Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-28 / 117. szám, vasárnap

(Folytatás ax 5. oldalról) szerint — rabullsztikus logikával rosszabbra nem fordul... A magyarság ez elképzelésekben — csakúgy, mint 1918ban — mint hadizsákmány szerepel, mint megemésztendő Idegen anyag, mint felszívandó asszimilációs tömeg. Ez a magyarság a Kőmíves Kelemenék vére, mit be kell habarni, hogy jobban fogjon a malter és erősebb, tartósabb legyen a fal. Nekünk e balladás tragikus, e kijelölt sors ellen kell feszülnünk minden erőnkkel; el kell mulasztani igaz lélek-vér létünkkel, szellemi magatartásunkkal mely magyarság és emberség próbát kiállt ötvözete. önálló eredmény: többlet, nagyság. Többek lettünk és vagyunk önmagunknál, tehát önmagunknál kevesebbel be nem érhetjük. Ha a hegyek most is csak azért vajúdnak, hogy a végén újra egeret szüljenek, akkor végünk vanl Ez a kegyetlen Igazság. De velünk, nálunk több vész el. Valami csekélyke abból amit humánumnak, demokráciának nevezünk. A szlovákiai magyarság, mint kisebbség volt és lesz ennek a hazának igazoló és elmarasztaló nyugtája: hiteljavítója, vagy hitelrontó ja. Rajtunk, a mi sorsunkon teljesedik ki tegnapi és mái értelme és lényege: a demokrácia. Mindig a megváltatlan partner jelenti a kérdőjelet, de a bizonyító, igenlő felkiáltójelnek is ő az eredője. És e hazában ma mi vagyunk a legnagyobb nemzetiségi népcsoport. Bár sorainkat alaposan megtépázták, még a hivatalos számadatok is kénytelenek eltemerni a hatszázezres létszámot. Ml nem kérünk, ml nem követelünk. Mi vagyunkl És létünknél többek vagyunk. Nekünk itt történelmi szerep jutott: a mércéé, a regulátoré, a mementóé. Olcsó dolog lenne ezt a mércét egyszerűen kidobni vagy átmázolni, a mementót — a lelkiismeretet — elhallgattatni. Tőlünk szabadulni: a valóságtól, az adottságtól és az emberségtől való elfordulást a felelőtlenséget jelenti. Fábry Zoltán: A magyar kisebbség nyomorúsága és nagysága A szlovák nemzet talán most kerül első igazi történelmi próbája elé: érettségének, erkölcsi mivoltának bizonyítása előtt áll. A hitleri „önálló" szlovák állam prostitúció volt: felzárkózás az antihumánum frontjához. A csatlós, a szolga kapitulációja mindig azonosulás. Most reális körülmények határozzák meg a föderatív önállóságot. A szlovák progressziónak most bizonyítania kell: érdemes-e a győzelemre? A győzelem átélésén, megélésén fordul meg a jövő. A győzelem hatalmi csábítás és a győztes nem szeret osztozkodni. Viszont a demokrácia Jegyében elért győzelem, hatalomnál többre kötelez: „a demokrácia az emberség politikai formája" — mondotta a csehszlovák állam megalapítója, Masaryk. A demokráciában mindig bizonyítani kell. A többség minden tettét a kisebbségi visszhang veri vissza. Csak ha a többségi és kisebbségi demokrácia közös célkitűzésben találkozik, valósulhat meg az, amiért a mai fordulatnak értelme lesz; a tényleges demokrácia. Nem nagyzolás tehát, de a regulátor és a memento szerepéből logikusan folyik, ha azt mondjuk: mi, a magyar kisebbség vagyunk a demokratikus bizonyítási eljárás alanya és tárgya. Az alagsorba kényszerítettek — akik azonban épp e hazában, és épp a szocialista demokrácia révén lettek többek önmaguknál — e többlet, e nagyság jogán lesznek és lehetnek a demokrácia jogosultjai és elkötelezettjel: a vox humana népe. És ez egymásból és egymásba folyó emberséget és demokráciát jelent. És humánumnak és demokráciának az a sajátsága, hogy mindig bizonyítani kell: vagyok, vagyunkl És ha a demokrácia változást hozó forradalmáról van szó, akkor elsősorban a többségi demokráciának, a birtokon belül levőknek kell bizonyítani. E ponton a kisebbségi demokrácia realitása a többségi demokrácia becsületbeli ügye. Hinni akarjuk, hogy a Kultúrny život állásfoglalásában (12. sz.) ez a történelmi felelősségtudat nyilatkozott meg: „ A demokráciával egybekapcsolt föderatív megoldás nemzetiségeink számára is lehetővé teszi önmaguk megvalósítását." A magyar kisebbség kérdése e kijelentéssel a szlovák többség becsületbeli ügyévé lépett elő. Nekünk többé nem szabad csalódnunk. Ennek a hazának, mely minket megajándékozott a humánum és a demokrácia tudatával, nem szabad ezek hitelét