Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-07 / 126. szám, kedd

A jelenlegi demokratikus megájhédási folyamatban Szlovákiában különösen előtérbe került a nemzetiségi kérdés. Egyes lapok hasábjain szenvedélyes viták folynak a szlovákok és a csehszlovákiai magyarok viszonyáról, s az elragadtatott cikkírók nem egy esetben messzire elkanyarodnak a kérdés marzista szemléletétől, szenvedélyek oktalan felszításával, bizonyos tények elferdítésével és helytelen tájékoztatással rossz szolgálatot tesznek közös ügyünknek. Éppen ezért örömmel olvastak Michal Chorváth „Nemzeti öntudátról, nem nacionalizmusról van szó" című cikkét, amely az SZLKP Központi Bizottságának Predvoj című hetilapjában jelent meg. A szerzőnek marxista hozzáállással, a szocialista újságíró felelősségérzetével írt cikkét némi rövidítéssel az alábbiakban közöljük. Szemet hunynánk a valóság fölött, ha nem vennénk tudomásul, hogy a szocialista megüjhódásl folyamat Szlovákiában évek óta a szlovák nemzeti öntudat erös hatása alatt bontakozott ki. Ha a szlovák kommunisták elégedetlenségének elsődleges és lényeges oka az volt, hogy deformálódtak a szocialista alapelvek, a párt elvesztette kapcsolatát a dolgozó néppel, s ebből adódóan bizalmatlanság támadt a CSKP vezetőségével szemben, ha a gazdasági kudarcok rémítették őket, ha megborzadtak a hatalmi visszaélésektől és a szocialista állam polgáraival való durva bánásmódtól, akkor mindez fokozottabban érintette őket, mert Szlovákia viszonylatában e hibák kétszerte vagy többszörte nagyobbaknak látszottak. A szlovák kommunistákban megszólalt a sértett nemzeti büszkeség érzete, s nem utolsó sorban Szlovákia körül kristályosodott ki a konzervativizmussal és az önkényuralommal szemben álló ellenzék. Nincs okunk elhallgatni, hogy az SZLKP vezetősége éppen ezért talált nemcsak a kommunisták, hanem kivétel nélkül az egész szlovák közvélemény támogatására, és ez az erős fedezet tette lehetővé az SZLKP vezetőségének, hogy ne csak otthon, hanem egész Csehszlovákiában történelmi szerepet Játszhasson. Tehát senkit sem lephet meg, hogv a tavaszi történelmi áttörés után nemcsak a szocialista demokrácia kérdése, hanem a szlovák nemzet föderatív értelmezésű államjogi helyzetének kérdése Is sürgetően előtérbe került. A szlovák nemzett öntudat tehát létező jelenség. Már említettük, milyen történelmi jelentősége volt a csehszlovákiai szocializmus, s ennek keretében a cseh—szlovák viszony rendezése szempontjából. E pozitív jelenségek mellett — bár nagyon gyenge formában — negatív jelenségek ls mutatkoztak: így például közömbösség államunk szocialista rendszerével szemben, hűvös viszony a csehszlovák állami egységhez, bizalmatlanság a szocialista országok egvségével szemben, a nemzett hagyományok egyes kicsinyes oldalai fontosságának eltúlzása stb. ' Ezek a jelenségek — noha nem bontakozhattak ki — már nem a marxista szocializmus által feltételezett nemzeti öntudatot, hanem a szocializmussal elvi ellentétben álló nacionalizmust Jellemzik. A szlovák nemzeti mozgalom eredetileg a szlovák polgári értelmiség antifeudálls mozgalmaként keletkezett. Gazdasági, kulturális és politikát gyakorlati szükségletekből és történelmi reminiszcenciákból eredt, s a humanitás eszméje hatotta át (J. Kollár, Stúr követői). Csak lassan sikerült bekapcsolni a mozgalomba a parasztság és a kisvárosi polgárság tömegeit, és körülbelül csak a XX. század elejétől került hatása alá az Ipari munkásság, főként az Egyesült Államokba kivándorolt munkások. A történelmi Magyarországon ezt a föderalizmus