamff™ Kijélölt helyen építkezett. Ahhoz, hogy tovább folyósítsuk a pénzt, új építkezési engedélyt kellene kiadni a régi helyre. Ezt viszont nem tehetjük meg. Ondrej Mišovič, az építkezési osztály helyettes vezetője az ilyen megoldást kereken elutasítja. Azt mondja: „Hogyan adjunk Izsáknak építkezési engedélyt a régi háza helyére, ha tudjuk, hogyha nem ma, de holnap az a ház úgyis lebontásra kerül. Nagyon megjárhatná az az ember, aki ide építkezési engedélyt adna. Ha az út építését megkezdik, a házat lebontják. Az így lebontott házakért az állam kártérítést ftzet. De ez esetben vajon vállalná-e az állam a kártérítést? Könnyen azt mondhatná: jó előre tudtátok, mi készül, minek adtatok ki arra a helyre építkezési engedélyt. Ha mégis megtettétek, vállaljátok a kártérítést ls. Ez a helyzet, kérem ..." A titkár szerint Izsák József makacsságával maga alatt vágja a fát. Törvényellenesen, építkezési engedély nélkül épít. Fennáll tehát az a veszély, hogyha egyszer mégis lebontásra kerül a háza, nem tarthat igényt kártérítésre. Sajnos, Izsák József nem tudja, vagy nem akarja megérteni, hogy konokságával végső soron csak magának árt. Legkönnyebb volna most azt mondanom: amit kerestél, megtaláltad. A járás vezetői azonban sajnálják a saját keményfejűsége miatt bajba jutott embert. Szeretnének rajta segíteni, de ehhez az lenne szükséges, hogy elfogadja a segítő kezet, ne járjon külön utakon, ne szabjon magának törvényt. SZARKA ISTVÁN AZ ERDÉSZ vissznan ® KISEBBSÉGI KÉRDÉSEKTŐL A MAGYAR ÉLETKÉRDÉSEKIG Negyven évvel ezelőtt született meg Gombaszögön, egy nyári táborozáson, a csehszlovákiai haladó magyar egyetemi ifjúság Sarló-mozgalma. Három egyetemi kör alapozta meg ezt a tuda

: tosan progresszív irányzatú, a parasztságra és a munkásságra építő értelmiségi megmozdulást, amely ugyan csak mintegy öt évig fejtett ki kimondottan aktív tevékenységet, viszont forradalmi célkitűzések vállalásával maradandó emléket állított fel magának. Négy évtized távlatából visszatekintve bátran mondhatjuk, hogy a sarlósok öröksége a csehszlovákiai magyarság értékes hagyománya. A Sarló-mozgaloin kezdeményezéseire Magyarországon is a legnagyobb elismeréssel tekintenek. Erről tanúskodik például Szai latnai Rezső matató cikke, amely a MAGYAR NEMZET augusztus 4-i számábati jelent meg. A cikkíró a többi között megállapítja: „Adyval törtek át regresszív társadalmi gátakat és konzervatív szemléleteket. Móricz Zsigmond hajlította őket a faluhoz, s megnyerték szószólójuknak az írót, aki kemény társadaljjli .kúíHcát vállalt • odahaza a sarlósokért. S megnyerték tanítójuknak Bartókot. Kodályt és Lajtha Lászlót, 1930 körül nem volt magyar író, aki valámi formában ne került volna a Sarló vonzásába." Szalatnai Rezső a sarlósok érdemeként említi meg, hogy szociográfiai kutató munkájukkal lényegében úttörő szerepet vittek a Duna-medence népei között, hozzájárultak az Irodalom realizmusának és művészi igényeinek széles körű tudatosításához. Ezen túlmenően, határozottan szembehelyezkedtek a nacionalizmussal és a fasizmussal, szószólói voltak a magyarok és szomszédaik barálságőnak. Egyik legnagyobb érdeme ennek a mozgalomnak, hogy erőteljesen pártfogolta és népszerűsítette a cseh és a szlovák irodalmat és ami még ettől is több: „Idejében mutatott rá a dunai népek szoros összefogásának szükségére a ger* mán veszély közömbösítése és hatástalanítása végett." A Sarló-mozgalom hangsúlyozta a parasztválság szocialista szellemű megoldásának igényét. Ami pedig a nemzetiségi kérdést illeti, legnagyobb éideme abban van, hogy szélesebb értelmezésben foglalkozott ez el a problémával, közép-európai összefüggéseit tartotta szem előtt és így eljutott az általános ma' gyar életkérdésekig. FELHÍVÁS A SZLOVÁKOKHOZ, DE FŐLEG A CSEHEKHEZ A felhívások, rezolúciók, álláspontok és állásfoglalások, határozatok és nyilatkozatok fénykorát éljük. Ez érthető, hiszen most szót kér mindenki, akinek ezt a jogát — különösen, ha az ún. kényes kérdésekről volt szó — a múlt években elvitatták, A NOVÉ SLOVO 11. számában is — amint arról egyik jegyzetünkben hírt adtunk —, olvashattunk egy felhívást, aineíy a múltban „tabuizált" kérdéssel, a szlovák—cseh viszonnyal foglalkozik. Alapgondolata az a követelmény, hogy a szlovák nemzet a közös államban