rontani. Mihelyst ezt megteszi, mi idegenekké válunk, otthontalanokká, kifosztottakká és üldözöttekké. De amikor mi ezen a síkon újra vádlottakká degradálódunk, a történelem vádlókká léptet elő minket: mementók leszünk, számonkérők. m A KÖLCSÖNÖS MEGBECSÜLÉS SZELLEMÉBEN Az SZLKP rozsnyói járási bizottságának állásfoglalása A járásunkban kialakult politikai helyzetben a nemzetiségi kérdés és annak marxista megoldása szocialista társadalmunk egysége megszilárdításának fontos tényezője. Gömörben ősidők óta állnak egymás mellett magyarok és szlovákok. A történelemből tudjuk, hogy hazánknak ebben a részében a dolgozó nép körében sosem került sor komolyabb nemzetiségi súrlódásokra. Ha Gömört az itt élő magyarok és szlovákok hazáfUknak tartották a múltban, amikor együtt szenvedtek az erős szociális elnyomás alatt, amely ellen vállvetve küzdöttek, annál inkább tartják ma közös hazájuknak a szocialista Csehszlovákiát, amelynek minden polgára mentes a szociális elnyomástól. E szemszögből nézve teljes mértékben azonosítjuk magunkat a párt akcióprogramjával, kiemelve abból főképp ezeket a gondolatokat: „A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő valamennyi nemzetiség — magyarok, lengyelek, ukránok és németek — egységének, felzárkózottságának és nemzeti önálló létének megerősítése érdekében feltétlenül ki kell dolgozni az egyes nemzetiségek helyzetét és jngait rendező statútumot, amely biztosítja nemzeti létük kiteljesülését és nemzeti sajátosságaik fejlődését . Az SZLKP járási bizottsága tudatában van annak, hogy „A nemzetiségi problémák megoldása során az eddig elért kétségtelen sikerek ellenére komoly fogyatékosságok voltak és vannak. Szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy programunk alapelvei egyaránt teljes mértékben vonatkoznak mind a két nemzetre, mind pedig a többi nemzetiségre." Azon a nézeten vagyunk, hogy rögzíteni kell az alkotmányos és törvényes biztosítékait a teljes és tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságnak. Teljes mértékben azonosítjuk magunkat a párt akcióprogramjának következő megállapításával: „.. . szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában képviselve legyenek politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben, a választott és a végrehajtó szervekben. Biztosítani kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében, annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatással dönteni az őket érintő ügyekben . " Teljes mértékben egyetértünk az akcióprogramnak a nemzetiségi Iskola- és művelődésügy megoldására vonatkozó további részeivel is. Ezért harcolni fogunk azok teljes megvalósításáért. Elítéljük a szélsőséges és provokatív megnyilvánulásokat mind az egyik, mind a másik oldalon, mivel ellentétben állnak a lenini eszmékkel és a humanitással, sőt éles ellentétben állnak a nemzetiségi kérdésnek az akcióprogramban felvázolt igazságos megoldásával is. Felhívjuk ezért az összes pártszervezeteket, társadalmi szervezeteket. járásunk valamennyi haladó és becsületes polgárát, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül ítéljék el ezeket a helytelen megnyilvánulásokat, járásunkban álljanak az egységesítő törekvés élére, és a nacionalista szenvedélyek helyett segítsenek kialakítani a barátságot, a kölcsönös tiszteletet, valamint a Gömörben és szocialista hazánkban élő valamennyi nemzet és nemzetiség sajátosságainak tiszteletben tartását. Mindig azt az elvet valljuk, amelyet egykor Ján Kollár hirdetett: „Csak az érdemli meg a szabadságot, aki meg tudja becsülni a másét". Valljuk magunkénak József Attila álláspontját: „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés." AZ SZLKP ROZSNYÓI JARASI BIZOTTSÁGÁNAK PLÉNUMA Különös rendhagyó kisebbség voltunk és vagyunk. Az eddig volt kisebbségek kitaposott útja az irredenta volt. Nekünk — a kezdet kezdetén — még egy Gábor Andor is ígv írta elő az utat és ÓDD Advval kapcsolatban: „Ebből az Ady-szerelemből ma csak torzszülött gyermek származott, mert Ady ma az utódállamok magyarságának száján csakis az irredenta egy modernebb eszközévé aljasítható." E tévprognózis hiteles cáfolatát majd tizenöt év múlva Bölönl György szövegezte, amikor