Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)
1968-08-02 / 212. szám, péntek
A férfi hiába próbálta, felderíteni, honnan és ki beszél hozzá. Észrevett maga mellett egv hasadékot, dobta volna magát arra, amikor az előbb sima, lágy hang fele ittant. — Ne mozdulj I — Jk kurtán, élesen azt parancsolta: — OT^Jtözni. Aztán hozzátok be. A barlang viszonylag lakályos volt: vastag szénaréteg szolgált a sarokban fekhelyül, egy tűzhelyféle állt a bejárat mellett, két, különböző átmérőjű fatörzsből asztalt, padot eszkábáltak össze az egyik fal mentén. A tűz mellett fegyverek hevernek a földön. Szakállas, lágy arcú férfi lépkedett át rajtuk. — jól van Péter — mondta. A férfi megismerte a hangját. — Tegyétek le. Ki küldött? — A megszállók ruháját hordja — kezdte a Péternek szólított, de a szakállas elhallgattatta. Közönyös, vagy inkább jóindulatú volt a hangja. Persze, ez lehet gúny ls. — Utánunk kémkedsz? Jobb, ha felelsz. — Nem tudom, kik vagytok, hogyan kémkednék utánatok? — mondta viszszautasítóan a férfi. A tűz perzselte az oldalát. Fáradt volt, reménytelen. — A magam dolgában járok. — Itt, a magad dolgában? — A szakállas nevetett, halkan, szinte elégedetten. — Ha szabad tudnom, mi az? — Ez rám tartozik. — Ekkor egy kés villant meg a szeme előtt, és a feje mögül egy hangot hallott. — És ha egy kicsit elnyiszáljuk a torkod, az meg ránk. De a szakállas jól kézben tartotta a csapatát, szólnia sem kellett, csak felnézett. A késsel fenyegetőző visszahúzódott a fatörzs-asztalhoz, leült. A szakállas körüljárta a férfit, figyelmesen nézegette. Közben beszélt, ugyanazon a kissé mesterséges lágy hangon, mint a sziklák között. — Szerencséd van, ma a születésnapomat ünnepeljük, ezért egy kissé szelídebb hangulatban vagyok. Ha tegnap jössz, mostanra már csak annyi a gondunk, hogy hová kaparjunk el, ahol nem leszel belátható időn belül nagyon büdös. De ma jó hangulatban vagyok. Tekintettel a harmincadik születésnapomra. Bár már ezt mondtam, ugye? — Gratuláljak? — kérdezte nyugodtan a férfi. — Ne gúnyolódj. Nekünk itt fenn csak ilyen ünnepeink vannak. Ha nem ugrálsz, megnézem a sebed. Bár nem vagyok hivatásos orvos, nem szoktak panaszkodni a pácienseim. — Nem kell, nem veszélyes. — Te tudod — mondta udvariasan a szakállas. — Megkérhetnélek, hogy felelj néhány kérdésemre? — Nyomós indokaid vannak, hogy elvárd a feleletet — mutatott körbe a férfi. — Kérlek. A völgyből jöttem: nem tartozom a megszállókhoz, csak az ő ruhájukban menekültem. Az egész pénzem az volt, amit elvettetek: ha csak erre volt szükségtek, akár meg ls ölhettek már, vagy elengedhettek. Nem megyek vissza a völgybe, attól nem kell félnetek, hogy elárullak titeket, Túl drága árat fizetnék érte. — Kicsit szemtelen vagy, de azért megjárja — mondta a szakállas nyugodtan. — És miért menekültél? — Ez az én dolgom. — Mégis csak ki kellene nyírni — mondta az asztal mellől az, aki az előbb a kését szedte elő. — Még mielőtt telehazudja a fejünket. Nincs igazam? A szakállas nem nézett hátra, fel sem emelte a hangját. — Szögezzük le, tizedszer, de remélem, utoljára: a döntések rám tartoznak. , így állapodtunk meg, nem igaz? Ne ítéljetek, én sem akarok rendőrkézre kerülni. Szóval, valóban nem tudod kik vagyunk? Nem is sejted? A férfi