Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)
1968-01-18 / 17. szám, csütörtök
néhány sorban Az angol bejelentés visszhangja Csalódottság és tanácstalanság a Munkáspártban O A takarékossági intézkedések elsősorban a rossz szociális helyzetben Tevő rétegeket sújtják A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK TANÁCSKOZÁSA Az FKP küldöttsége Rochet vezetéséver a VDK-ba látogat NYIKOLAJ BAJBAKOV, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke szerdán Tokióban tanácskozott Szato japán miniszterelnökkel a szovjet—japán gazdasági kapcsolatokról. KÜRT NEUBAUER, a Nyugatberlini Szociáldemokrata Párt jobbszárnyának képviselője, a szociáldemokrata frakció elnökségi ülésén Georg Mochot, a náci Wehrmacht volt tisztjét javasolta a rendőrség elnöki tisztjére. . AZ ELLENZÉKI NÉPI KÖZTÁRSASÁGI PART elhatározta, hogy felhívja a Demlrel kormányt, csökkentse felére a NATO rendelkezésére bocsátott török katonai erők létszámát, a NATO török földön tartózkodó alakulatalt pedig rendeljék a török haderő parancsnoksága alá. MICHAL MULTRIER, a francia szárazföldi fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese az iraki kormány meghívására egy küldöttség élén Bagdadba utazott. A SZOVjETSZKAJA ROSSZIJA csütörtöki száma élesen bírálja Hartwig Paulmann-nak, a hitlerista Wehrmacht volt ezredesének: „Volhov: 900 nap harc Leningrádért, 1941—1944" című könyvét, amely az NSZK-ban Jelent meg. A lap hamisításnak nevezi a könyvet. ROMÁBAN bejelentették, hogy Ion Gheorghe Maurer román miniszterelnöknek a szicíliai földrengés miatt elhalasztott hivatalos látogatására Január 22-én kerül sor. A NEMZETKÖZI BÜZATANACS évi jelentése szerint a világ 1967. évi búzatermése 273 millió tonna volt. Az adat Kína búzatermését nem tartalmazza. Ez a mennyiség mindössze 29 millió tonnával kevesebb az 1966-ban elért, minden idők legmagasabb terméseredményénél (302 millió tonna). A DEMOKRATIKUS ÉS SZOCIALISTA Baloldali Szövetség, valamint a francia Kommunista Párt legfelsőbb vezetői előreláthatólag február közepén találkoznak — jelentette be Waldeck Rochet, az FKP főtitkára. A SZOVJETUNIÓ segítségével Kubában egy 220 000 voltos 240 kilométer hosszú távvezeték épül. MOHAMMEO RIZA PAHLEVI Iráni császár kedden este hivatalos látogatásra Malaysiába és Thaiföldre utazott. A teheráni sajtó szerint a Kuala Lumpur-i tanácskozás hozzájárulhat a nagy izlám tömörülés megvalósulásához, amely egyesíthetné az izlám vallású arab és nem arab országokat. M inszkben, a belorusz köztársaság fővárosában mindenki ismeri Vaszilij Feofilovics Kuprevicset. Ismerik és nagyon nagyra becsülik. A Belorusz Tudományos Akadémia elnöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője, a Lenin-díj bizottság tagja és még sok állami, társadalmi funkció viselője. Nemrégiben ünnepelte hetvenedik születésnapját, s ebből az alkalomból szűkebb pátriájából, Belorusziából, de szélesebb hazájából ls, a Szovjetunió minden tájáról elhalmozták üdvözletekkel, Jókívánságokkal. Megkapta a legmagasabb állami kitüntetést is, a Lenin-rendet. De mikor megkérdezték, hogy az üdvözlettengerből, a sok meleghangú méltató megemlékezésből, cikkből, levőiből melyiknek örült a leginkább, Kuprevics elvtárs habozás nélkül egy kis, szűkszavú táviratot húzott elő: „A Vörös Zászló Renddel kétszeresen kitüntetett balti flotta katonai tanácsa gratulál önnek, a flotta veteránfának, a forradalom aktív résztvevőjének. Szívből kívánunk még sok stkert alkotó munkájában, hosszú, boldog életet és jó egészséget." Azt tartják, hogy az első »* szerelmet soha sem felej• tl el az ember, az marad mindhalálig a legszebb emlé' künk. A sző átvitt értelmében Vaszilij Feofllovlcs Kuprevicsnek, a tekintélyes tudósnak, a London — A szerdai angol sajtó részletesen elemzi Wtlson bejelentett takarékossági intézkedéseit. A konzervatív sajtó a hadikiadások csökkentését bírálja, a baloldali és a liberális sajtó pedig az iskolaügy és egészségügy fejlesztésére