Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-07 / 6. szám, vasárnap

ZIKMUND+HANZELKA Virág az orvostól A Sinhadarbar palota, az egykori miniszterelnökök székháza ma a bürokrácia végtelen útvesztője. Termek, folyosók, szobák, kamrák, lépcsőházak és zugok labirintusa, melyből a látogató sokszor talán csak Ariadné-fonál segítségével talál ki. A palotát a húszas évek elején Dzsudda Samser Dzsang Bahadur Rana építtette. „Mibe került? — ismételte kérdésünket Dzsagdis Man Sinh, és csodálkozva végignézett rajtunk: „Ezt önöknek senki sem mondja meg Nepálban. De nem is fontos, mert a tégla ingyen volt, a munkaerő szintén. Akinek hatalom volt a kezében, építkezett. Ne feledjék el, hogy nálunk a rabszolgaságot csak 1926-ban szüntették meg. Ezt is csak hivatalosani Tovább is fennállt, mert az adósok zálogként régi uraiknál és hitelezőiknél maradtak mindaddig, amíg teljesen le nem törlesztették adósságukat, s a kamat sokszor nagyobb volt az úgynevezett bérnél.. ." Ranók A Rana-család 1846-tól több mint száz éven keresztül kezében tartotta az ország gyeplőjét. Érdekes, hogy e hata. lomvágyó családot egy nő indította el dicstelen pályafutásán. Rani Radzsia Laksmi Devi, a tétova és gyáva Radzsendra Vir Vikram Sah király második felesége a katmandul brit kormányzó tanácsára . meggyilkoltatta Mathbar Sinh miniszterelnököt, a hadsereg főparancsnokát. Tervének végrehajtása eszközül Dzsang Bahadur Ranát, Mathbar Ifjú unokaöccsét szemelte ki. A királyné annyira vakmerő volt, hogy felszólította a királyt: kegyencét, Gagan Sins kincs' tárőrt nevezze kl a tábornok utódjául. A király csak részben engedett felesége követelésének — az államigazgatást egy négytagú kormányzótanácsnak adta át, amelynek Gagan Sinh és Dzsang Bahadur Rana is tagja lett. Dzsang megsejtette, hogy számára elkövetkezett a cselekvés órája. Megölte Gagan Sinhet, és a királyné előtt a királyra fogta a gyilkosságot, sőt azt állította, hogy a királyné ls veszélyben forog, mert a király meg akarja torolni hűtlenségét. Fel is ajánlotta segítségét a királynénak. A nepáli történelem Kot néven örökítette meg az 1846. szeptember 17-ére virradó éjszakát. Ezen a nepáli Szent Bertalan-éjen több mint harminc befolyásos politikust és tábornokot mészároltak le. A felbőszült királyné egymás után hivatta palotájába és ölette halomra őket. Végül maga a király lépett a terembe. A halottak és a királyné látványától megdöbbenve fejvesztetten menekült az angol követségre, de hiába kért menedékjogot. Ekkor visszatért palotájába és nem mástól, mint Dzsang Bahadurtól kért oltalmat. Dzsang virradatkor a Hanuman Dhoka palotába kísérte a megrémült királyt és az elégedett királynét, s mindkettőjüknek tüntető szerénységgel hódolatát fejezte ki. A király lábához helyezte turbánját, s kérte, vagy bocsássa el szolgálatából, vagy ruházza fel teljhatalommal. A meghatott, ugyanakkor halálra rémült Radzsandra zavarában váratlan gesztussal a maharadzsa címet adományozta Dzsang Bahadurnak és utódainak, öröklendő miniszterelnöki tisztséggel bízta meg, s felruházta azzal a Joggal, hogy az alattvalók életéről-haláláról dönthessen, kormányhivatalnokokat nevezhessen kl és mozdíthasson el, hadat üzenhessen, békeszerződéseket köthessen, törvényeket erősíthessen meg vagy hatálytalanít-, hasson. A király lábánál