Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-07 / 97. szám, vasárnap

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája 1968. IV. 7. (Folytatás a 8. oldalról.) ben a régi konstrukciók mellett tartottak ki. Rudolf Barák a Központi Bizottság 1957. szeptember 30-i ülésén bejelentette, hogy bizottsága 300 esetet vizsgált felül, közöttük Rudolf Slánsky és társai ügyét is, valamint e csoporttal szorosan összefüggő eseteket és az ellenforradalmi eseteket is. Ezek közül a bizottság 52 személy új bírósági tárgyalását javasolta. Ezenkívül a legfelsőbb ügyészség, a legfelsőbb katonai ügyészség és a kerületi ügyészek bizottságába 6678 személy küldte be kérvényét ügyei felülvizsgálására. A bizottságok azonban csak 263 személy új bírósági tárgyalását ajánlották azzal, hogy csak ezek esetében sértették meg a törvényességet a múltban. Végül pedig csak 52 személyre vonatkozólag állapították meg az új bírósági tárgyalásokon: a vádak alaptalanok, s törölték az eredeti ítéleteket. A 213 ember esetében az új bírósági eljárás is bűnösséget állapított meg, de az eredeti büntetést magasnak tartották, és ezért csökkentették. Az esetek 97,5 százalékában, vagyis 6715 személynél a vád és a bíróság döntése indokolt és helyes volt. Ennyit Rudolf Barák beszámolójáról. Szavai szerint a vizsgálat a továbbiakban megállapította, hogy a Slánsky-ügy kivizsgálása és a per folyamán, valamint a többiekkel kapcsolatban a vádba és a bírói ítéletbe bekerültek olyan dolgok, amelyek Slánskynak és a többieknek ellenséges tevékenységével semmi összefüggésben nem voltak, ám megállapították, hogy Rudolf Slánsky volt az ösztönzője, szervezője és vezetője annak a pártellenes frakciónak és bűnöző csoportnak, amelyet maga köré tömörített. Azt állította, hogy új tények kerültek napvilágra, főként ami Slánsky bűncselekményeit illeti az állambiztonsági szempontból, s ez egyáltalán nem került be az eredeti vádiratba. Csak úgy mellekesen, az 1963as bizottság nem hagyhatta Jóvá ezt a végkövetkeztetést, mivel hiányoztak a fontos bizonyítékok. Nem beszélve arról, hogy teljesen helytelen volt az Ítéletek jogosságát a később megállapított és amúgy ls problematikus vádakkal megindokolni. Az 1957-es bizottság Barák szavai szerint arra a következtetésre jutott, hogy Slánsky leleplezése javára volt a pártnak, és hogy elítélése helyes, igazságos volt. Megállapította, hogy nincs semmi ok, a Geminder-, Frank-, Clementis-, Simon-, Šling-, Margolius- és a többi ügy felülvizsgálására. Az indokolás ezeknek az elvtársaknak az esetében csak igen ellentétes és teljesen be nem bizonyított állítás volt. Nem tudom megmagyarázni, hogyan történhetett meg, hogy a Központi Bizottság belenyugodhatott az ilyen megállapításokba. Én abban az időben nem voltam tagja a Központi Bizottságnak. Ezek a tények számos további mellett, tehát nyilvánvalóan bizonyítják Rudolf Barák felelősségének Indokolatlan elkendőzését, és teljesen ellentétben áll az igazsággal az az állítás, hogy a Barákféle bizottság megállapításai lényegében azonosak voltak azzal, ahogy ma a dolgokat látjuk. Az ilyen állítás teljesen a fejetetejére állított, és nem felel meg a valóságnak. Ezért határozottan vissza kell utasítani a dr. OndráCeknek a Kultúrne Noviny 1963. március 22-1 számában közölt cikke állításait és javaslatait, amelyek Igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha Baráknak ezekben a dolgokban tiszta lett volna a keze. Leghelyesebb lenne a dolgokat magával Barákkal konfrontálni, hogy elmondhassa véleményét és megindokolhassa, miért tartotta meg beszámolóját és nyújtott be olyan