Körülnézett, de inkább csak a válasz módját fontolgatta. — Sejtem. — Hallottál rólunk? — Valamit hallottam, de nem sokat Keveset hallani rólatok. — Ne hazudj, te — mondta dölyfösen, egy kissé mekegő hangú, nagy darab ember a kijáratnál. — Itt a völgyben mindenki tud rólunk. Mindenki minket emleget. — Azt hiszem — tűnődött nyugodtan a férfi —, ti is beleestetek abba a hibába, amibe a világtörténelem kezdete óta minden, a társadalom egészétől szükségszerűen elzárt, ellenálló csoport beleesett: kicsit túlbecsülitek, a magatok jelentőségét az emberek szemében. Vigyázzatok, nehogy komolyan vegyétek, ami nem igaz; szerencsétlenségekhez vezet. — Ök komolyan vehetik — mondta halkan a szakállas —, sőt, komolyan ls kell venniük. Szükségünk van rá, ezzel könnyebben viselik el ezt az életet. Nem olyan jajdekönnyű ám Itt élni, noha viszonylag biztonságban vagyunk. Én meg úgy ís tudom, mi a helyzet és a terveket én készítem. A férfi egy pilanatra zavarba jött. — Lehet. Ezt az oldalát még nem gondoltam végig a dolognak. A szakállas hátrament a barlang sötétebb részébe: amikor visszajött, kenyeret, húst hozott. — Kicsit rágós, de azért megteszi. Egyél. Megmondhatnád, hogy miért menekülsz? A férfi sokáig rágta a falatot: lenyelte, megvonta a vállát. — Megöltem közülük kettőt. — Mit csináltál? — hajolt előre érdeklődve a szakállas. Kis hitetlenkedés volt a hangjában. — Tegnapelőtt kinyírtam a körzeti parancsnokot és az adjunktusát, — tagolta lassan a férfi. A szakállas felállt, jól megnézte. Hátrakiáltott. — Simon, Máté, gyertek ide. Nézzétek meg jól. Gondolkozzatok. Te meg felelj: hol történt az eset? És hogyan csináltad? Tévedésének lehetősége, s ennek következményei elszomorították a férfi torkát. De aztán, mikor rájött, hogy semmiféle visszaút nincsen, hetyke lett és nemtörődöm. — Tegnapelőtt este, éjfél körül megöltem a századost, aki a körzet parancsnoka volt. A patak hídjánál hasbaszúrtam, mikor az adjutánsa bement a bokrok közé. Kiáltott, erre odarohant az adjutánsa, őt meg hátbaszúrtam. Most akár... Azt akarta mondani; most, akár ti is megcsinálhatjátok velem, de nem bírta. — Nos, ezen tudunk segíteni. Vannak bizonyos nyugati gyógyszerek kicsit bonyolult a kezelésmódja, de biztos. Arról beszélj, mi a szándékod? Hová indultál? — Két napja töprengek, hogy mit csináljak. Gondolom, azóta már rájöttek, mi történt: ők sem teljesen hülyék. — Köröznek, ez világos — bólintott a szakállas. — Talán, ha végigmennék, itt a hegységen ... — Ehhez karaván szükséges: lovak, emberek, védelem. Van néhány banda idefenn, akik minden létező és jövő társadalomból kirekesztették már magukat: előbb elvennék a pénzed, aztán kiszolgáltatnának a vérdíjért. Jó esetben elvágnák a torkodat azonnal. — Ezek szerint — nézett szinte vidáman a férfi a szakállasra — nem nagyon válogathatok. Vagy kint döglöm meg valahol, feltéve, ha elengedtek; vagy visszamegyek és akkor ... A szakállas nem nevetett vissza. — Van még más lehetőséged is — mondta kurtán, de nem jelölte meg, mire gondol. A férfi azért így ls megértette; elgondolkodott. — Hát igen, aligha választhatok Várkonyi Mihály: RÉG TORTENET — Aztán mit csináltál; — kérdezte a szakállas ridegen. — Elmenekültem. Mikor elindultam velük, már tudtam, hogy megcsinálom ... Levettem