Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-13 / 223. szám, kedd

Demokrácia és szocializmus H

a ma a megújhodási folyamatot demokratizálásnak nevezzük — s ez a kifejezés nálunk és külföldön is oly sok félreértésre adott okot —, múlhatatlanul szükségesnek érzem, hogy visszanyúljak a demokrácia lenini megfogalmazásához. Lenin „Állam és forradalom" című munkájában találjuk ennek legtömörebb meghatározásait, s ma sem veszítettek aktualitásukból, mivel az eleven valóságot igyekeztek megragadni, a valóságot, mely folyamat lévén sose merevíthető holt formulákba. Ám Lenin, aki a modern marxizmus és a dialektika mestere volt, rugalmas kategóriákat és fogalmakat követelt, annyira rugalmas fogalmakat, hogy bizonyos ponton átcsaphassanak önmaguk ellentétébe. „A demokrácia — mondja egy helyütt — államforma, az állam egyik válfaja. Következésképp, mint minden állam, nem más, mint az erőszak szervezett alkalmazása emberekkel szemben. Ez a dolog egyik oldala. Másrészt azonban a demokrácia-a polgárok közti egyenlőség formális elismerése, hogy mindenkinek egyformán joga van az állam berendezésének és igazgatásának meghatározására." Az elsodort centralista vezetés hívei leszűkítették Lenin meghatározását az igazgatásra vagy a tömegek minél nagyobb fokú részvételére az állam igazgatásában. Nyilvánvalóan abból a feltevésből indultak ki, hogy az állam berendezésének meghatározása a szocialista forradalommal és a munkásosztály hatalomra jutásával egyszer s mindénkorra megtörtént, és így szektás torzításuk következtében felcseréltélk a formát a lényeggel, vagyis az osztályhatalommal. Az állam berendezésének meghatározására való formális jog fenntartása és elismerése mindenki számára nem érinti és nem is érintheti a lényeget, ha szocialista államról van szó, tehát a munkásosztály államáról, ml több, már az osztály nélküli társadalom szükségleteinek megfelelő államról. B

ár igaz, hogy ideológiai ellenfeleink és esetleges ellenségeink naiv illúziókat fűznek a formális demokrácia attribútumainak felújításához, csakhogy az az ő tévedésük, az ő csalódásuk is. A marxistákat ezek az aspirációk nem téveszthetik meg, és el se riaszthatják attól, hogy az állam berendezésének meghatározására való jogot is mindenki számára fenntartsák, mert ez nem érinti és nem ls érintheti a lényeget, csak a formát. Viszont, ha lemondanának erről a jogról, saját maguk akadályoznák a szocialista állam és egyben a szocialista társadalom fejlődését. S itt már nem is szorulunk arra, hogy feltételes módban beszéljünk. A közelmúlt, mely még nem is annyira múlt, szemléletesen és tapasztalatilag érezhetően is meggyőzött bennünket erről. Leninnek a demokráciára vonatkozó megfogalmazásai elválaszthatatlanok a társadalmi mozgástól, tehát eleve feltételezik a változást. Mikor ő veszi szájára a polgári demokrácia sokat hangoztatott jelszavát, az egyenlőséget, azonnal osztálytartalmat nyer: „A demokrácia egyenlőséget jelent. Érthető, hogy milyen nagy jelentősége van a proletariátus egyenlőségéért vívott harcnak és az egyenlőség jelszavának, ha helyesen, az osztályok megszüntetése értelmében fogjuk fel. A demokrácia azonban csak formális egyenlőséget jelent. Es nyomban azután, hogy megvalósult, a termelőeszközök birtoklása, vagyis a munka egyenlősége, a munkabér egyenlősége tekintetében az emberek előtt múlhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy tovább kell menni a formális egyenlőségtől a ténylegeshez, vagyis annak a szabálynak a megvalósításához, hogy mindenki képességei szerint, mindenki szükségletei szerint." S alább hozzáteszi: „Azt, hogy milyen szakaszon át, milyen gyakorlati intézkedések útján fut el az emberiség ehhez a magasabb célhoz, nem tudjuk ..." M

