Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-02 / 212. szám, péntek

Kit értet járás a fel&lősség körül Szakmunkásképzést — magyar nyelven! Az utóbbi hónapokban néhány szlovák lap hasábjain felháborodott hangú cikkek tucatjai foglalkoztak a csehszlovákiai magyarság „szerénytelen" követeléseivel. Szemünkre vetették, hogy például külön magyar egyetemet, főiskolákat követelünk a nem egészen háromnegyedmilliő lélekszámú kisebbség számára. A cikkek szerzői gazdasági nehézségeinkre, politikai meggondolásokra és az egyetemi előadók hiányára hivatkoztak. A kívülálló szemlélő az írásokat tanulmányozva könnyen azt hiheti: a csehszlovákiai magyar iskolaügyben már minden rendben van. Itt már csak afölött kell a fejünket törni, legyen-e magyar nyelvű főiskola, vagy sem. Az utóbbi időben egyre gyakrabban felbukkan a tizenötévesek elhelyezésének, továbbtaníttatásának a kérdése. Leghevenyebh formában a magyar lakosság körében jelent ez problémát és egyszerre csak kiderül: a magyar főiskolák megalakítása elleni sajtókampány csak arra volt jó, hogy más, égető kérdésekről a figyelmet elterelje. Nem hogy magyar tannyelvű egyetemeink nincsenek, de kisebbségi tizenötéveseink már a kőműveskanál, a lakatos-kalapács és a többi kézműves szerszám kezelését se tanulhatják anyanyelvükön. w A magyar tanonciskolák visszafejlődtek Tény, hogy a dél-szlováklai magyarok az anyanyelven való szakmunkásképzés aranykoraként az ötvenes éveket emlegetik. Tizenöt-tizenhat esztendeje még minden valamirevaló délvidéki városkában (nem egyetlen példa erre a komáromi hajógyár tanonciskolája) volt magyar tanítási nyelvű tanonciskola. Ezek végzett növendékei ma már az ország legkülönbözőbb vidékein dolgoznak. És jól dolgoznak. Bebizonyosodott az a bizonyításra különben nem szoruló tény, hogy a munka „nyelve" a legtökéletesebb eszperantónál is nemzetközibb nyelv. Napjainkban az egyik kezünkön könnyen megszámlálhatnánk a magyar tannyelvű tanonciskolákat. Egyszerűen: megszűntek létezni. Végigjártunk néhány délvidéki járást és ipari üzemet. Megkérdeztünk néhány iskolatigyi dolgozót és gazdasági vezetőt: vajon miért alakult így a helyzet? Érdekes, hogy kivétel nélkül mindenütt a tanoncok érdekeire hivatkoztak. És igen sok helyen a gazdaságosságra. A válaszokat így lehetne összegezni: „Megszüntettük a magyar nyelvű oktatást, mert a fiatal magyarok érdeke ezt kívánja. Mi azt akarjuk, hogy végzett növendékeink ne csak Délen érvényesüljenek. Ha kedvük tartja, akár Prágában, Brnóban és Ostraván is dolgozhassanak. Különben is, ez Így a magyarok számára is előnyösebb..." Erre feltettük a kérdést: — És annak idején, amikor a tanonciskolákon a kétnyelvűséget megszüntették, a legilletékesebbeket: a szülőket és a pályaválasztó tizenötéveseket megkérdezték? A kérdésre a vállalatok iskolaügyi referensei — mert a tanoncképzés finanszírozása közben az ipari vállalatok hatáskörébe került — egyféleképpen válaszoltak: a vállukat vonogatták. A rimaszombatiak követelése A rimaszombati járásból több levél is érkezett. „Miért nincs magyar nyelvű tanoncképzés?" — kérdik a szülők az egyikben. „Miért nem tanulhatják gyerKi szüntette meg a magyar nyelvű tanonciskolákat? © A megoldás ne a gazdasági vezetők jóindulatától függjön © Nem a nyelvtanulás — a szakma elsajátítása a cél • Korszerűbb szlovák nyelvoktatást • Kétes értékű érvek mekeink például a szabómesterséget magyarul?" — kérdik a tornaijai