Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-12 / 191. szám, péntek

bvetkeztében csökken sége, s ezzel lakosaink ?ot

r nyersanyagot, fél: fogyasztunk. A nagy slsősorban a termelési rlavultsága a közszükjlmiszeriparban. Rossz uralkodó bruttó tersott anyagfogyasztásra t. Minél több anyagot yobb bruttó termelést n ezért a gyártmányesség szerint alakult, zat, sajnos, visszaállílikor is a bérnövekenek más eredmények a termékek minőségét és műszaki színvonalát illetően. A helyzet iróniája az, hogy sok termékből, amelyek iránt van érdeklődés külföldön is, nem tudunk eleget gyártani, inert nincs kapacitásunk. Például világszínvonalú targoncákat fejleszlettünk ki, amelyekre igen nagy szükség lenne az anyagmozgatásban, hiszen nálunk az anyagmozgatás 1,5 millió embert foglalkoztat, mert 4 ember dolgozik ott, ahol jobb technikai ellátottsággal 1 ember elég lenne. Az Egyesült Államokban és az NgZK-ban a hatvanas évek közepén az anyagmozgatást 80 százalékban mechanizmusokkal végezték, ná'lunk azonban csak 20—22 százalékban. Ezeknek á mechanizmusoknak a gyártása nálunk az egész termelés 2,5 százaléka, Olaszországban és Franciaországban ennek háromszorosa, az Egyesült Államokban halszorosa. Mezőgazdaság Az ipari termelésnél alacsonyabb színvonalú a mezőgazdasági termelés. 1936 ban 2 millió 319 ezer ember dolgozott a mezőgazdaságban, 1964-ben már csak 1 millió 260 ezer. Ez nem lenne baj, do baj az, hogy kevés a fiatal. etegségéről Ivettes előadássorozata a televízióban nység növekedéséhez iget ugyanis az egy ittó termeléssel mérik, ágban, ahol a szénen, s az üvegipari homocsekből nincsenek jeminden nyersanyagot íagyobb az anyagfoíyagokban gazdag orÁllamokban 1000 dol55 kilogramm elsőd leilnak fel, nálunk 5086 bruttó termelésre náilt használnak fel, az 36 kilogrammot. Va^ai az anyagfogyasztás ilunk azonban 1955— :edett. izínvonal ii hajsza a termelés •maradásához vezetett, fékezik a bruttó tera vállalatok meilőzkat. Az új technika nelőre, ami pazarlás erejével. 1961-ben a mint egyharmada 5 jrint dolgozott, egytiebbi rajzok szerint. ágban 4000 termék gálták meg. A terméa volt világszinvonaszerűsítést és szerkeígynegyedét a műsza1 kellett iktatni a térelemeknek csak 21 maion, s ezek negalíipari ág műszaki színtecbnika 42 százalénalat, a félvezetékekz acél élettartama 40 világátlagnál. Sajnos, a gépipari nomenklartják, nem is lehetA mezőgazdasági dolgozók kétharmada már 1960-ban 47 éven felüli volt. Még rosszabb, hogy a munkaerőcsökkenést nem pótolta a gépesítés és a kemizálás. 1964-ben 43,5 hektár szántóterületre jutott 1 traktor. Ausztriában és Hollandiában kétszer annyi, az NSZK-ban pedig 3,5-ször annyi a traktor, mint nálunk. Igaz ugyan, hogy ezekben az országokban kisebbek a traklorok, de a gépesítés általános színvonala sokkal magasabb, s nincs olyan hiány szolgáltatásokban és alkatrészben, mint nálunk. Nálunk gyakran jó gépeket kell szétszerelni, hogy legyen alkatrész. 