Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-24 / 203. szám, szerda
Nacionalizmus, anacionalizmus. internacKonalizmus Az ellentmondások megszüntetésének két ütja-módja van: vagy elfojtjuk a nemkívánatos fejlődési irányzatokat, értem erőszakkal, vagy feloldjuk őket úgy, hogy szabad folyást engedünk a valóságban gyökeredző fejlődési irányzatoknak. A pillanatnyi helyzet tehát válaszút elé állítja toind a nemzetiségeket, mind a nemzeteket. Az akcióprogramban meghirdetett alapelvek a csehszlovákiai társadalom minőségileg új egységének megteremtését célozzák. Most már az a kérdés, hogy a javasolt gyakorlati intézkedések nem fordítják-e visszájára ezt az egyedül lehetséges megoldást. Egy bizonyos, sem nyílt erőszak, sem burkolt erőszakos intézkedések nem hozhatnak pozitív megoldást. J. Fábián szerint a nemzetpolitikai szubjektivitás, mely a területi, gazdasági, nyelvi, kulturális és pszichikai elemekben gyökeredzik. s a kollektív akaratból eredeztethető, végül az önálló nemzeti államiságban nyilvánul meg. Minthogy a magyaroknak Csehszlovákiában nincs homogén területük, se komplex nép-, illetve nemzetgazdaságuk, nem rendelkeznek a nemzetpolitikai szubjektivitás jellegével, s ezért nincs is joguk külön államjogi szervekre és intézményekre. Beszéltünk már az állam jellegéről, tudjuk, hogy az nem éppen a nemzet önmegvalósításának kifejezője, hanem az uralkodó osztály erőszakszervezete; nemzeti annyiban, amenynyiben nemzeti maga az uralkodó osztály. Nyilvánvaló, hogy J. Fábián érvelése nem állja meg a helyét, de nem állja meg a helyét az az érvelés sem, mely a nemzet, illetve a nemzetiség nemzetpolitikai szubjektivitását különféle meghatározásokból kívánja levezetni. Egy nemzet, vagy nemzetiség nem akkor válik nemzetpolitikai szubjektivitássá, amikor homogén területe, komplex népgazdasága vagy egyebe van, hanem akkor, ha vannak nemzeti szervei, akkor válik igazán és ténylegesen szubjektivitássá, mely saját társadalmi, közösségi életének létfeltételeit szabályozni és alakítani tudja. Nem tekinthetünk el e szervek osztályjellegétől; létüket a társadalmi termelés és a munkamegosztás alapján keletkezett osztályok és társadalmi rétegek meglététől és azok erőviszonyaiból kell eredeztetni elsősorban, másodsorban pedig tekintetbe kell venni a külső erőket, mennyiben támogatják vagy gátolják e nemzeti szervek létrehozását. Tehát egy nemzet, illetve nemzetiség akkor válik nemzetpolitikai szubjektummá, ha belső társadalmi szerkezete annyira komplex és annyira differenciált, hogy az államjogi szervek és intézmények léte szükségszerűvé vált, s ha azok létrejöttét külső erők meg nem gátolják. Fábián érvelése a dolgokat a feje tetejére állította. Van egy másfajta érvelés is, mely szerint a nemzetiségek ä primátori nem kezelhetők egy szinten a nemzetekkel, mert egyszerűen nem nemzetek, sőt mindegyiküknek van egy anyaországa, mely független nemzeti állammal rendelkezik. Szükség esetén oda távozhatnak. Csehszlovákiában pedig a csehek és a szlovákok vannak otthon, s nincs hová menniük az ország határain kívülre. Ez az érvelés éppen olyan veszedelmes a marxizmusra nézve is, mint a nemzetiségekre nézve. Kizárólagosságával egyenest Kossuth Lajos egy politikai nemzet elméletére emlékeztet, a nemzetiségek meghatározása pedig itt szinte sző szerint azonos. Veszélyessége megint csak abban rejlik, hogy a nemzetet tekinti elsődlegesnek, nem veszi tekintetbe azt a