fordított összegek csökkentésével elégedetlen. A Morning Star, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja leszögezi, hogy Wilson Intézkedései nem a kapitalistákat, hanem elsősorban a roszszabb anyagi helyzetben levő lakosokat sújtják. Wilson megnyirbálja a szociális vívmányokat, és Nagy-Britannia jövőjét feláldozta a hazai és nemzetközi tőke követeléseinek. Wilson bejelentései után csalódottság és tanácstalanság volt tapasztalható a munkáspárti képviselők körében. A baloldalnak három Intézkedés okoz súlyos gondot: a receptdíjak bevezetése, a lakásépítkezés csökkentése, és a kötelező Iskolai oktatás meghosszabbításának elhalasztása. Egyes baloldali munkáspárti képviselők azzaf fenyegetőznek, hogy a csütörtöki bizalmi szavazáson nem Rendkívüli állapot Guatemalában Guatemala City — A guatemalai főváros utcáin, ahql kedden ismeretlen tettesek egy géppisztolysorozattal megölték a Guatemalában működő amerikai katonai tanácsadók parancsnokát és egy amerikai haditengerészeti attasét, katonai járőrök Cirkálnak. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, nem lehetetlen, hogy az Egyesült Államok kormánya erélyes tiltakozást jelent be Guatemalánál az eset miatt, annál ls Inkább, mert „a terrorista akciók" erősen elszaporodtak Guatemalában az utóbbi időben. A nyugati hírügynökségek az elmúlt néhány hónap guatemalai krónikáját ismertetve elmondják, hogy fokozódott a helyi szabadságmozgalom és a Jobboldali reakció közötti feszültség, s ez egyre gyakrabban nyilvánul meg fegyveres összecsapások és merényletek formájában. A guatemalai rádió és televízió közölte az ország lakosságával, hogy Mendez elnök a kabinetjével folytatott tanácskozás eredményeképpen 30 napra rendkívüli állapotot rendelt el a közép-amerikai állam területén. (MTI) szellem emberének első és örök szerelme a balti flotta. Ott kezdődött el az életútja, a flottával nőtt össze eltéphetetlenül emberré, forradalmárrá válásának folyamata. NEMES IÄNOS MOSZKVAI L E V E L E Matróz, tudós az akadémia elnöke Az első világháborút a balti flottában szolgálta végig a belorusz parasztfiúból lett tanító, Vaszilij Kuprevics. A Sámson nevű torpedóromboló matróza, tüzéraltisztje volt 1915-től, a hadihajó vízrebocsátásátől kezdve, s az ütközetekben kl is tűnt bátorságával. A balti flotta — a Sámson torpedóromboló ls — 1917. októberében befutott Helsingfors kikötőjébe. A balti flotta akkor már forrongásban volt. A bolsevikok egyre nagyobb tekintélyre, befolyásra tettek szert a legénység körében. Kuprevics csak úgy itta magába az eszméket, amelyeket a flottánál fellépő bolsevikok hirdettek, adják le voksukat, mások viszont azzal érvelnek, hogy a katonai kiadások csökkentése eléggé jelentős ahhoz, hogy tovább támogassák a kormányt. A keddi programot határozott örömmel fogadta a tőzsde: az értékpapírok a Financiál Times indexe szerint 19,3 ponttal emelkedtek. Ausztráliában, Oj-Zélandban és Malaysiában szerdán lehangoltság uralkodott Nagy-Britanniának azon elhatározását követően, hogy 1971-ig kivonja erőit Délkelet-Ázsiából. A francia lapok üdvözlik az angol döntést, amely „annak a jele lehet, hogy a Jövőben Európában kötelezi el magát". Washingtonban nagy elégedetlenséget váltott kl az angol katonai kiadások csökkentése. A hadügyminisztérium szóvivője sajnálatra méltónak nevezte a döntést. Az angol kormány határozata több szempontból érinti az USA érdekeit, elsősorban a Szueztől keletre fekvő területre vonatkozó stratégiai tervek, másodsorban az F-lll típusú repülőgépek rendelésének visszavonása miatt. Mansfleld, az amerikai szenátus demokrata párti többségének vezetője egy sajtóinterjúban kijelentette: „Az egyestilt Államok a jövőben annak a katonai „légüres térnek" a betöltésére kényszerül, amelyet az angolok hagynak majd maguk után, ha 1971-lg feladják a Szueztől keletre levő hadállásaikat. Nem tudom, hogyan kerül erre sor, mert nem hinném, hogy győzzük katonával és erőforrásokkal". (CTK—MTI) Urho