i már tudjuk, és elméleti dolgozóink nem ok nélkül hangsúlyozzák annyira, hogy elérkeztünk a tudományos és technikai forradalom küszöbéhez. Ennek az útját egyengetni annyit jelent, hogy újféle egyenlőség megteremtésén fáradozunk, hogy a társadalmi munkamegosztás alapján létrejött osztályok és rétegek közti különbségeket szüntetjük meg, az oly sokszor emlegetett falu és város közti különbséget, valamint a fizikai és szellemi munka közti különbséget. Csakhogy ehhez a termelőerők olyan mérvű fejlődése szükséges, hogy a szakosítás alapján minden emberi tevékenység elérje a tudományos szakképzettség színvonalát. Az osztály nélküli társadalom alapján állva ez a perspektívánk. Csakhogy addig ... „a kommunizmus alsó fokán nem lépjük át a „burzsoá" jog szűk látóhatárát. A polgári jog a fogyasztási cikkek elosztása tekintetében természetesen elkerülhetetlenül feltételezi a polgári államot is, minthogy a fog olyan apparátus nélkül, mely kényszeríteni tud a fogszabályok betartására — semmi," — mondja Lenin, és hozzáteszi: „Marx nem önkényesen dugott egy darab »polgári« jogot a kommunizmusba, hanem azt, vette, ami gazdasági és politikai tekintetben elkerülhetetlen egy olyan társadalomban, mely a kapitalizmus méhéből került ki." Marx ezt a darab „polgári jogot" A gothai kritikájában a lassalleánusokkal vitatkozva dugta bele a kommunizmusba. Itt rögzítette, hogy a teremelőeszközök birtokbavétele után a munka szerinti jutalmazás elve lényegében egyenlősé get jelent, tényleges egyenlőséget, de az érté kelés minden dolgozóra nézve azonos (egyenlő) kritériumot. Gazdasági életünkben az egyenlősdi felszámolásának mély és alajjos, valóban marxista indokoltsága van. Az egyetlen út mód arra, hogy a termelőt a legmesszebbmenően érdekeltté te gyük a termelésben. I

tt — ezen a ponton differenciálódik az első pillantásra látszólagosan homogén, osztály nélküli társadalom. Osztály nélküli ugyan, de differenciált. Csakhogy ez már a manapság sokat vitatott pluralizmus problémakörébe eső jelenség és fogalom. BÁBI TIBOR A bírósági szóló törvény Különleges rendelkezés a törvényesítési panaszról A törvény harmadik fejezetében azokkal az esetekkel foglalkozik, amikor a kifogásolt bírósági döntést első fokon járásbíróság hozta és így az érdekelt személyek a törvény második fejezete értelmében nem adhatnak be közvetlen felülvizsgálati kérelmet, amelyet a kerületi bíróságok és felsőbb katonai bíróságok kötelesek megtárgyalni. A harmadik fejezet szerint az enyhébb államellenes bűncselekmények (de az állami törvény I. fejezetében foglaltak) továbbá a gazdasági titok (Btk 122. paragrafusa), a szolgálati titok (Btk 173. paragrafusa) veszélyeztetése, a lakosság csoportjain vagy egyéneken elkövetett erőszak (a Btk 196. és 197. paragrafusai), a nemzet és fajgyalázás (a Btk 198. paragrafusa), rémhírterjesztés (a Btk 199. paragrafusa) esetleg más ezelőtt érvényes büntetőtörvények hasonló bűncselekményei, a feljelentési, illetve