körülményt, hogy a nemzet fogalma történelmi kategória, és nem veszt figyelembe a társadartni és az osztályerők viszonyát a nemzeten belül, tehát a nemzeti állam szerepét és jelentőségét is képtelen felmérni. Ennek az érvelésnek soviniszta jellegét alkalmunk volt észrevenni egyes publicisztikai megnyilvánulásokban, sőt már az újságcímekben, pl.: „A szlovákok albérlők saját országukban". A „saját" szóra itt akkora hangsúly esik, hogy a magyarok a maguk lakta területeket nem is tekinthetik ezek szerint otthonuknak. A legagresszívabb, legostobább megnyilvánulás pedig a mindent összefoglaló és kifejező jelszó: „Madari za Dunaj!" — mely az utóbbi hónapokban oly gyakran elhangzott már a vegyes lakosságú területeken. Hogy mire formálhatunk igényt, milyen jogokat követelhetünk, s mi a hasznos a magunk és az állam szempontjából, azt csak saját helyzetünk felméréséből követkéztethetjük ki. Tény, hogy Közép-Európában csak egyetlen magyar nemzet él, ehhez a nemzethez tartozóknak valljuk magunkat, s ha nem is vallanánk magunkat annak, ez sem változtatna az összetartozás tényén. Egyébként ezt a körülményt néhány neves szlovákiai közéleti tényező is hangsúlyozta, mondván, hogy ettől helyzetünk megítélését nem lehet elvonatkoztatni. Tehát vállaljuk. Ezen a ponton kiderül, hogy egy nemzet léte, Illetve nemléte nem azon múlik, rendelkezik-e önálló államisággal, teljes egészében vagy csak részben is. A nemzet mindaddig létezik, míg léte tapinthatóan, valóságosan kimutatható, függetlenül attól, önálló állam keretében vagy annak keretén kívül él-e. Tény, hogy mi, csehszlovákiai magyarok a Magyar Népköztársaság határain kívül élünk, s annak ellenére nem tartjuk magunka}: betolakodóknak, sőt rendkívül otthon érezzük itt magunkat, és sok kedvezőtlen körülmény ellenére sem vágyunk otthont és hazát cserélni néhány szélsőséges megnyilvánulás vagy ferde államjogi elmélet miatt. Csehszlovákiát szocialista államnak tekintjük, s a legképtelenebb helyzetnek tartanánk, ha valaki azt állítaná, hogy ez nem lévén magyar nemzeti állam, szembe kell fordulnunk vele. Épp azért, mert szocialista államról van szó, el tudjuk képzelni, hogy velünk szemben a nemzeti állam szerepét is vállalhatja. Tudjuk azt is, hogy nemzet, illetve nemzetiség voltunk, rendkívül relatív fogalom. Nemzetiséggé azért váltunk, mert a nemzetközi erőviszonyok, s egy imperialista békekötés következtében kívül rekedtünk a nemzeti állam keretén. Most már az a kérdés, összeegyeztethető-e a nemzet léte az adott állapottal. Ha Fábián, vagy Haraksin okoskodását vennénk alapul, akkor semmiképpen sem. Minthogy marxisták vagyunk, s nem keverjük össze az állam fogalmát és a nemzetiség nemzetpolitikai szubjektum voltát egy ä priori értelmezett nemzet fogalmával, a nemzet 1 úgynevezett önmegvalósításának végső stádiumát nem látjuk a nemzeti államiságban, bár az rendkívül kedvező és kívánatos is lehet a fejlődés szempontjából. Azt tartjuk, hogy a fejlődés fő-fő irányvonala a szocialista integráció, mely a nemzeti államok és államhatárok létjogosultságát erősen relativizálja, esetleg kétségbe is vonja. Különélésünket a nemzettől, ha bizonyos értelemben kedvezőtlen is számunkra, végeredményben kedvezőnek is tekinthetjük, olyan értelemben, hogy a magyar határokon kívül élő magyarok körében aktivizálódtak olyan eddig szunnyadó erők, amelyek meglétéről annak előtte senki nem is álmodhatott. Ezek az erők, most, félévszázados tapaszalat