térdeplő Dzsang Bahadur Rana maharadzsa egyszeriben Nepál ura lett. Az ingatag király helyett hatalomra törő, becsvágyó, kíméletlen ember került az állam élére. Nemsokára a királynénak ls megmutatta Igazi arcát. Nem ültette trónra fiát, Ranendrát, aki miatt a királyné sorozatos gyilkosságokat követtetett el, hanem mindkettőjüket száműzetésbe küldte. A királyt Varanasiba hurcoltatta, a trónra pedig bábként Surandra herceget, a király első házasságából született fiát ültette. Félelem, bizalmatlanság, gyanúsítgatás, besúgás ütötte fel fejét az egész országban. Állandó éjszakai kijárási tilalom volt érvényben, a házak ablakai nem nézhettek a Ranák palotáira, közönséges emberek nem járhattak drága ruhában, mert ez csak a kiváltságosakat illette meg. Szigorúan tilos volt a külföldi sajtó behozatala. Tanulatlan emberek ültek bírói székekben, tanítottak az iskolákban, katonai iskola nélkül lettek ezredesek és tábornokok. Elég volt, ha valaki a Ranák családjában született, máris tábornok lett. Vadászkirándulás a hegyekbe 1945-ben hallatlan esemény játszódott le Nepálba^. A Rana-család miniszterelriSíkeinek 99 évi uralma után egy Rana első ízben mondott le a miniszterelnökségről. Ez volt Dzsudda Samser, akinek fia (egy a huszonegy közül), Bahadur Samser• tábornok háziköntösében palotája lépcsőin fogadott bennünket, s kegyesen beleegyezett, hogy 805öseink a palota kertjében parmet Erika Leuchtag volt az első európai nő, aki a királyi palotába lépett. Mint tapasztalt masszőrt hívta meg a királyné Indiából. Erika nemcsak a királyné, hanem Tribhuvan király bizalmát is elnyerte. A kiráLy egyszer beavatta őt titkába: csak névleg király, a valóságban hét lakatra zárt ajtók mögött őrzött rab. Még éjjel is őrzik, de nem azért, hogy védjék, hanem, hogy ne tudjon elmenekülni... „Felség, miért nem tesz valamit, hogy véget vessen ennek a helyzetnek?" — kérdezte egyszer Erika Leuchtag táncóra közben. „Talán nem remélhet külföldi segítséget?" Ez akkor volt, amikor országszerte gyakoribbak lettek a sztrájkok és tüntetések ismert forradalmárok kínzása és kivégzése miatt. A miniszterelnök hiába unszolta a királyt halálos ítéletek aláírására. A király még annak a fenyegetésnek sem engedett, hogy a Rana Virendrát, a kikolhassanak. Dzsudda Bahadur nagyon babonás volt. Anyja azt jósolta neki, hogy nem természetes halállal hal meg, ha hivatalában marad. Dzsudda lemondott, Varanasiba vonult és hindu szent lett. 1940 elején egy rejtélyes nő tűnt fel Katmanduban. A nérály ötéves unkáját ülteti trónra. Az események azonban másként alakultak. Egy ismeretlen nő felajánlotta az indiai nagykövetnek, hogy összehozza őt a királlyal. A nagykövet nagyot nézett: még sohasem történt meg, hogy diplomaták a Ranák távollétében beszélgessenek a királlyal. Néhány nap múlva a rizsföldeken találkozott a parasztnak álcázott királlyal. Ezen a sötét éjszakán a király beavatta az indiai nagykövetet titkos tervébe: India segítségével kíván megszabadulni a miniszterelnöktől. A közvetítő a királyné maszszőrje és Dasgupta, a király orvosa lett. Titkos rejtjelekben állapodtak meg.