Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-14 / 163. szám, péntek

A TOVABBTANULAS egyéni és társadalmi ér dek 1988. VI. 14. •fc A társadalmi munka struktúrájának megváltozása szükségszerűen maga után vonja a társadalomban foglalkoztatott lakosság összetételének megváltozását. Napjainkban is, de a jövőben még inkább, egyre nagyobb követelmények lesznek a képesítéssel szemben. Századunk egyik jellemző sajátossága, hogy világviszonylatban meghosszabbodik a tanulási idő, az iskolák és egyetemek padjaiban töltött évek száma. 1900-ban egy-egy korosztályt alapul véve a férfiak 4 százaléka, a nőknek pedig csak 1 százaléka tanult megközelítőleg négy évet főiskolán, napjainkban viszont a férfiak 22 százaléka, s a nők 12 százaléka jár főiskolára. A századfordulón egy korosztály 10—15 százaléka. jelenleg pedig már 50—70 százaléka szerez középiskolai végzettséget. Az 1900-as években a fiatalság 80 százaléka még csak alapiskolai végzettséggel rendelkezett — napjainkban viszont 20—30 százalék az arányuk. Századunk első felében az ifjúság nagyobb része számára még a polgári iskolai — a mai kilencéves alapiskolai — végzettség megszerzése jelentette az elérhető célt. A XX. század második felében azonban meg-Bei; a társadalmi igény, s ma már a középiskolai végzettség megszerzése válik éltalánossá. Ezt igazolja, hogy jelenleg az USA-ban, japánban, Svédországban és Hollandiában a fiatalok 50—80 százaléka, hazánkban viszont 35 százaléka szerez középiskolai képesítést. 1980ban ez az arány 63 százalék lesz. A hatvanas években egyegy korosztályból az USA-ban 84 százalék, Kanadában 16,9 százalék, Franciaországban 12,2 százalék, hazánkban pedig mintegy 10 százalék nyert főiskolai képesítést. Célkitűzéseink között szerepel az is, hogy 1980-ban egy korosztályból a fiatalok 22 százalékának szeretnénk főiskolai végzettséget adni. A továbbtanulás minden fiatal számára egyéni érdek, de egyben társadalmi igény is. Sajnos, a fiatalok és szülők jelentős része nem akarja ezt tudomásul venni, s ezzel önmaguknak és egész társadalmunknak ártanak. Ki kell emelnünk, hogy a magyar nemzetiségű fiataloknál fokozott mértékben észlelhető, az egyébként országos viszonylatban is megmutatkozó továbbtanulási igény hiánya. Ez pedig a társadalmi igényt s a csehszlovákiai magyarság érdekeit figyelembe véve különösen káros jelenség. Minden nemzetnek és nemzetiségi csoportnak létérdeke az értelmiség számának növelése. A csehszlovákiai magyarság számára ez különösen létkérdés, hiszen ismeretes, hogy a magyar nemzetiségű értelmiség részaránya lényegesen kisebb az országos átlagnál. Az értelmiség számának gyorsabb növelése érdekében a jövőben az eddiginél jobban kellene fokozni a továbbtanulási potenciát. El kell érnünk, hogy a magyar tannyelvű iskolák minden jóképességű tanulója közép , illetve főiskolai továbbtanulásra jelentkezzen. •jt A továbbtanulási igény. A tudásszomj hiányát mutatják azok az adatok is, amelyeket 1968 januárjában a magyar tannyelvű alapiskolákban végzett felmérés útján kaptunk. A felmérés során a magyar tannyelvű alapiskolák 6—9. évfolyamaiban 1473 tanulót kérdeztünk meg célkitűzéseiről. E tanulók 59 százaléka nem szándékszik tovább tanulni, hanem szakmunkás szeretne lenni, 23,2 százalék viszont az érettségi után munkába akar állni. A tanulóknak csupán 17,8 százaléka szeretne főiskolát végezni. Ezen belül ls igen kedvezőtlenek az arányok, mert a tanulók 8,3 százaléka tanítót, 4,2 százaléka orvosi, 2,3 százaléka mérnöki, 3 százaléka egyéb főiskolai és egyetemi oklevelet szeretne szerezni. Ezeknek a Érvényesülnek-e a magyar iskolában végzett fiatalok? fiataloknak az 1971—1974-es években lenne esedékes a főiskolai jelentkezésük. Sajnálatos, de az általános középiskolákban sem kielégítő a továbbtanulási igény. A felmérés során a magyar tannyelvű általános középiskolák 495 tanulóját kérdeztük meg érettségi utáni terveiről. Válaszaik alapján a következő kép alakult ki: érettségi után szakmát szeretne tanulni 2,4 százalék, hivatalnokként munkát vállalni 58,6 százalék, ( tanító szeretne lenni 29,7 százalék, orvosi, mérnöki és egyéb főiskolai végzettséget