1964/65-ben 1 hektár szántóterületre 147,5 kilogramm tiszta tápérték jutott, a fejlett országokban egyharmadával több, az NSZK-ban ennek a kétszerese, Belgiumban és Hollandiában több mint háromszorosa. Mindez természetesen megmutatkozik a munkatermelékenységben. Az amerikai földművesnek 1 liter tej termeléséhez 2 perc időre van szüksége, a miénknek 6—7 percre, 1 kilogramm sertéshús termeléséhez olt 3,8 percnyi munka szükséges, itt 11—14 percnyi munka, 1 métermázsa cukorrépa kitermelése ott 24, nálunk 120 percet vesz igénybe, 1 mázsa gabona kitermelése az USA-ban 40, nálunk 234 percnyi munkát igényel. Látjuk tehát, hogy nálunk a termelés fejlődése nagyon lemaradt. A termelés összetétele nem alakul a piaci kereslet összetétele szerint. Elmaradtunk a világszínvonal mögött a termelékenységben, az önköltségben, a minőségben és a műszaki színvonalban mégpedig sok terméknél. Évről évre kevésbé vagyunk versenyképesek a világpiacokon. Ezért nenn tudunk olyan életszínvonalat biztosítani, amilyen lehetséges és szükséges volna. A külkereskedelemben egyre nagyobb veszteségek keletkeznek, és mind az életszínvonal rovására. Gyors változást kell elérnünk a makro- és a mikrostruktúrábun, egyes nagyon elmaradott Üzemeket le kell állítani. Vállalatainkat keményebb piaci nyomás alá kell helyezni, a monopolhelyzetet konkurrenciával kell felváltani mind hazai, mind külföldi viszonylatban. Az eladó piacát a vevő piacára kell változtatni, vagyis túlkínálatot kell teremteni, s ez nem lesz könnyű feladat. Ü -^^ff^í * Életszínvonal A termelés rossz szerkezete és műszaki színvonala visszatükröződik az életszínvonalban. A termelés elégtelen hatékonysága elsősorban a nemzeti jövedelem ki nem elégítő növekedéséhez vezetett. A nemzeti jövedelem nagysága és összetétele nehézségeket szül a növekvő szükségletek kielégítésében. Gyakorlatilag nincs miből fedezni a béreket, a szükséges beruházásokat, a lakásépítés és a lakáskarbantartás költségeit, a szociális biztosítást stb. Mindenfelől indokolt, jogos követelések érkeznek, de az új értékek termelése évente olyan elégtelen, hogy nem lehet ezeket a követelményeket kielégíteni. Persze nemcsak arról van szó, hogy kevés az egy főre jutó nemzeti jövedelem, hanem arról is, hogy az újonnan létrehozott terméknek az összetéte is rossz. Már említettem, hogy a nehézipar túlzott fejlesztése, amely a termelés a termelésért helyzethez vezetett, fölöslegesen nagy termelőeszköz-fogyasztást idézett elő. Ezért a termelésből évente egyre kevesebb marad a lakosság fogyasztására. Az újonnan -létrehozott értékből viszonylag egyre kevasebb az árutermelés és a szolgáltatás. 1937-ben, és még 1948ban is, a termelés kétharmada a lakosság fogyasztását szolgálta, 1966-ban már csak nem egészen a fele. Ez alacsonyabb arány, mint bármelyik fejlett tőkésországban. Lassú bérnövekedés Nálunk évekig tudatosan fékezték az átlagbérnövekedést. A háború után az első ötéves tervidőszakban az átlagos évi bérnövekedés tí százalék volt, a második ötéves tervben 4 százalék, és a hatvanas évek első felében már csak 2 százalékkal nőtt évente. Ennek ellenére a bérösszeg állandóan növekedett, mivel nőtt a foglalkoztatottság az iparban, elsősorban a nehéziparban. A kifizetett béreket egyre nehezebben tudtuk fedezni áruval és szolgáltatásokkal. 1963-ban azután a nemzeti jövedelem ráadásul csökkent is. Ezzel együtt csökkent a nominálbér és a reálbér is. Gyakorlatilag az egyetlen iparilag fejlett ország vagyunk, ahol a második világháború után csökkent a reálbér. A nominálbér és a reálbér lassabban növekedett, mint az NSZK-ban és Ausztriában. 1955ben az átlagkereset a szocialista szektorban (EFSZ-ek nélkül) 1186, 1965-ben pedig 1463 koronát tett ki, vagyis 10 év alatt mintegy 300 koronával, tehát egynegyedével emelkedett. Ausztriában a munkáskeresetek 1954 és 1964 között 1351 schillingről 2860 schillingre, vagyis több mint a kétszeresére emelkedtek. Az NSZKban ugyanazon időszak alatt a munkáskeresetek 2,5-szörösére emelkedtek és 1964-ben elérték a 805 márkát. Annak ellenére, hogy Ausztriában és az NSZK-ban tartós áremelkedés tapasztalható, a reálbér mégis emelkedik — mégpedig gyorsabban, mint nálunk —, mivel a nomináljövedelmek az áraknál lényegesen gyorsabban növekednek. 