felé irányuló mozgalmat szándékosan mállasztották. Igy alakult kl aztán a „magyarokkal" szembeni bizalmatlanság, viszont meg kell állapítani, hogy a szlovák dolgozó nép, azaz az akkori idők parasztsága, munkássága, kispolgári és polgári értelmisége sohasem a masyar dolgozó néppel, hanem csak a magyar oligarchiával került konfliktusba, amellyel magának a magyar népnek is viszálya támadt. Ez a bizalmatlanság a zsidó burzsoáziára is kiterjedt, amelyet a XIX. században szoros szálak fűztek a magyar liberalizmushoz, amit még a továbbiakban részletesen megmaevarözok. Magától értetődik, hogy a dolgozó nép küzdelme osztályjellegű volt, s nem volt lényeges különbség a magyar vagy szlovák nagyiparosok és nagybirtokosok között, azonban nem szabad elfeledni, hogy a nagyiparosok, a nagybirtokosok túlnyomó többsége nem szlovák volt, s ez lényegesen elkendőzte az osztályharc jellegét. Ezzel szemben Csehszlovákiában a szlovák nemzeti mozgalom bonyolultabb jellegű volt. A nemzeti elnyomás itt is nemcsak kulturális, hanem elsősorban gazdasági és politikai Jellegű volt, de már szembetűnően mutatkozott a szlovák társadalom differenciálódása, a munkásság és a paraszttömegek fokozott politikai aktivitása. Előtérbe került az osztályharc, s ebben a szlovák munkásnak és parasztnak egyaránt osztályellensége volt a szlovák és a cseh nagyburzsoázia, nagybirtokos osztály és a főpapság. A nemzeti elnyomás elsősorban politikai formában, a cseh nagyburzsoáziának abban a törekvésében nyilvánult meg, hogy gazdaságilag és politikailag uralja Szlováklát. A szlovák munkás és paraszt Internacionalistává válik, szövetségeseket keres a cseh, a magvar és más munkásokban, parasztokban az osztályellenség, közte a szlovák osztályellenség ellen. Így aztán a nemzeti mozgalom kizárólag a burzsoáziára korlátozódik, s elveszíti egyöntetűen haladó jellegét. A szlovák dolgozó nép nemzeti öntudatra ébred, de céljait — & nemzeti függetlenséget — egybekapcsolja osztályérdekével. Ez a társadalmi és nemzeti szabadságért vívott küzdelme a demokratikus humanizmus hagyománya. Ezzel szemben a szlovák polgárság nemzeti mozgalma jogos nemzeti függetlenségi igénye mellett mindinkább kidomborítja antíhumanista és antidemokratikus nacionalizmusát. Ez a nacionalizmus a ludák fasizmusban csúcsosodik ki. Természetesen vitathatatlan, hogý a cseh nagyburzsoázia által elsősorban kizsákmányolt szlovák dolgozó nép nagy része, főként a parasztság tömegei jó adag bizalmatlansággal viseltettek a „csehekkel" szemben. Meg kell mondanunk, hogy ez a bizalmatlanság máig sem oszlott el Még túl közel vagyunk a személyt kultusz Időszakához, hogy hosszadalmasan magyarázgassuk, mi az oka. Elsősorban az, hogy a szocializmus alapelveinek megsértése következtében a szlovákok Ismét egyenlőtlen helyzetbe Jutottak, s ez nemcsak kultúrájukra, hanem gazdaságukra és politikai függetlenségükre ls kihatott. A szlovák önigazgatás maradványainak megszüntetésével egyidejűleg Novotný elnök különösen az utóbbi időben többször is szándékosan megsértette a szlovák nemzetet, így aztán lélektanilag könnyen megmagyarázható, miért nyilvánul meg ismét itt-ott „csehellenesség" és más nacionalista jelenség. Felmerül a kérdés, tulajdonképpen mi is a nemzeti mozgalom, és hogyan illeszkedik be a modern történelem politikai és kulturális történésébe. A XIX. században nagyságuktól függetlenül csak a leigázott és kizsákmányolt népeknél találunk a szlovák nemzeti mozgalomhoz hasonló nemzeti mozgalmat. Ez természetes, mert az elnyomott népeknél rendszerint kezdetben egybeolvad