Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-22 / 81. szám, péntek
A nyelvkabinet a legkorszerűbb berendezéssel van ellátva. A katedra helyén vezérlőpult áll, amelyet a kabinokkal közvetlen vezeték köt össze. Külön fülke van az osztály minden egyes tanulója számára. A tanár tudományosan kidolgozott program alapján oktatja a hallgatókat. Az oroszon kívül még két világnyelv kötelező. És nincs „bliccelés", nincs lazítás. A tanár percek alatt az egész osztály tudását ellenőrizheti, hiszen valamennyi tanítványa előtt ott a magnó és a fejhallgató az adó-vevő készülékhez A harmadik évfolyam a teríték készítést gyakorolja. Ez külön tantárgy. Tanára: Családy István pedagógus, aki évekkel ezelőtt Itt érettségizett. — Mi ttt a legfontosabb segédeszköz? — Az étkészletek. Megtanulják, hogyan kell egy személy számára frakkos pincérekkel, hófehér abroszszal és valódi ezüstneművel ételekkel Italokkal. A vendégek: a növendékeink. A házigazda az igazgató. Akik vizsgáznak, előbb frakkba vágják magukat. A tanárok az ilyen próbabanketteken árgus szemmel figyelik a fiúk és lányok minden mozdulatát. Az ilyen lakomán általában minden étel és ital felszolgálásra kerül, akárcsak az igazi banketten, vagy díszlakomán. A bárban szolgálatot teljesítőket közben a koktélkészítés tudományából is levizsgáztatják. Mások viszont főzésből, árkalkulációból vizsgáznak. — Az érdekesség kedvéért; hányféle koktél készítését tanítják? — Körülbelül 40 félét kell elsajátítaniuk. Az egyszerű White-Ladytól kezdve a Pouse-cafén át az orientális jellegű, a szivárvány minden színében tündöklő italok keveréséig mindent megtanulnak. De nemAZ UJ HOTELISKOLA Fetanfirejn: HOTELISKOLA - TÍZMILLIÓÉRT • KORSZERŰ NYELVOKTATÁS • A KOKTÉLKEVERÉS EZERNYI TITKA • PRÓBABANKETT - EZÜSTNEMÜVEL HOTELEK. Hotel o prágai Jalta, vogy a brnói International, ahol frakkos pincér szolgálja ki az embert, és légkondicionáló készülék gondoskodik a jó közérzetről. És ugyancsak hotelnak nevezik azt az ipolysági szállodát is, ahol még nem is oly.an régen o fázós természetű riporter szobájában megfagyott a lavórban a mosdóvíz. PINCÉRNEk Pincér a fővárosi nemzetközi szálló diplomata külsejű alkalmazottja és - - uram bocsa' — a Spišská Nová Ves-i étterem „főura" is pincérnek nevezte magát, miközben — cigarettával a szája ban és meglehetősen borovicska-gőzö's •állapotban, bratyizva a hátam veregetve - felvette az ebédrendelést. Két véglet. És ami a kettő között van, dzt - meglehetősen elembertelenedett kifejezéssel — vendéglátó iparnak nevezzük. A szakma zarándokhelye: Piešťany. A hoteliskola. ldeigen országból érkező vendéggel ls szót kell értenie. Más: ismernie kell többek között a „francia, az angol, vagy éppen az indiai igényeit. Általános műveltséggel is kell rendelkeznie, hiszen nem egyszer előforIDEGEN NYELVET TANULNAK rántottához teríteni, de azt ls megtanulják, milyen teríték illik például a diplomáciai fogadásokon, az érettségi banketteken vagy, esküvői lakomán. — Hogyan történik e tantárgyból a vizsga? Azt hihetné az ember, hogy divatbemutatóra vagy szépségversenyre készülnek. Sudár termetű, formás lábú 16—18 éves lányok, többnyire miniruhában. Az Igazgatót kérdesem: — Véletlen, hogy éppen most építették fel? — Az Iskolát? Nem véletlen — szólt Jozef K o č a r mérnök, az Igazgató. — Igaz, már az 50-es évek elején is sokan bizonygatták, hogy szükség van egy hoteliskolára de egészen a közelmúltig nem jutottunk tovább a megállapításnál. Vagy pedig azt mondták: Építsetek, ha tudtok. Nem tudtunk, mert ilyen iskola építése több mint 10 millióba kerül. Akik rólunk döntöttek, esetleg csak 2—3 milliót ígértek. Azt mondták, fontosabb iparágak is vannak. Már az is súlyos tévédét, tiogy a vendéglátást iparágnak nevezik. Nem azért, mert az ókori Kínában a Jó szakácsokat művészeknek tartották. És nemcsak azért, mert néhány vérbeli pincér foglalkozását nem mesterségnek, hanem hivatásnak tekinti. Ne kotorjuk most elő a többnyire anyagi vonatkozású rendeleteket, amelyek nyomán százával távoztak a szakmából és kerestek jövedelmezőbb foglalkozást. Beszéljünk Inkább arról, miként segítí a hotelIskola a szakma reneszánszát. — Mi ttt a