Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-01 / 60. szám, péntek

o o> m mmm > (O <0 g o > ±S (U Világszerte alkalmazzák dr. Hubka szívbillentyű-átültetési módszerét • Az USA-ban sikeres operációk ezreit hajtották végre + Moszkvába hívják + Senki sem próféta hazájában + Nem operálhat, mert nincs hol! + „Nagyra értékeltem Barnard professzor bátorságát..." Magas alakja a műtőasztal fölé hajol, kerek arcán a teljes összpontosítás és a feszült figyelem merev-szigorú vonásai. Biztos sebészkeze gyakorlott mozdulatokkal, fürgén dolgozik az előtte fekvő kísérleti kutya fölnyitott mellkasában. A terem több ezer wattos villanyégőjének tolakodó fénye mintha dús, barna haján erejét vesztve megtört volna, hogy néhány arasszal lejjebb annál ridegebben csillogjon a sebészkés szUrkés acélján... Operál! Pontosabban: tavaly megkezdett új kutatómunkájának részletkísérleteként szívátültetéssel próbálkozik ... Rendkívül fontos itt az „új" jelző! Többéves kitartó, szívós munkája révén ugyanis ez a férfikor delén járó bratislavai tudós célját elérve vitathatatlan világelsőségre tett szert: kardiológus kollégái világszerte az ő módszere szerint készülnek, vagy egyes országokban már sikerrel alkalmazzák a homotranszplantális szívbillentyű-átültetési műtéteket! Ritka, mondhatnám páratlan siker! Dolgozószobájában, a Szlovák Tudományos Akadémia sebészeti kutatóintézetében beszélgetünk. A falak mentén zsúfolt könyvespolcok, az ablak alatt zsúfolt íróasztal... Katonás sorba rakva az angol, német meg círillbetüs szovjet szakkönyvek és folyóiratok. Hubka doktor fényképet mutat. Egy billentyű-átültetési műtéten átesett szív képét. Dr. Hubka Michal, az orvostudományok doktora három évtizede, egyetemi tanulmányainak megkezdésekor mondott búcsút a szülőföldnek, hogy a magasba törő liptói hegyek alól Bratislavába jöjjön s orvosi diplomát szerezzen. Amikor a fiatal egyetemista évente néhányszor hazalátogatott a szülői házba, türelmetlenül méregette a hosszúnak tűnő, több száz kilométernyi utat. Akkoriban aligha mert volna csak gondolni is arra, hogy érett férfikorban az unalmas Bratislava—liptói táv százszorosát, ezerszeresét teszi majd meg Cleveland, London, Moszkva, München és egyéb nagyvárosokba, hogy előadásokon ismertesse az általa kidolgozott operáció lényegét és tanácsaival ott legyen a külföldi szívsebészek ilyen irányú, első gyakorlati kísérleteinél... — Doktor úr, az efféle sikertudat kölcsönzi az embereknek azt az érzést, amit boldogságnak neveznek? Néhány pillanatig gondolkozik, aztán töprengve, hangjában kissé szomorkás árnyalattal válaszol: f— Három-négy esztendeje tanulmányúton voltam az Amerikai Egyesült Államokban. Clevelandban, a St. Vincent kórház műtőiben kutyákon megismételtem sikeres hazai szívbillentyűátültetési kísérleteimet. A biztató, pozitív eredmények láttán az amerikai sebészek nem tétováztak soká: 1966. március huszonegyedikén az én módszeremmel emberen ls végrehajtották az első homotranszplantális szívbillentyűműtétet. Azóta már a hasonló sikeres operációk ezreit végezték az USAban. Tavaly itt járt nálam Bratislavában G. J. Cukerman doktor, a moszkvai Szívsebészeti Intézetből. A műtétek menetén kívül a billentyűk raktározását és sterilizációját tanulmányozta. A múltkoriban levelet kaptam tőle, meghív: legyek ott Moszkvában az első szívbillentyű-transzplantáció előkészületeinél ... Hirtelen elhallgat, hogy az iménti töprengő hangszín egy pillanattal később komolyan, kérdés nélkül közölje a következő tényt: — Itthon pedig még a mai napig sem nyílt alkalmam végrehajtani ezt a műtétet. Nagy kár, mert két évvel megelőzhettük volna a világot...! Töprengő arca elborul ós hosszas csend lopózik közénk. Kellemetlen, szótlan hallgatásban múlik az idő, mégis úgy tűnik, mintha beszélgetnénk. Érzem: egyre gondolunk — a fenti „késés" okát sorolgatjuk magunkban. Hubka doktor a bennfentes