az osztályharc és a nemzeti függetlenségi küzdelem. Igy aztán nem találkozunk nemzeti mozgalommal az angoloknál, a franciádnál, az oroszoknál, a spanyoloknál, a- hollan'doknál stb., de találkozunk vele a kis népek mellett olyan nagy történelmi múltú népeknél, mint a németek és az olaszok. Ha aztán utána nézünk, mi a nemzeti mozgalom megfelelője a régi független népek korabeli politikai mozgalmában, nagyon meggyőzőnek látszik, hogy ez a demokratikus mozgalom, amely meg akarja szabadítani a független nemzetek elnyomott osztályait saját nemzetük elnyomó osztályaitól. A történelem továbbá arra tanít minket, hogy a demokratikus mozgalom — vagy a nemzeti mozgalom a maga sajátos formájában — ketté válik: nacionalizmusba és szocializmusba torkoll. Kövessük előbb a nacionalizmus vonalát. Ezzel az elnevezéssel jelölik azt a mozgalmat, amelynek célja a biológiai értelemben vett nemzet. Igy nevezik a régebben elnyomott nemzetek, mint például a németek és az olaszok, viszont az angolok vagy a franciák imperializmusként jelölik meg, mert ez általánosságával jobban megfelel. Akár nacionalizmusról, akár imperializmusról van szó, akár enyhébb, akár durvább formákban nyilvánul meg — ez mindig reakciós mozgalom, amely a kizsákmányoló osztályok érdekében leplezetten visszaél a dolgozó nép nemzeti öntudatával. Klasszikus szlovák példa van arra, hogy a demokratikus mozgalom — a maga sajátos nemzeti mozgalom formájában is — elkerülhetetlenül szocializmussal végződik, s ez sem a politikában járatos egyént, sem az átlagembert nem lepheti meg. Mégis történelmileg meg kell világítani. A szocializmus a valóságban nem más, mint következetes demokrácia, azaz nem csupán törvény előtti egyenlőség, nem csupán a személyiség egyenlősége, hanem ezzel együtt gazdasági egyenlőség is. A történelem sok bizonyítékot nyújt arra, hogy ahol erős demokratikus mozgalom jelentkezett, ott a szocializmus felé hajló irányzat ls mindig feltűnt. A bárminő formájú nacionalizmus az emberi egyéniség és a társadalom negatív jellemvonásaira, a kapzsiságra, a hatalomvágyra, a más nemzethez tartozók és általában az ember megvetésére ; épül, sőt a csak két évtizeddel ezelőtt átélt fasizmus formájában minden emberi érzés elfojtását és a vad-' sághoz való visszatérést jelenti. A nacionalizmus mint ilyen a gyengébb vagy fejletlen nemzetek elnyomásának, kizsákmányolásának, állandó háborúknak az eredője. A nacionalizmus azonban nemcsak a nagy nemzetek, hanem a kis nemzetek szerencsétlensége ls. Gondoljunk csak arra, hogy a magyarok maguk is elnyomott nemzet voltak, mihelyt azonban kivívták szabadságukat, a nacionalizmus szabad kezet adott a magyar uralkodó osztályoknak a régi Magyarország más, a magyarokkal szemben számbeli föléftyben levő nemzeteinek elnyomására. Még élénken emlékezünk arra is, hogy a cseh nacionalizmus a csehszlovákízmus fikciójával lehetővé tette a cseh burzsoáziának Szlovákia nemzeti és gazdasági elnyomását, noha a cseh nemzet maga is halálos veszélyben forgott. A szlovák ludák nacionalizmus volt az, amely a szlovák burzsoázia érdekében kierőszakolta a német fasizmus kezéből származó állam elfogadását, a segítést, a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásában, s ezzel rendkívül nagy bajt és károkat okozott saját népének. Ezzel szemben a szocializmus éppen úgy feltételezi a nemzeti öntudatot, mint a nemzetek közötti meg nem értés és háborúk kiiktatását. Ezért magától értetődik, hogy éppen a Szovjetunióban születő szocializmus bontakoztatta ki a föderalizmus alapelvét egy soknemh zetű