szülők. Jan Trajtel, a rimaszombati tanonciskola igazgatója — érthető okokból — a hivatalos álláspontot képviseli. Íme, a vele folytatott párbeszéd: — Itt is volt egykor magyar tanonciskola? — kérdem tőle. — Természetesen — volt. — És most — miért nincs? ön szerint ez természetes? Az igazgató a vállát vonogatta. Aztán nyilatkozott: — így előnyösebb. A magyarok számára is. Megtanulnak szlovákul. Máshol is érvényesülhetnek. — Az iskolában talán a szlovák nyelv a főtantárgy? — Dehogy, kérem. A kőművesnek a kőműves mesterség, a szabónak a varrás és így tovább. — A legnagyobb probléma? — A tanteremhiány. Mert itt 15 különféle szakmára oktatunk. Nem is tudom, hogyan oldanánk meg a tanterem kérdést, ha a magyar oktatás megkezdésével esetleg kétszerannyi osztályra lenne szükség. — A magyar anyanyelvűek részaránya? — ötven-hatvan százalék. — ön híve a magyar osztályok létesítésének? — Ezt úgysem én döntöm el, tehát nem nyilatkozom. Ez a felsőbb szervek dolga. És főleg a vállalatoké, akik a szakembereket az iskolától „megrendelik". A döntő szó az övék ... Ha a felsőbb szervek elrendelik, én a magyar nyelvű oktatást megszervezem. „NEM" mondotta a gyárigazgató A környék egyik jelentős üzeme a tornaijai ruhagyár. Az üzemben már ma is több százan dolgoznak. A tervek szerint a gyár két esztendő múlva mintegy 1500 embert foglalkoztat. — Milyen ember az igazgató? — kérdeztem néhány varrónőt. — Az igazgató? Nagyon jó ember. Őszintén elbeszélget velünk. Mondom: őszintén... Az igazgató velem szemben is őszinte. Kérdésemre, hogy a magyar nyelvű tanoncoktatással kapcsolatban mi a véleménye, köntörfalazás nélkül felel: — Ellenzem a magyar nyelvű iskola megalakítását, ön talán furcsállja, de a magyarok érdekében van ez is. — Valóban, csodálkozom... És furcsállom. — Értse meg, érvényesülésükről van szó. Azt akarom, hogy nyelvi nehézségek miatt ne kerüljenek hátrányba, jó lenne, ha továbbtanulhatnának. Néhányukat a liberecl Textilipari Főiskolára is szívesen elküldenénk. Az új gyar 4U míaius küitséggei épült. Korszerű gépcin csak szakképzett emberek végezhetnek jó munkát. ITóth Mihály felvételei) I — Azt hiszem, ezen az alapon az ország összes magyar nyelvű iskoláját bezárathatnánk. Az óvodákat is beleértve. És úgy tűnne, hogy mindezt a magyarok érdekében tesszük, ön ehhez mit szól? — A kérdésre kérdéssel válaszolok .— mondotta az igazgató. — Ha önnek egyszer iskolaköteles gyermeke lesz, milyen iskolába adja? — Már van is. Természetesen — magyar iskolába adtam. Ez a leglogikusabb. A gyárigazgató a fejét csóválta. Számára ez — úgy látszik — érthetetlen álláspont. Számomra pedig mindezek után már világossá vált, hogy a magyar tanonciskolák ügyében a legilletékesebbek megkérdezése nélkül döntöttek. A csehszlovákiai magyarok megkérdezése nélkül. A magyarok közül kik asszisztáltak? Intézkedéseiket az illetékesek valószínűleg nem légüres térben tették. Döntés előtt a magyar iskolaügyi tényezőkkel alighanem tárgyaltak. Ha ez így volt, akkor a magyar Iskolaügyi dolgozók; választott és végrehajtó szervek egyaránt, mind ott kellett hogy asszisztáljanak a tanonciskolák megszüntetésénél. Az ember akaratlanul Is felteszi a kérdést: ha ott voltak, akkor miért nem hallatták szavukat? Vagy nem voltak ott? Nem tudták, hogy mi készül? Utólag így is körülbelül megtudták, mi történt. Néhány tucat iskolát csak úgy nem lehet „elsüllyeszteni". Vajon protestált-e csak egy