anyagot. amely ellentétben állt azokkal a dokumentumokkal, amelyekkel mi magunk ls dolgoztunk, s amelyek alapján egész más következtetésekre kellett jutnunk. Ml 1963-ban arra a következtetésre jutottunk, hogy Rudolf Barák magatartására, — az akkori vélemények szerint — hatással volt saját felelősségének tudata is, mert belügyminiszteri tisztségének első éveiben folytak le a perek Svermová elvtársnő és csoportja ellen, Husák elvtárs és mások ellen. S ezek a perek törvényellenesek voltak. Závodský elvtárs ügyében 1953. december 23-án hirdettek ítéletet, és a halálbüntetést 1954 elején hajtották végre. Elvtársak, a ml bizottságunk, amely a XII. pártkongresszus megbízásából dolgozott,' abban az időben nemcsak a gondolatok kifejtésével, a hamisítványok megcáfolásával, s mindazzal volt kénytelen keresni az utat az Igazsághoz, ami az akkori politikai pereket Jellemezte. Nem volt könnyű a munkánk. Felelősségteljesen fogtunk hozzá, a legnagyobb fokú objektivitásra törekedve, s eltökélve, hogy megkeressük és megmondjuk a teljes igazságot úgy, hogy mint párttagok a lelkiismeretünk tiszta maradjon. Most pedig engedjék meg nekem, hogy elmondjam, miként nézek ötéves időszak távlatából bizottságunk jelentésére. Állást foglaltam ezzel kapcsolatban már a decemberi plénum előtt is a Központi Bizottság elnökségén, amikor értékeltem a saját munkámat. Meggyőződésem, hogy a Jelentés tartalmaz olyan momentumokat, amelyek lehetővé teszik helyes elképzelések kialakítását valamennyi tényről. Leírtuk a dolgokat valós formájukban, az akkori idők konkrét összefüggései között. Semmit sem titkoltunk el, semmit sem szépítettünk, semminek a jelentőségét nem csökkentettük, beszámoltunk a való tényekről is, nem hunytunk szemet az akkori idők egyetlen tragikus eseménye fölött sem. Megmondtuk az igazságot, akármilyen keserű volt is. Éspedig a tények nyelvén, s ezek általánosításával úgy, ahogy arra képesek voltunk. Ügy fogtunk hozzá a munkához, hogy nem vettünk tekintetbe és visszautasítottunk minden olyan állítást és vádat, amely nem volt bizonyítékokkal alátámasztva, és felülvizsgáltuk az ún. megcáfolhatatlan bizonyítékokat is. Természetes, hogy nemcsak" írásbeli dokumentumokkal, hanem különböző vallomásokkal is dolgoztunk, ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos tényeket és értékeléseket nem egyszerűsítettünk le, vagy nem bántunk velük egyoldalúan. Rámutattunk a dolgok való állására, tekintet nélkül a személyekre és tisztségükre, nem kentünk el semmit, hanem ellenkezőleg, kétségtelen és bizonyító erejű tényekkel mutattunk rá az egyes funkcionáriusok felelősségére. Igyekeztünk egyszersmind megragadni és tisztázni az összes kül- és belpolitikai összefüggéseket, a körülményeket, amelyek között a tájékoztató irodának a Jugoszláv komunistákról szóló és ellenséges ügynököknek Csehszlovákia Kommunista Pártja soraiban való felkutatására utasító Ismeretes határozatok megszülettek. Ezek nélkül a politikai perek teljesen érthetetlenek lennének. Gondolok itt az akkori atmoszférának, az akkori politikai tudatnak a megértésére, amikből az akkori törvénysértések megokolása született, rámutatva az osztályharc kiéleződésére és az ellenségnek a párt sorain belüli felkutatására. Mély meggyőződésem, hogy bizottságunk Jelentése azoknak az anyagoknak és tényeknek az alapján, amelyeket a Központi Bizottság levéltára bocsátott rendelkezésünkre, kimerítő volt. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a levéltárat zilált állapotban találtuk. Ami a megállapított tények leírását Illeti, a Központi Bizottság tagjainak elégséges alap állt rendelkezésükre, ezek objektív megtárgyalására, és a pártatlan döntésre. Igyekeztünk megragadni valamennyi politikai összefüggést, tudatában annak, amit meg is mondottunk, hogy az akkori társadalmi folyamatoknak a sokoldalú értékelése magas színvonalú történelemkutatásunk dolga kell, hogy legyen. A bizottság 1963-ban arra az egységes végkövetkeztetésre jutott, hogy a hazaárulásí vádak alaptalanok és kigondoltak. Ajánlotta a bizottság, hogy az általa kivizsgált valamennyi esetben, semmisítsék meg a bírói ítéleteket, hogy az elítélteket rehabilitálják, a közvélemény előtt mossák le róluk az őket ért szégyent, a hazaárulás és egyéb súlyos bűncselekmények vádját. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a rehabilitáció tényleges végrehajtásáért a bizottság nem volt és nem lehett felelős, mert tevékenysége a a Központi Bizottság 1963. április 4-1 plenáris ülésével lezárult. Minden egyéb az illetékes állami szervek hatáskörébe tartozik, amelynek kötelessége lett volna jogi szempontból az eljárást végigvinni. Ami a párt részéről történő rehabilitációt illeti, itt fel lehet tenni a kérdést, vajon helyesek és következetesek voltak-e a bizottság ajánlásai. Másrészt ezzel összefügg a kollektív és a személyi felelősség mértéke is a párt- és az állami normák durva megsértéséért, amivel kapcsolatban a bizottság szintén véleményt mondott. Vegyük először a párt részéről történő rehabilitáció kérdését. Az elvtársak többségének, a bizottság Javaslatára, visszaadták párttagságát. Javasoltuk a pártból való kizárás jóváhagyását, Slánský, Šling, Reicin, Taussigová, Sváb, Landa és Fischl párttagok esetében. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság most a fenti személyek közül háromnak: Slánskýnak, Šlingnek és Landának a teljes rehabilitálását javasolja. Be kell vallanom, hogy ebben a három esetben bizottságunk habozott, sokat foglalkozott vele, vissza kell-e adni nekik vagy sem a párttagságukat, s emellett a Központi Bizottság decemberi plenáris és elnökségi ülésén, amikor saját munkámat értékeltem, kifejezést adtam annak a véleményemnek, hogy nagylelkűnek kell ebben a dologban lenni. Nem arról van sző, hogy ezek az emberek nem követtek el hibákat az ügynevezett „fehér könyvben" közölt tények megdönthetetlenek. Teljes mértékben alá vannak támasztva dokumentumokkal. Legfeljebb előfordulhat, hogy felmerülnek új tények. Szeretném a Központi Bizottság előtt nyíltan megmondani, hogy minket akkor bizonyos mértékig félre vezettek a Novotný elvtárs által a novemberi plénumon bejelentett tézisek, aki az SZKP XXII. kongresszusa után általában Rudolf Slánský bűnösségét bizonyította, s hivatkozott arra a malomra, amely szétzúzta azokat is, akik mozgásba hozták. Igaz, voltak kezünkben anyagok, különböző „hármas bizottságoktól" amelyek 1948-ban és 1949-ben törvénytelen intézkedéseket hoztak, s ezeket olyan emberek írták alá, akik később az erőszak és az üldözés áldozatai lettek. Másrészt viszont nem értékeltük kellőképpen ennek a tézisnek a másik oldalát is, ami a kétségtelen félmegoldásokat okozta és azt, hogy helytelen szemszögből ítéltük meg ezeket az elvtársakat, névszerint: Slánskýt, Sllnget és Landát. Ezek az elvtársak vagy úgy haltak meg mint kommunisták, vagy ártatlanul szenvedtek. Nem voltak a represszív gépezet közvetlen megalkotói és megszervezői, bár részben felelősséget viseltek, elítélésük azonban a törvénytelenség kicsúcsosodása volt. Ezért úgy vélem, hogy jóvá kell hagyni a Rudolf Slánský, Ottó Sling és Mikuláš Landa pártbeli rehabilitációjára tett javaslatot és jóvá kell tenni az 1963-ban