Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-14 / 163. szám, péntek

A

szomszédos Addisz-Abebóban mojd megvett az isten hidege. Itt, Mogadishubon, Szomália olasz hangulatú fővárosában meg olyan melegem van, hogy legszívesebben a tengerben kötnék ki, ruhástul, mindenestül. Régen megtanultam, hogy Afrikában ne higgyek az útikalauzoknak. Sokat ígérnek és kevés teljesedik be belőlük. Első ittlétem alkalmával alaposan rászedett egy repülőtéri taxis. Most azzal az erős elhatározással támolygok ki a gépből, hogy okosabb leszek. Az elején megy is minden, mint a karikacsapás. A barnára sült képű taxis minden további nélkül betessékel az ócska kocsijába, és máris döcögünk Magadishu irányába. Előbb alaposan megnéz, majd miután levonta a következtetést, hogy zöldfülű turistával van dolga, flegmán odaböki: — Tíz dollár lesz. Amerikai. Elképedve meredek rá. — Megbolondult? Ennyiért akár egész Afrikát körültoxizom. Kétszer. Láthatóan meglepi a jól órtesültségem. Enged. Jó, hát akkor nem tíz dollár, hanem negyven schiling. Szomáliai. Fenét — mondom én. — üt shilling. Szomáliai. Igy társalgunk egészen o szálloda bejáratáig. A portás nekem ad igazat. — Ezek közönséges rablók. Adjon neki öt shillinget és kész. — Adnék, de nem fogadja el. A portás rendőrért akar küldeni, de lebeszélem róla. Kíséreljük meg a békés egyezkedést, mint Egál szomáliai miniszterelnök a határkérdések ügyét Kenyával és Etiópiával. A végén a taxis megy a rendőrség re. Percek múlva telefonon keresnek. Ahmed rendőrtiszt beszél. Megkérdem, tudja-e mi a taksa a repülőtértől a városig? Tudja. Tehát véleménye szerint mennyit adjak a taxisnak? Adjak neki negyven shillinget. Most már magam is derülök az ügyön. A portás dühöng. Számára nem újdonság a vita. A taxis és a rendőr osztozkodnak az uzsoraszámba menő viteldíjon. A szerencsétlen külföldi pedig fizessen. Azért engem sem lehet oly könnyen rászedni, Felemelem a hangom. — Szégyen, hogy már az első nap ki akarnak rabolni ebben a szép Szomáliában. Még hozzá hatósági segédlettel. Jó kis riportanyag lesz. A rendőrtiszt meghökken. — ön újságíró? — Igen. Akkor fizessen csak öt shillinget, én pedig ellátom a bóját ennek a gaz taxisnak. Micsoda szemtelenség I Igy bánni vendégeinkkel I — Valósággal ömlik belőle a felháborodás. Én pedig leteszem a kagylót. S ismét levonom a már oly sokszor levont következtetést. A korrupció akkor is rossz, ha kicsiben gyakorolják, S ezt egy rendőrtisztnek ugyanúgy kell tudnia, mint egy taxisnak. • OLASZOK Mogadishu utcái zajosak és színesek. Talán ez az egyetlen mireulmán banánt. E tekintetben édeskevés változást hozott oz olasz gyarmati uralom megszűnése Szomáliában. O ÁRUBA BOCSÁTOTT „MENYASSZONY" Mogodisbutól remekbe készült országút visz Sermarke szomáliai elnök nyári palotájához, amely vagy huszonöt kilométerre van a fővárostól. A palohitű ország Afrikóban, ahol o nők sem a múltban, sem manapság nem viselnek fátylat. Kedvenc ruhadarabjuk az olasz zászló színeiben tündöklő kendő. Ügy járnak-kelnek, mintha mindanynyiukat az olasz felségjelek utcai hirdetésére szerződtették volna. Nincs hiány olaszokban sem. Az üzletekben, a bankokban, az ültetvényeken, mindenfelé