Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-12 / 102. szám, péntek

KÉRDÉSÉNEKDEMOKRATIKUSMEGOLDÁSA ni!lllll!llllillll!ll!l!i!í!!llíllll!lll ánlátás érdekében tartom a reszlovakilelet érvénytelenítéután egy népszámcségesnek tartom az átszervezést, mert végrehajtott átszer?y látszik központlépeink közötti egyítására irányult. Halakosságű községekben a hivatalokat és a közszolgáltatási üzemeket két nyelvű feliratokkal lássák el, és ezeken a helyeken magyarul is beszélő egyéneket alkalmaznának. A lehető leggyorsabban külön Igazgatóság alá helyezné a korábban helytelenül összevont magyar és szlovák tannyelvű iskoIENDEZZÜK KÖZÖS I OLGÁINK AT ai készül most a ti járásban — a já;zét Losonchoz csaik ellenére, hogy a igolódik. De hát a z rendelet, anníősulnia, akár akarkár nem — mondott élők. inek tartom, hogy a sságú területeken a l kiküldött iratok legye- (A b u rársasá^^fc ez megétnyelvupg is az g tiszteletben tarlenne, ha az újsájsen többet foglalrimaszombati, loian, s általában a zép-szlovákiai kerümagyarok életével, 1. NKA, Magyarbél kellene az SZNT nemzetiségi ügyekzó bizottságot, ügybólogató Jánosokmegszüntetné a azetlségű állampolrétegét érintő viszIgy pl. elrendelné, jyarlakta és vegyes Iákat; kiépítené a szükséges magyar szakközépiskolák rendszerét, és idővel a főiskolákon, ahol szükséges, magyar tagozatokat is létesítene (pl. mezőgazdaságit). Bővítené a magyar nyelvű sajtót; továbbá hivatalból gondoskodna arról, hogy az anyakönyvekben helyesen vezessék a magyar vezetékneveket, és ne ellenkezzenek a hivatalos szervek, ha valaki az anyakönyvi kivonatban helytelenül írt Sabo, Kováč stb,, nevét helyesre akarja kijavítatni. Gondoskodna arról is, hogy a falvakban, városokban Gottwald, Kukučín vagy Hviezdoslav utcanevek mellett lehessen Kodály-utca, Szenei Molnár Albert-tér, akik szintén nagy emberek, itt éltek, ahol mi, értünk is munkálkodtak; lehessen használni a szlovák helységnevek mellett a magyart is. PONGRÁCZ GÁBOR, Mihályfa A magyar nemzetiségi kérdés megoldása érdekében — mint sokan mások — én ls követelem, hogy a magyar nemzetiségűek részére létesítsenek több szakközépiskolát, a főiskolákon és egyetemeken pedig magyar-tanszéket — az érdeklődésnek megfelelően. Sok falut és sok-sok funkcionáriust ismerek, s ezért állítom, hogy talán sehol sincs olyan szükség a megújhodásra, mint nálunk, a magyarlakta területeken. Ugyanis nem mindenütt a legjobbak, legbecsületesebbek, a legőszintébbek és a legképzettebbek vannak vezető állásban. 20—22 éve sok helyfitt olyanok irányítanak, akik nem rátermettek, és képtelenek arra, hogy képviseljék a lakosság érdekeit. Ezért támogassuk az új szellemet. És cselekedjünk — megfontoltan, emberien. Ha emberek tudtunk lenni a legnagyobb embertelenségben — legyünk Igaz emberek most ls. Dr. PRENGHY ARPAD, Bratislava A csehszlovákiai magyar lakosság egyenjogúsítása érdekében fontosnak tartom — egyebek között — a következő követelések érvényesítését és megvalósítását: 1. Teljesen helyes és igazságos azon javaslat, hogy a nemzetiségileg vegyes lakosságú járásokat újból szervezzék ót. Azon járásokban, amelyekben nagyobb számban élnek magyarok (az első csehszlovák köztársaságban ezek számarányának alsó határát 20 %-ban állapították meg) a magyar nemzetiségű lakosoknak biztosítani kell azon jogot, hogy a közigazgatási szervekkel, a bíróságokhoz és az összes többi batóságokhoz, valamint a szocialista szervezetekhez magyar nyelven adhassák be kérelmeiket és panaszaikat, s hogy az ezen beadványokkal kapcsolattos összes értesítéseket és határozatokat magyar nyelven is adják ki, s végül, a tárgyalásokat a magyar felekkel magyar nyelven tartsák. 2. Mindazon járásokban, amelyekben nagyobb számban élnek magyarok, az egész vonalon meg kell valósítani a kétnyelvűséget (pl. a közigazgatási hatóságok, a bíróságok, a nemzeti bizottságok, a szocialista szervezetek hirdetméleteri srégi I (PL / •>• L nyei és közleményei, valamint az utcatáblák, az üzleti feliratok stb. tekintetében). 3. Azon járásokban, amelyekben nagyobb számban élnek piagyarok, mindazon állami és egyéb tisztviselők, valamint üzleti alkalmazottak, akik felekkel, Illetve vevőkkel érintkeznek, kötelesek magyar nyelven is beszélni. 4. Engedélyezni kell a magyar sportszervezetek és sportegyesületek működését és a magyar főiskolai ifjúság szervezkedését. 5. Biztosítani kell a nemzeti bizottságokban és az egyébb testületekben a magyar lakosság képviseletét számarányának megfelelően. • 6. A magyar nyelvterületeri vissza kell állítani az ősrégi magyar helységneveket Párkány, Ögyalla, Gúta stb. 7. Nem szabad akadályt gördíteni az ellen, hogy a magyar újságok, folyóiratok és időszaki lapok a városok és községek magyar elnevezéseit használják (pl. Pozsony, Kassa stb.). Az első csehszlovák köztársaságban ez ellen senkinek sem volt kifogása. TÓTH ISTVÁN, Karva Pőstyénben, az Eden-szálló ebédlőjében lettem figyelmes a következő, nemzetiségünk szempontjából nézve nem éppen rózsás kijelentésre, amelyet egy jól öltözött, intelligens külsejű férfi tett másik két társának: „A demokrácia a mienk, Kt a magyarok, de még a csehek sem ugrálhatnak, Dubček végre rendet teremt." — Gondolom, a demokratizálódási folyamatnak hazánkban nem az a célja, hogy egyes nemzetek „ugrálását" tegye lehetővé a többi rovására, hanem az, hogy mindenkinek teljes egyenjogúságot biztosítson. Nézetem szerint az olyan kijelentéseknek, mint a fenti (amely sajnos nem egyedülálló), amelyek durván rágalmaznak és olykor rosszul is esnek, elejét kellene venni. Ogy érzem, a nemzetiségi kérdés megoldásának ez egyik feltétele. ir kibfli^^ Ennek érdekében a la% „elmagya sodott" részének megazt a lehetőséget, hogy visszatérhesredeti nemzetiségéhez. Azt a tényt tt nem vették figyelembe, hogy akik :ykori osztályelnyomatás következtétényleg elmagyarosodtak, az első rsaság idején már nyugodtan valli volna magukat szlováknak. Az akmég abban az évben június 17-től l-ig terjedő időszakban hajtották . Nem titok, hogy ezt az akciót ösztötték az állampolgárság ügyével, zem, ki akart volna bizonytalan könyek közepette otthagyni szülőföldIgy történt, hogy 410 820 magyar zerült megtagadni Írásban nemzetikkel pedig nem számolhattak a kitésnél avagy a reszlovákizálásnál, sorsát a „gondviselés" úgy képzelte Dgy szétszórja őket Csehországban, ttelepítési hivatal további nyilvána alapján határozatokat készítettek 45. évi november 19-én kiadott 88. i elnöki dekrétum alapján, s a járási ahivatalok főnökeinek aláírásával ktsítették 9610 családfőnek, önként 1154 magyar család költözött el Cseh» valamelyik majorjára, hogy elszea mezőgazdasági cselédnek. A többi személyt a tél legzimankósabb naprakták katonai segédlettel