Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-31 / 210. szám, szerda

JOLIUS 1. • Hájek csehszlovák külügyminiszter Moszkvában aláírja az atomsorompó-szerződést. • Személyi változások az izraeli kormányban. # Szalonikiben a katonai bíróság a junta megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával hat személyt elítélt. JÚLIUS 3. O A három nyugati nagyhatalom tiltakozott az NDK kormánya által elrendelt nyugat-berlini vizűin- és útlevélkényszer miatt. JOLIUS 4. • johnson elnök a függetlenség napja alkalmaból mondott beszédében a tegyvertartási engedélyek megszigorítását és a fegyverek nyjlvántar tását követelte. 0 Nasszer elnök Moszkvába látogatott. JOLIUS 5. • Indonézia és Hollandia megegyezett, hogy 1969-ben Nyugat-Iriánban népszavazást rendeznek arról, csatlakozni kíván-e az ország Indonéziához, vagy pedig független marad. JOLIUS 8. • Francia nukleáris kísérletek a Csendes-óceánon. JÚLIUS 9. • A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága értékelte a választások utáni helyzetet. # A koreai demilitarizált övezetben két alkalommal tűzharc tört ki. JÜLIUS 10. • De Gaulle tábornok Couve de Murville-t nevezte ki új trancia miniszterelnökké. • A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának plénuma a revizionizmus és a cionizmus elleni harc kérdéseivel és a november 11-re kitűzött pártkongresszus programjával foglalkozott. JÚLIUS 13. • Üt kommunista és munkáspárt vezetőinek varsói találkozója. JÚLIUS 14. • Waldeck Rocbet, az FKP főtitkára Moszkvában. JOLIUS 16. • A JKSZ Központi Bizottsága 9. ülésén határozottan kilejezte, hogy támogatja a CSKP álláspontját. JÚLIUS 17. • Államcsíny Irakban, • Korlátozott fegyverszünet Nigériában. JÚLIUS 18. • Moszkvában az SZKP Központi Bizottságának átadták az üt testvérpárt levelére adott csehszlovák választ. JÚLIUS 19. 0 Az amerikai képviselőház megkurtította a jövő évi külföldi segélyprogramot. • lohnson elnök Honoluluban Thieu dél-vietnami államelnökkel tárgyait. JÚLIUS 22. • Ostromállapot Bolíviában. 0 Palesztinai arab menekültek arra kényszerítettek egy Rómából felszálló izraeli utasszállító repülőgépet, hogy Tel Aviv helyett Algírban száll jon le. JÚLIUS 26. • Nasszer elnök gyógykezeltetésre Grúziába érkezett. JÚLIUS 29. • Csehszlovák és szovjet pártvezetők találkozója Agcsernőn. Közel-Keleten a helyzet változatlan A

már több mint egy éve húzódó közel-keleti viszály békés, tárgyalásos rendezése holtpontra jutott. A megbékélési törekvések sikerét Jarring ENSZ-megbízott missziójának eredményességétől teszik függővé. Ára úgy látszik, U Thant megbízottjának aligha sikerül rábírnia az izraeli vezető köröket, hogy tartsák tiszteletben a Biztonsági Tanácsnak a közel-keleti helyzet rendezésével kapcsolatban hozott határozatait, s hajtsák végre a bennük megjelölt feladatokat, másrészt az arab országokban is bizonyos szkepszis mutatkozik, s nem egy harcias nyilatkozat hangzott el az utóbbi időben. A Palesztinai Nemzeti Tanács száztagú testületének kairói tanácskozásairól kiadott közlemény például kereken leszögezi: a palesztinai arab nép képviselői elhatározták, hogy népi háborút indítanak az agresszorok ellen. Ez azt jelenti, — s erre utalás is van a közlemény további részében —, hogy egyesíteni kívánják a különféle ellenállási mozgalmakat, vagyis a gerillákból szabályos hadsereget akarnak alakítani. A Palesztinai Nemzeti Tanács