Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-21 / 170. szám, péntek

33 1988 I. 21. 7 L

assan már hónapokkal mérhetjük azt a meglehetősen egyoldalú párbeszédet, mely a nemzetiségi kérdés körül a demokratizálódási folyamatban — nálunk, Szlovákiában — előtérbe került, őszintén szólva nemegyszer a teljes tanácstalanság környékezett bennünket, ahogy az egyes — elsősorban kulturális — lapok tendenciózus és elfogult, sokszor a jóakarat és a megértés minimális jegyeit is nélkülöző cikkeit olvastuk. Nemegyszer eszembe jutott, főiskolás koromban milyen őszinte szimpátiával olvasgattam azokat a századfordulói és századeleji megnyilatkozásokat, melyek a magyar kormány nemzetiségeket sújtó intézkedéseit bírálták, a szlovák nép nemzeti jogaiért szálltak síkra. Magától értetődőnek, természetesnek vettem, hogy elsősorban írók, költők, újságírók hallatták hangjukat. Olyan emberek, akik a humánumot mindenki számára humánumként ismerték el. Hazudnánk, persze, ha azt állítanánk, hogy ma nem találkozhatunk Ilyenekkel... Hosszú hallgatásuk azonban már-már türelmetlenné tett bennünket. Hála légyen, az utóbbi hetek folyamán azt tapasztalhattuk, hogy az elfogult, egyoldalú és a humánumot sértő monológok után végre a párbeszédek ideje is elérkezett. Azé a párbeszédé, mely nem a tájékozatlanságon alapszik, s a nemzeti türelmetlenség elveire épít, hanem a nemzetiségi kérdés rendezését a sokrétű problémák józan mérlegelése, s az alapvető emberi jogok 'tiszteletben tartása alapján tartja fontosnak. A nemzetiségi kérdés rendezése a nemzetek részéről mindig emberséget, s nagyvonalúságot tételez fel. Nem ezt akarjuk most számonkérni, viszont sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az elmúlt hetek, hónapok -folyamán egyesek oktalan vádaskodásán kívül -— ebben a témában — mást alig olvashattunk. Ily módon abba az áldatlan helyzetbe kerültünk, amikor úton-útfélen a lehetetlent, a nem létezőt kellett bizonygatnunk, hogy nem vagyunk: nacionalisták, soviniszták, sőt irredenták. demokratizálódási folyamatnak tócsák haszna, hanem számos pa»x jelensége is van. Ez természe'is, hiszen a személyi hatalom évei Bo a demokratizmust is tanulnunk kell Ami kevésbé természetes, hogy a nemzetiségekkel szembeni szűkkeblűség, vagy türelmetlenség sokszor a kommunistákat sem kerülte el. S további paradoxon, hogy az „ordas" nézetet vallók egy része mielőtt elfogultságát kinyilvánította volna, előzőleg támogatásáról biztosította a párt akcióprogramját. Azt a programot, mely a nemzetiségekre vonatkoztatva érthetően és egyértelműen kimondja: „Biztosítani kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében, és annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatással dönteni az őket érintő ügyekben." Aligha véletlen, hogy ebben a sokszor mérhetetlennek tűnő hangzavarban akadtak és ma is akadnak olyanok, akik a párttal csupán takaróznak, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a közvéleményt a párt világos célkitűzései ellen hangolják. Helytelen volna, persze, mindenkit egy kalap alá venni. Különbséget kell tennünk ugyanis azok között, akik tájékozatlanság miatt helyezkednek helytelen álláspontra, s azok kőzött, akik szándékosan megmásítják a való helyzetet. Bármint legyen is, tényként kell leszögezni, hogy az utóbbi hetek, napok folyamán egyre erőteljesebben hallhatjuk azok hangját, akik józanul mérlegelik a nemzetiségi kérdés megoldásának