az adjutáns köpenyét, mert hűvös volt és mert úgy gondoltam, így könnyebben menekülök. Ez a köpeny az, ami rajtam van. A szakállas bólintott, aztán a két másikra nézett. — Pontosan így történt. Az arcát nem láttuk — mondta Máté. A szakállas elküldte őket. — Ezért tetted? — varázsolta elő valahonnan a pénzköteget, amit a motozáskor találtak a férfinál. — Életében nem látott ennyi pénzt az a... Ez a saját pénzem. Akkor vettem magamhoz, mikor elhatároztam, hogy megölöm őket. — Hát akkor? — A férfi nem válaszolt, a szakállas leült, egy mozdulattal szembeparancsolta a férfit. — Tíz perccel megelőztél minket. Mi is rájuk vártunk, de te fürgébb voltál. Kicsit csodálkoztunk is. Miért csináltad? A férfi csak most könnyebbült meg előbbi félelmétől: sóhajtott. — Hosszú lenne elmondani. — Nagyon sok időnk van. — Ez megint csak utasítás volt. — Kérlek. Először is talán, mert... kiderült, hogy otthon felesége van. Nálunk vacsorázott, elszólta magát. — Beszélj, nem értem. — Nos, hát... a húgom gyereket vár. Tőle. Amióta csak van ez a dolog, azzal főzte őt is, az apámat is, hogy nehezen adják meg a házassági engedélyt ... hát ezért. — Először ezért, rendben van. Aztán? — Nincs aztán. — A szakállas nem szólt erre semmit. — Illetve van. Ml kereskedők vagyunk, kétszáz éve marhákkal foglalkozunk. Az apám jelentős összegeket áldozott azért, hogy fenn tudja tartani az üzletet. Engedélyek, a szükséges védelem és a többi. Tegnap, vacsora közben a százados bejelentette, hogy nem tudja biztosítani tovább az engedélyünket. Állítólag felsőbb utasításra a riválisunk kereskedhet csupán ebben a körzetben ... amiből annyi az igazság, hogy az többet tudott fizetni neki, mint mi. — Erről hallgass — mondta gyorsan és halkan a szakállas. — A fiúk nem nagyon imádják azokat, akik együttműködnek a megszállókkal. És mit akarsz most csinálni? Figyelmeztetlek, hogy a sebed üszkösödni kezd. Legjobban ez győzött meg arról, hogy nem provokátor vagy. Sebesülten még elengedtek volna, talán meg is sebesítenek, hogy Jobban higyjünk neked: üszkös sebbel aligha. — Igen — felelt fáradtan a férfi —, észrevettem. Fázom ls állandóan. mást. Feltéve, hogy komolyan gondolod. — Nem szoktam játszani a szavaimmal — mondta kissé visszautasítóan a szakállas. Most ő gondolkodott. — Azt hiszem, szükségünk is volna rád. — Igen. Ámbár ... legalább azt szeretném tudni, mit vállalok. Ehhez, gondolom jogom van. — Természetesen. Bár azt hittem, már rájöttél. — Harcoltok az elnyomók ellen? Igen? — Minden elnyomás ellen — bólintott a szakállas. A férfi finoman elmosolyodott, megrázta a fejét, mint aki nem jól hallotta. — Ügy érted: a megszállók ellen. — Minden zsarnokság ellen — mondta most már nyomatékosabban a szakállas. — A megszállók elleni harc csak a kezdet. Ha győzünk ellenük, én és az embereim ugyanolyan földönfutó nyomorultak maradhatunk, mint voltunk. Arról nem is beszélve, hogy akadnának, akik visszahívnák a megszállókat, ellenünk. Mintahogy vannak, akik mindent megtesznek, hogy itt maradjanak: ugyancsak ellenünk. — Értelek — próbált könnyed lenni a férfi, bár maga is érezte, hogy ez aligha sikerül neki. — Csakhogy elfelejtkezel egy apróságról. Szabad kérdeznem, mi az apád? — Acs — felelte a szakállas nyugodtan. — Vándorló ácsmester. — Az