elkövetett hibákat. Igazságos és humánus lépés ez. A kérésem csak az, hogy a tények felülvizsgálására kijelölt bizottság vegye tekintetbe azokat a hibákat, amelyeket ezek az elvtársak a kezdeti torzulások idején elkövettek. A bizottság kötelességének tartotta, hogy tényekkel megvilágítva mutasson rá azoknak a személyes felelősségére, és bűnösségére, akik hozzájárultak vagy részt vettek a kommunisták elleni üldözések szervezésében. Ezért javasolta azt ls, hogy zárják ki a pártból Ladislav Kopŕivát, Alexej Cepičkát, akiknek nagy volt a bűnrészessége, azonkívül azt is, hogy hívja vissza Karol Bacíleket a CSKP KB elnökségi tagjának és az SZLKP KB első titkárának funkciójából, továbbá Bruno Köhlert a CSKP KB titkári és a CSKP KB titkársága tagjának funkciójából. Ugyanakkor az SZLKP KB visszahívta Pavol Dávidot az SZLKP KB titkári funkciójából. \ Ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a Központi Bizottság elfogadta Karol Bacílek önkritikáját, bár ez, ahogy ma látom, nem volt nagyon meggyőző. Bruno Köhler önbírálatát viszont nem fogadta el. Büntetőjogi felelősségre vonták azokat, akik a törvénysértéseket elkövették, közvetlenül erőszakot alkalmaztak. Ezek elsősorban a Belügyminisztérium dolgozói közül kerültek ki. Büntetőjogi felelősségüket a bíróság állapította meg. Bírálja felül az új bizottság, hogy szigorúan-e vagy jóakaratúlag. Bizottságunk bizonyos rendszabályokat javasolt a Belügyminisztérium, a Nemzetvédelmi Minisztérium, a bíróságok és az államügyészség vonalán. Ezeknek az volt a céljuk, hogy megszilárdítsák a szocialista törvényességet és levonják az elméleti és gyakorlati következtetéseket a bírósági szervek és az államügyészség tevékenységével kapcsolatban. Ajánlom, bírálják el, hogyan valósították meg az akkori határozatokat. Ugyanakkor arra törekedtünk, hogy a bizottság szorgalmazza valamennyi politikai, gazdasági és ideológiai összefüggés komplex értékelését annak érdekében, hogy le lehessen vonni a következtetéseket a párt további munkája szempontjából és fel lehessen számolni a személyi kultusz valamennyi maradványát. Megismétlem: közvetlenül az 1963 áprilisában megtartott plenáris ülésen megmondtuk, hogy ez a történészek feladata, akiknek azonban ez irányú törekvéseit később külső erők gátolták, amit nem lehet a mi hibánkként felróni. Meghaladta erőnket, hogy . Dkoldalúan, történelmileg értékelhessük az SZLKP IX. kongresszusával kapcsolatos dolgokat. Ezért azt ajánlottuk, hogy folytatni kell a munkát. A hibákat teljes mértékben csak a barnabitkai bizottság hozta helyre, amely kiterjedt történelmi elemzésnek vetette alá és ítélte meg az akkori eseményeket. Tőlük származnak az 1963 decemberében megtartott plenáris ülés határozatainak alapvető gondolatai. Ez a plénum javasolta Husák, Novomeský, Okáli, Holdoä és Horváth elvtársak pártbeli rehabilitációját ls. Bizottságunk megállapította azt ls, hogy végére kell Járni párttagok ügyének is, akiket nem bírósági perben, hanem pártvonalon ítéltek el, vagy akikhez indokolatlan gyanú tapad olyan emberekkel való korábbi kapcsolataik és együttműködésük következtében, akiket jogtalanul elítéltek. Azt mondtuk: teljesen tárgyilagosan és Igazságosan kell mérlegelni minden egyes esetet és gondoskodni kell a jóvátételről mindenütt, ahol igazságtalanság történt. Nem lehet azonban megengedni, hogy azok az elemek, akik valóban bűnösök saját előnyükre visszaélhessenek a pártnak ezzel a helyes álláspontjával. Nem a bizottság feladata volt, hogy ezt a feladatot teljesítse, ezzel a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság foglalkozott. Ezért felül kell vizsgálni, hogyan teljesítették e feladatot. Meg kell állapítani azt is, hogy a rehabilitáció, amely gyors ütemben haladt 1963-ban, miért lassult le 1964-ben, és miért nem terjedt ki a többi szervre is. Gondolok itt azokra az eljárásokra, amelyeket az állami szerveknek kellett volna lefolytatniuk. Szeretném még megemlíteni, hogy a Központi Bizottság 1963 áprilisi ülésén, mint ahogy az a bizottság jelentésében is szerepelt, semmiképpen sem lepleztük az akkori pártvezetőség felelősségét. Most pedig néhány megjegyzés Novotný elvtárs személyével kapcsolatban. Ha a bizottság jelentésében és az 1963 áprilisi plénumon elmondott beszédemben megbecsüléssel emlékeztem meg szerepéről, nem a vezető funkciójának lerótt adó volt ez, hanem a valóságnak megfelelő tény, hogy tevékenysége eltért azoknak a tisztségviselőknek a tevékenységétől, akik a párton belüli ellenség felkutatására folytatott akciót elindították és törvénysértéseket követtek el. A bizottság semmiféle bizonyítékot sem talált, hogy bárminemű aktív negatív szerepet Játszott volna az ügyben. Mint már mondottam, semmit sem találtunk a levéltárban. Igaz, újra meg kell Ismételnem, a levéltár aránylag zilált állapotban volt. Ezért is vonakodtunk, hogy a bizottság zárójelentését már a XII. pártkongresszus elé terjesszük. Januártól március végéig, tehát teljes három hónapig járták bizottságunk' tagjai és a Központi Bizottság dolgozói az állami levéltárakat, hogy esetleg kinyomozzunk olyan új tényeket, amelyek nem voltak meg a Központi Bizottság levéltáraiban. Nem zárom azonban ki, hogy nem Jutottunk hozzá minden kérdéshez. Bacílek elvtárs ismert 1952-es kijelentésére, hogy Antonín Novotný elvtárs tevékenyen részt vett az összeesküvők leleplezésében, semmiféle alapot és okmányt nem találtunk. Ezzel szemben találtunk különböző, Köhler elvtárstól származó személyes kijelentéseket, — ezeket jelentésünkbe, is belevettük —, amelyekben kijelenti, hogy egyike volt azoknak, akik elsöpörték és elfojtották a párt ellenségeinek összeesküvését. Az anyagok ismeretében kijelenthetem, hogy 1957-ben jóvá lehetett volna tenni a törvénysértéseket minden következményükkel együtt. Tény, hogy Novotný elvtárs az 1963-as vizsgálati eredményektől, amelyekről a vizsgálat folyamán mindig tájékoztattuk, meg volt lepve és kezdetben bizalmatlanul fogadta őket. Végül azonban elfogadta őket, de kikötötte, hogy külön kell választani a jogi és a párton belüli rehabilitációt. Most pedig röviden összefoglalva: bizottságunk leleplezte a kiagyalt perek szörnyűségét és igazságtalanságát. Valamennyi funkcionáriust bíróságilag rehabilitáltunk, többségüknek visszaadtuk a párttagságát. Félmegoldások mutatkoztak a párton belüli rehabilitálásoknál. Slánský és a többiek emlékét tisztelnünk kell, mert kommunistákként haltak meg. A félmegoldások véleményem szerint tapasztalatlanságunkból következtek. Hozzájárultak ehhez azok a konzultációk ls, amelyeket Novotný elvtárssal folytattunk, és amelyek munkánkat, bizonyos dolgoknak az értékelését természetesen közvetve befolyásolták. Hangsúlyozom, távol áll tőlem, hogy egyoldalúan Novotný elvtársra hárítsak minden felelősséget, mert részben minket is terhel a felelősség. Javaslom, hogy munkánk értékelésével kapcsolatban terjesszék a Központi Bizottság elé a bizottság eredeti Jelentését, esetleg további okmányokat is, amelyeket rendben átadtunk, s amelyek jelenleg a Központi Bizottság levéltárában vannak, beleértve azokat a záróhatározatokat is, amelyek az áprilisi plénum után az állami szervekkel kapcsolatban hozott rendszabályokat tartalmazzák.