Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-01 / 31. szám, csütörtök

HÁROM HÓNAPPAL AZ AUftfiRA TÖRTÉNELMI ÁGYÜLÖVÉSE UTÁN H ajónk méltóságteljesen szeli az Adriai-tenger pillanatnyilag szelíd hul­lámait. Gyönyörködünk a rikol­tozó sirályokban, élvezzük a verőfényes déli táj napsugara­it. Az utasok a korlátra támasz­kodva figyelik a tengerparton húzódó, zsinóregyenesnek tűnő autóutat, amelyen szakadatlan áradatban özönlenek a gépko­csik. Innen, a hajóról apró bo­garaknak látszanak, amelyek szinte ellenség elől bújkálva el eltűnnek egy pillanatra a szik­laszirtek mögött. Hajónk hirtelen fordulattal jobbra vesz irányt. Split és Dubrovnik után behajózunk Boka Kotorskába, régeb­bi ismert nevén Cattaróba. A ro­mantikus öblökben fekvő Kotor, Her­cegnovi, Tivat, Ri­san neves városok Montenegro, azaz Crna Gora élő tör­ténelmét testesítik meg. A monte­negróiak évszá­dokon át fegy­verrel védelmez­ték égbenyúló, sziklás „sasfészek­birodalmukat". A Kotori-öböl volta- wm^^mm képpen több kisebb öbölből áll, ame­lyeken éppen átha­ladunk. Az utolsó szegletében húzódik meg Kotor, felette a hatalmas Lovcsen­csúcs. „Valahol itt horgonyzott az osztrák—magyar hajóhad zöme az első világháború kezdetétől" —. elegyedett velünk beszélge­tésbe egy dalmát. — Mintegy negyven hadihajó és sok ke­reskedelmi hajó állomásozott a kikötőben. Láthatják: Boka Ko­torska amolyan természetes erőd, s a tenger felől szinte se­bezhetetlen. A légierő pedig ak­kor még csak születőben volt." Hallgatjuk útitársunkat, s fel­idézzük magunkban, amit az apáktól és nagyapáktól, a tör­ténelem- és irodalomórákon hal­lottunk a cattarói tengerész­lázadásról, amelyre három hó­nappal előtte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adott jelt. Arról a lázadásról, amely a Habsburg-monarchia tragédiá­ja utolsó felvonásának előjáté­ka volt. A kortanúk még élnek Boka Kotorskában, s részletesen leír­ják, mi játszódott le 1918. feb­ruár 1-én őfelsége, az osztrák császár, cselTés magyar király hadihajóin. Bel- és külföldi tu­risták szívesen hallgatják lebi­lincselő elbeszélésüket. A z osztrák—magyar hadi­tengerészet legénységé­nek zöme szláv volt, a tisztikar — néhány csehen kí­vül — németekből és magya rokból állott. Köztük volt Hor­thy tengernagy is, Magyaror­szág későbbi fasiszta kormány­zója. Az egyszerű tengerészek megbarátkoztak az itteni lakos­sággal. Közös vonásuk volt, hogy mindannyian gyűlölték a monarchiát. A központi hatal­mak harctéri kudarcaival egy­Időben a tengerészek és tiszt­jeik közötti feszültség is foko­zódott. A tisztek oktalanul zak­latták, zárkával és éheztetés­sel büntették a matrózokat, s nem csoda, hogy a hajókon napról napra nagyobb lett a nyugtalanság. Jerko Šišgorič, a letartóztatott forradalmár ten­gerészek egyike a kotori kato­nai börtönben a vizsgálat során kijelentette:" Amíg ml éhez­tünk, az egyik kapitány előt­tünk tüntetően rántott szelettel etette kutyáját." Csordultig telt a pohár. 1918. február 1-én a Szent György parancsnoki cirkáló ágyúlövést adott le. Három hó­nappal a pétervári Auróra cir­káló történelmi nevezetességű ágyúlövése után jelt adott a tengerészfelkelésre. Tucatnyi hajó legénysége hurrázva fo­gadta az ágyúlövést, vörös zász­lók és a Habsburg-uralom alatt sínylődő nemzetek zászlói röp­pentek fel az árbocokra. A tisz­teket letartóztatta*: és lefegy­verezték. A hajókon forradalmi tanácsok alakultak és az októ­beri forradalom szellemének megfelelő politikai követe­léseket terjesztettek elő. A cseh FrantiSek Ráš, egy prerovi elektrotechnikus, a felkelés egyik vezetője kivégzése előtt találóan jellemezte