a feltett kérdésre — „hol keressük ma Adyt" — így felel: „Szlovenszkó ifjúságában, ahol még a legtisztábban él, mint a nyugati magyar szellem, a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság." E két megnyilatkozás közti különbség pontosan vetíti a szlovákiai magyar kisebbség arculatát, progresszív mivoltának cáfolhatatlanságát. Trianon pontot tett egy ezeréves állandósultság után. Magyarország, az elveszett Habsburg—Hohenzollern háború következményeként a legsúlyosabb árral, államisága kétharmadával fizetett. Trianon területben és népességben sokat vett el, de adott is valamit. Mi, itt, ez új hazában új emberi lehetőségekre bukkantunk és új utakra kanyarodhattunk. Míg Magyarországon a Horthy-kurzus mérgezte a levegőt, ml Itt vehettünk először lélegzetet európaiasságból, demokráciából és humánumból. Változtunk és változtattunk. Hírünk hol becsméretlen és rágalmazottan, hol mentő gyógyírként szállt az óhazába. Történelmi tényező lettünk, demokrácia és humánum stafétavivői, másult magyarok, „újarcú magyarok": a vox humana népe. Móricz Zsigmond volt első követünk és lehurrogott közvetítőnk és a sor József Attilával sem szakadt meg: az Illyés Gyíulák, Németh Lászlók, a Veres Péterek, Simon Istvánok és Czine Mlhályok ma vállaló, féltő szeretettel ölelhetnek magukhoz. És volt egy hagyományunk, az egyetlen teljes magyar örökség, amit óvón és dédelgetőn hoztunk át magunkkal: Ady Endre"! Indítónk volt ő és megtartónk lett, folyamatosságunk és mértékünk. Az az Ady, kit a 38-as kassai antifasiszta nagygyűlésen Idéztem magyarok és nem magyarok elé, aki legelőször és legmaradandóbban „szólította Közép-Európa népeit demokratikus hittevésre." Oj, változott helyzetünkben mi, Ady elkötelezettjel lettünk és lehettünk magyar jakobinizmusának legigazibb hűségesei, továbbvivől és valósítói. Ady volt az összekötő magyar üzenet, a zálpg mely mottóként eligazító iránytűnk volt és maradt. Az „ember az embertelenségben" erkölcsi parancsa kiirthatatlanul belénk vésődött, mert nem a fellegekből szólt, de magyarként és magyarokhoz szólón hirdette a humánum tántoríthatatlanságát, mentő szerepét. Az etnikum és etikum ötvözete megváltó útmutatást eredményezhetett: „Ékes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol nem adhatott: Ember az embertelenségben. Magyar az űzött magyarságban, Ojból élő és makacs halott." Csoda-e, ha ez az Ady-vers lett jeligénk és — megtartónk?! A gerincbe nem roppant szlovákiai magyarságnak ez, ennyi a reális vox humanája, történelmi és egyben erkölcsi igazolása. Egymástól elválaszthatatlanul nem lehetek ékes magyar emberség nélkül, és nem lehetek a humánum embere magyarságom vállalása, nyelvem hűsége nélkül. Az etnikum etikum is. És csak együtt: pozitív valóság. Amíg nem valósul meg az Igazi osztatlan (humánumból fakadó) szocialista demokrácia, a kisebbség mindig űzött, hajszolt lesz: megpróbáltatás, kísértés, terror alanya és tárgya. A kisebbségi ember mindig rossz káderpont marad, kitéve retorzióknak és csábításoknak. Csak, aki magyarként megmarad ez üzöttségben, máradhat meg emberként az embertelenségben is. Az egyiket nem áldozhatja fel a másik kisebbítése nélkül. Magyarnak megmaradni az űzött magyarságban nehéz. De épp e nehéz hűségpróba ajándékozott meg minket a többlettel. Emberséggel magyarságot veszteni maga a lehetetlenség. A többlet nagyszerűsége, a nagyság foka ezt többé nem enged! meg. Az etikum eredményesen hat vissza az etnikumra! Hogy ez államban — a nemzetiségi jogfosztottság, reszlovakizáció, hideg-meleg terror és kísértések ellenére — emberek tudtunk maradni és a humánum és demokrácia igézetében hinni és tenni, — ez a mi nagyságunk titka és ez a mi elorozhatatlan tétünk a többség és kisebbség perében. Legyünk büszkék, hogy szlovákiai magyarok vagyunk és lehetünk. Maradjunk hűek önmagunkhoz: demokratikus telítettségünkhöz, emberségbe ágyazott töretlen magyarságunkhoz. És ezt csak úgy tehetjük meg, ha továbbra ls többek leszünk önmagunknál, adottságainknál. Magyar üzöttségünkből, kisebbségi nyomorúságunkból, embertelenségekből csak az emberség emel ki minket: a demokrácia humánuma. A nagyság, mint a kisebbség megtartója és többletének a záloga. Ne