í. Az indiai nagykövet azzal az ürüggyel, hogy egy rokona megbetegedett, váratlanul Delhibe utazott. Nemsokára Erika is elhagyta Nepált, mert a Ranák nem hosszabbították meg öthónapos ott-tartózkodási engedélyét. Egy idő múlva levelet kapott vörös aláírással, amelyben a „mór" örömmel közölte vele, hogy „madár" repült keféjébe és az „orvos" gyönyörű illatos virágát tartotta csőrében. (A mór a királyt, a madár a nagykövetet, az orvos Nehrut jelentette.) 1950. november 6-án kora reggel öt autó gördült ki a királyi palota kapujából. A királyi család a hegyekbe indult „leopárdvadászatra". Amikor az indiai nagykövetség közelébe értek, a kapu ajtaja hirtelen kitárult, s a király és kísérete másodpercek alatt indiai felségterületre jutott A lefegyverzett őröket a miniszterelnökhöz küldték azzal az üzenettel, hogy a nagykövet kéri, biztosítsa vendégeinek Indiába repülését. Mohán Samser Rana katonasággal azonnal körülzáratta a nagykövetség palotáját, s követelte a király kiadását. Életében először mondtak neki nemet. Erőszakot nem mert alkalmazni a nagykövetség ellen, mert jól tudta, mit jelenthet ez. Mi mást tehetett; trónfosztottnak nyilvánította a királyt, s hároméves unokáját ültege helyére. Négy nappal később a királyi család két repülőgépen Delhibe utazott. Ritka eset a történelemben, hogy egy király külföldről igyekszik megdönteni miniszterelnökének zsarnokságát. A király nem sokáig maradt száműzetésben. A történtek nemzetközi visszhangjának, a tömegtüntetéseknek és diplomáciai nyomásnak hatására Mohán Samsar Rana kénytelen volt meghátrálni. A király 1951. február 15-én visszatért Katmanduba és elfogadta a miniszterelnök írásbeli lemondását. A Ranák uralmának befellegzett. 35. Tuljev újból aktivizálódik Nemsokára megérkezett a külügyminisztérium munkatársa, meghallgatta Satov alezredes jelentését, s megnézte Antikvárius diplomata-igazolványát. Aztán felhívta a nagykövetség konzuli osztályát, hogy küldjenek valakit a rendőrségre. — Követelem, hogy bocsássanak szabadon. Nincs foguk... — toporzékolt Antikvárius. — Mindjárt megérkezik nagykövetségük megbízottfa, értesül a történtekről, aztán eldöntjük, ml lesz önnel. Még nem tudjuk, mit tartalmaz ez a filmtekercs, de tény az, hogy ön ettől a polgártól akarta megszerezni. Ezt le is rögzítjük. Tizenöt percig tartott a Jegyzőkönyv felvétele. Amikor kész volt, elolvastatták Antikváriussal, — s kérték, írja alá. Antikvárius kereken megtagadta, hangoztatva, hogy a filmkazetta az övé volt. Akulov is kereste a kibúvót. —• Ezzel nem segítenek magukon, — jegyezte meg Satov alezredes. . — Ha nem írják alá, akkor majd aláírjuk ml a külügyminisztériumi megbízottal. — Szabadon engednek? — kérdezte Antikvárius. — Meg kell várni a konzult. — Ne komédiázzanakI — Ez nem komédia. Ebben a pillanatban kopogtattak, s belépett egy harminc év körüli magas, elegáns férfi. A konzul. — Ml történt? Miért tartóztattak fel egy diplomatát? — Ez a diplomata visszaélt helyzetével. Abban a pillanatban fogták le, amikor titkos anyagot vett át Akulov polgártól. — világosította fel a külügyminisztérium megbízottja. — Hazugsági Először látom ezt az Illetőt. Tiltakozoml Hallatlanl — pattant fel helyéről Antikvárius. — Mivel tudják alátámasztani vádjaikat? — kérdezte a konzul. — Ó sokkal

