Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-19 / 108. szám, péntek

HIT HOZ Ä JOVO? „Betlehem üdvözli vendé­geit" — három nyelven ezzel a felírással fogadja a vendé­get egy diadalkapu. Jól esik, noha nem fáradt vándorként jöttem Betlehembe, hanem Je­ruzsálemből, s mintegy tíz percet tartott a tízkilométe­res út. Betlehem, a bibliai vá­ros kis település Jeruzsálem közelében, kegyhelyeivel és kolostoraival vonzza a láto­gatókat, s fő betételi forrása az idegenforgalom. Ez a tízkilométeres szakasz része annak a történelmi út­vonalnak, amely valaha az ókori világ egyik jö közleke­dési vonala volt. Történelmi események és legendák szá­mos hőse — ősatyák, kirá­lyok, próféták jártak rajta. Ez az út összeköti Mezopotámiát — (a mai Irakot — Egyip­tommal, és olyan városokat érint, mint Damaszkusz, Ná­záret, Jeruzsálem, Betlehem, Hebron, Bér-Séva. Méltán vi­selte a „királyok útla" jelzőt. A diadalkapu után éles ka­nyar, s máris Betlehem főte­rén vagyunk. A nagy teret zsúfolásig ellepték a parkoló autók, s csak a közlekedési rendőr ügyességének köszön­hettük, hogy mi is helyet kaptunk. A főtér egyik oldalán emel­kedik az Or Születése temp­lom. Alacsony, keskeny bejá­ratú, kanyargó lépcsők vezet­nek a mélybe, a jászol he­lyére. A templom több feleke­zetében: a katolikusoknak, a görögkeletieknek, a protes­tánsoknak külön helyük van benne. A falakon aranydíszí­tés és drágakövekkel kirakott a turista inkább Jeruzsálem­ben marad. Betlehem számára az ide­genforgalom fő bevételi forrás. A piac egyik utcáján* a jár­dára állított alacsony széken kávézgatva beszédbe elegyed­tem szomszédaimmal. Az is­merkedés könnyebb, mint a luxusszállók eszpresszóiban. Szomszédom, egy piaci árus meggyőzően magyarázgatta: — Tavaly ls elég turista járt itt, uram. Ettek, ittak, vá­sároltak és fizettek. — S mi lesz lövőre, mit gondol? — Attól függ, uram, amint olvasom, hogyan végződik a dollár és az arany válsága. Nekem ugyan nincs ara­nyam, sem dollárom, ha azon­ban Anglia és Amerika meg­akadályozza a turisták kiuta­zását, vagy nem ad nekik elég költőpénzt, akkor ezt mi is megérezzük, mert a gaz­dag országok turistái a leg­jobb vevők. Szomszédomnak bizonyára igaza van. A maga szempont­jából nézi a dollár és az arany tőzsdei csatározását. Valahányszor Betlehemben vagyok, felébrednek a múlt emlékei. Amíg Palesztina an­gol mandátumterület volt, Betlehemben női börtönt ren­deztek be. Bűnözők mellett palesztinai kommunista lá­nyok is itt raboskodtak. So­kan éveket töltöttek a rideg börtönben, és a mai kommu­nista asszonyok, nagymamák közül sokan büszkén, de fáj­dalommal gondolnak vissza az ott töltött évekre. Betle­hem szelíd nevéhez'(kenyér­háza) nem is illett ez a ke­gyetlen börtön. Szép látvány, amikor a Betlehemet övező hegyek mö­gött leáldozik a nap, s a templomtornyok és minaretek egybevegyülnek a sötétedő égbolttal. Taxin Jeruzsálem felé tartok. Útközben birka­nyájjal találkozunk. Tíz-ti­zenkét éves fiúcskák terelge­tik hazafelé a nyájat. Egyi­kük tranzisztoros rádiót szo­rít a füléhez, ök már a mo­dern kor betlehemi pásztorai. ikonok — orosz cárok bőke­zű ajándékai. A templommal szemben van a város központja, az óvá­ros. Templomtornyok, minare­tek emelkednek a magasba. Szűk, kanyargós utak. Itt van a piac is. Kevés Ilyen hely van, mint Betlehem. A város nagyon megőrizte ókori ké­pét: régi házak, műemlékka­puk. Gyönyörű kép tárul elénk: a szép látvány alaptó­nusát a város melletti kertek olajfáinak halványzöld színe adja meg. Tarka kép Az utcák szűkek, zsúfoltak. Arab fejdíszes bennszülöttek mellett idegenek tömege. Szí­nes látványt nyújtanak a fel­lahok, akik mögött, teherrel a fejükön asszonyaik ballag­nak, a hosszú, fekete reve­rendás, henger alakú kallu­szos szakállas görögkeleti