Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-23 / 202. szám, kedd

33 1968. t. 23. 5 E

ste kilenc órakor nyáron is sötét van már az ágcsernői átrakóállomáson. A csillagok ezüstös sugarú fényszórók és sárgásán pislogó lámpák képében leköltöznek a földre, szinte kézzel elérhető magasságba. Tükörképük a kusza sínrengeteg fényes acélhátán ezerfelé szökik szét, s üdeséget, csillagérzést kelt az emberben. Közel vannak, maidnem bennünk vannak a csillagok. Óvatosak vagyunk. Sínről sínre lehet lépni, keresztben akár fél óráig is mehetnénk, még mindig síneken járnánk. Hosszában órákig mehetnénk, még mindig az állomáson lennénk. A mozgás, a vagonok gördülése, csattanása kísér bennünket, jobbra, balra kapjuk fejünket, hol innét, hol onnét dübörög felénk egy csillagpár, a föld is beleremeg, nyekken a sín, csikordul a kerék — új szállítmány jött, vagy új szállítmány megy. — Szép éjszakánk lesz, jó napot választott. Kár lett volna, ha a főnök visszautasítja. Jött volna esőben, hidegben, hóban! Nem gyönyörködne a lámpacsillagokban! Babarcslk János szűkszavú ember, ezt mindjárt észrevettem., De örülök, hogy őt kaptam útitársul, az egész állomás a „kisujjában" van. A „fehér" műszakban ő a munkafelügyelő. Mindent látnia, tudnia kell, ő vigyáz mindenre. A főnök említésével arra célzott, hogy ez az éjszakai látogatás majdnem nem valósult meg. Engedély kell hozzá, s este már nincs ember az állomáson, aki azt megadja. Kornel Dudtnsktj állomásfőnököt kellett telefonon háborgatni. Jóindulatú volt. A lámpák beláthatatlan csipkefüggönye alatt egyre erősödő csikorgó-dübörgő moraj hallik. Egyetemes zúgás-mozgás ez. A távolabb gördülő vagonok levegőben úszó éji árnyaknak tűnnek, kerekeik csattogása beleolvad az általános zúgásba. Vagy félórányi botladozás után érkezünk az első rakodókhoz. — Ezek a magas rámpák. A széles nyomtávú szerelvényt feltolatják rájuk, a vagonok alján kinyitják az ajtókat, és az érc szépen kiszóródik. Ha száraz. De ha nedves, vagy ha fagyott, beleizzadnak az emberek, amíg kitúrják belőlük. Csak egy kocsin hét ajtó van. Csak azokról elég leverni az ércet. Villa alakú masszív betonoszlopok, acélgerendák, ezeken sínek — ebből áll az ércrakodó. Az oszlopok itt, a rámpa végén hét-nyolc méter magasak lehetnek. A sínek alatt, mint hegyvonulat, tornyosodik az érc. Az érchegy tövében hatalmas kotrógépek forgolódnak, a mi vagonjainkba rakják a becses árut. A felügyelő közepes termetű, rokonszenves embert mutat be: Dobó András főraktárnok. I^obó András szakasztott ellentéte Dabaresik Jánosnak. Néhány perc alatt az ércrakodónak szinte valamennyi problémáját megismerem. A három műszak közül ez a „fehér" a leggyengébb. Dobó András nemrég jött ide. Pártfeladatként kapta, hogy teremtsen rendet Az emberek ugyanis időnként nem akartak dolgozni. Az éjszakai műszak este hattól reggel hatig tart; éjfélkor félórás pihenő, de előfordult, hogy ezt a fél órát kihúzták regget hatig. Vagy máskor például már négykor abbahagyták a munkát. Aztán nem nekik, hanem a raktárnoknak lett belőle baja. Ez a csoport már nyolc raktárnokot „kikészített". Nem tehették volna, ha egyiküknek nem barátja az átrakodás akkor! főnöke. Ez a főnök barátja diktálta az ütemet, ha neki nem volt kedve dolgozni, a többiek sem dolgoztak. Bántódásuk nem eshetett, hiszen a főnök csak nem fog ártani a barátjának! Dobó András először szép szóval próbált rendet teremteni, de mivel így nem lehetett, a főnök jelenlétében mondott fel barátjának. A főnök nem állt barátja pártjára. Ez mindenkit meglepett. Azóta akkor dolgoznak, amikor kell. Éjfél. Ércporos arcú rakodómunkások szállingóznak a parányi épületbe. (Valamikor bakterház lehetett. J Keskeny bádogszekrényeikből előszedik az elemózsiát, poharakkal csörömpölnek, letelepszenek, aztán zubbonyuk ujjával letörlik arcukról a vörös porban vízerekként szivárgó verejtéket. Nincs kedvük társalogni. Éjfélkor csak a mulatókban szoktak csevegni. Mit is mondhatnának?! Tizenkét óra munka, huszonnégy óra szabad. Tizenkét óra, huszonnégy óra. A fizetés pedig nem sok. Sőt, az utóbbi években valahogy egyre kevesebb. A főraktárnoké is csak ezerhatszáz korona, s ha minden jól megy, plusz 25 százalék prémium. A

