Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1968-05-02 / 121. szám, csütörtök
ÍÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1963. május 2. Csütörtök Q XXI. évfolyam, 121. szám % Ára 40 fillér ' A BRATISLAVAI SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS TÉREN. A demokratizálódás jegyében ünnepeltük mijus elsejéi ALEXANDER DUBCEK ELVTÁRS ÜNNEPI BESZÉDÉT MONDJA A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖT ÖREG HARCOSOK ÜDVÖZLIK nem fejezték be, a Marx, Engels, Lenin és Gottwald mcUkí-pelvel díszített, az ősi „Világ proletárjai, egyesüljetek" jelszót viselő főemelvényt ismét a PHkopy utcán a Moszkva étterem előtti jírclán helyezték el. Körülötte és vele szemben állították fel a vendégek részére a mellékemelvémjoket. Röviddel fél kilenc elölt megindul a menet. Első soraiból kiválnak a CSKP KB, a Nemzeti Front és a kormány képviselői. Ludvík Svoboda köztársasági elnök, Alexander Dubček, a CSKP KB első titkára, dr. FrantiSek Kriegel, a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke és a CSKP KB további vezető személyiségei, a miniszterelnök-helyettesek, valamint a többi politikai párt és a Nemzeti Front elnökei, a társadalmi szervezetek és közéletünk képviselőt elfoglalják helyüket a díszemelvényen. A mellékemelvényekről az állami dijakkal és különféle rendekkel kitüntetettek, a diplomáciai testület tagjai, a külföldi szakszervezeti küldöttségek, a hazai és a külföldi újságírók kísérik figyelemmel a felvonulást. Az ünnepély pontosan 9 órakor az állami himnuszokkal kezdődik. Elhangzásuk után Alexander (FolyUtái • 2. oldalon) PRÁGA (Tudósítónktól) — A főváros dolgozói kedden este az égboltot kémlelték. Nem ártana, ha holnap is ilyen szép idö lenne — mondogatták. Mert mégiscsak más hangulatban ünnepli az ember a munka nemzetközt, ünnepét az enyhén simogató tavaszi szellőben, mintha esik. A napsütésben a főváros ragyogó májusi színei és a felvonulás tarkasága is jobban kifejezésre jut. Prága dolgozóinak kívánsága csak részben teljesült, mert eléggé hűvös szél fújdogált, ftoha május elseje napsütésre virradt. Az építkezési munkáktól mostanában oly gyakran porlepte, szurtos utcák zászlódíszben és kivételesen tisztán — megfürödve — várják az ünneplő felvonulókat, a hazai és a vidéki vendégeket, a külföldi küldöttségeket. Ök is részt akarnak venni annak a május elsejének megünneplésében, melyet ezúttal köztársaságunk fennállása 50. évfordulójának és politikai megújhodásunk — csehszlovákiai tavaszunk —, ennek demokratizálódási folyamatnak, ennek az „igazi" szocialista demokráciának a jegyében zajlik le méltó keretek között a prágai dolgozók nagygyűlése. Minthogy a Vencel téri aluljáró építkezési munkáit még mindig A. Dubček elvtárs beszéde n n i j|A| A tf A (Tudósítónktól) Szemtanuja K K A I lul A 1/ A voltam a tegnapi május elsejei U 11 ni lULnvn fölvonulásnak Szlovákia fővárosában, Bratislavában, és a látottak alapján azt hiszem, perbe kell szállnom a csillagászokkal, akik a puszta számokra támaszkodva állítják, hogy egy-egy nap éjfélkor kezdődik, s csak röpke huszonnégy óráig tart. Igazuk van, de csupán a futó óramutatók jóvoltából ... A tegnapi bratislavai május a valóságban már hetekkel, hónapokkal az elsejére virradó éjfél előtt kezdődött, pontosabban a CSKP történelmi jelentőségű decemberi és januári plénumain. Akkor, amikor a Központi Bizottság haladó, erői, fölülkerekedve a visszahúzókon, a szocialista demokrácia és az ország feflődésének új útjára léptek, visszaadva az embereknek a párttal szemben már-már veszőfélben levő bizalmat. Gondolom, ezzel magyarázható, hogy bár az idei manifesztáció az önkéntesség elvén alapult, mégis messzemenőleg túltett az utóbbi évek látszatlelkesedéssel jellemzett fölvonulásain. A bratislavaiak tizezeret tegnap ezúton tettek tanúbizonyságot amellett, hogy a demokratizálódási folyamat révén a munka ünnepét: május elsejét ismét az egykori, munkásmozgalmi hagyományokkal, lelkesedéssel fémjelzett patina díszíti... Fél nyolckor leálltak a villamosok, elcsitultak az autóbuszok motorjai, hogy utat engedjenek az SZNF terére igyekvő dolgozók sűrű sorainak. Kilenc órakor