bűncselekmény meggátlási kötelezettség elmulasztásának bűncselekményei esetében, ha a marasztaló ítéletet 1948. január 1. és 1968. augusztus 1. között hozták és perújításra jogosult személyek az ügy felülvizsgálata iránti kérelmet nyújtottak be a legfelsőbb ügyészhez (esetleg a járási vagy kerületi ügyészségen keresztül), a legfelsőbb ügyész, ha a beadvány indokolt, köteles törvénysértési panaszt beadni a Legfelsőbb Bírósághoz. Az eddigi rendelkezések szerint ilyen kötelezettség nem állt fenn és a legfelsőbb ügyész saját belátása szerint dönthetett a törvénysértés beadását illetően. A törvény idézett rendelkezése szerint a legfelsőbb ügyész csak akkor utasíthatja el a törvénysértési panasz beadását, ha az nem lehet indokolt. A törvénysérté(2) Megvallom, valahányszor névtelen levelet kézbesít asztalomra a posta, mindig, akaratlanul is, kissé fanyar szájízzel olvasom el a sorokat... / Nem, távolról sem érdektelenségből vagy tán kelletlenségből, „csupán" azért, mert Igy sosem tudom, lényegében kivel is állok szemben. A gyakorlati tanulságok ugyanis azt bizonyítják, hogy még a legőszintébben csengő sorok mögött is megbújhat a szándékos félrevezetés, a rosszakarat... Ez pedig mindenképpen zavarba hozza az embert! Az aláírott levél — ezzel szemben — kezességet jelent. Tudom, ki az, aki tanácsot kér; aki úgy érzi, hogy megrövidítették, igazságtalanul megkárosították; nem tart egy esetleges személyes találkozástól az újságíróval, az érvek és ellenérvek harcától... Szerkesztőségünkbe naponta szép számmal érkeznek olvasóink levelei. Egy cseppet sem túlzott udvariasság, ha most azt mondom: őszintén örülünk ennek, hiszen egy-egy újság számára mindig olvasóinak bizalma, közvetlen kapcsolata jelenti a termékeny munka fokmérőjét. Sajnos, alig van olyan nap, amikor a borítékot fölbontva ne látnánk: a levél alján hiányzik a feladó, aki ismeretlen okból Anonymus pajzsa mögé rejtőzött... Afféle menedékkeresés, vagy „köd előttem, köd utánam" politika ez. Nem titok: az ilyen levelek túlnyomó többsége, ha nem is a papírkosárba, de az Irattárba kerül, természetesen ad acta, tehát elintézetlenül. Kár pedig, mert az alálratlan, őszintének tűnő sorok mögött számos esetben olyan igazságot sejt az ember, amelyért föltétlenül érdemes lenne akár nyilvánosan ls síkraszállní. Megkérdezni az Illetékeseket: miért igazságtalanok X-szel szemben, mi okuk van alaptalanul mellőzni, indoklás nélkül alacsonyabb munkabeosztásba helyezni Y-t? Ehhez a lépéshez általában egyegy személyes találkozásra, vagy további levélváltás útján újabb, pontosabb adatokra lenne szükség. Ezúton egyrészt a második: az ismeretlen feladó lakhelyén, az ismerősök előtt restelli, hogy jogi, orvosi, illetve más jellegű személyes tanácsra volt szüksége. Az inkognitóban maradottak harmadik csoportja félelemből nem írja alá levelét! Sajnos, ez még a közelmúlt örökségeinek egyike, amikor is a kritizáltak hatalmi CÍMTELEN BÁTORSÁG panaszos javára bizonyítékokat, másrészt viszont mi is teljes képet nyernénk arről, akinek ügyében közben akarunk járni. A panaszlevél azonban névtelenül került az asztalomra ... Kinek válaszoljak hát? Kit látogassak meg? Kl az, akinek az Igazát védjem? Ki az, akinek pontos név s cím esetén ezt írnám: igenis, igaza van! Az ön helyében én is harcolnék — akár körömszakadtáig! Az igazság mindig