olaszokkal találkozom. Van vagy negyvenezer belőlük Szomáliában. Az ô kezükben vannak a híres szomáliai banánültetvények, ök termesztik, vásárolják fel és adják el o világpiacon ennek a különben koldusszegény afrikai országnak a legfőbb nemzeti kincsét, az ízletes szomáliai to falainak árnyékában kis falucska húzódik meg. Megállunk egy percre, hogy megcsodáljuk a kényelmesen ballagó tevecsordát. Egy elegánsan öltözött, de különben mezítlábas fiatalember lép kocsinkhoz. Uraim, parancsolnak valami szomáliai különlegességet? Bella Donnával szolgálhatok? Legnagyobb megdöbbenésünkre máris ott irul-pirul o kocsi mellett egy tizennyolc éves forma, feltűnő szépségű szomáliai leány. Néhány shillingért hajlandó rendelkezésünkre bocsátani törékeny testét. Fátyol nélkül, úgy, ahogyan az isten megteremtette. A fiatal ember igyekszik felkelteni érdeklődésünket. Bízhatnak benne uroim, — a menyasszonyom. Furcsa érzéssel hajtunk tovább. Ez is Alrika. Leplezetlenül. Fátyol nélkül. • A VALLAS ÉS A SOR Mogadishu kávéházai éjjel-nappal zsúfoltak. Itt mindenki mindig ráér. Sok a koldus. Zömük gyermekes anya. Szomália azon ritka országok közé tartozik, ahol az elmúlt évben csaknem kétszer annyian váltak el, mint házasodtak. Gondolom, ez az oka a kéregető anyák gyakori és számomra hátborzongató látványának. Az árak rettentően magasak. Egy munkás napi bére egy shilling. Egy üveg sör hét shilling. Igaz, hogy finom dán sör, mert a vallás tiltja errefelé a helyi sörgyártást. Nem, mintha az emberek nem innának. Elrejtőzve a -feleség és a világ szeme elől, lakásának külön erre a célra fenntartott szobájában a hithű szomáliai is szívesen a pohár fenekére néz. Ez is olyan, mint a fátyol. Ha nem látják, nincs mit lepleznie. O A MEGBÉKÉLÉSI POLITIKA ÉS ELLENZŐI Szomália furcsa ország. Banánköztársaságnak nevezném, de ez kevesebb lenne, mint az igazság, vagy sokkal több annál. Vezetői éveken át irredenta politkát folytattak, s állandó konfliktusban voltak a szomszédos Kenyával és Etiópiával. Egáí, a mostani miniszterelnök megbékélési politikát követ. Ez a politika azonban nem népszerű az országban, az uralom levő pártban, a Szomáli Ifjúsági Ligában sem. Ellenzi vagy húsz ellenzéki párt is. Ezt nevezik itt szomáli demokráciának. Az elnök is, a miniszterelnök is más nótát fúj a gyarmati múltból visszamaradt területi kérdéseket illetően. S ha valamelyikük belebukik? Egye fene. Van talonban régebbi politikus bőven. Te pedig tisztelt olvasó, ha valaha Szomáliába jutsz, gondosan ügyelj arra, nehogy már az első utadba kerülő banánhéján elcsússz. Különben fölösleges a figyelmeztetés. Ha Allah úgy akarja, úgyis ez lesz a sorsod ... Mogadishu, 1968. május LIECHTENSTEINI ŰTIJEGYZETEX ii. t Az Új Szó számára írta: Az idegenforgalmi reklámok hangzatosak és hatásosak: „Liechtenstein a béke oázisa egy nyugtalan világban/". „Meseország mesébe illő hercegekkel. " „Világtörténelmi kuriózum." „Adófizetők paradicsoma és bélyeggyűjtők eldorádója". Ezért határoztam el én is, hogy közelebbről megismerkedem ezzel a dióhéj-állammal. Nagy utazási előkészületekre nincs ls szükség: Liechtenstein itt fekszik Európa szivében, a Bécs—Párizs és a Berlin—Róma útvonal