Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-09 / 128. szám, csütörtök

Nagyon távoli ismerősöm, Recipe Eduárd, leroskadt kávéházi asztalom mellé és némi megfontolás után kiitta az előttem várakozó konyakot, amit magam akartam elfogyasztani, hogy fennkölt gondolatokra serkentsen. — Ezt nem lehet kibírni — hörögte. — Akarod hallani a tragédiámat? — Akarom — mondtam dacosan, mert tudtam, hogy nem tudok elmenekülni Recipe dumája elől. — Tizenegy évig, nyolc hónapig és három napig voltam föagyafurt az Öntudat szilárdító Központban. Felelős munkámat nagy körültekintéssel és emberközel módszerekkel végeztem. Ideálom a kemény, minden megalkuvástól mentes bicikliember volt... Csúnyán néztem rá és ettől megifedt, mert többször testi fenyítést alkalmaztam hülyesége miatt. — Hát nem érted? Bicikli-ember ... felfelé hajol, lefelé tapos. Eddig mindig bevált. Kérlek, én reggel felhívtam a főközpontot, megkérdeztem hogy érzem magam, milyen az idő és egész nap eszerint cselekedtem. Mindennap két beosztottam nyalta a talpamat, délelőtt 9-től 9.30-ig és délután 14 órától 15 óráig. De mindennap másik kettő, igazságosan, mert én nem kivételeztem, nálam nem volt protekciói — Es mit csináltál? — Hogyhogy mit csináltam? Hát vigyáztamI — Közölnéd velem, hogy mi a fenére vigyáztál? — Már te is ilyen ingerülten beszélsz velem? Hát bántottalak téged?! Hiszen rólad még kádervéleményt sem adtam. Igaz, egyszer baráti körben elmondtam, hogy kémjelentéseket juttatsz a CIA főnökéhez és használt nájlon alsónadrágokat kapsz jutalmul... na de ezért csak tíz hónapig voltál munkanélküli?! De emlékezz rá oiszsza, hogy kétszer megkínáltalak cigarettával. — Nagy gazember voltál Recipe, de legalább hülye — szóltam hozzá kedvesen, mert emberbarát vagyok. — Kérlek, én még a takarítónőnek is visszaköszöntem. Tizenegy év, nyolc hónap és három nap alatt háromszor viszszaköszöntem a takarítónőnek! Es most kirúgtak! Engem! Kii Rúgtak! Nincs íróasztal, nincs szolgálati kocsi, mi lesz velem... ml lesz velem...?! — Hát majd elhelyezkedsz a saját szakmádban. Es hogy lásd, kivel van dolgod, adok neked két szelvényt a villamosra. Legyen egy kis kezdőtőkéd. — De hiszen nekem nincs szakmám ... én vezetőnek születtem ... Hangos ordítással távozott. Vonítása kellemesen simogatta a hallószerveimet. PÉTERFI GYULA — Gondoltál már arra, mit csinálnál ha annyi jövedelmed volna, mint Rockefellernek? — Nem. Viszont sokszor gondoltam arra, hogy mit csinálna Rockefeller, ha annyi jövedelme volna, mrnt nekem. - Még zongorázni kell, aztán c leckét kell megcsinálni és a fiókomat kell rendbe tenni... szóval tiz perc múlva a játszótéren vagyok...! — Titeket asszonyokat — mondja a férj a nejének — sok szál köt az állatvilághoz! — Ezt nem értem — feleli az asszonyka. — Megmagyarázom drágám. A vidra próns« ad nektek, hogy bundátok legyen, a krokodil bőréből táskát, a kígyóéból pedig cipőt csinálnak számotokra... és végül mindig akad egy szamár, aki mindezeket meg is veszi. — Nagyon nyugtalanít, hogy a feleségem álmában beszél — panaszkodik a férj az orvosnak. — Mondd, elmennél a munka temetésére? — Nem! Még azt gondolnák rólam, hogy sajnálom! —» fin a r.ú ! ň'iň! tanultam meg angolul) — Vcszo.