enyém viszont nagykereskedő. — El kell hagynod az apádat és a tieidet, — mondta változatlan nyugalommal a szakállas. A férfi egy kicsit dühbe jött ettől. — Ki kényszeríthet engem erre? — Te magad kényszerítetted magadat — válaszolta hűvösen a szakállas. — A körzetparancsnok megölése a mi akciónk lett volna: figyelmeztetésül, hogy vagyunk, reménykeltésül, hogy készülünk. Azáltal, hogy te ölted meg, akartad, nem akartad, részt vállaltál a mi feladatunkból. — Van benne valami — ismerte be kényszeredetten a férfi. — Jó logikád van. — Ha nem lennél értelmes ember, nem győzködnélek — vont vállat a szakállas a dicséretre. — Remélem, hogy megérted: ráléptél egy útra. Amit tettél, az mindenféle megegyezést kizár a megszállókkal. Közénk tartozol: mi sem egyezünk meg velük. Ahogy mondtad: számodra nincs vagy-vagy. Ha életben akarsz maradni, vállalsz minket: a céljainkat. — Harcban minden zsarnokság ellen — mondta kissé kiábrándultan a férfi. — Hát, igen, lehet, hogy nem tehetek mást? — Tehát — kérdezte a szakállas és felállt. A férfi is felállt: kicsit sziszegett, de elhárította a másik segítő ajánlkozását. — Kérdezhetek valamit? — Tessék. — Miért van szükséged rám? Egy kezdő bérgyilkos lényegesen ügyesebb nálam. Sebesült is vagyok: és amint látod, kissé még kételkedő a magam szándékait illetően. A szakállas bólintott. — Elsősorban miattuk kellesz — intett barlang háta felé. — Látniuk kell, hogy nem vagyunk elszigetelve. Ahányszor téged látnak majd, annyiszor jut eszükbe, hogy a városból jöttél, tehát, ott is vannak, akik rokonszenveznek az elveinkkel. Akik várnak ránk. Rájuk. Másodszor: szükség van a kétkedésedre is. Kell valaki, aki erre is vállalkozik. Aki elég értelmes erre. És végül ... de ez mindegy. A férfi azonban könyörtelen volt. — Végül, mert ők kitűnően megvannak a maguk társaságában, azonban neked is kell a közösségben némi vonzást, kapcsolatot találnod, a parancsnok-beosztott viszonyon kívül: ezt akartad mondani. — Értelmes vagy — mondta válasz helyett a szakállas — Hát akkor? A férfi halványan elmosolyodott. — Gondolom, az embereid eléggé zokon vennék, ha futni engednél, nem igaz? Talán még ellened is szegülnének. — Nem valószínű — töprengett a szakállas —, de azért meglehet. — Megegyeztünk. Nem baj, hogy nem nagyon lelkesedek? — Ne gúnyolódj — figyelmeztette a szakállas kurtán. — Majd megérted az igazságot és túlteszed magad az olyan véletleneken, mint a születés, meg a nevelés. Értelmes ember vagy: idő kérdése az egész. — Reméljük — mondta a férfi. — Akkor és most majd bemutatlak nekik. Holnap részt kell venned a beavatási szertartáson. Ne húzd az orrod emiatt, az ilyesmire nekik van szükségük, akik nem filozófiailag értették meg, csak érzik az igazságot. — Rendben van. — Mi egymás között sem használjuk a valódi nevünket. Konspirációs okai vannak: ha elkapnának'vaTakit és árulóvá vernék, a családunk szenvedné meg, hogy itt vagyunk. — Megértettelek: helyes. — Engem, mert én vagyok a parancsnok, általában Mesternek hívnak. Van másik nevem is: a Názáreti. Válassz magadnak egy fedőnevet te is. Egy falu nevét, vagy egy városrészt... vagy, amit akarsz. A férfi eltűnődött, bólintott. — Hát, talán... Iskárióti. Jó lesz? -is— ">" K a j á r i Gyula KIHUNYT A LANG 19BC. VIII. 2. 10