lámpacsillagok mintha haloványabban fénylenének. A fekete érchegyek nem verik vissza ragyogásukat, a sínek pedig magasan húzódnak. Lentről nem is látni, hogy sínek vannak ott. És fényes hátukat bizonyára belepte a vörös ércpor. A következő rakodó egy gyárcsarnok csupasz betonvázára emlékeztet. A futódaru macskájáról lelógó láncon nem horog, hanem hatalmas mágnes csüng most tétlenül. Itt rakják át a nagyobb darabárut, a különféle fémszerkezeteket, ládákat, faanyagot és hasonló kat. De csak nappal. Amikor látni és vigyázni lehet — az emberre is, a rakományra is. Ismét munkásakhoz érkezünk. A fűben heverésznek, de nem alszanak. A felügyelő sürgeti őket, igyekezzenek, ezt a vagon faggyút még átrakják, aztán mehetnek megint a búzára. Akkorra már lesznek üres vagonok. Gyakran megesik, hogy vagonhiány miatt leállnak, vagy olyan áru átrakásába fognak, amelyet különben nem ők raknának át. Mind a két szükségmegoldás rossz. Az elsőből az országnak van kára, mert a veszteglő vagonokért kötbért kell fizetni, a másikból a munkásoknak, mert ha például búzára „specializáltak", a hordók vagy ládák átrakása szokatlan nekik, tovább tart. Jó hírnek számít tehát a búza szállítására alkalmas vagonok megérkezése. Fürgébben gördülnek a hordók, már csak egy fél vagonnyit kell átrakni, aztán mehetnek a búzára. Mégsem lesz olyan gyenge ez a mai kereset! Reggelig még teljesíteni lehet a normát Odakiáltanak a többi „búzásnak" is: megjöttek a vagonok ...! Száz méterrel odébb gyertya pislákol az egyik vagon ajtajában. — Ez is szükségmegoldás. Kevés a lámpa — magyarázza a felügyelő. Itt alumíniumtéglákat talicskáznak az egyik vagonból a másikba. A téglák külön-külön nem nehezek, de ha tíz-tizenöt van a talicskán, neki kell rugaszkodni A félmeztelen sötétbarna testekről patakzik a verejték. Nagyokat csattan a tégla, gyorsan fordul a talicskás. Egy-egy oszlop perceken belül eltűnik, a másik vagonban ugyanilyen gyorsan felépül. A sötétbarna testekről ömlik az izzadság. Cigányokat még nem láttam Ilyen szorgalmasan dolgozni. ^"sernőn korán hajnalodik, majdnem a legkorábban az egész országban. Alig múlik két óra, s az égbolt sötétje fátyolos kék tengerré kezd átváltozni. Óriáskígyónak tűnő szerelvények között bandukolunk. Az egyik Kijevből jött, a másik Vlagyivosztokból. Az egyikben búza van, a másikban temérdek halkonzerv. A hűtőkocsikban hús, a nyitottakban érc, itt új moszkvicsok és volgák, ott hatalmas ládák. Aztán megint üres kocsik. Arra várnak, hogy megteljenek és induljanak. És megtelnek, és indulnak. Éjjel-nappal, hét-köznap, ünnepnap. Az áru széles nyomtávon érkezik, és hazai nyomtávon távozik, vagy fordítva. A különbség egy ország és nyolcvankilenc milliméter. Vagy Itt még annyi sem. Itt összetalálkozik a két ország és szinte öszszekeveredik a két nyomtáv. , Gyorsan virrad. A lámpacsillagok birokra kelnek a még láthatatlan nap ködbe fosžló halvány sugaraival. Meddő viaskodás. Az acélsínek ezüstös hátáról úgyis leolvadnak a bágyadt lámpafények. A központi munkairányítói szobában már gyűjtik az adatokat. Az időnek még ólomlába van, de a tizenkét órás műszak végét már egyre kergeti a felkelő nap. Tóth Štefan munkairányító nyugodtan rendezget egy telefonos kisasszony munkahelyét eszembe juttató asztalán. Az éjjel csak a búzának volt kevés az üres kocsi, különben nem történt semmi rendkívüli. Bárcsak mindig így lenne! Zamatóczky István nyomtatványaival van elfoglalva, köz ben lelkismeretesen meghegyezi a ceruzáját. A csengő telefon kagylóját Koncserák Ilonka veszi fel, s egy hatalmas papírra írja, amit diktálnak: Dobó András főraktárnok ujjongva mondja be a rendkívüli teljesítményt — hatezerötszáz tonna érc egy műszak alatt, méghozzá a „fehér" műszakban. Ez rendkívüli eredmény! Megkér, jegyezzem fel legalább a legjobbak nevét: Kakó Zsiga raktárnok, Kohány István, Hortíák Ján, Pekárovič Štefan, Bodnár Imre, Bányász