-i! tv. \ kiejtésedben igfin sok a é-»kön zavar! VÍZ Egy cég sürgős levelet kap szahárai kirendeltségétől. A levélben csak két szó áll: „Nincs vizünk!" — A ... — legyint az igazgató — mindig panaszkodnak ezen a kirendeltségen. Nem érdemes foglalkozni vele. — Igen, de azt hiszem ezúttal komoly a dolog — jegyzi meg a titkárnője — Nézze csak meg igazgató úr: a bélyeget gombostűvel tűzték a levélre... VONAT Egy énekesnő hazatért vendégszerepléséről. Megkérdi tőle a férje: — Remélem, kocsival jöttél vissza. — Nem. Vonattal. — Borzalmas. Legalább t>an a mozdonyhoz ajándéklevél? KÉRDÉSEK — Beteg, szomszédasszony? — Miért? — Már harmadik reggel látom az orvost elmenni magától. — Hát idefigyeljen, kérdeztem én meg magát, hogy háború lesz-e, pedig minden reggel látok egy szakaszvezetőt kijönni a házából?! BETEGSÉG Egy gépírónő jelentkezett, hogy új munkahelyét elfoglalja. — Miért hagyta ott az előző állást? — kérdezte a személyzeti főnök. — Betegség miatt, uram. — Mi baja volt? — Nekem? Semmi. A főnököm kapott miattam epebaft. —usz— orizma • Egyetlen por sem lenne anynyira undorító, ha az orvosok nem ragaszkodnának makacsul ahhoz, hogy vízzel kell lenyelni őket. 9 Bár a nők végtelenül komplikálják életünket, ezt kizárólag saját kérésünkre teszik. • Előre csak egyetlenegy út vezetett. Az is fel volt törve. • A bigámia kétszeres adag óbból, ami magában véve is sok. ® Amikor szolgálati útja során hotelben kellett megszállnio, az ágy alá nézett, talál-e ott valakit. Félelme jogosnak bizonyult. Senki sem volt ott. - sv — A' És miket beszél? 1968. V. 9. 1 — Mindig azt kiabálja, hogy „nem... Pista,., nem .. .1" — F.z még igazán nem veszélyes! — De kérem, hiszen engem janinak hívnak . .. — Na és? A felesége határozi/ttan azt montfja, hogy „nem"l - Látod, ha nagy leszek, én is felvehetek ilyen mini-szoknyát! O CQ O t— < t/J o «< _l > < o oo -O H< to o > < o m O h< to O < MAGUKNAK ÁRTÓ ÖNZŐK Az emberek két kategóriája létezik' a nagylelkű altruistáké és a közönyös önzőké. Ez pontos osztályozás. Franciaországban 1 millió 200 ezer ember tartozik az első csoportba, a másodikba viszont a lakosság 81 százaléka, azok kivételével, akik a törvény értelmében nein adhatnak vért: ezek a 18 évnél fiatalabbak és 60 évnél idősebbek krónikus betegségekben szenvödők, frissen operáltak, terhes nők. Erre a következtetésre jutott Michael May és Wílliam Bili ausztráliai orvos, akik 18—25 év közti véradók csoportjánál lélekeiemzést végeztek. fean—Paul Cagnard, a párizsi vérátömlesztés! központ főorvosa így kommentálja ezt a következetetést: „Miért nem akar a franciák 81 százaléka vért adnt? Tisztán műszaki jellegű okokon — a véradás rossz megszervezésén, a hiányos tájékoztatáson kívül — sok lélektant oka is van ennek". Néhány évvel ezelőtt körkérdéseket bocsátottak kJ, hogy tisztázzák a véradás megtagadásának motívumait. A megkérdezettek 61 százaléka azzal magyarázza magatartását, hogy „fél". Mégis csak 9 százalékuk érzett rettegést. A többiek különféle okokat jelölnek meg: senki sem kért tőlük vért (41 százalék), gyenge egészségi állapotban vannak (14 százalék), nem gondoltak véradásra (10 százalék), nincs idejük (5 százalék). „Mitől félnek? — kérdi Cagnard. — A rájuk váró fájdalomtól? De hisz ez egészen jelentéktelen. Talán arra gondolnak, hogy a vérveszteség gyengíti szervezetüket? Hisz már félórán belül újraképződik 300—400 köbcentiméternyi vér. Talán attól tartanak, hogy a véradás következtében elhíznak? Badarság. Attól félnek — s ebben egyesek hisznek is —, hogy ha valaki egyszer vért adott, a szervezete anynyira megszokja, hogy meg ls fogja követelni? Nevetséges tudatlanság. A véradás a valóságban serkentő hatással van az ember fiziológiai egyensúlyára." Dr. Cagnard statisztikai adatok alapján megállapította, hogy a véradókat kevésbé fenyegeti infarktus, mint