a papnak, mit akartak a cattarói tengeré­szek. „Szocialista vagyok. Ezt nyilvánosan megvallom. Harcol­tam az igazságért, Ausztria és Németország imperialista hábo­rúja ellen. Részt vettem a ten­gerészek mozgalmában, hogy bukjék meg a monarchia. Erőt Lázadás Cattaróban mennyi tengerész emberhez méltó életéért harcoltunk" — mondta, és önkívületében szét­tépte katonai zubbonyát. A kivégzést néhány nappal a lázadás leverése után a Kotor melletti Skaljaren hajtották végre. A tengerészek az utolsó pillanatig hősiesen viselkedtek. Ráš nem engedte bekötni a sze­mét. „Mindig szembenéztem az igazsággal, most a halállal is szembenézek." Utolsó szavai: „Uraim, ez törvényesített gyil­kosság. Éljen a szabadság, él­jen Oroszország"! Németül mondta, hogy a jelenlévő tisz­tek is megértsék. R áš felkiáltása után zavar támadt a kivégzőosztag soraiban. Egy katona el­ájult. A kivégzést vezénylő tiszt vezényszavára egyetlen puska sem dörrent el. A tiszt ismét tü­zet vezényelt, de a nyolc kato­na nem tüzelt. A tiszt magából kikelve futkosott a katonák kö­zött, tombolt. Csak a harmadik vezényszóra dördültek el a fegyverek. A négy hős tengerész lero­gyott, életét adta az Igazságért, és a békéért, a háborús öldök­lés megszüntetéséért, népeik vágyva várt szabadságáért. Gra­ber sebesülten fetrengett a föl­A Szent György cirkáló, amelyről leadták a felkelés kezdetét jelentő ágyúlövést merítettem abból, ami Orosz­országban történt. Ott új nap virradt fel, amely nemcsak a szlávokat, hanem a világ többi népeit ls melengeti, elhozza az igazságot és a békét. Ezért til­takozom elitéltetésem ellen, amelyet törvényesített gyilkos­ságnak tartok." A hősies tengerészlázadást rövid idő alatt leverték, noha hétezer matróz kelt fel a gyű­lölt monarchia ellen. A forra­dalmi főtanácsnak nem sike­rült kapcsolatot teremtenie a pulai és šibenlki tengerész-ala­kulatokkal. Míg a forradalmár tengerészek a hadiflotta és a kotori kikötő parancsnokságá­val folytatott, szándékosan hú­zott-halasztott tárgyalások miatt időt vesztettek, a parancsnok­ságnak sikerült Puláből Boka Kotorskába vezényelnie a har­madik hajórajt, s a környékbeli erődök helyőrségének segítsé­gével három napon belül letör­te a lázadást. A lázadó tenge­részek hajói nem úszhattak ki Cattaróból a nyílt tengerre, s így nem harcolhattak a rájuk meredő, jól álcázott erődágyúk ellen. A rend kívüli katonai bíró­ság mintegy 800 tenge­részt vetetett őrizetbe. Négyet golyó általi halálra, több tucatnyit börtönbüntetésre ítélt. A négy halálraítélt között volt a cseh František Ráš és három dalmáciai horvát: Jerko Šišgorič, Mate Brničecič és An­ton Grabar. „ön ls a közelgő halált jön velünk közölni — fogadta Šiš­gorič az utolsó lelki vigaszt nyújtó papot. — Fiatalok va­gyunk, élni akarunk. Igazságos ügyért, a szabadságért és vala­dön, mire a vezénylő tiszt két katonának megparancsolta, hogy közvetlen közelből adják meg a kegyelemlövést.... „Felkereshetik azt a helyet, ahol a négy hőst agyonlőtték" — ajánlotta dalmát útitársunk, amikor Kotorban partra száll­tunk. — „Itt van nem messze . Közösen ontottuk Skaljaren vérünket.. JLLLI JAKOUBEK Finom falatok művésze Aki a finomságot és szépséget kutatja az evésben és az ivásban, az csak finom lelkű, megértő ember lehet — olvas­tam nemrég édesanyám egyik szakácskönyvében. Az ízekben kétségtelenül éppen olyan finomságot lehet találni, mint pél­dául a színekben vagy hangokban. Tény, hogy aki válogatás nélkül fogyasztja el, amit elébe adnak, és csak arra törek­szik, hogy gyomrát megtöltse, sok élvezettől elesik. Gazdasá­gosan, jól és ízletesen főzni, az a