választott képviselő, csak egyetlen tanfelügyelő is az indokolatlan lépés ellen? Tudtunkkal nem ellenkezett senki. Húsz év alatt egyetlen felelős iskolaügyi dolgozó se köszönt le, mondván: én az ilyen intézkedésekkel nem értek egyet. Pedig ok, az lett volna rá elég, hogy így — vagy más módon — protestáljanak a kisebbségi iskolapolitika vadhajtásai ellen. A szülőket, az egykori tanonciskolák tanítóit érdekli, mit tettek az illetékesek az ügy ésszerűbb elintézése érdekében. Jó lenne, ha köntörfalazás és íróasztalmentő mellébeszélés nélkül nyilatkoznának, milyen álláspontra helyezkedtek annak idején. Vagy talán egyáltalában nem volt álláspontjuk? Ma még csak remélhetjük, hogy aránylag rövid idő múltán a csehszlovákiai magyar tanonciskolák újra megkezdhetik működésüket. Létükről, vagy nemlétükről egyelőre még az ipari vállalatok döntenek. A gyakorlat azt bizonyltja, hogy ez helytelen. Különösen helytelen az most, amikor a gazdasági vezetők minden eszközzel „fogják" a koronát. Takarékoskodnak, a körülmények kényszerítik erre őket. Számukra egyetlen — csak szlovák tanítási nyelvű — iskola fenntartása olcsóbb megoldás. Ügy tűnik, hogy egy szakember kiképzése így gazdaságosabb. Csakhogy milyen szakembereket képeznek ki akkor, ha a gömöri magyar fiúk-lányok energiájuk nagy részét a szlovák nyelv elsajátítására kell hogy összpontosítsák? Nemegyszer megtörtént már, hogy a különben átlagos — vagy átlagon felüli — képességű magyar gyermek a szlovák tanítási nyelvű tanonciskolában megbukott. Nem szaktantárgyból bukott meg. Ö sem ügyetlenebb, mint a vele egy osztályba járó szlovák fiúk-lányok. Szlovák nyelvből bukott meg. A humánum, a demokrácia és a népgazdaság érdake megköveteli, hogy a kisebbségek saját anyanyelvükön tanul hassanak. Helytelen tehát, ha a magyar tanonciskolák léte a vállalati vezetők jóindulatától függ. Az utóbbi tíz év gyakorlata az iskolaügy terén is bebizonyította, hogy törvényekben biztosított intézmények nélkül nincs az egyenjogúság biztosítva, hogy nincs demokrácia. Ezt az elvet — különösen most, a nemzetiségi törvény kidolgozásának napjaiban — nem téveszthetjük szem elől. Az egyes magyar nyelvű iskolatípusok létesítését, működtetését is törvénybe kell iktatni. TÓTH MIHÁLY Mindig Izgatott a kérdés, miért olyan nagy a különbség a milliós kár és a százkoronás büntetés között. Ez a különbség azért olyan nagy — tapasztaltam több eset tüzetes tanulmányozása után —, mert az illető akt a kárt okozta, kárt okozott ugyan, de mégsem teljes mértékben felelős azért, amit tett, van még rajta kívül, vagy fölötte olyasvalami, ami nem vonható felelősségre. Ez a „valami" egy titokzatos misztikum, egy felsőbb, majdcsak túlvilági erő, amely ellen nincs felelősségre vonás, amelyre nem róható ki kártérítés. Pedig a bal gyökere rendszerint ebben a valamiben rejlik, ez okozza lényegében a kárt. Az a szerencsétlen, akire ez a fátum rászáll, csupán védtelen végrehajtója a felsőbb Akaratnak, s az o százkoronás kártérítés, amit kirónak rá, talán még sok is, elvégre nem ö a főbűnős. Elnézést, hogy olyan titokzatos fátyolba burkolom a mondanivalót, de tessék csak ide figyelni, meglátják, mennyi érthetetlen emberfölötti erő működik közre egy-egy baj megszületésekor: Vegyünk például egy mozdonyjavító-műhelyt. Ez igazán konkrét dolog, látszólag semmi túlvilági nincs rajta. Benne tanult, ügyes emberek, gépek, mozdonyok, szerszámok, olaj és korom. Minden