Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-19 / 108. szám, péntek

A legidőszerűbb teendők egyike az ötvenes évekre, az úgynevezett személyi kultusz korszakára jellemző igazságtalanságok felszámolása és következményeik helyrehozása. Akkoriban nem sokat tudtunk a jogtalanságokról, noha a becsületes polgárokban éledezett a szörnyű gyanú. Mégsem mertek, talán nem is akartak, sőt hiábavaló is lett volna szembenézni a kegyetlen valósággal ... Annak idején csak a bizalmas beszélgetések keretében volt helye az elferdiilések okait kutató, halk találgatásoknak. Ma azonban hangosan is feltesszük a kérdést: Hogyan történhetett meg, hogy olyan bűncselekményekért büntettek meg embereket, amelyeket nem követtek el? ••n;! ügyben kell Iámét ítéletet hozniuk, ami már a mennyiséget tekintve U óriási munkát jelent. Dr. Hübner az íróasztalán tornyosuló iratcsomagokra mutat. Egy-egy ügy puszta áttanulmányozásához is sok időre van szükség. Ehhez járul még, hogy a bizonyítékokból és a vallomásokból többnyire ki sem tűnik, hogy a vádlottak az igazságtól eltérően önmaguk ellen vallottak, és a tanúvallomások is hamisak. Mi tehát a teendő a gyors és igazságos ügyintézés érdekében? — A rehabilitálásokat szabályozó, készülő törvényben megbízhatunk — jelenti ki a tanácselnök. — Intézkedései értelmében a perújításokkal a bíróságokon kívül más szervek nem (még politikai szervek sem) foglalkozhatnak. Valószínűleg szakosított taNapidén: Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. J i ŕ í Hübnerrel, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökével. A tanácselnök az akkori bonyolult helyzetet ecseteli, melyre igen jellemző volt, hogy a vizsgálóbírók független intézményét megszüntetve, tevékenységüket a biztonsági szervek vették ót. Az államügyész az ő kihallgatásaik alapján szerzett bizonyítékok igénybevételével dolgozta ki a vádiratot. A bírók többnyire nem sejtették, milyen eszközökkei kényszerítették a közbiztonsági szervek a vádlottakat vallomásra. Ma már tudják, és mindenki tudja, hogy a vádlottakat betanították, mit és hogyan valljanak. Bőségesen kínálkozott erre alkalom, hiszen a vizsgálati fogság 2—3 évig is eltartott. A bírónak a vádhoz és a bizonyítékokhoz kellett tartania magát. A helyzetet súlyosbította és a bírók megtévesztésére szolgált az a körülmény is, hogy a vádlottaknak formálisan volt ugyan védőjük, akik azonban többnyire nem mertek kiállni védenceik igazáért, csupán az enyhítő körülmények figyelembe vételét javasolták. — Ma más szemmel nézünk az akkori ügyekre — jelenti ki a tanácselnök. — Mentségünkre szolgáljon azonban, hogy nem minden ítélet volt igazságtalan. Az ötvenes években még folyt az osztályharc. A külföldről beszivárgott kémek titkos adatok után kutattak, és a gyilkosságok is napirenden voltak... — Úgy hírlik, hogy a bíróknak abban az időben nem sok dolguk volt a perekkel. Gyakran a már előre kidolgozott, készen kapott ítéletet kellett csak felolvasniuk ... — Alig néhány esetben bizonyosult be, hogy a bírók teljesítették az ilyen parancsot. Az általánosításnak még ha tagadhatatlan is a bírók felelőssége, nincs helye. Az elítéltek többnyire nem kifogásolták a bírók viselkedését. Még dr. Husák sem, pedig ő igazán sokat szenvedett. Szerinte az igazságtalanságok okait az akkori rendszerben kell keresnünk. Milyen volt ez a rendszer? Abban az időben senki sem sejthette, és a bírók is csak bizonyos titkos irattárak leleplezésekor, 1956-ban hallottak először arról a bizottságról, mely az élet és halál kérdésében volt hivatott dönteni. Tagjaitól függött, kiket állítottak bíróság elé, és milyen állítólagos bűncselekményekért vonták felelősségre a vádlottakat. Tény tehát, hogy a jogbiztonságról akkoriban aligha lehetett szó. Felelősségre vonhatók-e a bírók az igazságtalan ítéletekért, az attól függ, vajon tudatosan követték-e el törvénybeütköző cselekedeteiket, vagy sem. Mert a biró mindig csak a törvényre és a saját lelkiismeretére hallgathat. Más utasításait, legyen az bárki, még ha állítólag államérdekről