után már nyíltan kimondhatjuk, a nemzetté alakulás felé ható objektív irányzatok formájában nyilvánultak meg, legalábbis Szlovákiában ez történik. Míg a Monarchia idején az úgynevezett „Felvidéken" élő magyarok között alig akadt igazi ipari munkás, legfeljebb mezőgazdasági proletariátusról beszélhetünk, az első köztársaság idején az ipari proletariátus száma megnövekedett és negyvenöt óta a munkásság létszáma ezt a növekedést is felülmúlta. Ha az értelmiség száma a két háború után relatíve csökkent ls, a mai napig ez a társadalmi réteg is legalább részben regenerálódott, s egyre növekedik, Tehát azt mondhatjuk, hogy a csehszlovákiai magyar társadalom egyre differenciáltabb, s ennek következtében komplex arányokat öltött. Éppen ezért Répes létrehozni a saját szükségleteinek mégfelelő nemzetiségi kultúrát, ami elsősorban a nemzetiségi irodalom és publicisztika megteremtésében nyilvánult meg. Ez a fejlődés folytatódik a különféle humán tudományok területén születő tudományos művek alkotásában. Ha a technikai és más műszaki értelmiséget sikerül bekapcsolni a nemzetiségi kultúra áramkörébe, kétségtelen, hogy hasonló eredményekre teszünk szert más tudományos ágazatokban is. E nemzetté fejlődés felé ható objektív tényezők gyümölcse ugyan sose lesz egy külön magyar nemzet keletkezése, ez utópikus feltételezés volna. A' nemzethez tartozás tudata túlságosan erős bennünk ahhoz, hogy ezt a köldökzsinórt elszakítsuk. Nem is tehetnénk, mert a közös nyelv, a közös kultúra, a közös történelmi hagyomány létünk egyik letéteményes se. Viszont a szomszéd népekkel való szoros együttélés azok kűltúráját, progresszív hagyományait is sajátunkká tette. Tehát valami olyasmi van itt keletkezőben, ami történelmileg új, minőségileg is különböző, s a szocialista integráció felé ható fejlődés áramlatával összeegyeztethető, sőt azt egyenest támogatja. Éppen ezért^ az állam'egysége és a szocialista fejlődés szempontjából erősen meggondolandó, milyen fejlődési irányzatokat kell |rimogatni. Véleményem szerint a nemzetté felé fejlődés objektív irányzatait, mert éppen ez teszi lehetővé, hogy a csehszlovák szocialista államiság gondolatával azonosuljunk, ne csak elvben, hanem az államjogi gyakorlatban is. Minden ellenkező magatartás a dolgozó rétegeket kiábrándítaná a párt politikájából, ártana a csehszlovák társadalom minőségileg új társadalmi egysége kialakulásának, s a magyarsá-, got nacionalista, esetleg irredenta ellenzékbe sodorná. Bízunk abban, hogy a cseh és a szlovák nép közéleti tényezői a helyzetnek megfelelő államalkotói bölcsességgel rendelkeznek, s nem tesznek olyasmit, ami a nemzetek és a nemzetiségek s a szocializmus építésének ártalmára lenne. BÁBI TIBOR íO Milyen lesz a bíróságon kívüli rehabilitáció? ISMERETES, hogy főleg az ötvenes évek törvénysértései által sújtott polgárok rehabilitálásáról szóló törvényt a Nemzetgyűlés már néhány héttel ezelőtt elfogadta. A kommunista párt akcióprogramjából és a kormánynyilatkozatból nyilvánvaló az a törekvés, hogy rendezni kívánjuk az olyan törvénytelenségeket, amelyeket, például a nemzeti bizottságok és más szervek okoztak adminisztratív-közigazgatási, vagyis peren kívüli eljárással. Sok ember igényt tart az ily fajta rehabilitálásra. A Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság 63 ilyen kérelmet tart nyilván (elsősorban iskolai dolgozókról van szó], a rimaszombati járásban pedig mintegy 350 kérvény futott