marhavaiba és szállították el őket a történelrszágrészekbe. Ezzel azonban még fejeződött be tragédiájuk. Amit nem tak el tőlük a hatóságok emberei, ismeretlen tettesek hurcolták szét. t még hosszú évek után ls csak ehezen térhettek vissza elhagyott lukba. Ogy bántak velük mint háboűnösökkel, pedig javarészük munkás sparaszt család gyermeke volt. Bűgüket azonban semmiféle bírósági közigazgatási szerv nem állapította Csak piacra vitték és elhurcolták mint a rabszolgákat. Ez toborzás Nevezzük nevén a gyereket. Kénytelepítés. ikiket ennyi szenvedés és meghurás sem tört meg, azok végre a munztály uralomra jutása után megkapz állampolgárságot az 1948. évi 245. i törvény szerint. Am, ennek a törek 1. §-a 3. bekezdése értelmében DD személy még ennek sem örül h atett. Ezek névsorát a Belügyminisztérium 1948. december 16-án kelt 190/1948 prez. számú körlevél kíséretében juttatta el a járásokra. Mondanom sem kell, hogy ebbe a jegyzékbe is számos ártatlan magyar került be, akik még tíz év múlva is csak tartózkodási engedéllyel lakhattak az ország területén és vállalhattak munkát. Hogy pedig a jogfosztottság teljes legyen, bezártak minden magyar nyelvű iskolát, bár a SZNT 1944. évi szeptember 6-án kiadott rendelete értelmében az 1938. november 6-ig megalakult elemi népiskolákat meg lehetett volna hagyni. Ezek után a tanítókat szélnek eresztették, s a gyermekeknek még azt sem engedélyezték, hogy anyanyelvükön tanulják meg a betűvetést majd fél évtizeden át. Ez a rövid tényállás. Megjegyzem, mindez csak csekély töredéke a valóságnak. Az elmúlt két évtized alatt hányszor tettük fel a kérdést: mit követtünk el, hogy néhány burzsoá politikus bűnéért a kisemberek százezreinek kellett teljes jogfosztottságban bűnhődniük? Talán a ml nemzedékünknek kellett felelni azokért a történelmi sérelmekért, melyeket a magyar földesurak a szlovák néppel szemben elkövettek? Bárhogy ls áll a dolog, a történelmi tárgyilagosság kedvéért le kell szögezni, hogy Dél-Szlovákia és annak lakossága negyed évszázad alatt többször cserélt gazdát. Az első világháború után Csehszlovákiához csatolták. A bécsi döntés alapján a terület és a lakosság egy része Magyarországhoz került. 1945-ben pedig az emigráns kormány mint csehszlovák területeket szabadította fel. Apáinkat nem kérdezték meg 1918-ban, hogy hová akarnak csatlakozni. Nemzeti kisebbségünk képviselői sem írták alá a bécsi döntés okmányait. Dél-Szlovákia magyar népe tehát nem lehet felelős azokért a tettekért, melyeket az akkori uralkodó osztály képviselői elkövettek. Osztályszemléletben érthetetlenek azok a totális Intézkedések, amelyek a magyar nép dolgozó rétegeit is érintették, és még akkor is, ha ezek kommunisták voltak. Eddig azt terjesztették a magyar nemzetiség körében, hogy a szörnyűségek kezdeményezői „Husák, Novomeský és Okáli" voltak. Még a SZLKP Központi Bizottsága irodájának 1959. évi Január 16-1 határozatának megállapítása szerint ls csak „Husák és társai" burzsoá nacionalista tevékenységének leleplezése után kerülhetett sor a CSKP lenini nemzetiségi politikájának megvalósítására a magyar nyelvű lakosság körében. Hasonló hangnemben íródott a beszámoló 1. fejezete is. Az említett „burzsoá nacionalistákat" időközben rehabilitálták. Ezért azt javasolom, hogy dr. Gustáv Husák, Ladislav Novomeský és Daniel Okáli maga foglaljon állást a fenti vádakkal