Kekkonen újra Finnország elnöke Helsinki — A Finn Távirati Iroda Jelentése szerint az országban január 15-én és 16-án tartott elnökválasztások eredményei a következők: a megválasztott 300 elektor közül 202 Kekkonent, 66, Virkkunent és 32 Vennamot támogatja. A választáson részt vett nagyobb politikai pártok között így oszlanak meg az elektori helyek: középpárt 66; Finn Népi Demokratikus Unió (ennek részeként indult a kommunista párt is) — 57; Szociáldemokrata Párt — 54; Szociáldemokrata Munkás- és Kisparasztszövetség — 6. (TASZSZ) A BELGIUMI DIÁKTÜNTETÉSEK alkalmával kedden Lovana egyetemi városban 60 diákot őrizetbe vettek. beleásta magát a mind tömegesebben megjelenő marxista irodalomba is. A politika és az elmélet kérdéseiben ls mind jobban eligazodó matrózt társai nagyra becsülték, hallgattak rá. Nem csoda hát, hogy a nagy októberi napok előtt egysége éppen Kuprevicset küldte a helsingfors! katonai, flotta és munkástanácsba. S mikor tettre került a sor, a matrózok nevében Kuprevics ki is állt a pétervári munkások mellett, megígérte, hogy támogatni fogják harcukat. A fegyveres felkelés előestéjén a hajón gyűlést tartottak. Kuprevics ís felszólalt. Beszéde rövid volt, de szenvedélyes, célba találó. Bíztatta az ingadozókat, logikus érveléssel kifejtette, hogy senki sem maradhat semleges, egyszerű nézője az élethalálharcnak. „Segítenünk kell a főváros felkelő munkásainaki" — ez volt a végső következtetése. A Sámson legénysége hallgatott Kuprevics szavára, és elhatározta, hogy a forradalom parancsait teljesíti. Október 25-én (régi naptár szerint, vagyis november 7-én az új Időszámítás értelmében — a szerk.j a Sámson több más torpedórombolóval együtt elhagyta Helslngforsot és befutott Pétervárra. A Miklós-hídnál, nem messze az Aurórától vetett horgonyt. Majd a Sámsonról egy deszant elhagyta a hajót, hogy a szárazföldön harcoljon a régi rendszer erődje, Párizs — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága keddi ülésén Waldeck Rochet beszámolója alapján országos akcióbizottság alakítását határozta el a vietnami nép megsegítése és győzelme érdekében. Az akcióbizottság elnöke Waldeck Rochet, a párt főtitkára lett. A l'Humanité szerdal száma első oldalon közli annak a lehallgató berendezésnek a fényképét, amelyet a Központi Bizottság ülésén műszaki előkészítői a Plessis—Robinsonl városháza dísztermének egyik szellőző nyílásában találtak az ülés megnyitása előtt. A lap a rendőrséget vádolja a mikrofon beszerelésével. A Központi Bizottság ülésének szünetében Waldeck Rochet bejelentette az újságíróknak, London — A szerdai Morning Starban fack Woddis, NagyBrltánnia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a budapesti találkozón résztvevő angol pártküldöttség vezetője megállapítja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerűvé teszi a kommunista pártok februári budapesti találkozóját. A résztvevőknek alkalmuk lesz megvitatni, hol és mikor tartsák meg a kommunista- és munkáspártok nagy nemzetközi értekezletét, ml legyen az értekezlet Jellege és célja, milyen kérdések szerepeljenek a napirenden. Nagy-Británnia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsága úgy véli, hogy a budapesti konzultatív találkozónak a hogy a Francia Kommunista Párt küldöttségének élén elld. togat a VDK-ba. Az FKP Központi Bizottságának tegnapi ülésén Roland Leroy, a politikai bizottság tagja beszámolt a párt ideológiai munkájáról. Beszámolóját eddig nem tették közzé. Leroy a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy le lehet küzdeni a francia baloldal egyesítését gátló akadályokat, ha valamennyi párt őszintén a kitűzött célokért fog harcolni. Leroy elítélte a gaulle-lsta párt antikommunista propagandáját. A rendszer éppen ezért szítja az antikommunizmus lángját, mert az FKP határozottan védi a dolgozók érdekeit és a gaulle-izmus első számú ellensége. nagy tanácskozás napirendjét az imperializmus elleni akcióegység kérdésére kell korlátoznia. Tartózkodni kell attól, hogy a napirendet általánosabb körre, fgy a különböző pártok előtt álló főbb elméleti és ideológiai kérdésekre ls kiterjeszszék. Az értekezlet figyelmének középpontjában a következő kérdések álljanak: hogyan lehet az Egyesült Államok vietnami háborúja elleni tömegmozgalmakat világviszonylatban úgy egyesíteni, hogy 1968-ban végetérjen az amerikai agresszió, hogyon lehet az egyes országokban folyó akciókat úgy fokozni nemzetközi szinten, hogy 1969 a NATO utolsó legyen? (MTI), Párizsban elégedettek a szovjet—francia tárgyalásokkal Párizs — A francia kormány tegnap ülést tartott, amelynek fő napirendi pontja Michel Debré pénzügyminiszter és Maurice Schumann beszámolója volt, a Moszkvában lezajlott szovjet— francia gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésről. A két miniszter tájékoztatta a francia kormányt a moszkvai tárgyalásokról, és elégedetten nyilatkoztak mind a tárgyalások menetéről, mind az elért eredményről. A két ország együttműködésének fejlődését a legjobban az bizonyítja, hogy az 1964-es évhez viszonyítva Franciaország ős a Szovjetunió kereskedelmi kapcsolata megkétszereződött. Georges Gorse tájékoztatásügyi miniszter a kormány ülésa után tartott sajtókonferencián főképp nyersolajkutatásra, a villanyenergla átvitelére és a számítógépek fejlesztésére vonatkozó szerződések jelentőségét hangsúlyozta. (CTK J a Téli Palota bevételéért. Kuprevics ls ott menetelt. A Sámson legénysége, Kupreviccsel az élen részt vett a Téli Palota ostromában. U l |tána még sok harc várt Vaszilij Feofilovicsra. A polgárháború csataterein, az intervenciósok és a belső ellenforradalmárok elleni küzdelemben biztosította azt a győzelmet, amelyet 1917. november 7-én aratott az orosz proletariátus. Aztán eljött a végső győzelem napja ls. Kuprevics leszerelt ős új harci területet választott: a tudományt. Itt is végig járt minden lépcsőfokot. Vaszilij Feofllovics visszatért szülőföldjére ős tanítani kezdett. Először elemi iskolában, majd a középiskolában adott elő természetrajzot, kémiát, fizikát annak megfelelően, ahogy maga ls bővítette tudását, ismereteit. 1931-ben végezte el a moszkvai pedagógiai főiskolát. Tovább tanított és tovább tanult. A tehetséges tudós növendéket mindenütt bíztatták, támogatták. Kuprevics döntött, specializálta magát, botanikus lett. Először Minszkben, az Akadémia intézetében — ott, ahol jó húsz év múlva az elnök leszi — kutat, s készül a legalsó tudományos fokozat, a kandidátusi cím megszerzésére. Majd Leningrádba küldik. Kuprevics Itt a legjobb tudományos Iskolába kerül. Komárov akadémikus, a világhírű szovjet tudós, aki hosszú ideig volt a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának az elnöke veszi védőszárnyal alá. Tanszékén dolgozik, és az ő irányításával védi meg „A beteg növény fiziológiája" című disszertációJát. 1934-et írtak ekkor. A kiváló tehetségű tudós ettől kezdve már csak a tudománynak él. Belorusziában dolgozik, majd újra Leningrádban, immár annak az Intézetnek Igazgatójaként, ahová kezdő aspiránsként Minszkből megérkezett. Tudományos publikációi, merész kísérletei már Szovjetunió szerte Ismertek. Érthető hát, hogy szülőföldje visszahívja. 1952-ben a Belorusz Tudományos Akadémia elnökévé választja. A volt parasztfiú, a balti flotta forradalmi matróza, az elemi Iskolai tanító, a középiskolai tanár így emelkedett fel a szovjet ország egyik legnagyobb tudományos akadémiája vezetőjének posztjára. Biográfiája a szó szoros és a sző átvitt értelmében egyaránt a szovjet ország történelme lsl S • mikor nemrégiben Párizsban a Sorbonne-n beszámolt tudományos kutatásairól, a feszülten figyelő francia egyetemi tanárok, tudósok, akadémikusok még álmodni sem merték, hogy ez a megfontolt tudós, vitathatatlan szaktekintély 50 évvel ezelőtt maga után makszimkát húzva, hurrázva rohant balti matróz társaival át a téren — be « Téli PalotábaI A BRIT KOMMUNISTÁK TÁMOGATJÁK A BUDAPESTI TALÁLKOZÓT