Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-10 / 9. szám, szerda

UTUNK NÉHÁNY ÁLLOMÁSA AZ ELMÚLT ÉV NÉHÁNY KULTURÁLIS SIKERE A Kolibai filmstúdióban — J. Spitzer forgatókönyve alapján filmet forgatnak Ľudovít štúr Életéről. A főszerepben Bt. Kvietikot láthatjuk (balról). A filmet fozef Zachar rendezi. (Foto: F. Urban felv.) Bál az operában AZ ÚJ SZÍNPAD BEMUTATÓJA KULTURÁLIS együtteseink az elmúlt évben ismét számos bemutatót tartottak. A CSEMADOK által 1967-ben rendezett mintegy 30 dal- és táncünnepély mellett rengeteg szabadtéri előadást szerveztek a művelődési otthonok és más Intézmények, illetve szervezetek. A délvidéki városokban általában minden hétre esett egyegy nagyobb rendezvény. Ha ehhez hozzászámítjuk a mozi és a televízió, valamint a helyi együttesek bemutatóit, kitűnik, hogy kulturális életünk 1967ben ls tartalmas és sokrétű volt. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon megkaptuk-e az elmúlt évtől azt, amit vártunk? Úgy véljük, hogy a tavalyi bemutatók — a népművészetet illetően — csak részben adták ezt, amit adhattak volna. A félsiker annak tulajdonítható, hogy a műsorokat amolyan fele-fele alapon szerkesztették mindenütt. Az összejövetelek első részében többnyire a hazai együttesek, második részében hivatásos szereplők léptek fel. Az előbbiek rendszerint népművészeti, az utóbbiak vegyes műsorszámot mutattak be. Azt, hogy szükséges-e a hivatásos művészek számait műsorra tűzni, felesleges vitatni. Kellenek a hivatásos művészek annál ls inkább, mert ma már a dal- és táncünnepélyek sem lehetnek ráfizetésesek, és nem adhatják évről évre ugyanazt. Más kérdés a műsorszerkesztés és a színvonal. Tavaly az úgynevezett élegyüttesek több esetben csúcseredményt értek el. Hozzájárult ehhez minden bizonnyal a Népművelési Intézet és a CSEMADOK Központi Bizottsága által kiírt koreográfiai verseny is, amely az együttesekre észrevehetően ösztönzően hatott. A rendezvények leggyengébb pontját azonban — armi évek óta kísért — tavaly sem sikerült kiküszöbölni. A műsorok dramaturgiailag Ismét csak lazán kötődtek össze. Régebben azonban csak a műkedvelőknél tapasztaltuk a műsorburjánzást. Tavaly viszont már a hivatásosok esetében is olyasmit észleltünk, hogy azt adják ők is amit akarnak, amit jónak vélnek, függetlenül attól, megfelel-e az a rendezvény jellegének vagy nem. A műsorok — hiába álltak két részből — a legtöbb helyen keveredtek és jellegtelenné váltak. A dal- és táncünnepélyeknek pedig az a hivatása, hogy ezeken, — ha nem is kizárólag — de a népművészet, a sajátosan hazai szín domináljon. Az esztrádműsornak is megvan a maga értéke és jelentősége. Helytelennek, egymás értéke lerontóinak azt tartjuk, mikor nem teszünk különbséget, nem húzunk határvonalat és hagyjuk, hogy az ls keveredjen, aminek nem szabadna keverednie. A FOLKLÓR a maga nemében egyenértékű a hivatásos művészettel. Számos egyéni műalkotásnak közvetlen, s majdnem mmden egyes művészi munkának valamennyire közvetett forrása. A folklórban erőteljesen érvényesülő ha"gyományérzés — különösen az egyházi befolyás alatt álló néphitet és a dolgozók alárendeltségét szolgai módon hangsúlyozó szokások esetében — olykor eszmei konzervativizmushoz is vezethet. Nálunk azonban ilyesmiről nincs szó. Együtteseink a hagyományok legjobbjait dolgozzák fel és viszik színpadra. Népművészetünk egészében is és részleteiben ls demokratikus, progresszív. Tudjuk, hogy a folklór sem örökérvényű. De még a*kkor is, mint például életünk mai szakaszában, mikor egészében már elhalóban van, új színnel gazdagodik ... A keveredés, a jellegfeladás ezért is helytelen. A népművészetnek nem kell és nem is szabad háttérbe szorulnia, jellegtelenné válnia. Ellenkezőleg. A hivatásos művészet mellett ls önállóságát, tisztaságát, erejét szükséges kifejeznie. Az 1967-ben rendezett járási és kerületi daŕlés táncünnepélyekre nagyobb örömmel gondolnánk, ha jobban kifejezték volna sajátosságukat, és azt, hogy mit is akartak tulajdonképpen mondani. A KÖZPONTI RENDEZVÉNYEKEN fejlődés mutatkozott minden vonalon... A májusban Komáromban megtartott Jókainapokon, a 46 szavaló és előadó, a hat irodalmi színpad és a hat színjátszó együttes, az előbbi évekhez viszonyítva, arról tett tanúságot, hogy nemcsík a műsorok váltak egyértelművé, gondolatilag kifejezőbbé, hanem kristályosodtak, a formai megoldások is. A „Három produkció" című összeállításával kitűnő teljesítményt nyújtott a CSEMADOK rimaszombati helyi szervezete mellett működő Fáklya irodalmi színpad. De helytállt és megfelelt a nézők igényeinek a bratislavai Duna utcai magyar Iskola Forrás irodalmi színpada, valamint a bratislavai József Attila Ifjúsági Klub, a szenei Szenczi Molnár Albert Ifjúsági Klub, és a komáromi Petőfi Sándor Ifjúsági Klub irodalmi színpada is. Az időszerű gondolatokat kifejező összeállítások egyszerű eszközökkel, a szó erejével érték el a kívánt hatást. Több vonatkozásban meglepetést jelentett a színjátszók bemutatkozása is. A CSEMADOK bratislavai helyi szervezete mellett működő Déryné Színkör a korszerű színpad követelményeinek mindenben megfelelő díszletével, a CSEMADOK losonci helyi szervezete mellett működő Madách Színkör, az igényes darafbválasztással, a CSEMADOK kassai helyi szervezete mellett működő szlnjátszóegyüttes a színészi teljesítménnyel, a lévai járási művelődési otthon mellett működő Garamvölgyi Színház együttese pedig a jó rendezéssel vonta magára a figyelmet és nyújtott átlagon felülit. A hangsúlyt kivétel nélkül mindegyik együttes a beszédkultúra tökéletesítésére, az élő szó nyújtotta kifejezési lehetőségek kialakítására helyezte. A július 1-én és 2-án megtartott gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen az aratott osztatlan sikert, hogy számos együttes a közelmúltban feltárt dél-szlovákiari magyar tánc- és énekmotívumokat varázsolta élővé. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes az Ág Tibor gyűjtötte és feldolgozta „Gömöri nóták" és „Csallóközi népdalok", valamint a Quitner János koreográfiájára épülő „Csata előtt", a CSEMADOK füleki helyi szervezete mellett működő Palóc Népi Együttes a Bocsárszky Pál koreográfiájára épülő „Bodrogközi sarkantyús", és a Breiter István koreográfiájára épülő „Molnártánc"; a CSEMADOK helyi szervezete mellett működő Gömöri Népi Együttes pedig a Kamarás Imre koreográfiájára és Lévai Tibor zenéjére épülő „1948-as verbunk" és a „Huszárosán" című művével nyújtott sajátosan hazait és nyerte meg a közönség tetszését. Ám nemcsafk ezek az úgynevezett élegyüttesek vonták magukra a figyelmet. Oj, sajátos és többnyire a maguk gyűjtötte anyagot mutatták be a CSEMADOK szinai, lévai, lícei, pelsócl és hosszúszól együttesel, az iskolai és a másutt működő együttesek is. AZ 1967-ES ÉV HARMADIK nagyszabású rendezvénye — a november 3—7-ig megtaírtott II. Csallóközi Színházi Napok — sokszínűségével hozott újat. Az ötnapos ünnepet a csehszlovákiai magyar képzőművészek egyik csoportja kiállításának a megnyitása, négy színházi bemutató, egy körzeti szavalóverseny, 11 tartalmas előadás és számos — élénk vitával kísért — szakmai megbeszélés képezte. A Csallóközben született vagy a Csallóközben működő képzőművészeket bemutató „Híd—67" című kiállítás, Deák György, Kiss Sándor, Kopocs Tibor, Nagy jános, Nagy József, Platzner Tibor és Chovan Lóránt munkásságának legjellemzőbb vonását juttatta kifejezésre. A bemutatónak növelte az értékét, hogy a képzőművészeti alkotásokka'l párhuzamosan a Tatran Könyvkiadó Magyar Üzeme is felvonultatta