pa­pok, utánuk rövid nadrágos, szőke szakállas angol fiatal­ember, mellette fényképező­gépet lóbáló miniszoknyás lány... Lépten-nyomon más­más kép, bábeli nyelvzavar. Sok az üzlet, bő az áruvá­laszték, élénk a piac. A kör­nyék fellahjai idehozzák ter­ményeiket, de iparcikkekben is lehet válogatni. A turisták rengeteg betlehemi emléktár­gyat vásárolnak: tetszetősek és viszonylag elég olcsók. Vannak drága holmik is. Híresek az itteni gyöngyház­készítmények. íróasztalt, könyvállványt és egyéb bútor­darabokat készítenek g^öngy­házberakással. A templomok, mecsetek, híres épületek gyöngyházmásai sem olcsók. A gyöngyházhulladékból gom­bot, nyakláncot és egyéb cse­csebecséket csinálnak, amiket azután gyerekek árusítanak. A városnak nincs más ipara. Betlehem 15 ezer lakosa — mohamedánok lis kereszté­nyek — az egyhiz és az ide­genforgalom szolgálatában áll. Soknak Jeruzsálemben van ál­lása. Mit akarnak a betlehemiek? Szeptemberben izraeli új­ságírók jártak Betlehemben, s elUeszŕlgettňk a vátis veze­tőivel. Felderült a kérdés: mi legyen izineli csapa­tokul ffiegstňllt város sor­sa? Akar- e IiTaelluz tartozni vagy isiiiét arab fennhatóság alá kerülni? A kérdésre egy folyamodvány adott választ, amelyben azt kérik, hogy Bet­lehem a jövőben is tartozzék oda, ahová Jeruzsálem fog tartozni. Kiemelték, hogy nem akarnak kitérni az egyenes válasz elől, nem is kérik Bet­lehem izraeli megszállását, hanem azt akarják, hogy ne szakítsák el Betlehemet Jeru­zsálemtől, mert Betlehemnek társadalmi, gazdasági és val­lási érdeke, hogy zavartalan kapcsolata legyen Jeruzsá­lemmel. Ez idegenforgalmi szem­pontból is érdekes. A-turista számára Jeruzsálem a na­gyobb, többet mutató, látvá­nyosabb, érdekesebb város. A turista azonban Jeruzsálem­ből tíz perc alatt szívesen át­rándul Betlehembe. Ha azon­ban az úton vízum- és vámne­hézségek merülnek fel, akkor BETLEHEM KOZPONTJA (A szer lő ttlvélelij Ma h o la Petikite szemre közönséges tanzániai pa­raszt. Senki sem mondaná róla, hogy a boszorkányság rabja és tevékeny művelője, öltözködésében sincs sem­mi, ami ilyesmire valiana. Nem kántál titokzatos va­rázsigéket és nem táncol tűz körül, ötvenéves, kopaszo­dó, közönséges parasztfigura. Nehéz elképzelni róla, hogy olyan bűnt, pontosabban bűnténysorozatot köve­tett el, amely megdöbbentette egy ország, s talán egy egész földrész lakosságát. Két esztendő leforgása alatt megölte és egymás után megette saját apját, feleségét, valamint három gyermekét. Bűnére sohasem derült vol­na fény, ha elég erős lett volna ahhoz, hogy felhagyjon telhetetlen kannibalizmusával. Mindez megdöbbentő és szinte hihetetlen. Az ügy két és fél évvel ezelőtt kezdődött Tanzania déli vidékének egy kis falujában, Mapelelében. Itt él­degélt Petikite szüleivel, feleségével, Litulanievel és egy gyermekkel. A parasztcsalád élete kiegyensúlyozott volt. Sem szegényebbek, sem módosabbak nem voltak az átlagnál. Kicsiny birtokuk elég gazdagon jövedelmezett, s még néhány állatot is tartottak. Távol a modern élet­től a család élete egyszerű és bonyodalmaktól mentes volt. Kiegyensúlyozott és hétköznapi. Egészen addig, amíg megmagyarázhatatlan okból kifolyólag minden megváltozott. Az ötvenéves Mahola Petikite minden átmenet nélkül arra az elhatározásra jutott, hogy kita­nulja a varázslómesterséget. Érintkezésbe lépett a vidék egyik közismert vajákosával, és megegyezett vele, hogy beavatja mesterségébe. Több héten át folyt a titokzatos oktatás. Az ötvenéves tanonc megtanulta bűbájos sze­rek készítését, és saját magán kísérletezte ki azok hatá­sát. Ezek közé tartozott egy kakas lábának egészben való lenyelése és a szárnyas vérének elfogyasztása. Ami­kor Petikite sikeresen letette a vizsgát, megkapta a va­rázslótól a legtitkosabb orvosságot: a