László, Tomori Gyula munkás ... Ez igazán rendkívüli, nem hittem volna — teszi még hozzá a főraktárnok, és én a telefon innenső végéről is látom, hogy a lelkesedni tüdő, szenvedélyes fiatalember igazán örül a jó eredménynek. Neki is része van benne. A szép Koncserák Ilonka hajnalra ls megmaradt üde bájával kedvesen mosolyog e nagy lelkesedés hallatán, de aztán újra cseng a telefon, és új adatokat kell feljegyeznie: gabona — 1652 tonna, feketefém — 1179 tonna, koksz, kén, darabáru stb., stb., összesen — több mint tizenegyezer tonna. Elégedetten mosolyog Babarcsik János munkafeliigyelő is. Erélyes szavára ez alatt a műszak alatt nem volt szükség. Nem is tudom őt a földön erélyesnek elképzelni. Türelmes és készséges volt az egész műszak alatt, pedig szokatlanul sokat kellett beszélnie. Még szerencse, hogy nem kell minden éjszaka látogatót kalauzolnia. F

ényesen ragyogott a Nap, amikor a műszak megkezdődött, s most is fényesen ragyog, amikor véget ér. Közben voltak a csillagok. Közönséges földi csillagok. Amolyan lámpacsillagok, amelyek talán nem is csillagok. Az ember csak ráfogja, hogy könnyebben átvirraszthasson, átdolgozhasson egy éjszakát. SZABÓ CÉZA onocionoHzmus. internacionalizmus A Pravda július 5-i számában a 6. oldalon közölte a KolodéJben működő kormánybizottság nemzetiségi albizottsága tagjainak a nemzetiségi kérdésre vonatkozó nézeteit. Pontosabban: az albizottság szlovák és cseh tagjainak nézeteit. A látszólag elvonatkoztatott megállapításokból eredő következtetéseknek sorsdöntő jelentősége lehet a nemzetiségek életére. Az egyik bekezdésben Ľ. Haraksin például a következőket mondja: „Nyilvánvaló a magyaroknak és az ukránoknak az a törekvése, hogy nemzetpolitikai szubjektummá váljanak. A magyarok képviselői által benyújtott követelésekben ez a törekvés abban az állításban nyilvánul meg, hogy a nemzetiségek a csehszlovák államiság hordozói, éppúgy, mint az államalkotó cseh és szlovák nemzet. Gyakorlatilag egy szintre helyezik így a két államalapító nemzetet és a nemzetiségeket. Ebből a szemszögből fogalmazzák meg azután a képviseletükre és nemzetiségi reprezentációjukra vonatkozó követeléseiket." A CSEMADOK KB elnöksége rendelkezésünkre bocsátotta azt az alternatív javaslatot, amit az államjogi bizottságnak nyújtott be, ebben pedig a következő megfogalmazást találjuk: „A Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaság két egyenjogú nemzet — a csehek és a szlovákok valamint a velük egyenjogú nemzetiségek föderatív állama. A nemzeti kisebbségek a CSSZFSZK elválaszthatatlan részét képezik és a csehszlovák szocialista államiság hordozói. Politikai, társadalmi és kulturális képviselet illeti meg őket a választott föderatív és nemzeti szervekben, valamint a végrehajtó szervekben." Amint látjuk, a kétféle megfogalmazás nagyon különbözik egymástól. A magyar képviselők által benyújtott alternatív javaslat az egyenjogúságot úgy értelmezi, hogy képviseleti jog illeti meg a nemzetiségeket, de szó sincs arról, hogy ezek esetleg a föderatív állam keretén belül a föderáció egyik tagállamaként akarnának szerepelni, sem együttvéve, sem külön; Haraksinnak az az állítása, hogy a magyarok gyakorlatilag egy szintre helyezik a nemzetiségeket a két államalapító nemzettel, így nem állja meg a helyét. Egyszerű félremagyarázás vagy torzítás az egész. Továbbá az alternatív javaslat szövegében nem találunk utalást az államalapításra, és ez természetes is, mert 1918-ban a magyarok valóban nem vettek részt az államalapításban. Viszont tagadhatatlan tény, hogy a köztársaság helyreállításában —, ha számarányuknak nem is megfelelő mértékben, már részt vettek. Talán nem is szükséges utalnom a magyar kommunisták és antifasiszták aktív harcára az illegalitásban, sőt a fegyveres ellenállásban ls. A februári győzelem merőben más helyzetet teremtett a nemzetek és a nemzetiségek viszonyában. Ettől a pillanattól kezdve a szocialista államot az egész társadalom képviselőjének kell tekinteni, melynek elsődleges feladata a termelőeszközök kisajátítása. Mint ilyen elsődlegesen a munkásosztály erőszakszervezete, amit az egykori elnyomók elnyomására hozott létre. Ezért j. Fábiánnak az az állítása, hogy a fejlett nemzetek önmegvalósításának betetőzése a nemzeti állam létrehozása, a nemzeti függetlenség megvalósítása, akár a teljes állami függetlenség, vagy a föderáció keretébe illesztett államiság formájában, nem állja meg a helyét. Az állam annyira nemzeti, amennyire nemzeti az osztály, mely annak létrehozója. A polgárság mint elnyomó és kizsákmányoló osztály szükségszerűen olyan államot hoz létre, mely kizsákmányolja saját nemzetét, és a nemzet nevében más nemzeteket, illetve nemzetiségeket is. A munkásosztály állama más nemzetekkel, illetve nemzetiségekkel szemben nem vetemedhet ugyanerre. A Kommunista Kiáltványban rögzített mondat: „Amennyiben a proletárságnak elsősorban a politikai hatalmat kell meghódítania, nemzeti osztállyá kell emelkednie, önmagát nemzetté kell alakítania, annyiban még maga is nemzeti, ámbár legkevésbé sem a burzsoázia fölfogása szerint" — mindmáig nem vesztette el aktuálitását. A szocialista állam is nemzeti állam ugyan, de „legkevésbé sem a burzsoázia felfogása szerint", s ez rendkívül fontos, sőt döntő tényező a nemzetiségi kisebbségeket illetően, mert ha kiderül, hogy a szocialista állam területén nemzetiségek is élnek, önmaga lényege és természeténél fogva kénytelen respektálni azok létét, tehát nem tarthatja magát többé csak nemzeti, hanem nemzetiségi államnak. S minthogy az egész társadalom képviselője, ez azt jelenti, hogy a nemzetiségek képviselője is. Tehát, ha mint a munkásosztály állama kisajátítja a termelőeszközöket, ez azt jelenti, hogy a nemzetiségek keretében élő dolgozók számára is kisajátítja azokat, de nem jelentheti azt, hogy a nemzetiségek birtokában leledző termelőeszközöket az egykori polgári államot megalapító nemzetek számára sajátítja ki. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a nemzetiségek termelőeszközeikkel egyetemben az állam tulajdonává válnak. A kassai program alapján és szellemében végrehajtott vagy tervezett intézkedések, minthogy az egész program csak a csehek és a szlovákok mint egyenjogú nemzetek demokratikus államáról beszél, lényegében idevezettek, vagy ide vezettek volna. A szocialista állam létrejötte szükségszerűen véget vetett ennek az állapotnak, s eleinte az állampolgári egyenjogúság alapján részben hatálytalanította a diszkrimináló intézkedéseket. A CSKP akcióprogramja napirendre tűzi a nemzetiségek önigazgatását is, s ezzel akár véget vetni minden diszkriminációnak. Minthogy a szocialista állam elsősorban a tömegek gazdasági tevékenységére épül és épít, és Ilyen értelemben képviselője az egész társadalomnak, helyesnek kell tartani azt a megfogalmazást, hogy a nemzetiségek hordozói a csehszlovák államiságnak, mégpedig tekintet nélkül arra, hogy történelmileg részt vettek-e az államalapításban. Ha nem tekintenénk őket annak, éz annyit Jelentene, hogy az államalkotó nemzet, illetve nemzetek fogalma ürügyén olyan kizárólagossági elvet érvényesítünk joggyakorlatunkba, mely végül is a nemzetiségek megszűnéséhez, sőt mesterséges megszüntetéséhez vezet, s ezt nem leplezhetik el azok a Jóindulatú proklamációk sem, amelyek szerint a nemzetiségeknek joguk van a teljes kulturális, társadalmi és gazdasági önmegvalósításra, különösen akkor, ha ennek az önmegvalósításnak gazdasági, politikai és társadalmi feltételeit nem teremtjük meg, s máf az ország alapvető törvényének, az alkotmánynak a kidolgozásakor is kizárólagossági elveket akarunk érvényesíteni. Egy olyan alkotmánytörvény létrehozása, mely a nemzetiségeket nem tekintené a csehszlovák államiság hordozóinak, szükségszerűen kirekeszti őket minden olyan tevékenységből, mely a köztársaságnak mint szocialista államnak építésért és továbbépítésére irányul; s amennyiben mégis megköveteli tőlük az ilyen tevékenységet, akkor ezt csak saját érdekeik ellenére valósíthatják meg. Tehát olyan helyzet és állapot jön létre, mely örökös forrása lesz a legképtelenebb ellentmondásoknak. BABI TIBOR