a közelkeleti helyzet rendezésének egyetlen útját a fegyveres harcban látja, melyet az egész arab nemzet segítségével népi felszabadító háborúvá kíván fejleszteni. A palesztinai ellenállási harcosok — nyilatkozataik alátámasztására — a gerillamozgalomnál vakmerőbb akcióba bocsátkoztak. Elrabolták a Rómából Tel Avivba tartó egyik Boeing 707-es izraeli utasszállító repülőgépet, melynek utasai között az izraeli vezérkar egyik magas rangú tábornokát sejtették. A tábornok véletlenül nem ezzel a géppel repült, viszont más magas rangú izraeli tisztek valóban a palesztinai ellenállók kezébe kerültek, s most Algírban várják kicserélésüket. Izrael a Biztonsági Tanácshoz kíván fordulni a gép kiadatása és az incidens ügyében. Egy másik momentum, amely befolyásolhatja a közel-keleti helyzet alakulását, az iraki államcsíny. Mint ismeretes jobboldali baathisták csoportja El Bakr tábornok _j vezetésével megdöntötte. Aref elnök kormányát. Hivatalosan azért tört ki a puccs, mert Aref elnök elhanyagolta az iraki véderő fejlesztését, s ezt a hazafias tisztek nem nézhették tovább. A valóságban kissé bonyolultabb a kérdés. El Bakr, a nemzeti tanács élén álló forradalmi parancsnoki tanács vezetője, a tényleges államelnök Kasszem tábornok megdöntése után egyszer már vezető szerepet játszott a politikai életben. Akkoriban véres kommunistaellenes kilengések jellemezték rendszerét. Az új iraki kormányzat is alapjában kommunistaellenes. A Baath Párt jobbszárnyát képviseli, mely elvi ellentétben van a szíriai Baath Párttal. Kérdés, milyen lesz ennek a jobboldali kormányzatnak a viszonya a szíriai baloldali kormányhoz? El Bakr és El Naef miniszterelnök első nyilatkozataiban utalt a nézetkülönbségekre, főként a módszerek különbözőségére, de egységes célként jelölték meg az arab egységet és a „szocializmust". Már most világos, hogy belpolitikai téren a külföldi olajtársaságok tőkés érdekeit fogják támogatni, s újból kísérletet tesznek a kurd kérdés megoldására. Lehet, hogy a jobboldali iraki kormánynak több szerencséje lesz a konzervatív felfogású Barzani kurd vezérrel, mint elődeinek. Tény az, hogy az új iraki kormányzat, mely az előző rendszer politikai foglyait egytől egyig szabadon bocsátotta, Izrael-ellenes kijelentéseiveresetleges további háborús lépésekre enged következtetni. Izraelben viszont hatalmi harc szemtanúi vagyunk. Pinhasz Szapir pénzügyminiszternek az Izraeli Munkáspárt főtitkárává történt kinevezését Eskol miniszterelnök pozíciójának erősödéseként értékelik. Szapir Eskol híve, a mérsékeltek közé tartozik, s Eskol párthívei meg akarják akadályozni a miniszterelnöki tisztség megszerzésére vágyó szélsőséges Dajan tábornok előretörését. Változás nem történt a közel-keleti helyzetben, ám mindkét oldalon fennáll a szélsőségesek előretörésének veszélye, ez pedig még inkább elmérgesíti a viszályt, már pedig a tömegek az arab országokban és Izraelben is a békés kiegyezést óhajtják. LÖRINCZ LÁSZLÓ Mikor lesz béke Vietnamban? A