azt, amit az utóbbi években a csehszlovákiai magyar írók alkottak. A dunaszerdahelyi rendezvény lehetővé tette, hogy a csehszlovákiai magyar kultúrának egy tekintélyes hányadát egyszerre ismerje meg az is, aki e kultúráról eddig semmit sem tudott. AZ ELMÜLT ÉVBEN sok siker övezte a Szenei Molnár Albert Napokat, a rimaszombati . járási kulturális napokat, a losonci Madách Napokat, valamint a kassai Kazinczy Napokat. Az utóbbi rendezvény tudományos jelleggel bírt. A külföldi nyelvészek bevonásával megtartott tanácskozáson a hazai szakemberek kidolgozták a csehszlovákiai magyaT nyelvvédelem és nyelvjárás-kutatás módszereit, és távlati tervét. A Kazinczy tiszteletére rendezett ünnepély művelődéstörténetükben a tudományos szintű és igényű munka megindulását jelentette. Kulturális rendezvényeink 1967-es történetének kiemelkedő eseménye a bratislavai Duna utcai Magyar Tannyelvű Általános Középiskola CSISZszervezetének és Pionír-csapa'tának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. és a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának az 50. évfordulója tiszteletére rendezett „Jövő, téged szolgáltunk" című kiállítása. A Steiner Gábor és Major István nyomában című mozgalomban gyűjtött anyagból rendezett tárlat a dél-szlovákiai munkásmozgalom két kitűnő harcosának Steiner Gábornak és Major Istvánnak állított emléket. A vándorkiállítás formájában most másutt is bemutatásra kerülő anyag szemléltetően kifejezi a csehszlovákiai magyar dolgozóknak a felemelkedésért folytatott harcát, és nagyszerűen példázza diákjainak jó munkáját és nemes törekvését. AZ 1967-ben RENDEZETT bemutatók és kiállítások csak töredékét adták annak, amivel a csehszlovákiai magyarság rendelkezik. A rendezvények azonban így is értékesnek és a további munkához jó alapnak bizonyultak. BALÁZS BÉLA Az a tény, hogy a klasszikus operett még a mai modern, agyontechnizált világban is megleli a maga odaadó tisztelőit, kétségkívül meglepő jelenség. E jelenség okainak magyarázata önálló tanulmányt igényelne. Olybá tűnik azonban, hogy a műfaj kedveltségének egyik oka az a tény, hogy a mai magányos, elidegenedett ember, akit korunk ellentétei hánynak-vetnek, épp az operettben keresi a szórakozást, az optimizmust, s valamiféle illúziót is, amelyek olyannyira hiányoznak életéből. S így annak tanúi vagyunk, hogy a „könnyű zsáner", már akár a klasszikus operett, akár a modernebb musical formájában ma is nagy népszerűségnek örvend. Ennek bizonyítékai a bratislavai Üj Színpad nagy látogatottságnak örvendő zenés előadásai. Az Üj Színpad dramaturgiája a „leírt műfaj" iránt megnyilvánuló nagy érdeklődésből kiindulva ezért az utóbbi évek folyamán minden Idényben bemutat egy-egy klasszikus operettet. Így került sor az elmúlt esztendő utolsó napjaiban Heuberger közismert operettjének, a „Bál az operában" bemutatójára is, amellyel a színház az operett ősbemutatójának 70. évfordulójáról (1898. január 5.) is megemlékezett. Az osztrák Richard Heubergert a klasszikus bécsi operett utolsó nagy képviselőjének tekinthetjük (Suppé, Strauss, Millöcker, Zeller). Jóllehet operákat, baletteket, dalokat és egyéb műveket is komponált, világviszonylatban egyetlen nagy sikere első operettje, a „Bál az operában" volt. Nyugodtan állíthatjuk, hogy egyedül e müve tette nevét ismertté. Mindaz, amit később alkotott, már sokkal gyengébb volt. A „Bál az operában" című müvében szerencsés kézzel egyesítette a bécsi operettiskola képviselőinek vívmányait Jacques Offenbach hatásaival. A szellemes szövegkönyv, a friss melódikus találékonyság, a könnyedség még ma is biztosítja a mű frisseségót s azt, hogy szívesen térnek vissza hozzá mindmáig a színjátszók és a közönség egyaránt. A „Bál a operában"-t Koloman Ciliik Banská Bystrica-1 