1954—1965 között nálunk a reálbér 37,5 százalékkal nőtt, Ausztriában 54 százalékkal, az NSZK-ban 93 százalékkal. Nézzük meg, 1965-ben hány órát kellett dolgoznia a munkásnak, hogy megvehessen bizonyos árut. varrógép írógép láskarádió televíziókészülék eperkompót virslikonzerv nescafé búskonzerv (17,7 kg) csokoládé (1 kg) cipő női harisnya Ha összehasonlítjuk vásárlóerejét, akkor kitűnik, hogy 1964-ben « munkások és az alkalmazottak reálbére az NSZK-ban 46 százalékkal, Ausztriában mintegy 12 százalékkal volt magasabb, mint nálunk. Túlzott élelmiszerfogyasztás Egyes áruk és szolgáltatások hiánya ahhoz vezet, hogy nálunk az emberek sokat esznek, noha az élelmiszer viszonylag drága. Ezt mutatják a munkáscsaládok kiadásai is: Csehszlovákia: NSZK: óra 287 B8 129 32 117 12 470 133 1,2 0.27 1,6 0.44 4,2 0,5 53,9 27,4 10,5 1,5 17 B 5,8 0,8 a korona és a márka CsehSzlovákia: NSZK: Ausztria: élelmiszerek 51,4 38,3 38,7 ruházkodás, lábbeli 13,9 12,8 13,7 lakbér 5,1 9,9 8,1 (fités, világítás 3,7 5,0 4,8 bútor 5,5 7,8 9,7 egyéb (autó, villamos 27,2 eikkek, üdülés stb.) 20,4 28,4 27,2 A nagyobb élelmiszer-fogyasztás megnyilvánul a napi kalóriafogyasztásban. Az NSZK-ban 1964—1965-ben a napi élelmiszerfogyasztás 2914 kalóriát tett kl, Ausztriában 2960 kalóriát, nálunk 3110 kalóriát. Ez azonban nagyon egészségtelen fogyasztás, mert rossz az összetétele. Sok tésztát fogyasztunk, ami olcsóbb. Mit kell nálunk fogyasztani ahhoz, hogy 1000 kalóriát vegyünk fei, s milyen kiadással érhetjük ezt el? Ahhoz, hogy 1000 kalóriát vegyünk fel, elég 1,08 koronáért lisztet fogyasztani, cukrot 2,3 koronáért, tejet 3,44 koronáért, ömlesztett sajtot 8,08 koronáért, disznóhúst 8,44, tojást 12,05 és marhahúst 17,72 koronáért. 1963—1964-ben nálunk az egy főre eső évi lisztfogyasztás 170 kilogramm volt. Ez a fogyasztás a fejlődő országok szintjének felel meg. Lakáshelyzet Az életszínvonal egyik legfontosabb tényezője a lakásépítés. Már mondtam, milyen lassú nálunk a lakásépítés, s többnyire kis lakásokról van szó, 1—2 helyiséggel. Bár az NSZK-ban a háború alatt sokkal több ház pusztult el, mint nálunk, mégis ma ott több és jobbak a lakások. Ugyanezt észlelhetjük Ausztriában is. 1965-ben 1000 lakosra nálunk 294 "lakás jutott, az NSZK-ban 315, Ausztriában 335. Nálunk a lakások 44,3 százaléka állt 1—2 helyiségből, Ausztriában 26,3 százaléka, az NSZK-ban csak 10 százaléka. Alacsonyabb nálunk a lakások minősége is. Az NSZK-ban a lakások 96,7 százaléka van ellátva vízvezetékkel, Ausztriában 63,6 százaléka, nálunk 49,1 százaléka. A fürdőszobával ellátott lakások aránya nálunk 33,3 százalék, Ausztriában 29,6 százalék, az NSZK-ban 51,8 százalék. A lakáshiány, a tartós fogyasztási cikkek viszonylagos drágasága kedvezőtlenül befolyásol ja a népszaporulatot. Az utóbbi 10 évben nálunk 800 000 magzatelhajtást jegyeztek fel. Az alacsony szaporulat további előidézője a nők magas fokú foglalkoztatottsága. A viszonylag alacsony és lassan növekvő reálbér nyomást gyakorol a női foglalkoztatottság gyors növekedésére. A keresők száma ugyanis növeli a családok jövedelmét. 