szemben az Oj SZO hasábjain. Ismeretes, hogy a magyar nemzetiségű lakosság kivette részét a szocializmus építéséből hazánkban, bár szűkében voltak a politikai jogoknak. Mindezért azonban csak kevés megértést kapott cserébe. Eddig sem a Legfelsőbb Bíróság, sem pedig a legfelsőbb pilitikai és állami szervek nem foglalkoztak azzal, hogy a magyar nemzetiségű lakosokkal szemben elkövetett kegyetlenségekért is felelősségre kell vonni a bűnösöket. Furcsán hangzik, de még ma is úgy tűnik nekünk, mintha az államférfiak és az újságírók már nem emlékeznének a húsz év előtti eseményekre. Azt sem említették, amikor a televízióban és a rádióban beszéltek, hogy a jogtalanul elítélt és meghurcolt magyarokat is rehabilitálni kell. Még az újságokban sem történt említés arról, hogy a Nemzetgyűlés valamelyik bizottsága foglalkozott volna az egész magyar nemzeti kisebbség rehabllitásával. Pedig nem vitatható, hogy rehabilitálni kell a kollektív vád alapján sérelmet szenvedetteket és magát a magyar kisebbséget, mint egészet. Ezt az évet az ENSZ az emberi jogok nemzetközi évének nyilvánította. Az a meggyőződésem, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése és kormánya rövidesen felméri a magyar kisebbséggel szemben elkövetett embertelenségeket. Ennek alapján a kor követelményei szerint hatályon kívül kell helyezni a reszlovákizáció elrendeléséről szóló kormányhatározatot és semmisnek nyilvánítani a reszlovákizáclót egész terjedelmében, melynek alapján még ma is egész falvak lakossága tél magát magyarnak vallani, továbbá felül kell vizsgálni az 1948. évi 245. számú törvény alapján kiadott belügyminiszteri jegyzéket, s hatálytalanítani kell minden diszkriminináclős törvényt és rendeletet, mint a csehszlovák törvénytár szégyenfoltját. GYÖNYÖR JÓZSEF í ítélet - Azt kérdezi uram, mit szólok az esemé< nyekhez? Nem olyan egyszerű a válasz. Várjon csak, ne vágjon közbe. Természetesen örülök a változásnak, nagyon örülök, hiszen gyermekeim vannak. Értük és velük örülök. Magamért? Tudja, én mór partra dobott hal vogyok, tátogatok, kapkodok, még ránganak az izmaim, még talán lesz annyi erőm, hogy a partmenti hínárban meghúzzam magam, de belőlem már soha nem lesz szabadúszó; vidám, szép, sodró áramok hőse. - Szkeptikus vagyok? Téved uram. Ötvenkilenc éves vagyok és huszonhárom évvel ezelőtt kiszorítottak az élet és a város perifériájára. 1945. május 6-án történt... - Csengettek, ajtót nyitottam, és belépett a lakásomba két rendőr, két fegyveres katona és két polgári ruhás férfi. „Egy óra alatt csomagolják össze a legszükségesebbet, aztán velünk jönnek!" Két rendőr ott maradt és én csomagolni kezdtem. Az egyik lányom két éves volt, a másik öt esztendős. írást is kaptam. Kiváncsi rá? Tessék, olvassa! - „Prikázanie pobytu v Petržalke." Látja kérem, itt az indoklás is: „Je nesporné, že ste maďarskej národnosti ..." Igaz, egy hét múlva már új nyomtatványokat kézbesítettek a számüzötteknek, az már úgy indokolta a deportálást, hogy „Je nesporné, že ste fašista ..." Ugye érdekes írás? Olvassa el ezt a részt is... „aki nem engedelmeskedik, 60 000 korona pénzbirsággal vagy hat havi elzárással büntethető... csak 1918 előtt épült lakóhelyeket vehet igénybe ..." Aztán vittek bennünket... kísértek ... végig Pozsonyon. Az út szélén nevető arcú emberek álltak, igaz néhány könnyes szemet is láttunk ... akkor harminchat éves voltam. Amit húsz esztendei kemény, becsületes, szorgalmas munkával gyűjtöttem, az otthonom, a bútorom, a munkahelyem... az megsemmisült. Nem uram, nem politizáltam, semmiféle párt tagja nem voltam. Az első köztársaságban katona voltam, csehszlovák katona, kitüntetést is kaptam. Aztán beteg lettem, félelemérzet, halálfélelem. Ez megmaradt. - Az első napokban nyolcan aludtunk egy szobában, csak úgy a csupasz földön, kegyelemből kapott szalmán. Ennivaló nem volt. Kidobolták, hogy a kereskedők nem adhatnak el a magyaroknak semmiféle élelmiszert. Pár nap múlva a Csehszlovák Vöröskereszt jóvoltából kaptunk reggelit és ebédet. Nézze ezt a rózsaszínű kartont. Itt a felírás: „Sústredovaci tábor pre Maďarov v Petržalke". Ez volt az élelmezési jegyünk. Ha átmentem a tábor másik utcájába, előtte is, utána is, jelentkeznem kellett az ügyeletes csendőrnél. Munkát nem vállalhattunk ... tilos volt. - Ötvenkilenc éves vagyok, uram. Amikor másfél év után megszüntették a tábort, én már itt maradtam a periférián. A város és az élet perifériáján! A betegségem elhatalmasodott rajtam, nem tudtam bejárni a városba, dolgoztam a kertészetben, építkezésen, szőttem egy kisipari szövetkezetnek. Egy ideig fájt, hogy nem dolgozhattam a tanult szakmámban, aztán beletörődtem. Mert mindenbe beletörődünk uram. - Kártérítést? Kaptam. A lakásomban maradt ingóságaim értékének egy huszadát. Tudja az úgy volt, hogy amikor elvittek, senki nem vett fel jegyzőkönyvet arról, ami ott maradt. Aztán lakók jöttek, lakók mentek, mindegyik magával vitt valamit, amire éppen szüksége volt, vagy eladott valamit, amit feleslegesnek tartott. Hogy miért nem települtem át Magyarországra? Azért, mert itt születtem, mert ez a hazám, itt van az apám sírja, itt vannak a barátaim, ezt az országot építettem, itt értem emberré és maradtam ember akkor is, amikor nagyon sokan megfeledkeztek emberi mivoltukról I - Ahogy mondtam uram, ma már ötvenkilenc éves vagyok. Egészség? Néha jobb, néha rosszabb. Mint kisegítő munkaerő dolgozom. Havi bruttó fizetésem 720 korona, kézhez kapok 664 koronát és ehhez jön havi 241 korona részleges rokkantsági járadék. A feleségem is beteg, akad gond, baj, szomorúság bőven. És egy év múlva elérem a nyugdíjas korhatárt. Mondja mennyi nyugdíjat kaphatok? Mondja, milyen lesz az én öregségem? Mit várhatok, mit remélhetek? Ki adja vissza ezt az elsikkasztott, elvetélt huszonhárom esztendőt? Ki kárpótolhat azért, hogy huszonhárom év óta nem vehetek részt a sorsom, életem formálásában, nem érezhetem magamat igazán hasznos, teljes embernek? - Itt szoktam pihenni a parton és nézem a várost. A túlsó oldalt, ahonnan huszonhárom évvel ezelőtt kitiltottak, mert „je nesporné, že ste maďarskej národnosti..." Látom régimagamat a Lakatos utca macskakövein futkározni, surbanko legényként lányokra várni az Orsolya utca barokk álmokat ringató kariatidái előtt. - Igen uram, látom azt is, milyen boldogan, felszabadultan nevetnek az emberek. Látom ahogy belevetik magukat ebbe a sugaras tavaszi áramlatba, ahogy okos tervekkel színezik a jövőt... - Dehogy, ez nem könny . .. valami porszem került a szemembe* uram ... ... a partravetett halak nem sírnak uram, csak tátogatnak, rángatóznak, hogy a partmenti csendes hínárig vergődjenek, ahová legalább egv-égy fáradó hullámmal üzen a vágtató folyam. PÉTERFI GYULA