győz ... A mindennapi gyakorlatban igazolható példák egész sora bizonyíthatja, hogy a névtelen levélírók tolla valahogy „vastagabban" fog a szokásosnál. Az aláírottakhoz hasonlítva, sokkal több bennük a „bátorság" — természetesen csak addig, amíg a sérelmeket és azok okozóit kell rangsorolni. Amikor ellenben a levélírás szabályai az olvasható aláírást diktálnák, egyszerre „kifogy" tollúkból a tinta, s így a komolynak tűnő mondanivaló csupán ellenőrizhetetlen rágalmazássá, címtelen bátorsággá torzul... Joggal vetődik föl hát a kérdés: miért írnak az emberek még mindig névtelenül? Az alálratlan levelek tartalmából ítélve három okból. Az első: a levél íróját nem vezeti teljesen tisztességes szándék, amikor tollat fog, népiesen — valakit be akar mártani... A eszközökre támaszkodva gyakran megtorolták a bírálatot. A január óta eltelt rövid időben még nem sikerült helyreigazítani ezt a szocialista demokrácia elveit cáfoló társadalmi elferdülést. Az emberek félnek attól, hogy napvilágra kerül: bírálták a vállalat vezetőségét, az iskola igazgatóját,.a lakhelyükön tapasztalt fogyatékosságokért felelős személyeket, akik esetleg „viszonozhatják a figyelmességet" ... Az utóbbiak címére csak ennyit: eddig is volt, de belpolitikánk egészségesebb, újszerű körülményei között hatványozottan van jogvédelem, amely minden becsületes bírálót megóv a megtorlás veszélyétől. És még egy megjegyzés: a csehszlovák politikai tavasz előtt a szocialista demokrácia érvényesülése helyett, a bőlogatójánosok önkényuralma olyan légkört teremtett, mely szándékosan a minimumra csökkentette a nyílt, alapos, őszinte bírálókészséget. Visszapillantva azonban erre az időszakra, megállapítható, hogy e kedvezőtlen körülmények ellenére is az emberek többsége a munkaviszonyok megjavítását, a közös érdekeket szem előtt tartva, vagy éppen egyéni problémáiknak orvoslását kérve, nem felejtette el a nevét is odaírni levele aljára! És az elintézett esetek egész sora bizonyítja: érdemes „bemutatkozni", mert közbenjárásunk jobbára eredményes volt, a sérelem vagy a panasz mihamar rendeződött. Gondolom, érthető hát, ha a mai, demokratikus társadalmi viszonyaink között már bizalmatlanságnak tűnik a névtelen levél. Most is egy kötegnyi ismeretlen feladótól származó levél fekszik előttem, melyeknek írói postafordultával kaphattak volna tanácsot, útbaigazítást, ha ... Illusztrálásképpen — a lényeget kiemelve — hadd idézzek egyet-kettőt. Például: „Fél év fizetetlen szülési szabadság után van-e fogom viszszakerülni a régi munkabeosztásomba, bár most létszámcsökkentés lesz. Ha valakinek mennie kell, miért éppen én legyek az? Of beosztásomban adhatnak-e számomra alkalmatlan munkaidőt, régi beosztásommal ellentétben? Kérem válaszoljanak, hálás köszönettel: H. Istvánné." Egy ' másik levélből: „... Az alábbi kérdésre szeretnék választ kapni. Van-e kétéves felépítményi magyar egészségügyi szakközépiskola? Ha van, akkor melyik városban, és nyílik-e ez idén szeptemberben első évfolyam?" Név és teljes cím gyanánt olvashatatlan aláírás. Ilyen esetekben kinek címezzük a választ? Azt ugyanis minden objektív olvasónak be kell látnia, hogy lapunkban csak olyan közérdekű válaszoknak szoríthatunk helyet, melyek egyszerre több száz vagy ezer olvasót érdekelhetnek. A fentieket összegezve leszögezhető, hogy a névtelen levelek