van is sző, semmi körülmények között sem teljesítheti. Ezzel a problémával kapcsolatban dr. Hübner rámutat az évek során önállóságuk megőrzése érdekében oly gyakran — utoljára 1963-ban — eredménytelenül kifejezésre juttatott kívánságra: tekintsék a bírókat független tényezőknek. Nem helyes ugyanis, hogy a bírók tevékenységét más szervek, közöttük az államügyészség is ellenőrzi. Azt sem tartják a szakemberek jó megoldásnak, hogy bizonyos ügyekben közigazgatási szervekre, sőt gyakran társadalmi szervezetekre ruházzák a döntés jogát. Mindezen fogyatékosságok természetesen kiküszöbölhetők. Az orvosláshoz vezető út mindenekelőtt a Belügyminisztérium újjászervezésén keresztül vezet. Az állambiztonság ellenőrzésének jogkörével megbízott állami bizottság létesítése a kormány kebelében, a fegyházaknak a Belügyminisztérium hatásköréből történő kivonása és az Igazságügyminisztériumhoz való beosztása a bíróságok közvetlen felügyelete alá helyezésével, s nem utolsósorban az Igazságügyminisztériumhoz tara rehabilitálások A személyi szabadság szent és sérthetetlen tozó független vizsgálóbírók intézményének felújítása a további követelmények. — Felesleges hangsúlyoznom — figyelmeztet a tanácselnök —, hogy a bírók kifogástalan jelleme és szakképzettsége is sokban hozzájárni a jogbiztonság megszilárdításához. fis e feltételek valóra váltásának biztosítéka? A közélet folyamatban lévő széles körű demokratizálódása, melyből ma már a polgárok nem formálisan, de ténylegesen is kiveszik részüket. Térjünk talán vissza az elferdülésekkel indokolt jogtalanságokra, melyeknek rehabilitálása nem tűr halasztást. Igényes követelmény, annyi bizonyos. Mert a pénz nagy úr ugyan, de mégsem jelent mindent. Nem csupán az anyagi kártalanításról van szó. A szenvedések ellenértéke pénzben ki sem fejezhető. Ide tartozik az elvesztett jogok elismerése is, pl. a szabadság, a nyugdíj, a társadalombiztosítás és egyéb igények beszámítása a munkaviszonyba. És nem kevésbé lényeges követelmény: az erkölcsi jóvátétel. A Legfelsőbb Bírósághoz tömegesen érkeznek mostanában a beadványok: a polgárok perújításra irányuló kérvényei. Nem csoda, hiszen a kárvallottak száma a becslések szerint meghaladja a 30 ezret. Ennyi ügyet kell tehát a szakembereknek felüivizsgálniok. nácsokra bizzák majd a perek tárgyalását, melyeknek tagjairól az Igazságügyminisztérium javaslata értelmében a Nemeztgyülés döntene. Természetesen itt csak „tiszta kezű" bírók jöhetnek számításba, akiknek lelkiismeretét nem terheli jogsértés. Aki nem ilyen, annak a jövőben nincs keresni valója az igazságszolgáltatásban. Leváltásuk már folyamatban is van. Ugyanez az elv vonatkozik az államügyészekre és azokra a politikai tényezőkre is, akik visszaélve hatalmukkal és jogkörükkel, befolyást gyakoroltak a perek lefolyására, vagy akik akadályokat gördítettek a rehabilitálási eljárás befejezése elé. Ezeket az egyéneket is le kell váltani, sőt ezen túlmenően bíróság előtt kell felelősségre vonni őket. — A hírhedt személyi kultusz időszaka tehát visszavonhatatlanul a múlté, — figyelmeztet búcsúzóul a tanácselnök. — Az elferdülések megismétlődésére többé nem kerülhet sor. Soha többé! Szomorú tapasztalataink nagyon is tanulságosak ahhoz, hogy szemet hunyjunk az igazságtalanságok felett. De polgáraink sem lesznek többé elnézőek. Ne is legyenek! jól tudják, hogy jogaik és személyi szabadsá guk szent és sérthetetlen. Ez pedig a jogbiztonság és a demokrácia elsőszámú, elengedhetetlen feltétele! KARDOS MARTA A m