ľ — szólt közbe Satov. — Első a bizonyítékként levetíthetjük azt a filmtekercset, amely megörökíti dlplomatáfuk és az áltála kémkedésre beszervezett, általunk letartóztatott Kazin polgártárs találkozásait. Később a Novogyevicsl temetőben megbeszélt találkozót is bemutathatjuk. Vorkin elv társ, készítse elő a film bemutatását. — Nem kell, — sziszegte a fogai között Antikvárius. — Elmehetünk? — kérdezte a konzul. — Most Igen — hangzott a válasz. Antikvárius egész úton nem tudott magához térni a súlyos csapástól. Dühös volt önmagára, a központra, az egész Borkov-hlstóriára, meg a filmátadásra. Bebizonyosodott, hogy a szovjet elhárításnak egyáltalán nem érdeke őt félrevezető adatok továbbítására érintetlenül hagyni. Egy lyukas vasat nem érnek a központ ravasz számításai. Meg kell győződnie, tényleg letartóztatták-e Kokát, s mi van Borkovval... ... A másik oldalon rögtön felvették a kagylót. — Nyikolaf Nyikolajevtcs? — Nem. — Idehívhatnák a telefonhoz? — Nincs itt. — Elment? — Igen. — Sokára jön haza? — Nem tudom. Ki kérdi? — Egy ismerőse, — válaszolta egy női hang. — Mikor lesz otthon? — Nem tudom. Hogy hívják önt? Mit üzen neki? — kérdezte egy bariton hang. — Semmit. Majd még felhívom. — Csak tessék... Borkov lakásán azt mondták a telefonba, hogy Vlagyimir hosszú szolgálati útra ment. Amikor a nagykövetség alkalmazottjai, a szakács és egy szobalány, Antikvárius megbízásából Koka és Borkov lakására telefonáltak, beszámoltak beszélgetésükről. Antikváriust rosszullét fogta el. Hátra maradt még Puskarjoo lakása, amelynek címét Koka kelletlenül adta meg. Az Obuh utcai alagsori lakást, a pénzhamisítók barlangját lepecsételve találta. Antikvárius még aznap jelentést készített a központ számára. Augusztus 10-én élénk rádióbeszélgetést folytattak. A központ a következő rejtjeles utasítást küldte: „Reménynek. Az operáció kudarcot vallott. Beszélje meg a további kapcsolatot Szalonkával. Küldje öt más városba, legfőbb volna valahová Szibériába. Maga menfen délre, Nyikolafevbe vagy Ogyesszába. Őrizze meg a film másolatát. Jelentkezését állandóan várjuk." A központ, ezt a választ kapta: „Észrevettem, hogy nyomomban vannak. Ogyesszába indulok. Utasításokat várok". Következett a központ utasítása: „Készüljön fel az átszökésre. Figyelfen minket augusztus 20-án, aztán egy hétig minden következő napon 23 óra 10 perckor. Ne rádiózzék. A készüléket reftse el." ... Augusztus 20-án késő este Markov ezredes, Pavel és Mihail Tuljev Üldögélt a Moszkva melletti nyaralóban. Búcsúzkodás folyt. Vlagyimir Gavrilovics még egyszer elolvasta a rádiógramot, és így szólt: — Megijedtek, hogy Kokával való kapcsolata miatt lebukik. Ön tsmét értékes lett a szemükben. Ennek érdekében ml mindent megtettünk, jó, hogy nem hiába. Az ezredes beszélni kezdett. Minden szavát Tuljevhez idézte: — Ha a legkisebb bizonytalanságai ts érzi, még nem késő, még elfogadható ürügyet találhat. Ön itt is hasznos lesz. — Ha Itt maradnék, azt jelentené: adósságban élnék. Igen sokkal adósa vagyok Oroszországnak. Egyenlítenem kell, — mondta Tuljev szenvedélyes, fojtott hangon. — A bosszú rossz útitársa lesz. — Ez nem bosszú. Ez gyakorlati kérdés. Ök tanítottak rá. — Ebben az esetben nincs mit tétováznia ... Napok múlva Mihail Tuljev Kijevbe utazott. Ezzel egyidőben a külügyminisztérium Jegyzéket intézett Antikvárius nagykövetségéhez, és a kémkedő diplomatát nemkívánatos személynek nyilvánítva kiutasította. Rövid kijevi tartózkodás után Mihail továbbutazott Ogyesszába. Következik: 36. A FEKETE-TENGEREN