többsége, jobbára nemcsak elintézetlenül marad, de egyúttal társadalmunk mai, nyílt, őszinte légkörében, rossz fényt vet szerzőjére. Még inkognitóban, Anonymus ékes pajzsa mögött is ... MIKLÚSI PÉTER si panasz esetleges be nem adásáról a legfelsőbb ügyész az érdekelt személyt köteles értesíteni döntésének megindoklásával. Az általános előírásoktól eltérően a törvény úgy rendelkezik, hogy az említett estetekben törvénysértési panaszt akkor is be lehet adni, ha a legfelsőbb bíróság korábbi törvénysértési panasz alapján foglalkozott az üggyel. Az ismertetett harmadik fejezet alapján lehet majd eljárni azokban a viszonylag elég gyakran előfordult esetekben, amikor az első fokon ítélkező járásbíróság csupán enyhébb bűncselekményben ismerte el a terheltet bűnösnek, és az ügyész fellebezése folytán a kerületi bíróság súlyosabb államellenes bűncselekmény elkövetéséért elítélte, pl. az I. fokű- bíróság csupán a mezőgazdasági terv nem teljesítését látta adva, a kerületi bíróság azonban a károkozás (szabotázs) bűncselekményét is. A határozatok törvényből eredő megsemmisítése A törvény negyedik fejezete semmisnek nyilvánítja a kényszermunkatáborba való besorolásokról hozott KNB-határozatokat (a Tt 1948/247. sz. törv.j, ha nem munkakerülő, vagy idegen vagyont veszélyeztető személyekről van szó. Főként az olyan esetekre vonatkozik, amikor 2 hónaptól 2 évig terjedő kényszermunkatáborra ítéltek olyan személyeket, akiket, mint az állambiztonsági törvény alapján büntetett személyeket^ valamint a kétéves terv védelméről, a nemzeti és nemzeti tulajdonba vett vállalatok védelméről szóló rendelkezések szerint elítéltek a KNB illetékes bizottságai. Továbbá ezen fejezet semmisnek nyilvánítja a feltételes szabadlábra helyezésről döntő bizottság 1950. augusztus 1. és 1956. december 31. között hozott kényszermunkatáborba vagy átmeneti intézetbe soroló határozatait. Végül a törvény ezen fejezete semmisnek nyilvánítja a közigazgatási büntetőtörvénykönyv (Tt 1950/88) alapján hozott büntetések azon részét, amely meghaladta a törvényben megengedett felső határokat.. A törvény most ismertetett negyedik fejezete továbbá hatálytalanítja az olyan marasztaló büntető ítéleteket, amelyekkel az elítéltet a szabadságvesztés büntetésének letöltése közben elkövetett bűncselekményekért sújtották, ha a szabadságvesztést kimondó ítéletet hatályon kívül helyezték. Kivételt képeznek a halált vagy súlyos testi sértést, illetve jelentékeny kárt okozó bűncselekmények. Azt, hogy a negyedik fejezet rendelkezései értelmében a kérdéses határozatok a törvény rendelkezéséből kifolyóan (minden külön bizonyítási vagy felülvizsgálati eljárás lefolytatása nélkül) semmisek, az érdekélt személy vagy közvetlen hozzátartozói kérelmére az átintett személy lakóhelye szerinti járásbíróság állapítja meg. A büntetés kitöltése alatti bűncselekmények esetében az a bíróság illetékes, amely az ügyben első fokon ítélkezett. Az Ilyen kérelmet a törvény hatálybalépésétől számított egy éven belül, tehát 1969. július 31-ig lehet benyújtani. A büntetés kitöltése alatt elkövetett bűncselekmények esetében, ha a marasztaló ítéletet már ezen törvény hatálybalépése után semmisítették meg, Illetve hoztak eljárást beszüntető határozatot, a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül lehet benyújtani. Dr. FÖLDES JÓZSEF 1968. VIII. 13.