lehetőségeit is. Ily módon ma már egyre közelebb kerülünk ahhoz az igényhez, melyet néhány héttel ezelőtt a lapunknak adott Interjújában VI. Mináč így fejezett ki: „A szlovákiai magyar nemzetiség egyenlőségének a szlovákok ügyének, a szlovákság ügyének is kell lennie. Ha a szlovákok a múltban — tulajdonképpen állandóan — Igazságtalan manipulációk tárgyai voltak — annál inkább értékelniük kell az Igazságot, annál következetesebben kell megvalósítaniuk a gyakorlatban." Ha már az igazságról beszélünk, hangsúlyoznunk kell, hogy a csehszlovákiai magyarság nemcsak szóval, hanem TETTEKKEL is támogatja a demokratizálódási folyamatot, s a szlovák nemzet önrendelkezési, föderációs törekvéseit. Éppen ezért érthetetlen, miért akarják egyesek a csehszlovákiai magyarság számlájára írni az 1000 plusz 20 éves elnyomást!? Az ilyen történelmietlen és igazságtalan vádakkal szemben alig mondhatunk MA mást, mint azt: egyetlen nép, egyetlen nemzet sem élhet emeletekben, a magasabb-, vagy kisebb rendűség komplexumával... S ezt az igazságot Európában, a XX. század második felében mindenütt, mindenkinek tudomásul kellene vennie, aki a közéletben tevékenykedik, vagy teléseinek valóra váltása lehetetlenné válik?! Egyes személyek kiragadt „félmondatokon" alapuló lejáratása — a szlovák közvélemény előtt — láthatóan eredményes volt; sőt egyes esetekben talán sikerült elérni a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos alapvető jóindulat redukálódását is. (Persze, mindez kétes dicsőség egyes sajtótermékek számára!). A kérdés megoldása azonban — a szubjektív nézeteken túl — objektíven: előttünk áll! S ahogy a szlovák nemzet föderációs követelése a demokratizálódás próbaköve, a nemzeti kisebbségek jogaínak rendezése ugyancsak az. S az említett MIÉRT-re még valamit. Az állásfoglalásban hangoztatott kérdések túlnyomó többsége különböző pártdokumentumokban — az elmúlt évek folyamán — már felvetődött. Sőt, szó volt a CSEMADOK néhány évvel ezelőtti beadáványáról is. Illllllllll Iliin BÉKESSÉG-ÓHAJTÁS EMBER—IDŐBEN akitől az írás arkttlcse nem idegen. A nemzetiségi kérdésről szólva hadd említsem meg, hogy a Szlovák Üjságíró Szövetség kezdeményezésére a múlt héten közel 20-tagú szlovákmagyar újságíró-csoport járt Dél-Szlovákiában. Örömmel láthattuk, hogy ha az együttélésnek vannak is megoldandó problémái, a helyzet távolról sem olyan, amilyen képet arról egyes sajtótermékek festettek. Az állami és társadalmi szervek, valamint a pártapparátus vezető dolgozói nemzetiségre való tekintet nélkül a realitások jegyében vizsgálják a kérdést, s ösztönzik ezek megoldását. A négy járás mindegyikében (Galánta, Dunaszerdahely, Komárom, Léva) találkozhattunk ugyan egy-két olyan értelmiségivel, aki a nemzetiségi kérdés megoldásának „sajátos" felfogását szorgalmazná, a nagy többség azonban a megértés és a problémák józan mérlegelésének elvét vallotta. Miért a CSEMADOK? Az esetek többségében felmerült, miért a CSEMADOK lépett elő a nemzetiségi kérdés rendezésének javaslatival? Tekintettel arra, hogy ezzel a megjegyzéssel az elmúlt hetekben gyakorta találkozhattunk, nem árt, ha néhány szóval érintjük ezt a kérdést. A CSEMADOK Állásfoglalását éppúgy, mint a föderáció gondolatát, vagy a közélet demokratizálódását a CSKP Központi Bizottságának decemberi és januári plénuma hívta életre. A különböző társadalmi szervezetekhez, intézményekhez stb. hasonlóan — hisz február-március