főtantárgy? — Természetesen, a vendéglátás — mondja az Igazgató. — Csakhogy ez sok mindent magába foglal. Például azt, bogy a hotolfőnöknek az FŐZÉSI ORAa dult már, hogy a pincér és a törzsvendég között évek, évtizedek alatt a szó szoros értelmében familiáris viszony alakult ki. Körülnéztünk az Iskolában. — Természetesen nem elméleti kérdésekkel, hanem gyakorlatban. — A díszvdesorához való terítést is gyakorlatban mutatfák be? — Azt ls. Igazi vendégekkel, 0r (Putrik József felvételei.) csak tőlünk. A legtehetségesebbeket' tanulmányútra küldjük külföldre, hogy így szélesíthessék látókörüket. A konyha itt valóságos laboratórium. Éppen az elsősöknek magyarázták az alapismereteket. Egyikük rántást kever nagy igyekezettel, a másik lány a natúrszelet készítést tanulmányozta. — Általában kiből válik tehetséges szakács? Johanna FilipoviCová ügyes kézzel forgatja a serpenyőt, meggondoltan felel. r — Állítólag az ínyencekből. A ká-' kabelűek ne is próbálkozzanak ... A lányok többsége szerint fantázia is kell a szakácsművészethez. Egy-egy ételnél el kell találni, melyik komponense a döntő fontosságú. — Vafon milyen posztokra kerülnek érettségi után a hoteliskola abszolvensei? — Oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Bratislavában a legjobb szállodákban és a legismertebb kávéházakban, éttermekben már többnyire a piešťanyi iskola volt növendékei gondoskodnak a vendéglátásról. Szinte kivétel nélkül vezető állásokba kerültek. De egyszer talán majd azt is megérjük, hogy a kisvárosok kávéházaiban ls csupa kulturált külsejG pincér szolgál majd ki bennünket. TÓTH MIHÁLY köz MEGELŐZHETŐ A VALAS? A válások száma egyre emelkedik # A leggyakoribb ok: a házastársi hűség megszegése • Kevés a házassági tanácsadó • 55 kérdésre várnak őszinte választ Az Állami Népesedési Bizottság az Igazságügymlnlsztériummaj együtt a válások „igazi" okainak felderítésén dolgozik. (Újsághír) Az országos akció célja — csakúgy, mint a betegségek esetében — a kór megelőzése, illetve a helyes diagnózis megállapítását követően a gyógykezelés. Az érdekes kísérletről dr. Pavel Haas, az Igazságügyminisztérium dolgozója tájékoztat. Sok szó esett már a tapasztalatlan fiatalokról. Nincs kitartásuk. Felkészületlenül indul, nak a házaséletbe. És az Idősebbek? ök érett ésszel, rendszerint bizonyos elképzeléseikkel űatarozzák el magúikat erre az életbevágó lépésre. Ha pedig embertársukban nem találják meg azt, akit kerestek, célszerűbbnek tartják felbontani a köteléket. Ez ma azért sem probléma, mert a nők anyagilag ls sokkal függetlenebbek, mint valaha. A LEGGYAKORIBB VALÓOKOK Dr. Haas belelapoz az Igazságügyminlsztérium statisztikai évkönyvébe. — Minden idők klasszikus válóoka a házastársi hűség megszegése. Csakhogy azelőtt főleg a férfiak vodtak a kezdeményezők. Az asszonyok javarésze többre becsülte a biztos megélhetést és az Ilyen kilengésekre gondolni sem mert. Ma a nők egyenjogúsága, illetve a már említett anyagi függetlensége folytán némileg megváltozott a helyzet. A házastársi hűség megszegése csupán következménye annak, ami még nem ismeretes, és amire a szociológiai kutatásoknak kell majd rámutatniuk: miért is csalják meg egymást, miért fordítanak hátat oly gyakran egymásnak a házastársak? — Egyelőre csak azzal vagyunk tisztában, hogy a válások száma egyre emelkedik — folytatja dr. Haas. — Van ts tenniük a bíróságoknak, hc évente 100—110 ezerre tét házasságkötésből fogerősen mint 20 ezret fSzlovákiában bői mindössze kb. 2500-at) felbontaniuk. A cseh kerüle ben tehát határozottan agg tó ez a tünet, ha meggondol hogy pl. a fővárosban tízi lakosra 29 válás esik. Ezen a kevéssé örvend helyzeten szeretnének az e tett kísérlettel enyhíteni a s: emberek, akiknek tapasztal szerint idejében kell megne nl, a házaséletre szoktatni embereket. Ebben már r. nagy segítséget jelentenek bek között a házassági tan adók. Egyelőre még nagyon vés van belőlük, de a házai roknak így is nagyobb érde dést kellene tanúsítaniuk jében kikérni segítségüket, n ha egyszer elhatározták, i elválnak, akkor már k Olyankor ugyanis aligha bes hetők le a tervükről. NEM GONDOLNAK A KÖVETKEZMÉNYEKÉ Különösen a fiatalok érdem