vietnami dráma júliusi krónikája meglehetősen tarka képet nyújt. Ezúttal azonban nem annyira a harctéri jelentések domborodnak ki, hanem azok a diplomáciai erőfeszítések, amelyeket a demokratikus Vietnam kormánya tett a háború befejezésének meggyorsítására, és amelyek útjába a WashingtonSaigon tengely, ugyancsak diplomáciai téren, további akadályokat gördített. Párizsban — mint ismeretes, — hosszabb idő óta folynak az előkészítő béketárgyalások a washingtoni és hanoi kormány megbízottal között. A világ haladó százmilliói által oly nagy~ figyelemmel és reménnyel kísért megbeszélések azonban júliusban sem kerültek ki abból a zsákutcából, amelybe Johnson megbízottai már az első nap juttatták. Az ok nagyon is egyszerű. A demokratikus Vietnam küldöttsége az első pillanattól következetesen kitart a jogos követelés mellett, hogy az Egyesült Államok minden feltétel nélkül és azonnal szüntesse be a VDK ellen folyó légi háborút és minden más agressziós cselekményt. Az amerikaiak viszont éppen erről nem hajlandók tárgyalni, s ha mégis, akkor elfogadhatatlan feltételeket szabnak, Az úgynevezett kölcsönös önmegtartóztatás és deeszkaláció követelését hangoztatják. M1s szóval: csak akkor hajlandók beszüntetni a bombatámadásokat, ha a VDK „ellenszolgáltatásul" nem támogatja tovább a délen harcoló vietnami szabadságharcosokat. Ez az álláspont természetesen elfogadhatatlan Hanoi számára. Az amerikai küldöttség élén álló 76 éves Harrimann nagykövetről a beavatottak tudni vélik, hogy kissé nagyot hall. Vajon az idős diplomatát, akinek az elmúlt 20 évben az amerikai politika minden jelentős döntésében része volt {a koreai fegyverszünet, a genfi egyezmények, a kubai válság, a moszkvai atomcsend-egyezmény stb. j nem azért küldte-e Johnson Párizsba, hogy a vietnami nép jogos követeléseit ne hallja meg? A júliusi párizsi tárgyalások „eredményét" tehát röviden így foglalhatnánk össze: Az Egyesült Államok taktikája nem egyéb,- mint kísérlet a vietnami nép önrendelkezési jogának elvitatására. S bár a párizsi tárgyalások teljesen holtpontra jutottak, a saigoni bábok mégis egyre jobban nyugtalankodnak, és attól tartanak, hogy Washington „már eddig is túlmesszire ment a tárgyalásokon". Ezért, mihelyt elcsitultak a saigoni bábrezsim belső válságának hullámai (Thieu elnök és Ky alelnök korábbi súlyos nézeteltérései a teljes szakításba torkolltak), a saigoni elnök „félúton" találkozott Johnson amerikai elnökkel, jóllehet korábban több ízben is Washingtonba készült. A hónap közepén Honoluluban lezajlott amerikai—délvietnami „mlnicsúcs" azonban csupán a Washington és Saigon között már régóta lappangó ellentéteket hozta felszínre. Ismeretes ugyanis, hogy amikor márciusban Johnson bejelentette a VDK elleni légitámadások korlátozására vonatkozó döntését, Saigonban politikai robbanás történt. Dél-vietnami kormánykörökben úgy értelmezték a nyilatkozatot, hogy „Washington átnyúlt saigoni szövetségese feje fölött." S hogy ez az „átnyúlás" nem elszigetelt jelenség a Fehér Ház és a Pentagon boszorkánykonyhájában, a honolului találkozó is bizonyítja. Amerikai körökből ugyanis olyan értesülések szivárogtak ki, hogy Johnson „bármilyen viszonzás esetén" hajlandó a légi háború csökkentésére Hanoi ellen. Saigonban viszont pont az ellenkezőjét állítják, sőt szorgalmazzák is. Johnson ezenkívül igyekezett lecsillapítani a saigoni bábelnököt, hogy bármi lesz is novemberben az amerikai elnökválasztás eredménye, az Egyesült Államok teljesíti „vállalt kötelezettségeit" Dél-Vietnamban. A honolului közlemény azonban arról mélyen hallgat, hogy Saigon miként vállalja magára a Washington által oly sokszor sürgetett „nagyobb terheket" Dél-Vietnamban. A szabadságharcosok állandóan fokozódó offenzívája ugyanis a múlt hónapban igen sok esetben