rendező tanította be, aki a bratislavai közönségnek első ízben mutatkozott be rendezőként. Munkájának rokonszenves vo nása, hogy teljes mértékben tiszteletben tartotta az operettzsánert, annak minden, jellegzetességével. Nem lépett fel holmi eredeti rendezői ötletekkel, nem kívánja az alkotást új színben bemutatni, hanem a megszokott rendezői eszközökkel szolid előadást nyújt. Ily módon ugyan az előadás nélkülözi az eredetiség fémjelzését, nagy előnye azonban a rendezői munka és a többi részleg munkájának kiegyensúlyozottsága. Az előadásban némi fenntartással csupán színészi teljesítményeket illetően élhetünk. Ciliiknek nem sikerült mindig megfelelő alakítót találnia a szerepek számára, amelyek a műben csaknem mind főszerepeknek tekinthetők. A klasszikus operett, mind a bécsi, mind a párizsi típusú, megköveteli, hogy a dal, a szó és a mozgás mesterei adják elő. A jó hangnak itt kéz a kézben kell haladnia a mozgásbeli könnyedséggel és az előadás virtouzitásával. Ezek az előfeltételek hiányoztak mindenekelőtt a fiatal szerepek alakítóinál, akiknél még érezhető a professziónális könnyedség, biztonság, egyszóval az általában értett rutin hiánya. Éppen ezért sokkal jobban alakították szerepüket az Üj Színpad középkorú vagy idősebb nemzedékének tagjai, akik rutinjukkal, mesterségbeli tudásuknak és gazdag tapasztalataiknak köszönhetően több mint átlagos teljesítményt nyújtottak. Itt midenekelőtt Gizela Veclovára gondolunk Palmira szerepében. Veclová ma a bratislavai operett együttesében fogalom, egyéniség, aki minden alakból a maximumot képes kihozni. Mellette megfontolt alakítást nyújtott (. Kuchár is, mint térje. Ezzel szemben viszont az Angela lányukat alakító Ada Hornungová játéka kevésbé volt kifejező. Anton Bálái, a vő, Paul Aubier szerepében ismét olyan alakra lelt, amely lehetővé tette számára, hogy érvényre Juttassa valamennyi, elsősorban komediális képességeit. Ladislav Miskovics fizikai megjelenésével kiválóan alkalmas Henri kadett megjelenítésére, bár alakítása nem sikerült egészen tökéletesen. Karol Vlach, mint a bonviván Georges Dumenil a járt utakon haladt, könnyedén mozgôtt, ám régi hangját valahogy még mindig nem tudja meglelni, jarmila VSicovára Dumenil feleségének szerepében ugyanaz áll, mint Hornungovára. Teljes felkészültség jellemezte Mária Schwelghofferová teljesítményét. A többi szereplő megállta a helyét. Bohuš Slezák zenei betanítása kielégítőnek mondható. Jobb hangzást klasszikus operett esetében csak nagyobb zenekarral lehetne produkálni. Tetszettek Irena Schanerová színes és összhangban álló kosztümjei, viszont annál nagyobb csalódást okozott Ottó Sujan díszlete, aki az Üj Színpad kis színpadán is már nem egy szellemes, szín és forma tekintetében is sokkal jobb megoldást nyújtott, ötletes volt Boris Slovák koreográfiája, akinek vezetése alatt a balettegyüttes szüntelenül fejlődik. A „Bál az operában" bemutatója nem volt rendkívüli esemény, ám mindenesetre jó és szolid előadásnak tekinthető. Látogatottsága tekintetében nem lehetnek aggodalmaink. A. G. NYEKRASZOV*: A TROJKA Mire bámulsz a hóteli úton, hova vágyói, te kts szomorú? Feledés remeg szívbeli búdon, pici arcodon pírkoszorú. Barátnőidet elhagyod messzi: futsz a vágtató trojka után. Szalutál s a szemét kimereszti rád a nyalka huszárkapitány. Ha belédszeret, nem csoda éppen, megcsodálhat akárki, ne félj — piros szallagod lángol a szélben, s hajad ében, akárcsak az éj. Lila köd lepi lágy selyemajkad, mosolyán puha csók íze vár, s vár a pillák két félköre rajtad, s bennük két riadt barna bogár. Fordította: SIMKÖ TIBOR *) Kilencven évvel ezelőtt, 1878. jannár 8-án halt meg Nylkolaj Alekszejevics Nyekraszov orosz forradalmi demokrata költő, az orosz népi költészet klasszikusa.