konyhavezetés igazi mű­vészetét jelenti. Ilyen és ehhez hasonló gon­dolatok foglalkoztattak a na­pokban, amikor megtudtam, hogy a bratislavai Charitas dié­tás étterme most ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Ma a diétás étkezés sajnos mind nagyobb teret hódít. — Ogy érzem, nem tévedek — fordultam dr. Imrich Se­čansktjhoz, a diétás konyha egészségügyi bizottságának szakvezetőjéhez. — Ma már nálunk éppúgy, mint a fejlett kapitalista or­szágokban a gépesítés követ­keztében az emberek keveset mozognak, s mivel bőségesen táplálkoznak, érthetően gyak­ran már negyven éven felül jelentkeznek náluk a modern kor betegségei: érelmeszesedés, epe, gyomor- és májbántalmak. — Valószínűleg ezért nyitot­ták meg annak idején a Cha­ritas diétás éttermét is? — Igen, szükségszerűen, mert elég sokan voltak már akkor is a gyomor-, epe- és cu­korbajosok. Azóta még két dié­tás étterem nyílt városunkban, egyik a Lőrinc-kapu utcában, a másik pedig a Mihály-kapu utcában. — Mióta tagja az egészség­ügyi bizottságnak? — 1953 óta, amikor az étter­met üzembe helyezték. Nyugod­tan állíthatom: a bizottság jól és eredményesen végzi mun­káját, továbbítja az étkezők ké­relmét, és igyekszik az esetle­ges hibákat közmegelégedésre orvosolni. Azóta persze 15 év telt el, és úgy érzem, célszerű lenne, ha valamelyik új város­negyedben is létesítenének ha­sonló diétás éttermet. — Megfelel az étterem a kö­vetelményeknek? — Az étterem igen, a kony­ha azonban nem. Túl kicsi, túl alacsony, s az ott dolgozók gőzben, nagy melegben, ideá­lisnak egyáltalán nem mond­ható környezetben végzik fele­lősségteljes munkájukat. Éppen ezért nagy elismerést érdemel elsősorban Sánka főszakács, aki a mostoha körülmények el­lenére szinte tökéletes mun­kát végez. Igen, Sánka Gusztáv valóban áldozatkész munkát végez. Na­ponta kora reggel zsúfolt au­tóbuszon jár be Sülyből (csak­nem 80 km-re fekszik tőlünk, a dunaszerdahelyi járásban), de tizenegykor már kész az ebéd, és délután, dolga végeztével ismét megteszi ezt az utat, hi­szen otthon várja a családja — felesége és három gyerme­ke. A napokban, amikor megkér­tem egy kis beszélgetésre, csu­pán annyit válaszolt: legyek délután fél háromig türelem­mel, mert csak akkor ér rá, amikor vendégeinek zöme csil­lapította éhségét. — Ogy tudom, tizenöt éve dolgozik a diétás konyhában — kezdem a beszélgetést. — Igen, én is 1953 januárjá­ban kerültem ide, amikor a diétás éttermet megnyitották, s azóta egyetlen napot sem hiá­nyoztam. — Talán felesleges is kér­deznem, ehhez szakembernek kellett lennie. — Az is voltam! Már évek­kel azelőtt kitanultam a sza­kácsmesterséget, majd 1952-ben részt vettem egy „diétás" tan­folyamon. Vizsgáim jól sike­rültek és elsősorban ennek kö­szönhetem, hogy az illetékesek engem szemeltek ki, és rám bízták az új diétás konyha ve­zetését. Mindig elismeréssel adóztam azoknak, akik értettek az ízle­tes és változatos ételek elké­szítéséhez, de igazi szakácsmű­vészeknek kell lenniük azok­nak, akik minden fűszer nélkül jó ételeket tudnak elővarázsol­ni. Hogyan csinálják ezt? — Mint már említettem, kü­lön szakiskolán tanultam, de azóta is több, diétás ételek el­készítésére oktató bel- és kül­földi kurzuson vettem részt. Aztán természetesen szeretem a mesterségemet. — Hányféle ételt főznek na­ponta, és hogyan állítják össze az étlapot. — Hatféle ételt főzünk: gyo­mor-, epe-, máj-, vese- és cu­korbetegek részéré, valamint egy úgynevezett serkentő, az az átmeneti diétát, amelyet azok a gyomorbetegek fogyasz­tanak, akik rövid időn belül át­térhetnek a „normális" ételek­re. — Ami az étlapot illeti: ti­zennégy