Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-12 / 11. szám, péntek

Beszélgetés Fagyil Hadzsics jugoszláv rendezővel AZ IDEI BERGAMÚI nemzetközi fiirafesztiválon bemutatott alkotások között a jugoszláv Tiltakozás az élvonalba került. A 45 éves, gazdag alkotó és művész-szervező múltra visszatekintő Fagyil Hadzsics forgatta. A háború után újságíróként, majd mint főszerkesztő dolgozott, az utóbb! években jobbára a filmgyártásnak szenteli magát. A Tiltakozás a hetedik játékfilmje. Nevét azonban ott olvashatjuk több színdarab és humoros elbeszélés alatt is, s amellett, hogy filmrendezőként működik a zágrábi szatirikus kabaré művészeti vezetője. Beszélgetésünk a társadalom és a művészet kapcsolatával kezdődött, azzal mi a kritika funkciója a szocialista társadalomban ... — A társadalom ós a művészet kapcsolata a forradalom fejlődési fokától függően változik. A háború utáni forradalmi hangulat a művészt romantikussá tette, nem volt célja a fennálló viszonyokat bírálni, nem határolta el magát az • k. A művészet funkciójáról eseményektől, ellenkezőleg jó maga ls a fennálló rend megteremtői közé tartozott, segítette annak megszilárdítását és védelmezte a külső támadások ellen. Ma, húsz év múltán a szocialista társa dalom konszolidálódott s így a művész sokkal mélyebben és szabadabban vetheti fel a sajátos, belső problémákat. — De hát, hogyan ls volt azzal a valósággal, — ezek a problémák — ön szerint akkor nem ls léteztek, vagy csupán a művész nem érezte őket, vagy talán nem akart róluk beszélni? — Nem erről vau szó. A forradalmi lelkesedés a társadalmat aktivizálja, a „szerves" problémák a forradalom egészének az ellenséges erőkkel történő szembeállítása során nem ütköznek ki erősen, s ha ezek az erők, vagy bürokratikus hajlamok a»harc és a forradalmi összefogás bizonyos fázisában meg is nyilvánulnak, radikálisan, végső esetben fegyverrel mindenkor felszámolhat tők — a kritika mai típusa tehát felesleges. Ma azonban már eléggé távol vagyunk e forradalmi Időszaktól — nem történelmileg, inkább az emberi pszichológiát illetően — s ebben a légkörben ismét szóhoz jutnak a bürokratikus törekvések. Ezúttal viszont a művésznek saját fegyverével, alkotásaival kell harcolnia. Ezért nem úgy teszem fel a kérdést, hogy eretnek-e a bírálat, illetve, hogy meddig terjedhet, hanem ügy: helyes célba, a valódi célpontba írányul-e? Rendszerünk visszahúzó erői — és Itt nemcsak Jugoszláviára gondolok — természetesen ma is fennállnak és érthető, hogy a művész állásaikat veszélyeztető támadásaira ők kénytelenek ellentámadással válaszolni. S mivelhogy ezt saját politikailag tarthatatlan zászlaik alatt nem tehetik meg, a szocialista frazeológia mögé bújnak, s az őket támadó művészt azzal vádolják, hogy a forradalmat és annak vívmányait támadja. Ezt, a forradalomtól Idegen, a csupán hozzá tapadt erőkre értem. A konszolidációs folyamat során azonban az ls előfordul, hogy a valamikori forradalmár szem elől téveszti az eredeti célt, vagy időközben megváltozik a Jelleme, a harcok után pihenni akar és kispolgárrá válik. Ezzel tág lehetőségek nyílnak a művész számára. A művésznek rendszerint jobb orra van ezekhez a Jelenségekhez mint a politikusoknak s csak rajta 611, hogy idejében felfedje és napvilágra hozza azokat. — Ez a téma — úgy látszik — frissen él önben, hiszen két filmben is foglalkozott vele. Ogy gondolja, hogy a forradalom elklspolgáriasodása véletlen jelenség, vagy törvényszerűség olyan értelemben, hogy a romantikus forradalmi fellángolás után minden esetben bekövetkezik, hogy az emberek pihenni vágynak a babérokon? — Szerintem ez szerves Jelenség, melynek előidézője az a tény, hogy az aktív forradalmi Időszak aránylag gyorsan lezajlik és az újonnan felállított rend minél gyorsabb demokratizálódására törekszik, még mielőtt erkölcsileg és pszichológiailag kellően megállapodott volna. £ppen ezért úgy vélem, hogy ebben az Időszakban a művészek ós általában a művészet előtt sokkal tágabbak a lehetőségek, mint az adminisztratív intézkedések előtt. — A bergamói fesztiválon bemutatott filmek arról tanúskodnak, hogy az emberek mind a ka pitalizmusban, mind a szocializmusban elégedet lenek a mai helyzettel és bizonyos dolgokra csaknem azonosan reagálnak. Az Ón filmjének munkás hőse leugrik a felhőkarcoló tetejéről, amikor a bürokrácia és a konformizmus elleni egyenlőtlen harcában teljesen magára marad. Hasonló megoldást választott az angol és a francia film rendezője is. Evald Schorm az Elveszett fiú viszszatér című művének hőse pedig csupán annyiban különbözik az ön munkásától, hogy építőművész, tehát értelmiségi. Mivel magyarázza, hogy a forradalomból kinőtt társadalom a fiatalok egy részében — ha az említett filmeknek hihetünk — csaknem ugyanolyan életérzéseket vált ki, mint azokban, akiknek társadalma nem vitt vég be forradalmat? — Nem azonosak ezek a problémák, sőt nem is ugyanabból a kategóriából valók. Ha az én hősöm a kapitalizmusban élt volna, minden másképp, sokkal egyszerűbben történt volna vele. Ha ott viselkedett volna így, egyszerűen kirúgják és kész. Nálunk azonban a munkás beleszólhat a dolgokba, nem küldhetik el csak úgy egyszerűen, éppen ezért volt szükség annyi intrikára és kulisszák mögötti tologatásra eltávolítása érdeké ben. Ez azt bizonyítja, hogy nálunk a munkás helyzete sokkal szilárdabb. Ám az én hősöm problémái sokkal szélesebbkörűek mint a nyugatié. magasabb szinten kell megbirkóznia a kérdésekkel. — De az ön filmje alapján az áldozat — hiszen az ön hőse kétségen kívül áldozat — érzel mileg azonosan észleli helyzetét. — Érzelmileg biztosan, sőt nálunk talán vala mivel még nehezebben, mivel tudja, hogy a saját társadalma bánik így vele, az a társadalom, amelyben neki ls szava van, de a dolgok végül is úgy alakulnak, mintha nem lenne beleszólása. S ezenkívül még az a tudat ls fojtogatja, hogy ennek nem szabadna előfordulnia. Ez azonban azt ls bizonyítja, hogy bár az érzelmi reakció azonos lehet, a ténybeli helyzet, amely ezt a reakciót életre hívta, nem azonos. — Véletlennek, vagy törvényszerűségnek tartja-e, hogy a dolgok nálunk is úgy alakulhatnak, hogy azonos érzelmi reakciót váltanak ki? — A társadalom érettségéről van szó. A miénk húszéves. Ez nagy idő egy ember vagy egy nemzedék, de nem egy társadalmi forma életében. Az élettapasztalat ls hiányzik ezen a síkon és még a gyakorlati élet új filozófiája sem kristá lyosodhatott ki. Emellett a haladás során egyre újabb, azelőtt Ismeretlen problémák bukkannak fel. A filmben támadott hibák többségét valószínűleg erős kézzel — tehát bürokráciával — rövid úton megszüntethetnénk. Csakhogy ez a radiká lisnak tűnő megoldás csupán további új problé mákat szülne, lehet hogy még fájdalmasabbakat. Különben ezt már egyszer megéltük. A demokra tikus út hosszabb, nehezebb. Hiába, a szocializmus bonyolultabb, mint ahogyan azt a klasszikusok elképzelték. Túl sok az ismeretlen tényező De a leglasabban az ember pszichológiája váltó zik, s ezt ugyancsak nem vettük kellő mértékben figyelembe... Ezért úgy gondolom, művészetünk mai közpon ti feladata, hogy szociológiai szondázást végezzen és igyekezzék minden oldalról megmutatni, milyen is valójában ez a mi társadalmunk. Leg újabb filmem ismét szociológiai témát dolgoz fel, csakhogy ezúttal egy nő alakja áll a közép pontban, ami — köztudott — minden szociális helyzetet még inkább bonyolulttá tesz. — Véleménye szerint van-e különbség a mű vészgeneráclőknál a szociális helyzetre való rea gálásban? — Az alkotás nem jelent a filmszakmában mu tatványt. Az alkotás elsősorban gondolat, esz mény, koncepció. Életkoncepció ls, nem csupán művészi. Attól tartok, hogy a legfiatalabb film nemzedék bár szakmailag érett, nem rendelkezik még kellő élettapasztalattal és nem tud minden esetben az embert lélek mélyére hatolni. így a kép, amelynek szubjektíven a tárgyi valóság egy részletét kellene visszatükröznie megváltozik, > a művész életének szubjektív képét adja. — Hogyan vélekedik a modern filmekről? — A modern film egyre inkább elvont szim bólumot csinál az emberből, elveszti érzékét az emberi valóság iránt, egyre több figyelmet szen tel a vizuális dolgoknak, a pszichológia rovására. Igazán érdekes, ha a szerző azzal dicsekszik, hogy filmjének nincs se kezdete se vége, s valóban nincs ls, sőt nincs se füle, se szeme. SZERENCSÉS NAP LESZ a filmgyártás történe tében, ha a kifejezőeszközök bősége, ami napjainkban gyakran tűzljátékszerűen nyilvánul meg — s aből akárcsak a tűzijátékból az ünnepély végére semmi sem marad — igazi életdrámákkal pársoul. Nálunk Jugoszláviában van néhány fiatal rendező, akik a tartalom és a forma eme szintézisére törekszenek. Ilyen például Zsivojin Pavlovlcs. S Ilyen maguknál Vöra Chytllová, akinek Százszorszépek című alkotása bonyolult, de nem öncélú mű, mivel életünk legkomolyabb problémáit veti fel. Számos megfigyelést fűz össze, művében minden az életre támaszkodik, abban gyökerezik. S ez a lényeg. Itt a keresztút, ahol a művészet útjai szétválnak. Egyik a meddő Játékossághoz, a másik a komoly szociális-meglsmerő és átalakító funkcióhoz vezet. Én a másodikat Ismerem el. PAVOL BRANKO KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖLTÖK VERSEI KOVÁCS VILMOS L azas a föld Lázas a Föld! Lázas... Századok terhével vergődött az Idő szennyes betegágyán, és a bitangok - kínoktól eltorzult arcába köptek. Nem tudom, mertél-e perbe szállni velük, vagy hallgattál gyáván, de voltak, akik felkeltek és jöttek: dobogó szívükből rakni a dermedt éjszakába lobogó máglyát. S meghasadt az ég és véresen derengett, mikor szuronyukat a beteg Föld duzzadt hasába belevágták, hogy világra hozhassa az újszülött Rendet Lázas a Földi Érzed? Áldott, szent sebéhez szennyes kezek fértek, s jönnek mind a vérére éhes undok férgek. Ne engedd be őket!... Ez a mi kapunk) Ne engedd, mert ha összecsapunk, nem lesz bennem irgalom ... Lázas a Föld. Milliomod magammal az újszülött Rend bölcsőjét ringatom, s ha álmatlan éjszakáim komor egére a múló idő álmodó csillagokat tereget mint csatába induló ősapáim — lesem a fényes jeleket, s érzem, nagyon érzem, hogy itt bent, a lélek legmélyén az élet vad lüktetései sajgó rímeket törnek... Te vagy a tanúm, hogy megmártom őket ezerszer is áldott sebeiben a lázas Földnek. GYÖRKÉ ZOLTÁN Mint f a es a Kerge ké Jó együtt veled. Ölünk az este Csendes teraszán. S az ég csillagbetűs Nagy írógépén Lekopogjuk a jövőnk vágyát Vállunkon hozott Útitáskánkból Kiszedjük napi Gondjaink, dolgaink Nehéz köveit, S jövőnk házának Bizalomba ásott Alapjába rakjuk. (Már nem mozdíthatja ki kétség földrengése). Hallgasd, mily erős A csend szívverése. Csak a hold húrjain Játszik egy tücsök. Forró a kezed ... A homlokunkon Csillagok égnek Szikrájuk pattog A zománcos égre. Kedvesem, mi már Összetartozunk Mint fa és a kérge. Becézgetnélek, szólítanálak S meghatottság-rócs Zárja a számat. Igy csak nézem: (s milyen jó látni) Szemed csillárként Fényt sugárzik A sűrű éjbe. S az öröm lepkéi Keringnek körötte. S szállnak szempillád Szép ereszére ... Jó így veled, ölünk az este Csendes teraszán Szívünkben vágyak Bontanak szárnyat, S körmünkre égett cigarettánkról A hold-tálcába hull A fehér hamu Piheg az éj — Alszik a falu... KECSKÉS BÉLA Varázslat Mondsz háromszoros szeretleket — s felparázslanak mind az egek, sötétség-falak mind leomlanak. Boldog a világ, mert szeretlek. (Glóriám te, rozsdótlan fényem, hétsugarú koronám-ékem: nem lesz-e könnyem rajtad a gyöngyszem, ó tündökölsz-e mindig nékem?) Mondsz háromszoros szeretleket, süt bűvös tűzzel rám a szemed: az, aki voltam összerogy holtan Főnixként újra megszületek!