államban. Jugoszlávia is szocialista szellemben oldotta meg nemzeteinek együttélését és együttműködését. A Csehszlovák Köztársaság ls erre vett Irányt, míg nem jelentkezett a személyi kultusz zavaró hatása, amelyben több téren felelevenedett a hírhedt csehszlovákizmus, amely a szocializmus alapelveinek ellentmondó régi nacionalizmust leplezte. A szlovák nemzet és más kis nemzetek számára nincs más útja a nemzeti függetlenségnek, mint a következetes demokrácia, azaz a szocializmus útja. Ha azt akarjuk, hogy politikailag független kis nemzetek létezzenek, arra kell törekednünk, hogy világméretben győzzön a szocialista demokrácia elve a kapitalizmus antihumanista nacionalizmusával szemben. A kis népek nemzeti függetlensége a szocializmussal áll vagy bukik. A mai időkben gyakorlatilag mi a mi feladatunk? Véleményem szerint megértés a csehekkel államunk föderalista berendezésében. Másodszor megértés a Szlovákiában élő magyarokkal. Harmadszor törekvés a tudatunkban vagy a tudat alatti énünkben megragadt nacionalista előítéletektől való megszabadulásra. Be kell ismernünk, hogy a nacionalizmusból valami azokban a szlovákokban, sőt szocialistákban is maradt, akik, néha készek lettek volna megesküdni, hogy nincs bennük nacionalizmus. Ez ellen csak józan ésszel és szocialista humanizmussal lehet küzdeni. Nagy bizalmatlanság mutatkozott, s talán még ma is mutatkozik a csehekkel szemben. Már mondottam, hogy lélektanilag ez megmagyarázható.. Eszembe sem Jut vitatkozni arról, hogy a szlovákok számára — még ha mind egy szálig iš szocialisták volnának — kellemesebb lenne, ha saját államuk volna. Az ész azonban arra Int minket, hogy az adott helyzetben sem a csehek, sem a szlovákok számára a két nemzet függetlenségének nincs jobb megoldása a közös föderatív államnál. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mihelyt szűnőfélbeh vannak a szlovákok elnyomásának és nemzetük lebecsülésének Jelenségei, a csehekkel szembeni gyűlölet és bizalmatlanság ls oszladozik. Meggyőződésem, hogy kapcsolataink ésszerű elrendezésének eredményeképpen ez a bizalmatlanság bizalommá, barátsággá alakul át. Nyíltan meg kell mondani, hogy nagyon széles szlovák körökben nem fogadják lelkesedéssel a szlovákiai magyarok autonómiájának gondolatát. A még eléggé élő nemzeti előítéletek, a szlovákok régi magyarországi elnyomásának, az 1938 —1945-ös Időszaknak emlékei mellett főként azzal fognak érvelni, hogy a szlovákiai magyarok jelentős mértékben soviniszták, az autonómiát csak arra akarják felhasználni, hogy elszakadjanak tőlünk és csatlakozzanak a magyarokhoz. Ennek az érvelésnek egyetlen pontjával sem értek egyet. Kezdem azokkal a főként értelmiségünk körében gyökeret vert előítéletekkel, hogy a magyarok mongol, tőlünk „Indoeurópai" szlávoktől Idegen nemzet, amely csupán uralkodni akar fölöttünk. Ahány vélemény, megannyi tévedés. A történelem arra tanít minket, hogy a szlovákokban bizonyára anynyi magyar vér van, mint a magyarokban szlovák (szláv) vér, hogy a híres „honfoglalás" mindenek szerint nem a szlovákok magyarok általi erőszakos uralását jelentette, hanem magyar—szlovák törzsszövetség volt, amelyből kialakult a középkori Magyarország, hogy a magyar nyelv is, a szlovák nyelv ls a szlovákok és a magyarok hosszú együttélését bizonyltja, ami a nyelven kívül számos társadalmi és jellemvonásban is megmutatkozik. Végül újra ismétlem: a szlovák dolgozó nép sohasem a magyar néppel, hanem csak az uralkodó magyar oligarchiával került konfliktusba. A szlovákiai magyarok bizonyára tudatosítják, hogy