be eddig, főleg földművesektől. Hol tartunk tehát a bíróságon kívüli rehabilitálást szabályozó törvény előkészítésével? A kérdés fontos, mert e törvény segítségével meggyorsíthatjuk a sérelmek orvoslását és megtéríthetjük a károkat. Ezt a törvényt nemsokára megtárgyalja a kormány, azután a Nemzetgyűlés illetékes bizottságai, és valószínűleg szeptember vége felé kerül a Nemzetgyűlés plénuma elé. Addig is néhány tájékoztatást a rehabilitálás e formájának feltételezhető szélességéről. Már a kormánynyilatkozat jelezte, hogy nem rehabilitálhatjuk az olyan eseteket, amikor az egyént a szocialista forradalom történelmileg indokolt osztályjellegű törvényhozásából eredő forradalmi változások következményei sújtották. Vagyis nem vesszük általában revízió alá az 1945 utáni politikai-gazdasági és adminisztratív intézkedéseket, hanem lehetőség nyílik arra, hogy erkölcsileg orvosoljuk és anyagilag kártalanítsuk az olyan egyéneket, akiknek polgári szabadságjogait durván megsértették, vagy személyi tulajdonát indokolatlanul elvették. Ez azokra az esetekre vonatkozik* majd, amelyek 1948. augusztus 9-től az elmúlt év végéig fordultak elő. Ide tartoznak elsősorban a 88/1950 sz. Tt közigazgatási büntetőtörvénykönyv alapján végrehajtott vagyonelkobzások, továbbá földművesek és családtagjaik kitiltása községükből, a beadási kötelezettség nem teljesítésének törvénytelen megtorlása stb. (Az utóbbi esetek minősítését a 15/1959 sz. Tt kormányrendelet szabályozta.) Rendezni fogjuk a „B"-akció következményeit ls, amikor törvénytelenül kiköltöztették az ún. politikailag megbízhatatlan személyeket. Továbbá sor kerül más deformációk, például egyes járadékok indokolatlan elvételének vagy csökkentésének semmissé nyilvánítására és a kártalanításra. Rehabilitálásukat kérvényezhetik azok is, akiket nem az előmenetelük miatt, hanem más indokból törvénytelenül kizártak a közép- és főiskolákról, vagy nem vettek fel bizonyos iskolákra. A bíróságon kívüli rehabilitáció felöleli az államigazgatási szervek jogellenes intézkedéseit, és a munkajog terén elkövetett törvénysértések széles palettáját. Kftől függ az újszülött neve í A TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN az ilyen és az ehhez hasonló eseteket vagy az ezzel sújtott emberek egyéni kérelme alapján vizsgálják felül, vagy közvetlenül a törvény nyilvánít semmisnek egyes intézkedéseket, és meghatározza a sérelmet szüntető jogigényt. A rehabilitálás adminisztratív eljárás formájában zajlik le, mégpedig a járási és a kerületi nemzeti bizottságok rehabilitációs bizottságai és az e célra külön létesített központi szervek előtt. Az első fokú döntés megfellebbezhető lesz, és a jogérvényes döntés felülvizsgálat céljából bíróság elé terjeszthető. Aránylag sok törvénysértésre került sor a mezőgazdaságban. A maximális'beadási kötelezettség nem teljesítését a köztársaság védelmére hozott törvény alapján üldözték, illetve szabotázsnak vagy az egységes terv veszélyeztetésének minősítették. A következmény rendszerint szabadságvesztés és vagyonelkobzás volt. Az ily jellegű következmények rehabilitálása a bíróságokra tartozik. 