közepén. Csakhamar rájöttem, hogy egy liechtensteini utazást nem lehet szokványosán tervezni. A logikához sem lehet szigorúan ragaszkodni. A térképen jelzett vasútvonal például korántsem jelenti azt, hogy vonattal utazhatunk Liechtensteibe, mert ugyebár normális ember nem hajlandó robogó vonatból kiugrani. A vonat ugyanis az ausztriai Feldkirch és a svájci Buchs határállomás közti liechtensteini területen sehol sem áll meg. Sőt a vasút igénybevételével HARRY SICHROVSKY törvénybe ütköző cselekedetet követnék el, mert az osztrák vasutaknak a kilenc kilométernyi liechtensteini vonalszakaszon az átutazást 90 évre engedélyező koncesszió már öt éve lejárt, s azóta sem újították fel. Ez azonban nem zavarja az Európa egyik végéről a másikra átutazókat, akik gondtalanul tekintgetnek ki a vonat ablakán. Vonattal tehát nem mehetek. Magam előtt látom a szép liechtensteini postabélyegeket fiam albumában. Van-e kellemesebb, gyorsabb és tisztább utazás a légi közlekedésnél? Igen ám, de Liechtensteinnek nincs légijárata, sem repülőtere. Még postai és távírő-távbeszélő-szolgálatát is Svájc bonyolítja le. Bélyegei azonban vannak, s bélyeggyűjtők körében igen keresettek. A belőlük eredő bevétel az államkincstár évi jövedelmének egyhatodát teszi ki. Lichtensteinnek nincs ugyan saját pénzneme, a svájci frank van itt forgalomban, de állami bankja azért van. Igy aztán a régi jó gépkocsi az egyetlen jármű, amelyen eljuthatok Liechtensteinbe. A svájci Maienfeldtől az árnyékos, fasoros Luzlenstelgen robogok (ez az Augsburgból a Splügen-hágőn át Milánóba vezető ősrégi postaút része). Belzers előtt tábla jelzi, hogy elértem Liechtenstein hercegség határát. Vám- és útlevélvizsgálat nincs, mert Svájc és Liechtenstein között 1921 óta vámunió van. Az „üzemen kívül helyezett" határ csak parádé. Az északi és a déli határ közti 27 kilométeres távolságot egy modern autó negyedóra alatt is megteszi, de megtörténhet, hogy az ember észrevétlenül átjut a határ túlsó oldalára. Ez még könnyebb a 9 kilométeres szakaszon, ha széltében utazunk át a hercegségen. Kelet felé azonban hegyek állják el az utat, köztük a Naafkopf, a Grauspitz és a Falknls 2500 méternél is magasabb. Kényelmesebb nyugat felé utazni, ahol az államhatár a Rajna felső folyása. A déli részen fedett fahidakon kellett áthaladnom. Mintha egy faházikó padlóján gurult volna az autó. 1. Utazás a történelembe Hogyan is jött létre a törpe állam? Ogy, hogy Hohenems grófjai tönkrementek, és schellenbergi uradalmukat 1696 júliusában eladásra kínálták. Vevőként Liechtenstein János Adam jelentkezett, annak a régi nemzetségnek sarja, amely a XII. században élt Hugó lovagtól származtatja magát. Csa ládi székhelye egyébként a Bécs melletti Mödlingben van. Liechtenstein 115 ezer forintért szerezte meg Schellenberg uradalmat. Hohenems urai azonban így sem kerülték el a csődöt, így aztán a család 13 év múlva a vaduzi grófi birtokot is eladta az előző vevőnek. A 405 ezer forinton megvásárolt területen csakhamar állam keletkezett: IV. Károly császár ugyanis 1719. január 23-án birodalmi hercegséggé nyilvánította Liechtensteint. Az államalkotó két grófság határait 1434-ben pontosabban kijelölték. Liechtenstein