komoly emberi és anyagi kárt okoztak az ellenségnek. Az egyik legnagyobb dél-vietnami amerikai támaszpont, Khe Sanh feladása pedig már a teljes vereség előszelét jelenti. Júliusban emlékeztünk meg az Indokínára vonatkozó genfi egy&zmények aláírásának 14. évfordulójáról is. Ebből az alkalomból Ho Si Minh, a VDK elnöke világosan és félreérthetetlenül megfogalmazta a vietnami nép céljait, amikor megállapította, hogy e sokat szenvedett nép történelmének legnagyobb ellenállási háborúját vívja. De a fegyvert mindaddig nem teszi le, amíg nem lesz olyan béke, amelyre vágyik; tartós, a függetlenséggel és szabadsággal párosuló béke. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy Hanoi jogos és elvitathatatlan követelései iránt nemcsak Párizsban van baj az amerikai fél „hallásával", hanem elsősorban Washingtonban és Saigonban! '. TÓTH GÉZA Nigéria Hosszú huzavona után Niameyben, a Niger Köztársaság fővárosában végre tárgyalóasztalhoz ültek a polgárháborút vívó nigériai szövetségi kormány és a biafrai szakadár kormány megbízottai, hogy egyengessék a polgárháború befejezésének talaját. A niameyi tárgyalásokról egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot. A kedvező légkörben folyó tárgyalásokat állítólag az utolsó pillanatban felborította az a parázs vita, mely a „könyörületesség folyosója" elnevezésű, fegyvermentesítésre váró területtel kapcsolatban robbant ki. Arról van szó, hogy a polgárháborúban jelentősen levérzett, kiéhezett és különféle kóroknak áldozatul esett biafrai lakosság élelmiszer- és gyógyszerellátására 3—5 km széi finálé les sávot létesítenének a szövetségi csapatoktól megszállt Port Harcourt kikötőtől Enugu fővárosig. A legújabb jelentések szerint nem egyeztek meg benne, š az eredetileg feltételezett „könyörület folyosójától" mintegy 50—70 kilométernyire ismét fellángoltak a harcok. Augusztus 5-én állítólag megkezdődnek a harcoló felek béketárgyalásai. Az etiópiai Addisz Abebában kerül sor az évek óta tartó véres színjáték utolsó fejezetére. A nigériai polgárháború a szó szoros értelmében színjáték volt, s a kulisszák mögött gyarmattartó, a gazdag bányavidékek ásványkincseire vágyó monopóliumok bújtak meg, s időnkint súgtak is. Az egykori Nigéria gyarmat közigazgatási berendezésével mesterségesen életben tartott törzsi viszályból most is azok húztak hasznot, akik valaha e hatalmas afrikai birodalom korlátlan urai voltak. A hauszák, az ibók és a jorubák közben halomra gyilkolták egymást, járványok pusztítanak az országban. Ojukwu tábornok, a szakadár Biafra vezetője nyilván nem játszhatja tovább azt a szerepet, amelyet a nyugati tőkés érdekeltségek szántak neki: Csőmbe katangai szerepét. Biafra nem bírja tovább az ellenállást, kimerült, lakossága megtizedelődött, nyomorog, s ezt a lagosi szövetségi kormány stratégiai célokra jól kihasználja. Az augusztusi Addisz Abeba-i béketárgyalásokon az lesz a fontos, hogy a szövetség egységét helyreállító megbékélés jegyében olyan megoldás szülessék, amely tartósan véget vet a törzsi viszálykodásnak, valamennyi országrósz. néptörzs és faj felvirágzását biztosltja. L. L. Míg Athén védnökei dicshimnuszokat zengedeznek a katonai rendszer „liberalizálódásáról" és a Papadopulosz—Patakosz kormány „reformjáról", a junta vezetői kegyetlen terrort indítottak a görög hazafiak és demokiaiák ellen. Ai athéni csizmáskandúr, avagy a foglár mosolya *