1950. augusztus 1-én azonban érvénybe lépett az új büntetőtörvénykíjinyv és az igazgatási büntetőjogi perrendtartás. E törvények alapján azután a beadási kötelezettség nem teljesítése esetén számos családot, főleg nagy és középparasztokat átköltöztettek valamely állami gazdaságra. Eközben kárt szenvedtek azok is, akik ezekkel a földművesekkel laktak. Az effajta intézkedést 1954-ben törölték, viszont a következményeket nem számolták fel. A bíróságon kívüli rehabilitáció keretében lehetőség nyílik az ilyen áttelepítés során a személyi tulajdonban keletkezett károk megtérítésére, a családtagok rendszerint csökkent bére következtében fellépő veszteségek kiegyenlítésére, legfeljebb azonban három esztendő tartamára. VOLTAK ESETEK, amikor a parasztember önhibáján kívül képtelen volt földje megművelésére s ha hat évre nem kötött vele szerződést a szocialista mezőgazdasági szervezet — s erre ezek a szervezetek gyakran nem is törekedtek —, akkor a HNB a paraszt«földjét egyszerűen átadta valamely" szocialista mezőgazdasági vállalatnak. Az 50/1955 számú Tt kormányrendelet értelmében lakóházat csak sürgős, indokolt esetekben lehetett használatra átadni másnak, mint a tulajdonosnak. Ehhez szükséges volt a JNB engedélye és az ilyen intézkedésekre csak akkor kerülhetett sor, ha a tulajdonosnak elvették az egész gazdaságát. Csakhogy ez a rendelet nem vonatkozott a családi házakra. A helytelen gyakorlat viszont nemegyszer megkárosította az alkotmány által védett személyi tulajdont is. A rehabilitálás elveinek tervezete számol azzal, hogy ilyen esetekben kérelmezhető a törvénytelenül elvett ingatlannak a visszaadása, vagy a pénzbeli kártérítés. Ezt az igényt a területileg illetékes JNB rehabilitációs bizottságánál kell érvényesíteni. MT7/Í) JÁNOS NAGYON ÉRDEKES problémát vet fel a Pravda 173. számában Ján Martin. Kifejti, hogy nálunk az újszülött szüleinek lényegében előírják, milyen nevet adhatnak gyermeküknek. Pontosabban szólva: csak egy bizonyos megszabott „névtárból" választhatnak a szülők. El keli tekinteniük például az idegen nevektől, mint Kurt, Ali vagy Coriolan. Pedig lehet, hogy valaki egykori katonatársának vagy külföldi barátjának emlékét szeretné éppen megőrizni gyermeke nevében. Az ilyen neveket nálunk nyilván azért ellenzik, mert nem szlovák eredetűek, holott a szlovák nemzet nagyjai közt szép számban akadnak olyanok, akiknek nem szlovák keresztnevük volt. A cikkíró azt ls kifogásolja, hogy a szülők egyes virágok nevét sem választhatják gyermekük nevéül. Csak azt, ami a naptárban is benne van. Szerinte ez olyan bürokrata intézkedés, amely még az egyház dogmatikus kikötéseit (csak a szentek 'nevét engedélyezi) is túlszárnyalja. A cikk írója azt is helytelennek véli, hogy a szülők nem adhatnak több nevet gyermeküknek. Ha pl. valakinek a nagyapját János Pálnak hívták, akkor nem viselheti nagyapja nevét. J. M. az ilyen intézkedéseket alkotmányellenesnek minősíti, a polgár magánügyeibe való beavatkozásnak, az emberi méltóság megsértésének. Ügy gondoljuk, a hazánkban élő magyarokat az ilyen bürokrata „intézkedések" még fokozottabb mértékben érintik. A fentieken kívül — és mindenekelőtt — a régi magyar nevek választásából eredő problémákra gondolunk. Köztudott ugyanis, hogy az ilyen nevek beíratása rendszerint nagy nehézségekbe ütközik. Sok anyakönyvvezető kategorikusan visszautasítja az ilyen neveket, mint pl. Eniliő, Csaba, Attila stb. Némelyik viszont beírja, de nsm a kívánt alakban, hanem elváltoztatva. így lesz az Emeséből Emeša, az Anikóból Anna stb. EZEK UTÁN csak támogatni tudjuk J. M. elgondolását, aki azt javasolja, hogy szüntessék meg az elfogadott „névsort" és tilalmakat, s bízzák a szülőkre, milyen nevet választanak gyérmeküknek. —fü—