kézzelfogható — tessék csak megfogni akármit, a korom nyoma a kézen marad. Pedig a titokzatos valami itt lebeg, itt van, csak még nem látjuk. De már idézem is a szellemet. Itt áll egy mozdony. Dieselmozdony. Úgynevezett R—2-es javítást végeznek rajta. (Már mozog a szellemidéző asztalka, figyelem! j Ez a javítás az előírás szerint bizonyos konkrét javításokra szorítkozik, nem generáljavítás, csak olyan részleges javítás. IVigyázat, már mozog, közeledik!!) Mindenki elvégzi az előírás szerint, amit el kell végeznie (Most, most!!!). Mindenki teljesítette kötelességét. A munkának vége. Kész. /Figyelem, most jön! Már itt is van!!!) A mozdony mégsem megy, mert a motorban valami elromlott. Ez nem tartozott az R—2-es javításhoz, tehát hozzá sem nyúltak. Meg kell csinálni. De ki? Mindenkinek van a tervek szerint valami dolga. Pontosan megszabott, kiszámított teendője. Ezzel senki sem számolt. Pedig nyilvánvaló, meg kell ezt is javítani. Bár nem tartozik az R—2-esbe. Az emberek nem hisznek a kísértetekbe. Megpróbáljuk — mondják és találnak valami szerelőt, akinek éppen kevesebb a munkája, maradjon ott éjszakára, javítsa ki a motort. De nem számoltak valamivel: az éjszaka a kísértetek ideje! ITT VAN!! Es győz: A motor másnap reggel a próbánál kiég. — Hanyagul csináltátok, fizessetek büntetést! — mondják a szerelőknek. „De kérem, mondják a szerelők, ml túlórában maradtunk itt, ki is javítottuk, amit kellett, minden rendben volt. Nem tehetünk azért, hogy azok, akik az R—2-est csinálták, kiengedték az olafat. Tudtuk mi ezt? Begyújtottuk, tönkrement. De nem a hanyag munka miatt, hanem, mert nem volt olaj." „Mindegy — mondják a felelősséget kutatók —, a bajt ti okoztátok. Legfeljebb megbüntetjük azt is, aki nem akasztotta ki a táblát a mozdonyra, hogy nincs benne olaj." „De kérem, miért akasztottam volna ki a táblát, hiszen még nem ment a pályára a mozdony, még a javítóban maradt!" — mondja a tábla kiakasztásáért felelős. Igaza is van. Mindenkinek igaza van. Mindenki megtette a kötelességét, sőt még túl is teljesítette, hiszen éjszakára ts bennmaradtak, túlóráztak is, izzadtak, és dolgoztak becsületesen. Mindenki. Hm Mégis van valami az ég és a föld között! Remélem, nyilvánvaló az olvasónak ts, hogy akárkit büntetnek is meg a mozdonyjavítóban, a büntetés igazságtalan lesz. Mert a bajt a rejtelmes valami okozta. Senki nem látta, senki nem hallotta —, de ott volt. Tapasztaltuk

r A tönkrement motor kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy itt járt és rombolt. Fantasztikus! A huszadik században! Elhagyatott malmokról a mozdonyjavítókba költöztek a kísértetek ... Rossz rágondolni is! Hátha holnap engem érnek utol... Brrr! — Hahaha — visít bele a vérfagyasztó gúnykacaj írógépem kattogásába. Szentisten! Már itt van?! Honnan fő e hang? Igen, innen ebből az aktacsomagból. Ide búft. Mi ez? Persze: a merev előírások kötete, a megmásíthatatlan, szűkre srófolt tervek gyűjteménye. Innen hahotázik felém a kísértet. Zsupsz vele a kályhába! Kénes szag árasztja el a szobát, vakító fénynyel lobban a papír. Végre! Visszaülök munkámhoz. Hah! Mi ez? Az elégett aktaköteg újabb merev előírásokkal ismét itt vanl Pedig épp most égettem el! ... Nem bírom tovább. Legyen meg a te akaratod! Ámen. V1LCSEK GÉZA A tornaijai ruhagyárban nagy szükség van a szakemberekre. Szilárdi Erzsike is jó szakember szeretne lenni. Legszívesebben az anyanyelvén tanulna.