tehát olyan ritka állam, amelynek határai ötszáz éo alatt mit sem változtak. Kevés nagyhatalom vagy kis állam dicsekedhet ezzel. A fel-, illetve alvidéknek nevezett két grófság napjainkban ls közigazgatási és választási területet alkot. Állítólag a lakosságuk is nagyon különbözik egymástól: a felvidékiek vidámak, könnyelműek, borisszák, az alvidékiek viszont megfontoltak, takarékosak és józanok. A törpe állam érdekessége: nem háború vagy területi lecsatolás folytán keletkezett, nem közös nyelv, gazdaság, területi és szellemi hagyományok jellegzetességéből kifolyólag alakult ki történelmileg egy állam. Nem a nép harcolta ki szuverenitását, hanem a vásárból létrejött országban ezt úgy kapta „tálcán". A történelmi szokástól eltérően nem az uralkodó vette fel az ország nevét, hanem fordítva, a név nélküli állam vette fel uralkodó hercegének nevét. Az emlékezetes pozsonyi béke után 1806. július 16-án Liechtensteint is felvették Napaleon Rajnai Szövetségébe, s az állam a törvényhozó hatalommal, az igazságszolgáltatási, adószedési, katonai és rendfenntartási felségjoggal együtt elnyerte teljes szuverenitását. Ezt a napot ünneplik évente államünnepként, Napoleon ezzel lényegében egy kis baráti szolgálatot tett I. Liechtenstei ni Jánosnak, akit az austerlitzi csata után az osztrák tárgyalófél megbízottjaként ismert meg és tisztelt. János azonban nem hálálta meg Napoleon kegyét, továbbra is osztrák szolgálatban maradt, s mint tábornok 1809-ben Aspernnél ismét Napoleon ellen harcolt. A Rajnai Szövetség 1813-ban széthullott, s két év múlva Liechtensteint felvették a« 1866-ig létezett Német Szövet' ségbe, amelynek 39 tagállamából máig csak négy maradi fenn: Németország, Ausztria, Luxemburg és Liechtenstein. Liechtenstein 1918-ig vám« unióban volt Ausztriával. Az el« ső világháborúban semleges maradt. A német fasizmus ls el* kerülte a törpe országot. Amikor 1939. március 25-én Hojer tiroli náci gauleiter 600 fegyveresével megindult Liechtenstein felé, a pártok hazafias frontba tömörültek az ország függetlenségének megvedésére, bár a harc eleve kilátástalan volt. A Hofer-akciőt azonban nyilván felsőbb parancsra lefújták, talán azért, hogy ne mérgesítsék el a viszonyt a szomszéd Svájccal. Liechtenstein nem volt mindig a béke oázisa. Évszázadokig hadak átvonulási területéül szolgált. Nagy dúlást végez« tek a sváb háborúk, 1799-ben pedig hetekig francia megszál« lás alatt volt a hercegség. Ara ez volt területén az utolsó háború és megszállás. Igaz, a következő években őt gyalogost kellett adnia a császárnak, s viselnie kellett egy fél lovaskatona eltartásának költségeit. A Rajnai Szövetség már negyven embert követelt. Az 1866-os porosz—osztrák háborúban 80 liechtensteini katona vonult ki őrségre a Stilfser Jochra, de egyetlen puskalövést sem adtak le. Megszaparodva térteS vissza, mivel útközben egy fa> vágó is csatlakozott hozzájuk, s ezt bevándorlóként nagylelkűen befogadták. A történészek a mai napig latolgatják, nincs-e Liechtenstein még mindig hadiállapotban Franeiaországgal, mert a rajnai békeszerződés egy szóval sem említi a hercegséget. Következő pénteken: 2. Ahol a kis ország „nagy politikáját" irányítják