indul a menet. Az élen VAS II. BIĽAK, az SZLKP KB első titkára, FRANTIŠEK BARBÍREK, az SZNT ügyvezető elnöke, ONDREJ KLOKOČ, a Nemzeti Front elnöke. A díszemelvény előtt zúgó taps fogadja őket, miközben elfoglalják helyüket a Marx, Engels, Lenin s Gottwald portréival díszített tribünön. Szinte hagyomány már Bratislavában, hogy a menetet a fiatalok nyifják meg. Közel huszonöt percig özönlenek hosszú, tömött sorokban az emelvény előtt, ök emelik magasba az idei manifesztáció első transzparenseit: „A párt és a nép egysége a CSKP akcióprogramja teljesítésének záloga!"; „Éljen a CSKPI" stb.... Ünnepi díszbe öltözött pionírok válnak ki a sorból és vörös szegfűcsokorral lepik meg a díszemelvényen helyet foglaló elvtársakat... In(Folytatás a 3. oldalon) Vcfsil Biľak elvtárs beszéde Tisztelt polgártársaim, elvtársak, kedves Ifjúság! Szeretettel üdvözlöm önöket május elsején, azon a napon, amely a földkerekség minden dolgozójának ünnepe. Ezt a napot az egész földön megünneplik. Ez a munka ünnepe és dicsőítése. Ünnepe annak a munkának, amely felszabadítja az embert, megszabadítja az elidegenedés érzésétől és nemes érzésekre készteti. Ezen az ünnepnanm megnyilvánul az ember s r: emberiség alkotóerejébe, minden magasztosba, humánusba vetett hitünk. A Központi Bizottság januári plenáris ülését követő társadalmi aktivitás erőteljes áramlata sietteti szocialista demokráciánk kibontakozódását és életünk megújhodását. Felszabadulnak társadalmunk alkotóerői, létrejön új egysége, szem előtt tartja az alkotó ember kiteljesülését, s a csehszlovák államiság alapvető fontosságú kérdéseit illetően kialakul népünk minőségileg teljesen új egysége. Űj és szilárdabb alapokon alakul ki testvéri nemzeteink: a csehek és a szlovákok. s a köztársaságunkban élő nemzetiségek együttélése, napjaink lendületes aktivitása, jövőbeni munkánk tettekre buzdító ígérete. Ez az aktivitás szocialista demokráciánk első és sarkalatos feltétele. Csak társadalmunk alkotó jellegű munkája s akivitása reméltetheti hovatovább az új, nagy tetteket, a sikerek lehetőségét. A munka minden előrehaladás szülőanyja, s ezért a munkában kell keresnünk szocialista (Folytatás a 2. oldalon) Tisztelt polgártársak, elvtársak, kedves ifjúsági Őszinte örömmel tölt el, hogy a mai május elsején, a munka ünnepén, amikor a dolgozók a földkerekség minden országában — a különböző társadalmi rendszerek és életmód ellenére is — vörös és nemzeti lobogók alatt sorakoznak fel, mi is felzárkózunk, hogy közös célunk felé haladjunk, s biztosítsuk a dolgozó ember boldogabb, szabadabb, gazdagabb életét. Örömmel teszek eleget annak a kötelességeidnek, hogy átadjam önöknek az üzemek, a földművesszövetkezetek dolgozóinak, a tisztviselőknek, a közlekedési és a szolgáltatási dolgozóknak, a tudományos, a kulturális és a közoktatási dolgozóknak, katonáinknak s tisztjeinknek, a nőknek s az ifjúságnak, szeretett Bratislavánk minden lakosának Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága szívélyes szerencsekívánatait és forró üdvözleteit. Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára beszédének további részében szeretettel üdvözölte a bratislavai s a nyugat-szlovákiai üzemek dolgozóit, s elismeréssel méltatta, hogy lelkiismeretes munkájukkal, a rájuk háruló feladatok példás teljesítésével tevőlegesen vesznek részt a demokratizálódás hazánkban végbemenő folyamatában, erőteljesen támogatják népgazdaságunk megszilárdulását. Szeretettel üdvözlöm tudományos és kulturális életünk kiváló képviselőit és bratislavai polgártársainkat, akiket a munka ünnepe alkalmából magas állami kitüntetésekre és megtisztelő címekre érdemesítettek — mondotta Bifak elvtárs, majd örömét fejezte ki, hogy a kitüntetettek sorában láthatjuk Husák és Novomeský elvtársat, a forradalmi szlovák nemzeti szervek megalapítóit, akiknek hálával és elismeréssel tartozunk, s nindazoknak ls, akik minden munkahelyen áldozatkészen s lelkiismeretesen dolgoznak hazánk felvirágoztatásáért, a szocializmusért s a béke megőrzéséért. A tavaszt s az ébredező életet jelképező május elseje ez (Folytatás a 2. oldalon) BRATISLAVÁBAN VASIL BILAK ELVTÁRS MONDOTT BESZÉDET