1948—1964 között a foglalkoztatottak száma 865 000 fővel nőtt, ebből a nők 760 000-t tettek ki. Elhanyagolt szolgáltatások A női foglalkoztatottság hazánkban egyike a legmagasabbaknak a világon, de ennek egyáltalán nem felel meg a szolgáltatások fejlődése. Ez viszont azt jelenti, hogy a nők munkaintenzitása igen magas. Helytállni a munkában, a háztartásban, időveszteség a bevásárlással és a munkába utazással — ez a nők sorsa. A kereskedelem és a szolgáltatások elmaradottságát részben az jellemzi, hogy nálunk 3963-ban a foglalkoztatottak 31 százaléka dolgozott ezekben az ágazatokban, az NSZK-ban sokkal jobb mechanizációs berendezések és munkakörülmények közepette a foglalkoztatottaknak 3tt százaléka dolgozott a széles értelemben vett szolgáltatásokban, Franciaországban 40, az Egyesült Államokban 57 százaléka. A szolgáltató-műhelyekre nálunk 5-ször, sőt 10-szer annyi igénylő jut, mint a nyugati országokban. 1948—1966 között az iparosok száma nálunk 49 százalékkal csökkent, az iparostanulóké pedig 73 százalékkal. Csehszlovákiában 2 millió 300 ezer fő a bejáró munkások száma, a vonatok a dolgozókat átlagban 25 kilométer távolságra szállítják, az autóbuszok 10 kilométerre. A közlekedés ugyanakkor nagyon lassú és kulturálatlan lett. A közlekedésbe fektetett beruházások igen alacsony szinten mozogtak. 1954—1965 között a prágai városi közlekedés fejlesztésére (beleértve az utakat és az utcákat) egy főre számítva évente csak 23 koronát adtak ki, Stockholmban 67,5 svéd koronát, ami a hivatalos átszámítás szerint 95 devizakoronának felel meg. Magába a városi közlekedés 1 személyre számítva egy évben mindössze 8,5 koronát fektettünk, Stockholmban 56 svéd koronát. Nálunk összehasonlíthatatlanul alacsonyabb az autótulajdonosok száma, mint a fejlett világban. Világállagban 24 személyre jut egy autó, nálunk 35, Norvégiában 9,3, az NSZK ban 8,8, Angliában 7,9, Franciaországban 5,9, Svédországban 5,2 és az Egyesült Államokban 2,4 személyre. A bőség még távoli ••• // jovo Látjuk tehát, hogy nálunk nagyon nehéz helyzet keletkezett, amit a régi bürokratikus, adminisztratív irányítási módszer váltott ki. E tények java részéről korábban egyáltalán nem volt szabad beszélni, bár az emberek a helyzetet éveken keresztül látták és érzékelték. Voltak különböző tudományos összehasonlítások az életszínvonalról, az adatokat azonban nem volt szabad a nyilvánosság elé tárni. A szektások, akik egyáltalán nem értették és mindmáig nem értik a tudományos szocializmust, úgy vélik, hogy az, aki magasabb életszínvonalat akar biztosítani a dolgozóknak, elárulja a szocializmus eszméit. Egyáltalán nem tudják felfogni, hogy a szocializmus csak akkor bizonyítja be végérvényesen történelmi létjogosultságát és lehet vonzó rendszer a világ dolgozói számára, ha nemcsak kiküszöböli a kizsákmányolást, hanem a termelékenység Tokozásával nagyobb fogyasztást biztosít, emeli a dolgozók anyagi és kulturális színvonalát A szektások kommunizmusról beszélnek, de nem tudják felfogni, hogy az ilyen társadalom feltétele — amelyről a marxizmus—leninizmus klasszikusai és a kommunisták nemzedékei álmodoztak —, hogy valamennyi szükséges termék bőségben álljon rendelkezésre. A bőséget, a túlkínálatot azonban csak a leghatékonyabb termelés biztosíthatja, a? olyan termelés, amely a tudományos-műszaki forradalomra épül. Ei persze még távoli jövő. Ma először le. kell küzdenünk a termelés ós a szolgáltatások nagyfokú elmaradottságát, ami az irányítás gyökeres megváltoztatása és a kül kereskedelemi megjavítása nélkül elképzelhetetlen. ifi®