azokat, akik nem adnak vért. t Express) SZEM A MENNYEZETBEN Azt, amit a cím hirdet, Los Angeles Beverly Hills luxusnegyedében egy játékklub tagjainak millióiba kerülhet. Jelenleg vizsgálat folyik egy nagy kártyabotrány ügyében. A klub két szobájában a kártyaasztalok fölött a menynyezetbe kémlelőnyílást fúrtak. Egy jől álcázott megfigyelő különleges optikai műszer segítségével „leolvashatja" a játékosok kártyáit, s egy mikrorádiőadő segítségével a kívánt adatokat továbbíthatja kártyázó társához, akinek a kezére vagy a lábára erősített vevőkészülék vibrálással jelzi a játszma állását. A klubot rendszeresen látogató milliomos szállótulajdonosok, vállalkozók, nagyiparosok közül sokan milliókat fizettek rá a mennyezetbe szerelt szem vívmányára. (LOS ANGELES TIMES) AKI ELDOBJA ÉS AKI FELVESZI A KESZTYŰT A világon jelenleg csak két ország van, ahol szabadon lehet párbajozni, azaz fegyveres elégtételt venni sértésért. Ez a két ország: Franciaország és Uruguay. Uruguayban ma is emlékeznek arra az esetre, amikor Battle-y-Ordonez, akkori köztársasági elnök 1920-ban párbajban legyőzte politikai ellenfelét, Beltran képviselőt. Az időközben megboldogult Oscar Gestido elnök tavaly nyáron több napra elhagyta államfői széket, hogy párbajt vívjon egyik miniszterével, aki a parlamentben megsértette őt. Szerencsére a képviselőkből alakult becsületbíróság Idejében semmisnek nyilvánította a párbajt, és elejét vette a veszélyes vérontásnak. Gaston Deferre marseilles-i polgármester 1967 elején párbajozott egy képviselővel, könnyű sebet ejtett a karján, s így vett magának elégtételt. A párbaj után a polgármester „vad, nevetséges és elavult barbárságnak" nevezte a párbajt. A párbaj a nézeteltérések elsimításának valóban elavult módja. A párbajt 1500 évvel ezelőtt találták kl germán törzsek annak eldöntésére, hogy a vitázó felek melyikének van igaza. Ez a szokás azután egész Európában elterjedt, s különösen népszerű lett Franciaországban. Charles Saint-Beuf neves irodalomkrttikust, a francia nyelv kiváló ismerőjét egyszer egy sértődött újságíró párbajra hívta ki. Amikor a kihívó felajánlotta neki, válasszon fegyvert, az irodalmár így válaszolt: „Előveszem a helyesírási szabályokat, s ön máris halott!" IUN1VERSOI IDEGENFORGALMI HAGYOMÁNYOK Az utazási irodák röpcédulákon és falragaszokon hívják fel a figyelmet a tavaszra, nem mint természeti jelenségre, hanem mint az utazási idény kezdetére. Kevesen gondolnak arra, hogy a turizmus, a korunkban annyira divatos „idegenforgalom" nem újkori vívmány, hanem már a régi rómaiak is kénytelenek voltak bizonyos közlekedési szervezést létesíteni, amely már 1. e. a III. században igen magas színvonalon állt. Már akkor létezett menetrend, amely közölte a rendszeres utasszállító kocsik érkezésének és Indulásának időpontját, léteznek utazási irodák a nagyobb városokban és kikötőkben és Baedeker is létezett csak éppen Pausanias néven ismerték azok, akik például egyiptomi, vagy görögországi társasutazáson vettek részt. A látogatottabb, nevezetesebb helyek közelében szállodákat létesítettek, amelyekben a mai szakácsművészetet megszégyenítő főszakácsok készítették el a vendég kívánsága és pénztárcája szerint az ételkülönlegességeket, és természetesen ismert volt a borravaló is. Mindez azt a célt szolgálta, hogy a római birodalom útvonalai kiépüljenek. A nyílegyenes romai országutak 4—5 méter szélesek voltak és minden 25—30 kilométerre kötelező megállóhelyen (positiae mansiones) pihentette fáradt tagjait az utas. (Volksstimme/,