kíván szerezni 9,3 százalék. A fiúk 50,5 százaléka, a lányok 35,9 százaléka, az öszszes tanulónak pedig 39 százaléka szeretné főiskolán folytatni tanulmányait. Ez igen alacsony százalékarány, hiszen már 1966-ban a szlovákiai középiskolák érettségizett tanulóinak 75,5 százaléka Jelentkezett főiskolai továbbtanulásra. Csak súlyosbítja az egészségtelen helyzetet, hogy a főiskolákon tovább tanulni vágyó 193 tanulóból 147, vagyis 76,5 százalék, a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán szeretné folytatni tanulmányait. Sokkal inkább szükséges lenne a magyar tannyelvű középiskolák tanulóit nagyobb számban a műszaki pályák felé irányítani, hiszen a csehszlovákiai magyarságnak nemcsak pedagógusokra, hanem — sokkal nagyobb arányban — mezőgazdasági mérnökökre, építész-gépész-, vegyészmérnökökre és orvosokra van szüksége. Minden eddigi fogással, vagy a magyar tannyelvű iskolákkal szemben nyilvánított rosszindulattal ellentétben hangsúlyozni szeretnénk: nem igaz, hogy a magyar tannyelvű iskolákban érettségizett fiatalokat a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán kívül másutt, tehát szlovák, vagy cseh tannyelvű főiskolákra és egyetemekre nem veszik fel, vagy az országos, Illetve szlovákiai átlagnál kisebb arányban nyerhetnek felvételt. Két alapvető fogyatékosság van: 1

a magyar tannyelvű iskolák érettségizett• jeinek lényegesen kisebb hányada jelentkezik főiskolai továbbtanulásra. 2

a főiskolai felvételre jelentkező tanulók • aránytalanul nagy része kívánja tanulmányait folytatni a nyitrai Pedagógiai Fakultáson és lényegesen kevesebb az ország más főiskoláin. Igazolásul megemlíthetjük, hogy 1966-ban a szlovákiai általános középiskolákban érettségizett tanuóknak 75,5 százaléka, a magyar tannyelvű általános középiskolák érettségizettjeinek viszont csak 45,01 százaléka jelentkezett főiskoláGyakran idézgetnek szóban és írásban — egy másik adatot is, mégpedig azt, hogy az érettségizett fiatalok hány százaléka került főiskolára. 1966-ban szlovákiai viszonylatban az érettségizettek 59,5 százaléka, a magyar tannyelvű általános középiskolák érettségi vizsgát tett tanulóinak pedig csak 22,8 százaléka nyert főiskolai felvételt. E két adat öszszehasonlltásával egyoldalú és felületes következtetéseket vonnak le, miszerint a magyar tannyelvű iskolák tanulói a nyelvi korlátok miatt kellő mértékben nem érvényesülnek. Ez pedig így nem Igaz, mert a magyar tannyelvű Iskolák rovására leegyszerűsíti, leszűkíti, s ezzel elkendőzi és meghamisítja a valóságot Nem tagadjuk, sőt hangsúlyozzuk a szlovák nyelv tökéletesebb elsajátításának szükségességét. A nyelvismeret hiánya szintén hozzájárult a kedvezőtlen kép kialakulásához. De ... Az egyik ok, mint már említettük, hogy a magyar tannyelvű iskolák érettségizettjeinek aránytalanul nagy része jelentkezik a nyitrai Pedagógiai Fakultásra, s nemcsak nyelvi, hanem elsősorban gazdasági okokból. 1966-ban például a magyar tanyelvü általános középiskolákban 1233 tanuló tett sikeres érettségi vizsgát, ebből 566 jelentkezett főiskolai továbbtanulásra és 281 diákot vettek fel. Az egyik fogyatékosság, hogy kevesen jelentkeztek főiskolára, mert a helyes aránynak megfelelően 900—1000 tanulónak kellett volna jelentkeznie. A másik alapvető hiba az, hogy az 566 jelentkezőből 334, vagyis 59,1 százalék a Pedagógiai Fakultásra kérte felvételét. A nyitrai Pedagógiai fakultás magyar tagozatára felvettünk 80 hallgatót, vagyis a jelentkezők 23,9 százalékát, a felvételi vizsgát viszont több mint 60 százaléka sikeresen tette le, csupán helyszűke miatt nem került be. Az ország többi főiskolájára jelentkezett 232 magyar nemzetiségű fiatalból viszont 201, tehát 86,6 százalék nyert felvételt szlovák, illetve cseh főiskolán. Ez az aránytalanság csaknem tíz éve mutatkozik. Mindannyiunk, szülők és pedagógusok érdeke, hogy változtassunk ezen. Kettős tennivalónk van. Gyermekeink jövője és a társadalmi igények érdekében biztosítani kell, hogy az érettségizett tanulók 75—80 százaléka továbbtanulásra jelentkezzen, s kellő tudás birtokában döntő többségük meg is feleljen a felvételi vizsgákon. Ezen túlmenően el kellene