szemszögéből, én pedig a kívülállókat jellemző bizonytalan találgatással. Aztán ügyetlen kérdéssel töröm meg a kínos hallgatást. - Talán nincs műtétre vállalkozó páciens? Cáfolatképpen egy, az életben sokat dolgozott emberek jellegzetesen nehézkes betűvel írott levelét mutatja: „... Az újságból értesültem az ön tudományos munkájáról, tisztelt doktor úr! Nagyon súlyos szívbeteg vagyok. Talán attól, hogy az életben rengeteget dolgoztam ... Orvosom a billentyűműködés idült rendellenességeit állapította meg. Kérem, írja meg, van-e még reményem gyógyulásra? Operációra is készen vagyok! A legrosszabb esetben, (balsiker esetén) ezúton tudom gyarapítani az ön és a szívsebészet ez irányú tapasztalatait ..." Páciensekben nincs hiány — mondja. — A műtéthez szükséges korszerű teljes fölszerelésünk is megvan, és mégsem operálhatok embereket! Egyszerűen nincs hol...! Itt, a sebéMÜTETKÖZBEN. szeti kutatóintézet álló kórházrészleg, dig nem hajtható bonyolult szívműté — Mennyiben ál sza egy-egy beteg fenti műtét? — Siker esetén Ojra elakad a b doktor ugyan nen de megint érzem, lünk: világszerte i H

árom jelölt &1 egy asztalnál. Mindhárman a bratislavai MATADOR gyári szakszervezeti tagok jelöltjei. Egyikük — Pavol Marti n e c — tapasztalt nemzeti bizottsági funkcionárius. Többek között tagja a Ligetfalusi Körzeti Nemzeti Bizottság tanácsának, így a 15 500 lakost számláló városrészben már évek óta fontos tisztséget tölt be. A további két jelölt: Lengyel László és Srámek Mária eddig még nem rendelkezik hasonló tapasztalatokkal. Feljegyeztem a jelöltek gondolatait. Nem akármilyen gondolatok ezek! Megfontolásra, cselekvésre serkentik az embert. I. monológ Mit mondjak mást, hozzánőttem a Ligethez. Itt lakom, itt a munkahelyem és azt hiszem, jó emberek laknak ebben a városrészben. Azt kérdi, milyen képviselő szeretnék lenni? Olyan, aki a négyéves választási időszak minden órájában bátran a választól szemébe nézhet. Higgye ©1, nem kis dolog ez. Elmondok egy példát. A legutóbbi választások előtt például elbeszélgettem a szomszédaimmal, a közel fekvő utcák lakóival és örömmel újságoltam nekik: a város távlati fejlesztési tervében Ligetfalut sokszor emlegetik. Örömmel számoltam be arról is, hogy a városrész komplex kiépítését már 1968-ban megkezdik. Eljött az 1968as év és a sajtóban a felsőbb szervek illetéikesei egymás után nyilatkoznak, hogy az építést majd megkezdik, de csak 1969—1970-ben. Egyesek már olyan nyilatkozatokat is tettek, hogy csak 1980ban kerül sor rá. A lakosságot érdekli a város sorsa. Hogy ne érdekelné akkor az, hogyan fejlődik majd szűkebb pátriája?! Szinte naponta találkozom néhány választómmal, akik ilyen vagy olyan formában tudtomra adják: ígértetek és nem tartottátok bel Megmondom őszintén, hogy ilyenkor a szégyenérzet is elfog, pedig azt mindenki beláthatja, hogy a több százmilliós beruházás megvalósításáról nean a helyi funkcionárius dönt. Viszont választottunk mi nem helyi funkcionáriusokat is. Például a Nemzetgyűlésbe. Ott Vladimír Mináč képvisel bennünket, de vele — megmondom őszintén — az előző választások napján találkoztunk utoljára. Pedig szerettük volna megkérdezni tőle, hogyan képviselt bennünket a legELÉGEDETLEN A PARLAMENTI KÉPVISELŐVEL • ORSZÁGOS GONDOK ÉS HELYI PROBLÉMÁK • LIC MÁR, DE MÉG TÖBB A TENNIVALÓ • A JELÖLTEK KONKRÉT ELKÉPZELI felsőbb törvényhozásban. A régi választási módszerekre emlékeztet, ha a képviselő csak megválasztásáig érdeklődik a választókerület dolgai iránt. Nyilván nincs tudatában annak, hogy választói jóvoltából került a törvényhozásba. Persze, azért a négy év alatt a választások előtti elképzelésekből sok minden megvalósult. A városrész úthálózata soha még ilyen mértékben nem fejlődött. Négy esztendeje a mi negyedünk még vízvezetékkel sem rendelkezett. Most már az is van Ligetfalun, a fő vezetékek már mindenütt le vannak fektetve. A gázvezeték is