eltöltölt fél évtized után teljes mértékben szuverénné váljon és a saját kezébe vegye sorsának igazgatását. Persze, tévedés ne essék, ebben a felhívásban nincs egyetlen szó sem, amely kétségbe vonná a közös államiság gondolatát. Sőt, nem egy helyen leszögezi, hogy a szlovák és a cseh nemzet együttélésének tudata mély, kitéphetetlen gyökereket vert a szlovák nemzetben. Sok szó esik viszont a felhívásban azokról a jelenségekről, amelyek gátolták a következetes egyenjogúság gyakorlati megvalósulását. Az egyik helyen például ezt olvashattuk: „Azt mondják rólunk, hogy túlságosan érzékenyek vagyunk. Valóban érzékenyek vagyunk — az érzéketlenséggel és a fennhéfázással szemben. Sért bennünket mindennemű protektorság. S meg kell mondanunk, hogy bár előrehaladtunk a demokrácia és az egyenlőség irányában, egyes cseh körökben folytatódik a protektor-. ság/' A felhívás ezt követően elutasítja az olyan csehországi vét leményeket, hogy Szlovákiában általában lassúbb a demokratizálódás folyamata. Hangsúlyozza, hogy Szlovákiában van elég erő a szükséges intézményes és személyi változások megtételéhez, a politikai és erkölcsi szempontból kompromittált emberek helyettesítéséhez. A felhívást aláíró mintegy 170 neves személyiség a megoldás útjaként Jelöli meg azt a követelményt, hogy életes életté váljon a teljes nemzeti egyenjogúság, zárják ki a majorizálás minden lehetőségét és váljon szabállyá a paritásos képviselet elve. Ehhez az anyaghoz ismételten tértünk vissza és ennek két oka van. Az egyik, hogy az államjogi viszonyok rendezésének kontextusában kulcsfontosságú hangnak tartjuk. A másik, hogy a PRAVDA egy széljegyzetben azonnal reagált is rá. Mégpedig olyformán, hogy néhány héttel ezelőtt, amikor Husák elvtárs nyilvánosan figyelmeztetett a föderáció gyakorlati megvalósításának csehországi buktatóira, akkor még időszerű lett volna az ilyfajta aggodalmak szóhoz juttatása, de azóta már kedvező módon változott a helyzet... Ez így igaz, de mégis úgy hisszük, hogy a politikusoknak számításba kell venniük ezt a hangot is, mert barométerként jelzi egyes számottevő szlovákiai körök alapállását. NEM A PÉNZ ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG AZ ELSŐ... Világos, hogy a kultúrára, a művészetre célzunk ezzel a cl? műnkkel. Elég régen ugyanis vita folyik arról, hogy mennyiben lehet társadalmi életünknek ez a szakasza rentábilis. Az ellentétes nézetek zűrzavarában egy „középutas" hang ragadta meg a figyelmemet, egy álláspont, amely a legésszerűbbnek tűnik. Svetozár Vítek cikkére gondolok, amely a RUDÉ PRÁVO július 21-i számában látott nyomdafestéket. Nagyon rokonszenves számomra már a cikkíró kiindulópontja. Ennek lényege, hogy a kultúra és a művészet nem anyagi, ha* nem szellemi javakkal gazdagítja a társadalmat és ezért gépiesen nem alkalmazható rájuk a jövedelmezőség közgazdasági követelménye. Ez ugyanis kommerszionalizálódásra és így a művészet elsekélyesedésére vezet. A kultúra nem lehet meg a társadalom sokrétű anyagi segít* sége nélkül, sohasem válhat „önellátóvá". Ez megmásíthatatlan szabály, amely a szocializmus feltételei között nem szenvedhet hajótörést. Persze más lapra tartozik, hogy a kultúra fejlesztésére szánt eszközökkel az eddiginél jobban kell gazdálkodnunk. S. Vítek-nek ezzel kapcsolatban van néhány értékes elképzelése. Elsősorban gondoskodnunk kell a kultúra állóalapjainak felújításáról, mégpedig társadalmi forrásokból, illetve a szervezetek anyagi társulása útján. Továbbá feltétlenül szükséges az irányítás és igazgatás jobb megszervezésével jobban elosztani a rendelkezésre álló összeget. Ezzel kapcsolatban megfontolás tárgya, hogy kevesebb hivatásos „adminisztrátort" alkalmazzunk és helyettük növeljük az amatőr kulturális dolgozók számát. Feltétlenül változást kell eszközölnünk az alkotó kulturális dolgozók anyagi ellátása terén, beleértve nemcsak a fizetéseket és a honoráriumokat, hanem a számukra kedvezőtlen adórendszert, a járadékbiztosítást és a fiatal tehetségek támogatását is, Nem marad más hátra, mint remélnünk, hogy az illetékes állami szervek, az ország gazdasági lehetőségeihez mérten, a jövőben ezt az utat fogják követni. Ezzel kapcsolatban bíztató a Művelődésügyi Minisztérium akcióprogramja, amelyet e rovatunkban nemrégen ismertettünk. lg. I.)