érni azt is, hogy a főiskolai tanulmányokra jelentkezőknek mintegy 80 százaléka a cseh és a szlovák mezőgazdasági és műszaki főiskolára, az orvostudományi és más fakultásokra kérje felvételét, s csak a többi válassza a pedagógiai fakultást. Ebben az évben mintegy 280 tanuló kérte felvételét a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatára, tehát megközelítőleg ötvennel kevesebb, mint az előző években, viszont még így is 200 nem nyerhet felvételt. Igen üdvös lenne, ha ezek a fiatalok más főiskolára jelentkeznének pótfelvételire. Tapasztalataink szerint ezeken a pótfelvételi vizsgákon is tanulóink Jó eredményt érnek el. való •jc A továbbtanulásra ösztönzésben fontos szerep hárul a szülőkre. Sajnos, úgy tűnik, hogy a magyar nemzetiségű szülők túlságosan alacsonyra állítják gyermekeik jövőjének mércéjét és megelégszenek a rövid idő alatt és könnyen teljesülő életcélok megvalósításával. Gyermekeink jövője érdekében az eddiginél nagyobb mértékben szükséges a továbbtanulással Járó áldozatok vállalása. ONÖDI JÁNOS új versek RADÔ GYÖRGY (MNK): Hitvallás a szabadságról A földön csak két emberfaj van: a szabad faj és a rabok fajzata. Mikor beléptünk a történelembe és két kőbaltás állt egymással szembe, egyforma arc és egyformán is jöttek és mind a kettőn állatbőr-ruha és mind a kettő egyformán csaholt s bár mind a ketten egyformán ütöttek — az egyikük baltájának ura — a másik baltájának rabja volt. És Spartacus nem akkor lett szabad, midőn élükre állt a felkelőknek, a rács mögött is az volt, az maradt: másként nem tette volna azt, amit tett. S Hitler nemcsak Landsbergben volt fogoly, ahol mint kis pimaszt hűvösre tették, hanem hatalma csúcsán is, mikor szőnyeg rágó dühét népek rettegték. És bármi furcsán hangzik is: csavargó, sorsáról számot adni senkihez sem kötött bohó az országúti porban — vagy érdekek-jogok kuszán kavargó ezer szálán csüngő bábu, kegyetlen piac-törvények rabszolgája, Morgan — mindkettő egyaránt lehet szabad és mindkettő egyformán fél, ha rab. Szalonban és sikátor bús árnyában, konvenciók, szennyes vágyak jármában koslat — naponta tán — az agglegény s ebben merül ki: ál-szabad szegény; az untnak, unának, felszarvazottnak gúnyolt hitestárs is joggal jajonghat, ha társához magát rabként kötötte — az önkéntes frigy áldás mindörökre. A rabságnak van egy ismérve: félni; s ki nem fél — nincs mitől féljen — szabad. (Szabály ez, van tehát kivétele. Még nem bátor, ki tompult vagy bolondos, és tudjuk, nincs oly hős, ki a fogorvos székébe bátor szívvel ülne le./ A kulcs: meg nem tagadni önmagad, szilárdan állni, elvet nem cserélni. Szabadságunkat önmagunkban hordjuk. Hogy ki szabad? sosem az dönti el, ki tart jogart s bilincset ki visel. Ha van saját elvünk, ha azt kimondjuk, ha nem keres kibúvókat agyunk, ha undorít hazudni s erre minket nem csábíthat senki s nem kényszeríthet, akkor — s csak akkor — szabadok vagyunk. Hogy ki szabad? sosem az dönti el, ki tart jogart, bilincset ki visel, hanem hogy bárki mint önnönmagát ismerje kötelességét-jogát. Ha abból, hogy embert megkárosít, a másik embernek nem jut profit s dicséret sem — akkor mór van hatalma s akkor szabad egy ország társadalma. A földön csak két emberfaj van: a szabad faj és a rabok fajzata. „Obermensch"? Agyrém! „Herrenvolk*? Hazugsági Értelme-fosztott bús rabszolga-had, béklyója dobszó, zászlódíszes utcák. De az „apartheid" gyilkos börtönében a satnya kaffer (sorsa mártír-érdem) lehet — ha higgadt és képzett — szabadi És persze hogy fordítva is lehet, mert nem a születés, csak a szerep döntő. Ki embertársait hajszolja, bármely népből, bármely színű: rabszolga. Egy egész nemzet attól lesz szabad, hogy bérenc árulója nem akad; s ki nem tapad felismert tévedéshez, az a szabad népben szabad egyén lesz. Szabadságunkat önmagunkban hordjuk, saját akaratunktól függ; de még ha van saját elvünk s ha azt kimondjuk, az üdvösséghez ennyi nem elég. Harcolni kell szóval, tollal, jóléttel, szeretettel s fegyverrel is talán, hogy mindenféle szolgaság tűnjék s mindenki úr lehessen önmagán. •V.'.V.V.tav; íttfrx^X'X'X'ttX'X'X^-Xjt&v&.v' fc STAUDT MIHÁLY: T A J (Olaj)