nappal előre állítjuk össze, s ennél Sečanský dok­tor is jelen van. Tehát a leg­nagyobb körültekintéssel vé­gezzük el ezt a feladatunkat is. Ugyanígy két héttel előre kell az árut is megrendelnünk. — Sokrétű és felelősségteljes munka. — Ez tény, viszont meg kell mondanom, hogy akikkel együtt dolgozom, mindnyájan hozzájárulnak ahhoz, hogy igyekezetünk ne legyen ered­ménytelen. Itt elsősorban a 64 éves Matava bácsira, a főcuk­rászra gondolok, aki velem együtt tizenöt éve dolgozik itt, és most már egy kissé reszkető kézzel ugyan, de a város leg­finomabb diétás süteményeit készíti. Helyettesem, Antallcs László pedig ugyancsak 80 ki­lométer távolságból jár napon­ta munkába, de még sohasem hiányzott és sohasem panasz­kodott. Nehéz és fárasztó munkában jólesik, amikor valaki hosszú évek után a következő szavak­kal búcsúzik: „Köszönöm a gondoskodást és a jó ételeket." Ez mindenért kárpótol. KOLLÁR JÓZSEF Növénytermesztés levegőben Az emberiség egyik legége­tőbb problémája az élelmiszer­ellátás. A rohamos népszapo­rulattal egyidőben ugyanis nem gyarapszik a megművelt föld­terület nagysága, hanem csök­ken. Igazuk lenne talán azok nak a pesszimista jósoknak, akik úgy vélik, hogy eljön az idő, amikor a Föld nem lesz képes eltartani az emberisé­get? Ne bocsátkozzunk jőzlatok­ba, de a tudomány bizonyára megtalálja a nyitját, hogyan kerülhetnénk el ax éhhalált. Vagy talán már meg is találta. HIDROPÖNIA Ez a fogalom már nem újdon­ság. A hidroponikus növényter­mesztést nálunk ls sikerrel al­kalmazzák. Ehhez nincs szük­ség termőföldre, csupán tápol­datra. A növény vagy a tenyész­edény fedeléhez van rögzítve, és gyökerei belecsüngenek az oldatba, vagy az edény alján el­helyezett kavics-, 111. műanyag­törmelékben kapaszkodik meg. Ami a legérdekesebb, ez a módszer tökéletesebb a talaj­ban történő növénytermesztés­nél. A talajban nagyon ne­héz, Sőt lehetetlen biztosítani a legmegfelelőbb tápanyagel­látást, s a rohamosan szapo­rodó kártevők irtása is bo­nyolult feladat. Ezzel szem­ben az üvegházban ideális környezetet biztosíthatunk a hidropóniás módszerrel nevelt növény számára. Olyan oldatot helyezünk alá, amilyet akarunk, annyi napfényt bocsátunk rá, amennyit akarunk. Nem csoda, hogy a hidroponikus üvegház ban mesés termést takarítanak be. Szovjet kísérletek azt bizo­nyítják, hogy egy négyzetméte­ren 60 nap alatt 15—20 kiló paradicsom érik be. A hidroponikus növényter­mesztés egyetlen hátránya az, hogy költséges, és csak kisebb arányokban valósítható meg. Vi­szont óriási előnye, hogy bár­hol, bármely égöv vagy évszak alatt megvalósítható. A Szovjetunióban éppen ezért mér tekintélyes arányban alkal­mazzák, többek között a sark­körön túl. AEROPÖNIA A Szovjetunióban legújabban még egy olyan növénytermesz­tési módszerrel foglalkoznak, amihez látszólag nem kell sem­mi. A növényzet gyökerestül együtt a levegőben függ. Ön­működő szivattyúk meghatáro­zott időben tápoldatot fecsken­deznek a gyökérzetre. Megfi­gyelték, hogy a levegőben a gyökerek kétszer olyan gyorsan növekednek, mint a talajban, erőteljesebbek és több termést hoznak. A főzelékfélék termés­hozama például kétszer annyi, mint a már ugyancsak nagy ter­mésű hidroponikus növényeké. Az első aeropónikus növény­házat valószínűleg a messzi északon, a vorkutai bányák központjában helyezik üzembe. A tudomány vívmányainak se­gítségével a zord tájak lakói is friss zöldséghez juthatnak. Bár e módszerek még tökélet­lenek és méregdrágák, segítsé­gükkel valószínűleg hadat üzenhetünk az emberiség fe­nyegető rémének, ax ébinség­nek. (pl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom