Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-12 / 11. szám, péntek

Nemzeti kultúránk ápolása—kötelesség Hónapokkal ezelőtt levelet kaptam, amelyet azóta ls számtalanszor kézbe veszek. Ahányszor elolvasom, annyiszor vált ki bennem újabb és újabb gondolatokat. Az egyéni panaszban mély társadalmi probléma rejtőzik. A levél irója (nevét kérésére nem közlöm j röviden beszámol arról, hogy évek óta lelkesedéssel dolgozik a CSEMADOK-ban. Sok szabad idejét áldozza arra, hogy a magyar dolgozók körében tehetségéhez mérten terjeszsze a kultúrát. Keserűen teszi fel a kérdést: — Vajon a nemzeti kultúra ápolása, terjesztése egyenlő-e a magyarkodással? Ugyanis több levelet kapott, melyekben valaki ezt a vádat szegezi mellének. Ennek kapcsán ötlik eszembe egy közel két évtized előtti beszélgetés az ipolysági járási népművelési osztályán. Akkoriban alakultak a helyi CSEMADOK-szervezetek. Es nem önmaguktól, sőt nem ts mindig akadály nélkül. Erről folyt a vita az említett hivatalban is. Az előadó — akinek jóváhagyása a szervezet megalakulásának nélkülözhetetlen feltétele volt — hosszan bizonygatta, hogy a különféle szervezetek alakítása nem vezethet jóra. Annak veszélyét ecsetelgette, hogy a nemezti és a nemzetiségi kulturális egyesületek tevékenysége a nemzetek szoros összefogása helyett az elszigetelődést segíti elő. Nem ő volt az egyetlen, aki akkor és a későbbi évek folyamán is ezt a nézetet vallotta, és ha kellett, meghúzta a helyt vészharangot is a végső soron fékezte a nemzetiségi kultúra kibontakozását. Lezárhatnánk az ügyet azzal, hogy akadtak, esetleg akadnak, akik helytelenül értelmezik a kulturális, vagy a nemzetiségi problémákat. A helytelen értelmezés azonban szükségszerűen helytelen gyakorlatot szül. A nemzetiségi politika a társadalom politikai életének csak egy vetülete. De olyan, amelyben végeredményben a társadalom gazdasági, politikai és kulturális vonatkozásai kölcsönhatásukban csapódnak le. Fejlett társadalomban nehéz elképzelni virágzó gazdaságot ennek megfelelő szellemi szint nélkül. Egyik feltételezi a másikat. Igaz, a nemeztiségi egyenjogúság legalapvetőbb feltétele a gazdasági kiegyenlítődés. De az így kínálkozó gazdasági lehetőségek csak akkor aknázhatók ki, ha a nemzetiségi szellemi élet — a maga sajátos keretei közepette — eléri a lehetőségeknek megfelelő szintet. Különben a lehetőségek kihasználhatatlanok maradnak. Ha az ország egyes területei gazdasági szintjének kiegyenlítődése közös, társadalmi érdek — mint ahogy ezt Alexander Dubček elvtárs lapunknak adott újévi interjújában is leszögezte, — akkor a fenti vonatkozásban az egy-egy területen élő nemzetiség szellemi életének kibontakoztatása, e kibontakozás sokrétű előmozdítása a nemzetiségi érdekeken túlmenően — közérdek. A kultúra, a szellemi élet fejlesztése általános társadalmi követelmény. Egyaránt vonatkozik a nagyobb nemzetekre és a kisebb nemzetiségekre. A szoros gazdasági összefüggéseken túl is. Hisz a gazdasági feltételek megteremtése, az anyagi jólét az általános felemelkedésnek csupán az első — bármennyire is fontos — lépcsőfoka. A nagyobb darab kenyér, a teli fazék és a jó ruha a fejlett társadalomban már adva van. S éppen itt lép fel, vagy inkább itt jogos a szellemi élet nagyobb igénye. Mert a teli gyomor, a jólét még nem jelenthet az ember számára teljes kielégülést. Ha valahol mégis ilyen jelek mutatkoznak, ez csak szellemi pangásra, tunyaságra vallana, ami vészes előjeleket visel magán. Itt vetődik fel a kérdés, hogy a sajátos nemzetiségi körülményeknek megfelelően, mely formák ösztönzik és teszik lehetővé a nemzetiségi szellemi élet fellendítését. A nemzetiségi kulturális egyesület hatékony munkája a szigorúan intézményes formák mellett (pl. iskolaügyj igen hatásos fórum és eszköz. Ezt bizonyítja a CSEMADOK sok éves és sokrétű tevékenysége, km azt is, hogy a nemzetiségi kulturális élet nem vezetett elszigetelődéshez. EllenkezőlegI A szellemi élet fellendülése a nemzetek és a nemzetiségek együttműködésének nélkülözhetetlen bázisa. A nemzetköziségi kötelék is csak akkor lehet igazán erős, ha azt szabadon fejlődő, elégedett, gazdag kulturális szellemi életet élő nemzetek, nemzetiségek alkotják. A szellemi élet fellendülése elsősorban a nemzetiségi kultúra keretein belül lehetséges. Az anyanyelven keresztül megismerjük az elődeink által felhalmozott szellemi értékeket. A szülőföld szeretetén keresztül a haza fogalma is konkrét tartalmat nyer. Szellemi életünk a magyar kultúra talajából fakad. Ezzel köt össze édes anyanyelvünk. Jelenünket milliónyi szállal szövik át népünk, őseink hagyományai. Anyanyelvünkön csodáltuk meg és szívtuk magunkba gazdag irodalmunk halhatatlan értékeit. Ezen a nyelven tanítottak saját és mások munkájának megbecsülésére. Különös helyzetünk abból adódik, hogy más nemzetekkel élünk egy országban és közösen fáradozunk közös célkitűzéseink valóra váltásán. E testvéri nemzetek kultúrája mindennapjaink száz meg száz csatornáján szivárog be saját nemzeti kultúránk vérkeringésébe. Ez a „felszívódás" szellemi életünket gazdagítja. Ám egymás kultúrájának kölcsönös gazdagítása csak ott képzelhető el, ahol a saját nemzeti kultúra berkeiben is élénk élet folyikl A nemzeti élet kibontakozásának fékezése — szándékosság vagy akár meg nem értés, helytelen értelmezés folytán is — az internacionalizmus szövevényes komplexuma láncszemének gyengítését jslentené. Visszatérve a levélíró panaszára, bátran kijelenthetjük, hogy haladó nemzeti kultúránk ápolása semmiképpen ss téveszthető össze a nagyon is kétes értelmű és értékű magyarkodással. A kettő egy napon nem is említhető. Mert míg az első társaialmi kötelesség, a másik céltalan és káros. Es az efféle megalapozatlan vád csak helytelen értelmezés, vagy rosszakarat szüleménye. így is, úgy is elítélendő. ZSILKA LÁSZLÓ EGY ISMERŐS CSALÁDNÁL akadtunk össze az esti órákban. A közeli garázsból jött föl a lakásba, fárasztó nap után, s magával hozta a fagyos utca leheletét. Magas, férfias alakja betöltöltte az ajtó keretét. Hajadonfőtt érkezett. Egészségesen, erőteljesen. Szőke haján megcsillogott a villanyégő fénye. Azért észre vettem, hogy az a fakó szőkeség itt-ott ősz hajszálakat leplez. Arcán a férfikor délén járó ember tűnődő mélabúja. A garázsból jött. A kocsiját féltette a hirtelen beköszöntő éjszaki fagytól. Inkább leengedte a hűtővizet. Bemutatattak bennüket egymásnak. — Štefan Hlaváček, - mondta a nevét. Olyan bizalmat ébresztő egyszerű név, amit az ember paraszt apjától örököl, csak azért, hogy soha szégyent ne hozzon rá, sőt — diákember korában azért hagyja el a faluját, hogy becsületet szerezzen neki. Hlaváček Štefan 1950-ben jogi diplomát szerzett, s aztán a Bányaipari Minisztérium ösztöndíjával beiratkozott a technikai főiskolára, ötvennégyben szerezte meg a bányamérnöki oklevelet. Tizenegy éve a Bányaigazgatóság bratislavai tervezőrészlegén dolgozik. Főmérnök. Ismerőseimtől kell megtudnom, hogy három kitüntetést kapott. Az első: a Bányaipari Minisztérium legjobb dolgozója. A második: érem és díszoklevél a Cígel bánya felépítéséért. A harmadikat a köztársaság elnökétől kapta áldozatos munkájáért. Kerek asztalnál, magyar barackpálinka mellett beszélgettünk. Óvokodva, nagy ritkán nyúlt a gyűszűnyi pohárka után, és udvariasan kocintott. A bornemissza emberek fanyar, de megértő mosolya jelent meg olyankor az arcán: hát igen — uvariasság és szeszes ital. Kiderült, hogy csaknem földiek vagyunk és mindketten negyvenkét évesek. Rendván született és a surányi szlovák gimnázium diákja volt. Van néhány közös ismerősünk, surá-' nyi fiúk, volt érsekújvári diákok. Szlovákok is, magyarok is. Néhány tanárát is ismertem, különösen Bánó és Bukovinszky tanár urat. Hiszen évtizedeken át az érsekújvári alma mater tanárai voltak. Szinte még ma is látom szerény, meggörnyedt és szomorú alakjukat, amint reggelente felszállnak a Surány felé induló vonatra. Ott az érsekújvári pályaudvaron találkoztam velük nap nap után, s mély meghajlással köszöntöttem őket. Ô Bánó és Bukovinszky tanár úr! Megfáradt, csalódott emberek voltak; az egész környék szerette, ismerte és tisztelte őket. Szlovákök és magyarok egyaránt... Eszembe jut az a surányi véres karácsony a csendőrgolyótól halálba roskadó tizenkilenc éves lány, és nagy-nagy szégyen borítja el az arcom . . . Igen. Emlékszik erre a szörnyűségre. Sokáig hallgat. Tűnődő árnyék borítja el a homlokát. A tisztességes emberek sose Felnőtt 1 A bányatervező méri múló megütközése, döbbenete ütközik ki rajta, mintha azt kérdezne: — Hát hogyan, hogyan is eshetett meg ilyesmi? Aztán megenyhülve, a valóságot és igazságot ismerő ember hangján azt mondja: — Medzi domácim obyvateľstvom južného Slovenska nebolo žiadnych trenie. (Dél-Szlovákiában a hazai lakosság között nem volt semmiféle súrlódás.) Szlovákul beszélgettünk és én szlovákul idézem öt abban a hiú reményben, hogy olvasóim az ő eleven hangját hallják. A szlovák nyelv nagyon fiatal és nagyon szép nyelv, s az őszinte, tisztességes ember szájából ejtett szlovák szavak rendkívül kifejező erőre tesznek szert... A hazai lakosság közt nem volt semmiféle súrlódás. Természetesen nemzetiségi súrlódásra gondol, s ezekben a szavakban egy ki nem mondott, de sokaknak címzett ítélet rejlik. Ismerem Surányt. S olyan jó itt ülni vele, és olyan jó tudni hogy szemünk és emlékezetünk ugyanazoknak a házaknak és utcáknak a képét őrzi, Bánó és Bukovinszky tanár úr alakját, ismerős diákok és diáklányok arcát, egy darab Nyitra-vidéket és egy darab Mátyusföldet, a surányi cukorgyár kéményeit és Érsekújvár vén templomának karcsú, egekbe nyúló tornyát. ÜLÜNK A KEREK, FEHÉREN TERÍTETT ASZTALNÁL, egy asztalnál, és nagyon otthonosan érzem magamat mellette, és nagyon fiatalnak, mintha egy sereg szörnyűség soha meg se esett volna, bár nagyon jól tudom, hogy megestek ... Štefan Hlaváček joc és bányamérnöki okle zett. A tervezörészleg ke, és egy sereg nyomja a /állát. Bes Általában a bányaip Nyolcvan millió tön termelünk ki évente, ipar egészében ugyan, de a szektoroi egyes bányaüzemek eredményeket érnek ban, a felszíni bányá lisak, s mélyaknákre ráfizetünk, mert nc szénkitermelés önköl szlovákiai bányák i kisebb, mint a csehoi nyaüzemeké, viszont c szén kalóriaértéke sebb. Bányaiparunk a zetnek megfelelő I nyéktől eltérően fejlő számolt a gáz- és gyasztás emelkedésé hatvanötben csak 14 tett ki, de 1970-ig töb százalékra emelkedik, energiatermelésben, c kohászatban is, sokkc érvényesül, nem besz< hogy olcsóbb a szén nősen a gáz, de az egyiknek sincs kellen sérőjelensége, mint az jak és városok légköri tőző mérges exhaláci A szakember jártass könnyedségével beszí a kérdésekről, és ne hiszen egy sereg bár tárna tervezésének m irányította, s részt v< féle üzemek racior előkészítő tanulmányo zásában. Am néhány és filozófiai kérdés III „VALAMILYEN ÉTELNEK jú IZE, zamata és az ehhez szükséges belevaló fűszer. Átvitt értelemben mindaz, ami kellemessé teszi az életet ..." — szél az értelmezd szótár Idevonatkozó magyarázata. Én magam is igy magyarázom. Apróságok teszik az élet savát, borsát. Am valamiből paránuyal több, csipettel kevesebb és oda, Ize-zamata . . . Eletem izéhez zamatához hozzátartozik a mindennapos újságolvasás. Annyira kedvemre való szórakozás ez, hogy előfizettem néhány külföldi újságra is. Am — és ez az ami számomra paránnyal több mint amennyit elvisel a gyomrom, — az előfizetett újságokat rendszerint hármasával kapom. Vagyis kétszer hetenként kézbesíti számomra a posta. Bizonyára úgy vélik, akik menj ezzel foglalkoznak, — állna minek a sietség? 0!t a lassa tévé, a rádió! Hnila- II, z: dék papirost mégis csak mint AZ EL sava, b( jobb ha kilójával kap az ember. Ugyebár! Mit tagadjam, attől a kiflitől, zsemlétől sem lesz jobb ízű a szám (a kedvemről nem ls szólva), amit szombat délelőttökön, csúcstorgalml időben hordoznak szét a tejcsarnokokba. Az elárusltónők Ilyenkor odaállnak átvenni • süteményt. Hogy hamar tűköi ideje csak ugrói illan zik. I Es krum általi Ha kezdi zeg ott