felejtsük el: mi lettünk, ml vagyunk, a vox humana népe. Emberség elkötelezettjel — tegnap, ma és mindörökké! Stósz, 1968. március 30. rilis 12. ápEGY PANASZ NYOMÁN Egy csallóközi olvasónk a közelmúltban levelet Intézett szerkesztőségünkhöz, melyben többek közt az alábbiakat olvashatjuk: Sok ezer csallóközi ós mátyusfrtldi dolgozóval együtt ürömmel vettem a bírt, hogy Somorja mellett vegyigyár létesül. Az űj üzem új munkalehetfisóget biztosit, s igy megszűnnének a környék dolgozóinak elhelyezkedési nehézségei. Nyugtalansággal töltenek el bennünket azonban azok a hirek, hogy a bratislavai vegyipari technikum párhuzaQios, magyar tannyelvű osztálya a jüvő tanévbeír nem nyílik meg, sőt talán a meglevő osztályt is megszüntetik. Az ok — állítólag — az osztály rossz tanulmányi eredménye. Az ügy tisztázása és az igazság felderítése érdekében felkerestük dr. Lubomir Vozár docenst, mérnököt, a Bratislavai Vegyipari Középiskola igazgatóját. Tájékoztatása szerint az SZNT Oktatásügyi Megbízotti Hivatalának kezdeményezésére a szakközépiskolában az 1967—68-as tanévben létesült párhuzamos, magyar tannyelvű osztály. Talán felesleges hangsúlyoznunk, hogy ez a megoldás 8 magyar iskolák növendékei számára előnyt jelentett. Az igazgató az érdeklődők megnyugtatására közölte, hogy a következő tanévben is nyitnak magyar osztályt. Tehát nincs ok aggodalomra. Viszont annál aggasztóbb a felvéteteli vizsgák eredménye, mely a tanulók tudásának alacsony színvonalát mutatja, s ez az egyes alapiskolák számára nem éppen kecsegtető. A felvételi vizsgák azt jelzik, hogy az alapfokú kilencéves iskolák a tanulóknak többnyire csak felületes ismereteket nyújtottak. Jozef Váüáry Igazgatóhelyettes szerint nem volt helyes, hogy a jelentkezők száma az 1967—68-as tanévben megegyezett az előirányzott létszámmal. Helyes, ha a felvételnél az illetékesek választhatnak, s csak a legtehetségesebb és legmegfelelőbb tanulókat veszik fel. A jövő tanévben remélhetőleg valamivel jobb eredményt érhetnek el, mivel mintegy száz, kilencedik osztályt végző tanuló jelentkezett a szakközépiskolába továbbtanulásra. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy kb. minden harmadik tannlö kerülhet be a technikumba. A magyar osztályban jelenleg 32 tanuló folytatja tanulmányait. Ezeknek túlnyomó része a felvételi vizsgán nem ütötte meg a kívánt mércét. A diákok kitartó szorgalmának és igyekezetének, nemkülönben a pedagógusok áldozatkész munkájának és segítőkészségének köszönhető, hogy az osztály az első félévben 2,6 átlageredményt ért el — világosít fel P. Velegová osztályfőnök. Az ipariskolában az általános műveltséget nyújtó, vagyis a humán tantárgyak oktatása anyanyelven történik, a szaktantárgyakat szlovák nyelven oktatják. A humán tantárgyakat oktató pedagógusok kivétel nélkül tökéletesen beszélnek magyarul, egy részük a Duna utcai magyar tannyelvű általános középiskolában működik. A szaktantárgyakat oktató pedagógusok — annak ellenére, hogy a tanítás szlovák nyelven folyik —, ha szükségesnek találják, magyarul is megmagyarázzák a tananyagot. Tehát indokolatlan és megalapozatlan olvasónknak az a megjegyzése, hogy a tanárok nem tudnak magyarul. Vitatható, persze, hogy a szaktantárgyakat miért tanítják szlovák nyelven. A főiskolai továbbtanulás illetve az elhelyezkedés szempontjából előnyös ugyan, ha a tanulók nemcsak a szakkifejezéseket ismerik szlovákul, hanem ha szabatosan és szakszerűen ki is tudják fejezni gondolataikat. A tananyag megértése és elsajátítása szempontjából viszont céfszerűbb lenne az anyanyelven történő oktatás. A kérdés megoldása az iskolaügyre tartozik. A probléma megvitatásánál lényeges, hogy az alapiskolát végző tanulók differenciálódásából, a tudásukban észlelhető fogyatékosságokból induljunk ki. A középiskolai tanulás sikere, eredményessége az alapiskolai felkészültség minőségétől függ. A bajok orvoslása és a hiányosságok áthidalása érdekében a jövőben még jelentősebb feladat hárul az alapIskolákra, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a középtokú tanintézetekbe, illetve a főiskolákra a tananyag elsajátítására képes, rátermett és alapos felkészültséggel rendelkező tanalók kerüljenek. —ym—