folyamán ez dívott — a CSEMADOK Központi Bizottsága is állást foglalt a demokratizálódási folyamat mellett, kifejtve elképzeléseit, melyeknek megvalósítását a nemzetiségi kérdés rendezését illetően a megújhodási folyamat szükségszerű követelményének tekint. Hogy a felvetett kérdések mennyire nem eretnek jellegűek, azt bizonyítja, hogy teljes összhangban állnak a CSKP KB akcióprogramjával, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Társasága nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó szekciója, Illetve a közelmúltban Bratislavában megtartott tudományos konferencia következtetéseivel. Mire volt hát jó az elmúlt hetek SAJTÓKAMPÁNYA? Arra vajon, hogy a magyarság egyes vezetőit nacionalizmussal, sovinizmussal sőt irredentizmussal vádolják? (Olyanokat, akik ezekbe a „bűnökbe" soha nem estekl?) Vagy arra, hogy eleve olyan közvéleményt teremtsenek, amelyben a nemzetiségek jogos köveEzek a javaslatok azonban mind a mai napig jobbára megoldásra várnak. S mivel az itt élő magyarságnak nincsenek nemzetiségi szervei, tudományos intézményei, s mivel a föderáció kérdésének felvetésekor a nemzetiségek jogainak rendezésére nem tértek ki, szükségszerűen az egyes nemzetiségek társadalmi-kulturális szövetségei kényszerültek arra, hogy javaslat formájában előterjesszék észrevételeiket. Ez talán magyarázatul szolgálhat azoknak is, akik ma Dél-Szlovákiában alkotmányba ütköző tevékenységgel vádolták a CSEMADOK-ot, követelve, hogy az állami szervek vizsgálják felül tevékenységét. (Meggyőződésünk egyébként, hogy ezt a felülvizsgálást soha, senki nem ellenezné.) Az egyoldalú és elfogult vádaskodásokról szólva néhány szóban említést kell tennünk a Matica slovenská dél-szlovákiai mozgalma képviselőinek lévai tanácskozásán (június 10.) elfogadott Állásfoglalásáról is. A Pravda vasárnapi száma ugyan már kommentálta, ennek ellenére ml sem mehetünk el mellette szó nélkül. Az Állásfoglalás azt a célt tűzte ki, hogy a dél-szlovákiai nemzetiségi viszonyokat elemezze s ezek megoldására javaslatokat tegyen. A magunk részéről örömmel fogadunk minden elképzelést higgadt, józan mérlegelést, mely a kölcsönösség és az azonos j og o k elvéből indul ki. Sajos, az adott esetben ez aligha mondható el. Nem vonjuk ugyan kétségbe, hogy az Állásfoglalás egyes megállapításai helytállók s elgondolkoztatók, sürgetve a dél-szlovákiai szlovákság problémáinak megoldását, egészében véve azonban úgy tűnik, mintha tiz oldalon át másra sem vállalkoztak volna, mint arra, hogy a CSEMADOKkal, helyesebben a csehszlovákiai magyarság jogos követeléseivel polemizáljanak. Sőt, azt kell mondanunk: e dokumentum érvelése sokszor teljesen a „túlsó" partról érkezett, melynek semmi köze a szocialista eszmeiséghez. A múlt hibáinak eltávolítása, s az „itt élő lakosság közötti meg nem értés okainak kiküszöbölése érdekében" ilyen követeléseket olvashatunk: — Szlovákiában a szlovák nyelvet államnyelvként törvénybe kell iktatni, s a közélet minden területén biztosítani érvényesülését; — a szlovák nyelv Ismeretét feltétel nélküli, alapvető képzettségként kell megkövetelni a közéletben, szervezetekben stb. betöltött tisztségeknél: — a tömegtájékoztató eszközökben s a hivatalos tárgyalásokon megengedhetetlen a helységnevek, települések, utcák hivatalostól eltérő elnevezésének használata, el kell távolítani az eddig alkalmazott felesleges és indokolatlan kétnyelvű megjelöléseket. Az