elkészült, de ebből is csak a fővezeték, mert a lakosság — nyilván korlátozott anyagi lehetőségei miatt — egyelőre még idegenkedik a gáz lakásokba való bevezetésétől. Amennyire a helyi szervek rendelkezésére bocsátott eszközök engedték, középületeket is létesítettünk. Az önkiszolgáló boltra, a benzinkútra, a könyvtárra és a nyári fürdőre gondolok itt elsősorban. A helyi funkcionáriusok jogkörébe tartozó terveket nagyobbrészt megvalósítottuk. Még azt is hadd mondjam el, mit várok az általam megválasztott, a magasabb fokú nemzeti bizottság funkcionáriusaitól. Ne csináljon csak országos politikát, hanem azt is mindig tartsa szem előtt, hogy őt konkrét vágyakkal élő konkrét emberek választották képviselővé. Hogy én milyen kritériumokkal lépek fel önmagammal szemben? Ogy hiszem, hogy ezt az előbbiekben már megmondtam. Önmagammal szemben se lehetek kevésbé igényes, mint amilyen az általam megválasztott képviselővel szemben vagyok. II. monológ Neikem még nincsenek tapasztalataim a nemzeti bizottságokban folyó munkában, de — mivel idevalósi vagyok — már konkrét elképzeléseim is vannak arról, mi lenne a teendő, mit tennék, ha á választások eredményeként helyet kapnék a nemzeti bizottságban. Meggyőződésem, hogy egy-egy probléma bürokratikus intézési módja csak logikátlansághoz vezethet. Mit köntörfalazzak, a legnagyobb logikátlanságok egyike itt Ligetfalun az, hogy a Matador és a többi ligetfalusi üzem dolgozóinaik nagy része valahol a város túlsó végén, a Béke Üzemhez, vagy a Dimitrov Gyárhoz közel kap lakást. És fordítva: a Dimitrov-gyáriak, vagy a slovnaltiak jelentős része innen, Ligetfaluból jár be naponta munkába. Érdekes, hogy a lakáselosztással jelentős apparátus foglalkozik, de arra még nem gondoltak, hogy a lakásokat az eddiginél ésszerűbben is el lehetne osztani. Néha már-már az az érzésem, hogy a logikai bukfencek talán éppen a sok íróasztal között jönnek létre. Csúcsforgalom idején átkozzuk a városi forgalom fejletlenségét, a zsúfoltságot. Ennek szintén az embereikre rákényszerített „népvándorlás" az oka. Azt se tagadom, hogy engem aggaszt a Matadorban oly sok kárt okozó munkaerő-hullámzás is. Kitanítjuk a szakmunkásokat, aztán — mert a város másik végén kaptak lakást — egyszerűen Itthagynak bennünket, mert a Dimitrov Gyár és a többi üzem közelebb van. Tudom, hogy a város másik végén levő gyáraknak ís hasonló gondjaik vannak. Megválasztásom esetén az ilyen kérdések tisztázására fordítanám az energiámat. Jó lenne még, ha a természetvédelemre is nagyobb gondot fordítanánk. A ligetfalusi parkra gondolok, meg a Lidóra. Ha a lábam térdig lejárnám, akkor sem engedném meg azt, amit a városi köztisztasági hivatal az idén megtett. A városból a lidói strandra hordatta a havat. És ez a hó — enyhén szólva — nem makulátlan tisztaságú. Félő, hogy a nyár folyamán a strandolók közül majd sokan kapnak bőrbetegséget. Az ilyen dolgok ellen erélyesen tiltakoznék. Bizonyos lokálpatriotizmus — véleményem szerint — nem árt, sőt, hasznos is lehet. De vajon lokálpatriotizmus-e az, ha tudatosítom, hogy Európa nyugati feléből érkező vendégeink nagy része éppen Ligetfalun keresztül közelíti meg hazánkat? Számomra se mindegy, hogy milyen benyomásokkal érkezik hozzánk a turista. Pedig a turista csak — turista — és mindössze néhány napra érkezik. Mi pedig — tizenöt és fél ezren — egy egész életet élünk le a Duna jobb partján. III. monológ Hogy én mit szeretnék tenni, ha bekerülnék a nemzeti bizottságba? Tennivaló, lenne éppen elég. Én egy k gokat. Ligetfalu — nemegyszer A kisvárosnak — nem egyszer kek egyáltalán hogy gombért, nunk. Az élein csálók tanyázni ha a házi mun jelenti — kén állni. Nem mii állnak emberrel^gíg nágj'on j^Kson zem, szamomra tennivaló éppea Nem általán politizálgatás f És az se mindet ták el, mit szc megvalósítani, választők és v mennyit sikerű határozásokból Ezekre a kér kája ad felelet