agyar nemzetiség kérdésének demokratikus megoldása Ügy érezzük, hogy a nemzetiségi kérdés igazságos megoldása hazánk, társadalmi rendszerünk valóban őszinte internacionalista jellegét tükrözné. Egyben minden bizonnyal pozitív hatással lenne az emberek egymás közötti jó viszonyának kialakulására. Néhány javaslatunk ennek elősegítését kívánja szolgálni. Javasoljuk egy új járás létesítését, amely nagyjából fedné a régi párkányi járás határait, esetleg a szomszédos komáromi és lévai járásból bővülne néhány községgel. Így egy 80—90 százalékban magyar nemzetiségű lakosokból álló járás jönne létre. Kérjük a délvidéki magyar falvak ősrégi neveinek visszaállítását, mivel az új elnevezések nem honosodtak meg. Régi igények kielégítését jelentené a magyar nyelvű tanonciskola létesítése a párkányi papírgyár mellett és mindenütt, ahol arra igény mutatkozik. Ügy gondoljuk nem megoldhatatlan probiéma magyar nyelvű oktatás megindítása a mezőgazdasági és az ervosi tanszék mellett. Ugyanakkor kérjük a nyitrai magyar Pedagógiai Fakultás önállósítását. Bővítsék a lehetőséget a magyar ifjúság ösztöndíjas továbbképzésére Magyarországon. Az iskolai tantervek új koncepciójának kidolgozása során és a tankönyvek szerkesztésében tartsák szem előtt neírzetaink igaz történelmének, múltjának, ku,túrájának, közös kizsákmányolás elleni harcuknak a feltárását. íiogy a szlovák és a magyar fiatalok már az iskola padjaiban megtanulják egymást becsülni és szeretni. Az Oj Szó szerkesztőségétől, főleg annak főszerkesztőjétől nagyobb önállóságot, bálraI b hozzáállást várunk el a magyarság problémáival kapcsolatban. Kérjük, hogy a Csehszlovák Rádió sugározzon egésznapos magyar műsort, a Csehszlovák TeA Károly-híd jobb oldala felől, ha az ember az Újvárosból az Óvárosba igyekszik, az egyik kiálló partkő szakállas férfifejet ábrázol. Állítólag a híd építőjének képmása. Az emberek „szakállasnak" hívják. Ha a Moldva szintje eléri szakállát, akkor Prága állítólag bajban van, mert a folyó a város nagy részét elárasztással fenyegeti. A szakállas azonban már hosszú esztendők óta hiába várja, hogy a Moldva vize áztassa szakállát, mert Prága olyan gátrendszerekkel biztosította magát az árvíz ellen, amelyek az órádat hullámait fenntartják víztárolóikban. így a várost soha többé nem fenyegetheti veszély. A slapyi gát hoszszan tartó esőzések és áradások után első ízben 1954-ben álltak ki a próbát (akkor a víz a tárolóban visszafelé folyt, mert az áteresztőzsilipek nem bizonyultak elegendőknek), s megmentette Prágát az árvíztől. Felfogta a Moldva árhullámát, így aztán a Moldvába torkolló Berounka folyón érkező hullámot a folyó medre be tudta fogadni, anélkül, hogy veszélyeztette volna a várost. A moldvai vízilépcsők három gátjának építője A 1 o i s K r a u s mérnök, akinek „lelkén" elsősorban az Orlík-gát „szárad" (Csehszlovákia, sőt egész Közép-Európa legnagyobb gátja, amelyet a legmodernebb technika igénybevételével építettek, továbbá a slapyi gát és a kis Kamýk-gát. Tevékenysége bélyegét egyébként rányomta Szlovákiára is, ahol nehéz körülmények között vette át a félig kész árvái víztárolót, amely előbb az egyik külföldi szakember kezéből a másikba rült, s amelynek befejez már kétségbe vonták. A m dik — ezúttal ömlesztett tonból épült gát, amelynek téséből Kraus mérnök kiv részét, az észak-csehors Nechranice-gát, amelynek i feladata, hogy vízzel lásss a vidéket. Miképpen került Kraus i nők ehhez az érdekes mui hoz? Egyesek most talán vesen vennék, ha arról írn hogy már kisgyerek korí szeretett tavacskákat épí elrekesztette a csermelyeke ereket, ám Kraus mérnök emlékszik ilyen gyermekidil re s azt állítja, hogy az é] szet egyáltalán nem érdek — orvos akart lenni. S mégis öt gátat épített ami a világ gátszakértői k kevésnek sikerült életében Diákként került az első szuáni-gát építkezésére (ar összehasonlíthatatlanul ki: volt a most befejezés előtt Asszuáni-gátnál), s csak el csapta meg azoknak a gigí kus építményeknek a let te, amelyekkel az ember kényszeríti akaratát a tei szetre. S lehet, épp az, f kedvelte a vízi sportokat, ke te benne az ötletet, hogy a építésnek szentelje magát. Magas, kisportolt férfi | nászík, fut és evez), s el különbözik a vele egyívás tói, akiknek túlnyomó r már pocakos öregúr. Szab gondolkodáshoz szokott Kissé túlságosan is ped Szavatartó. Meg nem alku\ ki tud tartani nézetei mel s küzdeni értük. Bárkivel SJ ben kiáll, s éppen erről ií retes. A munka, amelyet ei végzett, fel is Jogosítja < Az utóbbi Időben Prága v sorsának rendkívül tisz ugyanakkor fölöttébb felelő: