Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-12 / 71. szám, kedd

Művészet, ideológia és esztétika A Lednické Rovné-i üveg hagyománya Nem kétséges, hogy a CSKP XIII. kongresszusának határozata, amely a szocialista kultúra további fejlődésével kapcsolatos égető kérdésekkel foglalkozott, mérföldkövet jelent pártunk kulturális politikájának történetében. Am nem kevésbé jelentős az a tény, hogy a határozat, ha körvonalakban is, felvázolta a művészet és az irodalom funkcióját hazánk mai szocialista társadalmában, s ugyanakkor érintette, a művészet és az ideológia egymáshoz való viszonyának helyes értelmezését is. A határozat megállapításainak és jövőbe mutatásának helyességét, valamint szükségességét éppen a kongresszus utáni időszak, de főleg az 1967-es év eseményei igazolták, amikor egyesek a pártvezetőségben maradt konzervatív és visszahúzó erők, a művészi alkotás sajátosságai és függetlenségei ellen indítottak pergőtüzet. Ezen ténykedésük, amely megfelelt és szerves része volt, helytelen politikai és gazdasági irányvonaluknak, az értelmiség elleni, sok demagógiával álcázott támadások után éppen a Csehszlovák Írószövetséggel és néhány íróval szemben alkalmazott Bachkorszakbeli adminisztratív megtorló intézkedéseikkel érte el a csúcspontját. A művészetet és az irodalmat ismét az ideológia, sőt ezen túl a napi politika engedelmes cselédjévé akarták lefokozni, akárcsak a személyi kultusz időszakában, amikor is a középkori dogmatikus „Philosophia ancilla theologiae" jelszót az „Ars ancilla ideologiae" zsdánovi jelszavával cserélték fel. Pártunkat dicséri, hogy a CSKP Központi Bizottságának 1967. december és 1968. januári teljes ülésén ezek a retrográd erők vereséget szenvedtek és hogy ez a teljesen demokratikus és békés forradalom, ahogyan Nyugaton a 48 februárjában, hazánkban lejátszódott eseményeket elnevezték, nemcsak a politikai és a gazdasági haladás elől távolította el a tilalomfákat, hanem a kipellengérezett írók teljes rehabilitása lehetőségén túl, a művészet és az irodalom további szabad fejlődésének korlátait is lerombolta s egyben a művészet és az ideológia egészséges viszonya kialakulásának előfeltételeit is megteremtette. * A művészet és az ideológia egymáshoz való viszonya igen bonyolult, bár a közelmúltban sok szocialista országban nagyon is egyszerűnek vélték, és ilyen volt kulturális politikájuk gyakorlata is, ami végül ellenkezést váltott ki. Am ennek ellenére, jóllehet az antiideológiák napjaiban élünk, nem hinném, hogy mindazok a művészek és írók, akiket a közelmúltban „átokkal" sújtottak, a marxista világnézet, a marxista ideológia ellen hadakoztak, vagy esetleg a szocializmus ellenzői voltak. Már csak azért sem, mivel a modern művészet a világ megváltoztatására törekszik, természetesen nem a napi politika eszközeivel. És arra törekszik a marxizmus is. A prágai Építőipari és Lakberendezési Kntatúlntézet szociológiai osztálya felmérést végzett arról, hogy miként használják a lakás egyes helyiségeit, és hogy milyen befolyással van a lakás beosztása annak használatára. A felmérést négytagú családok (szülők és két gyermek) esetében prágai lakótelepeken végezték, mivel — statisztikai adatok szerint -- ezekből a családokból van ott a legtöbb. A felmérést 37 háromszobás lakásban lakó családra terjesztették ki és összevetésként kát különbözfi beosztású lakást választottak. A lakóhelyiségek közül legfőbbet használják a nappalit, ezután mely nemcsak világnézet, de egyben filozófia is, méghozzá az emberi gyakorlat filozófiája, ahogyan ezt Antonio Gramisci mondotta. Vagyis ez a filozófia, mivel meg akarja változtatni a világot, egyben politika is (méghozzá számos esetben napi politika), s ezért szükségszerűen ideológiává válik, olyan ideológiává, amely ellentétben a sztálini dogmatikus „hamistudat" merevségével, kihat ugyan a tudományokra és a művészetekre, szerepet azonban velük sohasem cserél és velük sohasem azonosul. De ha az ilyen kényszerházasság netán mégis előfordul, mint ahogyan ez Sztálin idejében történt, akkor ez kizárólag a marxizmus hamis értelmezésének a következménye. Az effajta kényszerházasság természetesen nem csak egy téves művelődéspolitikát, a tudományok, a művészetek és az irodalom, valamint az esztétika elsatnyulását eredményezi, hanem azon túl társadalmi, politikai és gazdasági deformációkat szül, ahogyan ezt a közelmúltban saját bőrünkön is tapasztalhattuk. Megállapított tényként kel) azonban azt is elkönyvelnünk, hogy majd minden művészi alkotásban benne 'rejlik alkotójának világnézete, ideológiája, többször közvetve és rejtjelezve, mint látványosan deklarálva. Sajnos, a személyi kultusz idejében a művészetet a valóban dogmává merevedett ideológia szolgálójává degradálták, funkcióját pedig a látható világ megismerésére és hü visszatükrözésére, vagyis szolgai másolására redukálták. Igaz, ebben az időszakban a marxista filozófiát is alapelvek, törvények és formulák lezárt rendszerének tekintették, mozdulatlan és változtathatatlan valaminek, miközben mellőzték a gyakorlatot, mint az igazság kritériumát, eltekintettek a kutatás heurisztikus formájától, mivel úgy vélték, hogy a dialektika már eddig ismert törvényeinek segítségével minden jelenséget, mind a filozófiában, mind a természettudományokban és a politikában is megmagyarázhatnak. Kétszeresen hitték ezt a művészettel és az irodalommal kapcsolatban, főleg azután, amikor Sztálin és Zsdánov, a nép számára érthető értékek hierarchiáját a XIX. század nemzeti hagyományaiban vélték fellelni, és a XX. század művészetét, művészetelméletét, ha ez adekvált módon fejezte ki a modern élet törekvéseit, dekadensnek, a nép és a szocializmus ellenségének nyilvánították. Ez a torz ideológia satnyította a művészetet, az irodalmat és ugyanakkor meghamisította a szocialista realizmus fogalmát is. Igaz, ezeknek a tévelygéseknek és az igazi, korszerű marxista esztétika hiányának okait éppen az ideológia és a művészet önkényes felcserélésében és azonosításában kell keresnünk. Ezt a gyakorlatot ugyan hazánikbafn már elméletben és gyakorlatban ls elvetettük, de kultúrpolitikánkban itt-ott még mindig jelentkezik következik a gyermekek hálótüíkéje. A legkisebb Igénybevétel • szülők hálószobájánál mutatkozik. A férfiak hetenként átlag 95 órát töltenek otthon, az alvást ls beleszámítva, és leginkább a lakószobát kedvelik. A háztartásbeli aszszonyok 143 órát töltenek hetenként otthon, ebből 38 at a konyhában. A dolgozó nők hetenként 112 órát töltenek lakásukban. A felmérés eredményei szerint olyan lakásokra lenne szükség, amelyekben a szülők kombinált nappali—háló különszobában laknának, és a család az ebédlősarokkal rendelkező nagyobb konyhában étkezne. és számunkra a legdrágább névre, Lenin nevére hivatkozik. Itt Leninnek a pártszervezetekről és a pártsajtóról írt cikkeire gondolok, melyeket sokan helytelenül értelmeztek és értelmeznek, s éppen a lenini pártosság meghamisított jelszavával ítéltek el minden újat, minden szokatlant és nyugtalanítót, amit értelmükkel felfogni nem' tudnak. Legújabb könyvében E. Fischer Krupszkáját idézi, aki azt mondja, hogy Vlagyimir Iljics ezeket a tételeket kimondottan a publicisztikára, vagyis a politikai irodalomra vonatkoztatta és nem a szépirodalomra. És E. Fischert, illetve Krupszkáját igazolja a forradalom utáni orosz művészeti avantgarde sorsa is. Lenin, bár nem volt barátja ezeknek a modern törekvéseknek és Puskint határozottan jobban szerette mint Majakovszkijt, sohasem lépett fel ellenük, sőt, párthatározattal igyekezett megvédeni őket a RAPP radikálisaival szemben. Nem véletlen, hogy az orosz művészeti avantgarde felszámolását Lenin halála után Sztálinék kezdték meg és ők is fejezték be. Az ideológia és a művészet önkényes felcserélése és azonosítása nagymértékben elősegítette ezt a folyamatot, ainit egy alapos felkészültséggel megteremtett marxista esztétika talán lelassíthatott, esetleg meg is állíthatott volna. Sajnos, néhány alkalmi jegyzeten kívül sem Marx, sem Engels, sem pedig Lenin semmiféle alapvető esztétikai tanulmányt, de még ilyenforma vázlatot sem hagyott az utókorra. Ez a feladat ma elsősorban az olyan művelt és bátor marxistákra vár, mint amilyen E. Fischer, vagy pedig R. Garaudy, aki a XX. század marxizmusa című könyvében ezeket írja: „ ... ez a marxizmus, adekvált módon viszonyul a XX. század társadalmi, technikai és tudományos, de nem utolsósorban kulturális forradalmi fejlődéséhez, amelyek egymást kölcsönösen feltételezik. A kiinduló pont nem a történelmi realitásnak számító szocializmus különböző létező modelljei, hanem egy olyan modell, amely önmagában egyesíti mindazt, ami a XX. század gondolkodásában megváltoztatta a valóság, az igazság, a szépség és az erkölcs fogalmát. Természetesen itt nem arról van szó, hogy e kettő között valamilyen áthidalhatatlan szakadék tátong. Ellenkezőleg! A közvetítés, a szintézis igen is lehetséges, sajnos, mindmáig az elmélet terén ezzel nagyon kevesen kísérleteztek, gyakorlatban pedig még senki sem próbálta meg!' Talán, még csak annyit, hogy a CSKP Központi Bizottságának tavalyi decemberi és idei januári teljes ülése után, hazánkban az ilyen fajta kísérletezéseknek az előfeltételei már megszülettek! BARSI IMRE Március elején a leningrádi Nagy Színház művészegyüttese vendégszerepelt a bratislavai Hviezdoslav Színházban M. Gorkij Nyárspolgárok című drámájával. A színház, mint arról G. A. Tovsztonogov nemzeti művész, Lenin-díjas és Állami díjas főrendező nyilatkozott, 1919ben alakult és 1932-ben felvette Makszim Gorkij nevét. Nem volt ez véletlen, hiszen Gorkij állt annak az értelmiségi csoportnak az élén, amely annak idején különösen szorgalmazta az új színház létrehozását. Nem véletlen az sem, hogy a Nyárspolgárok az „emberi komédia" jelzőt kapta, mivel Gorkij ebben a művében is nagyszerűen ábrázolja a polgárságot, tipikusan a kispolgárokat és megmutatja, miért nem élhetnek ezek már jóval a forradalom előtt a régi módon, miért fejlődnek ki bennük a szükségszerűen bekövetkező konfliktu•sok. •' •. ^ , . Az inkább tragikomédiának nevezhető dráma központi alakja Besszemenov, az apa, a jómódú kereskedő. Gorkij gyakran választja kapitalistái ábráA Fehér-Kárpátok erdős lejtői között, a síkság felé ereszkedő, egyik festői völgyben fekszik Lednické Rovné. Itt izzott fel először egy üvegolvasztő kemence tüze 1892-ben, egy bécsi vállalkozó, J. Schreiber birtokán. — Ennek tavaly volt 75 esztendeje s a bratislavai Nemzeti Galéria ebből az alkalomból állította ki a ma már Szlovákia legnagyobb üveggyárában a század elejétől napjainkig készített cikkek egy részét. — Amint a régészeti leletek is igazolják, nálunk az üvegipar hagyományai visszanyúlnak a XIV. századba. Az országunkban legkésőbben megnyílt fenti üzem felszerelése a legmodernebb. Kéziipari termelésre van beállítva, s mint ilyen, Európában a legnagyobbak közé tartozik. Kezdetben táblaüveget, majd préselt és fújt üveget készítettek. Az egyre korszerűsödő gyár később sima és csiszolt ivókészleteket gyártott. A tárlati teremben a villanyégők fényében csillognak-villognak a kiállított tárgyak. A századelejl, minden ízlésnek megfelelő közhasználati cikkeknek elismeréssel kell adóznunk. Egyszerű és célszerű, tehát szép formálásuknak s az anyag átlátszó kristályos tisztaságának elismeréssel kell adóznunk. — A kisfogyasztó részére a század első éveiben készült darabok a kor kissé hivalkodó díszítő hajlandóságának jegyeit viselik magukon. — De a bécsi iparművészeti iskola tanárainak tervei szerint formált és dekorált régibb exponátok nemes ízlésűek. — M. Benka és V. Hložník képzőművészeti ötletei zolásához a kereskedő figuráját, ez rá éppen olyan jellemző, mint Balzacra az uzsorásai és a bankárai. Besszemenovban és családjában tárja elénk Gorkij a régi kispolgárok, a nyárspolgárok állatian eltompult önzését, egocentrizmusát, amely változatlanul tovább él az ifjabb nemzedékben, mert az ugyan már műveltebb, de nincs ereje az emberhez méltatlan tunya élet megmásításához. Gorkij harcos humanizmusára jellemző, hogy fő vádja itt sem az egyén ellen irányul, a fő rossz a kapitalista rendszer, annak kinövései okozzák a szép, nemes emberi lehetőségek eltorzulását. A vendégszereplő művészek G. A. Tovsztonogoo rendező felfogásában a nálunk ismert Nyárspolgároktól kissé eltérően tolmácsolják Gorkijt — ezt főként Tatjána robbanékony, ingerlékeny alakjában láthattuk. A rendezőt és a színészeket egyaránt a magas művészi színvonal jellemzi. Az alakítások olyan emberien mélyek és átéltek, hogy aki nem ismerné a alapján is készültek szép díszserlegek és tálak. Ám maguk az üvegfúvók is művészi hajlammal, jó formaérzékkel, képzelettel és szeretettel folytatták mesterségüket. A gyár termelésének legfőbb értékei a remekbe formált kelyhek és poharak. A törékeny szépségű, hibátlan vonalvezetésű, vékony falú serlegek, csészék, tányérok, kancsók és üvegek nemcsak szolgálják az emberek hétköznapi igényeit, de esztétikai gyönyörűséget és örömet is okoznak. Sima dísztelen, vagy választékos csiszolású maratott finom erezésű, hajszálvonalakkal ékes edények sorjáznak egymás után. Legjobb üvegművészeink, Hološko, és J. Taraba évek óta dolgoznak a gyárban. A modern művész leszűrt ízlésével fogalmazzák meg az egyszínű vagy finoman árnyalt színes dísztálakat, serlegeket. A vázák nem a régi, nagy csokrok számára készültek. Inkább rügyező ágakat, néhány szépen elrendezett leveles gallyat, fűszálakat vagy egy-egy szál virágot lehet elhelyezni bennük. S a váza átlátszó teste mit sem rejteget. Teljes egészében mutatja meg a vízbe merülő rész szépségét. Nemcsak idehaza méltatjuk a nemes arányú, kecses, ragyogó darabokat. Technikai és művészi világszínvonalukat fémjelzö nemzetközi sikereik közül csupán a New York-i Corning Museum 1959-ben K. Hološkonak juttatott legnagyobb díját és a Milánói Tríennále D. Kudrovának adományozott aranyérmét említjük. BÁRKÁNY JENÖNÉ Nyárspolgárok tartalmát vagy csak igen keveset értene is a színpadról oly tökéletesen hangzó orosz nyelvből — az is megértené a történést és a dráma mondanivalóját. Az orosz lélekre jellemző szenvedélyesség és pátosz egyébként annyira uralta a Besszemenov család tagjait is, hogy ha a tipikus környezettől eltekintünk — azt hihettük volna, forróvérű szicíliaiakról szól a darab. A leningrádi művészek: J. A. Lebegyev, a feleségét játszó M. A. Prizvan Szokolovova, gyermekeik: V. E. Receptyer és E. A. Popovova, továbbá K. J. Lavrov, a kitűnően karikírozó N. N. Trofimov, a fiatal, bájos L. K. Szapozsnyikovova, a rendkívül tehetséges L. I. Makarovova nemzeti művésznő. P. P. Pankov és a többiek mind kiváló alakítást nyújtottak, élethűen ábrázolták a század eleji orosz világot — a kispolgárokat és az élet hívó szavára hajló, felszahRiulni vágyó embereket. A leningrádi- Nagy Színház Gorkij Nyárspolgárain kívül még Nodar Dumbadze grúz szerző Én, nagyanyó, Ilikó és Illarion című mai tárgj.v darabjával is vendégszerepelt Prágában és Bratislavában. L. GALY OLGA Milyen lakásokra lenne szükség? taod^fiqi/eleiri • Mit keli tudnunk a választókörzetekről? — A választókörzetek tulajdonképpen a szavazatok gyakorlati leadásának és összeszámlálásának központjai. Határaikat és a rendelkezésükre álló választási helyiségeket a helyi (városi) nemzeti bizottság jelöli ki, mégpedig legkésőbb 30 nappal a vá)asztási nap előtt. Egy-egy ilyen körzethez nagyjából 1000 választópolgár tartozik, ami biztosítja a választás gyors folyamatosságát. Persze, ahol azt a szükség megkívánja (pl. a községtől távol fekvő településeken stb. sokkal kevesebb, de legalább 50 választópolgár számára is létesíthetnek választókörzetet. A fenti feltétel betartása mellett ez lehetséges, továbbá a kórházakban, szülészeteken, szanatóriumokban és más szociális intézményekben. A fegyveres erők és testületek alakulatai Is külön választókörzetet létesíthetnek, amennyiben legalább 50 választópolgáruk van. (g. 1.) NYÁRSPOLGÁROK A forradalom előtti Oroszország „Emberi komédiája" a Hviezdoslav Színház színpadán