Állásfoglalás a továbbiakban a maga módján „megmagyarázza" e követelések lényegét, s egyes történelmi vonatkozásokat, s nem riad vissza attól sem, hogy az Űj Szóban közölt „uszító" cikkekről szóljon. S mint ahogy az már természetes, a személyekre szóló vádaskodások sem maradtak el! Ez a dokumentum azonban túlmegy az eddigi „szokásokon", s magukat a Dél-Szlovákiában tisztrV geket betöltő szlovákokat is jobbára „elnemzetlenedett", „gerinctelen", „nemzeti öntudatot nélkülöző" személyeknek tekinti. Az iskolaügy és a kultúra problémáival húsz pontban foglalkoznak, s itt kitérnek nemcsak arra, hogy a szlovák iskolákban és óvodákban csak szlovák nemzetiségű tanítók tanítsanak, hanem arra is, hogy a szlovák nyelvet, a földrajzot, történelmet, társadalmi nevelést a magyar iskolákban szlovák tanítók tanítsák. Sőt ilyen javaslatot is olvashatunk: az újonnan létesülő óvodák csak szlovák nyelvűek legyenek. (A magyar iskolák szlovák nyelvoktatását stb. érintő kérdéssel nem foglalkozunk, mivel ezt mi is sürgetőnek tartjuk.) Az Állásfoglalás befejezése hangsúlyozza, hogy szándékuk konszolidációs jellegű, s remélik, hogy ezt „helyesen értelmezi". Azt hiszem, aki tud olvasni, tudja, hogyan értelmezze ezt. s tudja azt is, az a kéz mely a legalapvetőbb emberi jogok kétségbevonásának mondatait fogalmazta — bibliai kifejezéssel élve — neiu Jákób, hanem Ezsau keze. Elgondolkoztató viszont, hogy Dél-Szlovákiában ma ennek a nemzeti türelmetlenségnek a fő hordozói a Matica slovenská-klubok egyes vezetői. Hangsúlyozni szeretnénk, örömmel üdvözöltük a Matica slovenská alakuló klubjait, mint a dél-szlovákiai szlovákság kulturális életének kiteljesítőit. S bár tudjuk, hogy minden mozgalom előbb vagy utóbb kiveti magából az oda nem való elemeket, vagy az érvényesülés konjukturális lovagjait, meggyőződésünk, hogy ez a hang a szlovákság egészének az érdekeit is sérti. Eltekintve ugyanis attól, hogy egy olyan — szlovákiai viszonylatban számottevő — kisebbség alapvető Jogainak diszkreditálásáról van szó, mely a párt programját magáénak vallja, ez az Állásfoglalás a nemzetiségi kérdésben szükséges higgadtság, józan mértéktartás alapvető követelményeit nélkülözve, egy mozgalom nevében vádaskodik, s ezzel tulajdonképpen magát a mozgalmat sújtja. Függetlenül attól, a szlovák közvélemény — közte a sajtó (IJ — hogy fogadja ezt az állásfoglalást, hadd mondjuk: a kultúrák sohasem lehetnek türelmetlenek, intoleránsak más kultúrával szemben. A nemzetiségek jogait kétségbevonó érvelésre J. Kollárral felelhetünk: aki méltó a szabadságra, minden szabadságot tiszteletben tud tartani! Emberséget, emberhez méltó életet akarunk mindenütt, mindenkinek s ezt a szándékot nem elég deklarálni, ezért tenni is kell valamit. S ai egyén részéről talán a legminimálisabb „áldozat", elismerni, hogy ehhez mindenkinek egyformán joga van. Ember-idő számunkra hazánk új tavasza, meg kell hát hallani a létnek a sorstól „harmóniát, rendet, igazít" követelő szavát is ... VI. Mináč államdíjas szlovák Író szaval Jutnak az eszembe: „Bolygónk már épp eleget szenvedett kicsinyes nemzetiségi viszályok miatt, s már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy kitérjünk a felesleges szenvedések elől. Emberemlékezet óta egymás mellett és egymással szemben is éltünk: meg kell próbálnunk együttélni. Ebben semmi sem akadályox meg bennünket, ha lesz elég bátorságunk, értelmünk és türelmünk." FÔNOD ZOLTÁN