jelentős mértékben szlovák elemmel keveredve élnek, amit mi is tudatosítunk, s hogy ennek az állapotnak megfelelően meg kell találnunk az együttélés ésszerű módját. Végül meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyar népnek éppen úgy joga van dönteni létkérdéseiről, mint nekünk szlovákoknak Csehszlovákiában, s hogy ezt a természetes jogot senki sem tagadhatja meg tőle. Nem kétlem, hogy ha a magyar népnek ezek a jogos követelései kielégítést nyernek, eszébe sem jut. hogy elszakadjon tőlünk, inert mindene meglesz, mint magyarországi fajrokonainak, sőt ezenkívül még egy műszakilag fejlett, nem egykönnyen utolérhető állam polgárságának előnyét is élvezni fogja. Valószínűleg sok ingerült szlovák fogja kérdezni, miért nem kezdik a magyarok, ők a nagyobb soviniszták, amint az abban is látható, hogy elhanyagolják a magyarországi szlovákokat, akik leplezetten asszimilálódnak. Erre csak annyit válaszolhatok, hogy tőlünk, szlovákoktól induljon ki a kezdeményezés, mert hatalmasabbak és politikailag fejlettebbek vagyunk, éppen ezért reálisabban tudjuk megítélni a saját és a magyar nép érdekét. Ogy vélem, ha van ebben valamir lyen kockázat, akkor ez olya kockázat, amely nemcsak a magyar polgártársainkkal való békés együttélésben, hanem a Magyar Népköztársasággal folytatott szoros és nemzetközi együttműködés Jó Irányában is többszörösen kifizetődik. És kifizetődik nekünk a szocializmus világméretű erősödésében is. A szlovák nacionalizmus megnyilvánult és maradványaiban talán még máig ls megnyilvánul az antiszemitizmus képében. Nyíltan meg kell mondanom, hogy a szlovákoknál az antiszemitizmusnak a múltban mély gyökerei voltak: elég belepillantanunk a régibb szlovák irodalomba, hogy felfedezzük. Kár, hogy eddig nem vették alapos történelmi elemzés alá ezt a jelenséget. E cikkben csak futólag érinthetem. Szerintem Stúr követőinek elfogultsága a zsidókkal szemben onnan ered, hogy a zsidók j mint uradalmi pálinkafőzők és kocsmák bérlői a szlovák dzsentri fontos szövetségesei voltak, továbbá uzsorakamatra pénzt kölcsönöztek a parasztoknak. Mindez kiolvasható az irodalomból, főként Štúr követőinek lapjaiból. Később bizo-. nyára az orosz reakció hatott az antiszemitizmus fogalmára. Ogy vélem, liögy bár Stúr követői és a későbbi neinzetébresztők lényegében helyesen' látták a tényékét, nem tudták őket helyesen magyarázni, s igazságtalanok voltak a zsidókkal szemben. A zsidó polgárság és a magyar liberális dzsentri szövetsége a XIX. század negyvenes éveiben és később ls természetes volt, mert távlatot adott a zsidók egyenjogúsítására. A uzsoráskodást illetően pedig mindeddig nem vették tudomásul azt a tényt, hogy ez a magyarországi bankrendszer fejletlenségének és a határtalan hitelhiánynak a következménye volt. Ma nyilván minden közgazdász bizonyítaná, hogy akkoriban az uzsorakamat is többet ért a teljes pénzhiánynál. Ha azonban jól beletekintünk a negyvenesnyolcvanas éveket ecsetelő szlovák irodalomba, sok minden más színben tűnik. Kukučín a Foglalás és a Dies írae című művében kézzelfoghatóan megmutatja, hogy a zsidó bizony gyakran az uraság vagy a gazdag parasztok pénzét kölcsönözte, s így bizony csak a „mi embereink" ügynöke volt. Miért mondom ezt? Egyrészt azért, mert vádolom a múlt nemzedékeket, hogy nem tudtak más álláspontra helyezkedni e vállalkozó szellemű elemmel szemben, másrészt azért, mert a zsidók gazdasági fölérendeltsége már régen megszűnt s az egész antiszemitizmus ma idejét múlta, anakro(Folytatás a 8. oldalon) Nemzeti öntudatot, nem nacionalizmust