maroknyi magot, amit nedves földbe kellett elültetnie. A mag kicsírázott és Petikite számára teljesen ismeretlen növény fejlő­dött belőle. Állítólag a növény fejlődésével párhuzamo­san új, eddig ismeretien vágy töltötte el az újdonsült csodadoktort. A kínzó és gyötrő vágy az emberi hús után. Petikite titokban tartotta természetellenes vágyát, még tanítómesterének sem árulta el. A boszorkányságot törvény tiltja Tanzaniában. Ez azon­ban nem befolyásolja különösebben a dzsungelek mé­lyén meghúzódó parányi falvak írástudatlan lakosait, akik továbbra is vakon hisznek a varázslók természet­feletti erejében. A helyi kormányzat pedig szemet huny az ilyesmi felett. Érthetően nem akarja kibékíthetetlen ellenségévé tenni a parasztokat. Ennek fényében nem szorul különösebb magyarázatra Petikite furcsa meg­változása és bűne. A civilizációtól messze eső, isten háta mögötti vi­lágban senkinek sem tűnt fel, hogy eltávozott az élők világából Petikite idős onyja és Petikite leánygyermeke. Felesége időközben állapotos lett. Úton volt egy újabb gyermek. Az említettek után Petikite apja következett. Senki sem gyanította, hogy az egymást követő elhalá­lozások szoros összefüggésben vannak Petikite ellen­állhatatlan kannibalizmusával. Petikite valamilyen mé­reggel megölte áldozatait, majd éjjel kiásta őket, és a dzsungel mélyében rejtette el. S addig járt a húsra, amíg tartott. Igy pusztította el és ette meg az időközben született újabb gyermeküket is, majd még egyet, s vé­gül feleségét. Ezzel azonban kimerült a sor. Családja eltűnt, de borzasztó szenvedélye megmaradt, s mind­untalan gyötörte. Fogyni kezdett és halálfélelem vett rajta erőt. Abban a tudatban élt, hogy titokzatos va­rázsszere csak saját családjára alkalmazható. Elment hát egy távoli faluban élő csodadoktorhoz, és olyan varázsszert kért tőle, amely lehetővé teszi, hogy bárkit megölhessen és megehessen. A varázsló azonban MAHOLA PETIKITE, AKI FELFALTA CSALÁDJÁT. visszautasította kérését, sőt jelentést tett ti rendőrségen. Igy került Petikite a bíróság elé boszorkányságból eredő gyilkosság vádjával, ögyével a körzeti bíróság után Tan­zania Legfelsőbb Bírósága is foglalkozott. S minthogy lehetetlen produkálni a corpus delictit és bá*mi módon bizonyítani, hogy Petikite meggyilkolta és megette csa­ládjának minden tagját, a családirtó emberevő ellen elejtették a vádat. Petikite, aki megígérte, hogy haza­térése után végleg megszabadul az azóta is viruló ti­tokzatos növénytől, omely állítása szerint életre keltette benne az emberevési szenvedélyt, tavaly október óta büntetlenül, szabadon és magányosan él. Borzalmas tette miatt legfeljebb saját lelkiismerete vonhatja fe­lelősségre ... , m 1968. IV. 19. 6 KÉRDÉS: Hajlandó vagy beismerni, hogy családod tagjainak megölése erkölcsi, törvényes és társadal­mi szempontból egyaránt helytelen volt? FELELET: Nem hiszem, hogy bármi rosszat csele­kedtem, hiszen csak megbabonáztam, majd meget­tem saját családom tagjait. Kit sértettem ezzel? A kérdést egy tanzaniai bíró tette fel nyilvános bí­rósági tárgyaláson Mahola P e t i k i t e-nek. Mint a válaszból kitűnik, a vádlott úgy véli, semmiféle bűnt nem követett el, amikor kideríthetetlen módon megölte, majd megette egész családját. Afrika a meglepetések és az európai ember számára érthetetlen történések földje. Lakói félig a varázslókkal és emberi ésszel meg­magyarázhatatlan múltban, félig pedig Mercedes autók­tól és léglökéses repülőgépektől hemzsegő jelenben él­nek. Megérteni legalább olyan nehéz, mint magyaráza­tot találni gondolkodásmódjukra. Ezt bizonyítja drámai erővel az alábbi eset, amely hivatalosan bekerül az afrikai igazságszolgáltatás hasonló esetekben bővelkedő történetébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom