Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-09 / 339. szám, szombat

H a az embernek kedve tá­' mad egy nagy utazás­ra, válassza a Prága—Ha­vanna útvonalat. Légiforgalmi társaságunk leghosszabb já­rata: az utasok 18 és fél órát töltenek egyhuzamban a leve­gőben. A négymotoros, turbó­légcsavaros Britannia fedél­zetén az ember nyugodtan tarthat célja felé, melyhez több mint száz hosszúsági és 27 szélességi kört kell átre­pülnie, s majdnem tízezer ki­lométeres utat kell megten­nie. Az útikalauzok csábos rekLámja ködbe vész — az embert fáradtság, egyoldalú­ság, sőt az Atlanti-óceán be­láthatatlan vizel fölött a ki­csiség érzése keríti hatalmá­ba. A kubai október '5s novem­ber egészen más, mint az it­teni. Havanna fölött már reg­gel perzsel a nap, nem sok hiányzik a harminc fokhoz. A szokatlan hőség elviselhe­tetlenebbnek tűnik, mint ami­lyen a valóságban. Ezt a be­nyomást méginkább erősíti a mosókonyhaira emlékeztető levegő páratartalma. Télen ls nyugodtan ellátogathatnak Kubába, mert 22 Celsius-fokos az átlagos hőmérséklet. Ga rantálom, hogy megfürödhet nek a tengerben vagy a szál lodai fürdőmedencében, sői kellemesen felfrissülnek, a kubalak pedig rendkívül ed­zett külföldieknek vélik önö­ket. A trópusok gyöngye „Fehér Havanna", „A tró­pusok gyöngye", „A Karib­tenger Párizsa" — hirdették nem is olyan régen az ame­rikai Idegenforgalmi plaká­tok. Havanna az amerikai sznobok nSlikül is szép. ök a dollár erejével kisajátították maguknak, megvásárolták, az­tán forró lett lábuk alatt a talaj egész Kubában. Kuba hir­telen az „amerikai eszmé­nyek" veszélyes ellenfelévé változott. Ez annak a ténynek a következménye, amelyet a Forradalom tere közelében egy ház felirata hirdet: Ter­rltorio libre de America — Amerika szabad területe. Azt mondják erről az or­szágról, hogy a legutóbbi öt­száz évben kétszer indította el Amerika új történelmi fej­lőd ásét. Először akkor, ami­kor Kolumbusz partraszállt az amerikai földrészen, másod­szor pedig most, amikor Ame­rika népének megmutatta a szabadsághoz vezető utat. A kubaiaknak, természete­sen, nem mindegy, hogy Észak-Amerikából és más, er­re a szabad területre ellensé­ges szemmel néző országok­ból megszűnt a turisták ára­data. Valamikor mondogat­ták, hogy az idegenforgalom tulajdonképpen „második cu­kornádbetakarítás". A kubai népgazdaság a cukornád kö­rül forgott és forog még ma is. Bolyongunk Havanna mo­dern, egyenes útvonalain, amelyek merőlegesen ke­resztezik egymást és szabá­lyos háztömböket határol­nak. Amerikai stílus. Húsz­emeletes felhőkarcoló a Pa­seo de Marti sugárúton, ugyancsak húszemeletes a Vedado felhőkarcolója. A leg­nagyobb Ss legelőkelőbb épü­letek a szállodák. Akik a vá­ros panorámájában akarnak gyönyörködni, felmennek a Habana Libre 21. emeletére. Azelőtt az ismert Hilton tár­saságé volt. Az építészek szépérzékének és a környezet sajátosságának köszönhető, hogy az amerikai bárdolatlan­ság helyett modern, egyszerű és tetszetős vonalakkal, szín­gazdagsággal, természetes formákkal találkozunk. A szálló előtti útvonalon pálma­fa lengedez, a szálloda üzle­tében pedig vörös virágú tró­pusi cserje fogadba a látoga­tót. A kubaiak igen megbecsü­lik a fákat és a bokrokat, no­ha itt gyökeret ver minden, amit elültetnek. Fák és cser­jék övezik a modern épülete­ket éppen úgy, mint a falusi kunyhókat néhány kilométer­re a várostól. Felmerülhet a kérdés, va­jon nem üresek a Veradero, Soroa és hasonló szállók? Büszke kubaiak szállnak meg itt, ahová azelőtt általában nem engedték be őket. Az INIT, a kubai utazási iroda, amely egyben szállodák és vendéglátóipari üzemek tu­lajdonosa is, jó ötletet való­sított meg. A sajátos hegyi turistaházak vagy jellegzetes Indián építményekbe vájt szo­bák a Laquna del Tesoro (Kincsek tava) körül üzemi munkaközösségeknek vagy nászutasoknak szolgálnak. Idegen turisták közül gyako­riak a csehszlovák csoportok, sok a szovjet turista, jönnek Franciaországból, az NDK-ból, Kanadából és máshonnan is. Sok kongresszust és összejö­vetelt rendeznek itt. Mzucareros Így hívják a cukorgyároso­kat. Persze nem olyan tulaj­donosok, részvényesek, mint akik a múltban Havannában pöffeszkedtek. Mégis igazi tulajdonosok, népi tulajdono­sok — egyszerű cukorgyári dolgozók, munkások. Vagy hatszázan jöttek tel néhány napra délről, Oriente tarto­mányból, Las Villas vidéké­ről. A honismereti kirándu­lást jutalmul kapták jó mun­kájukért, amelyben 40—50 •5 vi cukorgyári tevékenykedés után meg is őszültek. Esteban Perez oroszul ls tud kicsit, különben Kijevben tanult cukoripari technikát. Cukorgyáruk munkásházakat épített fokozatosan fogják törleszteni. Az idén rendkívül jó volt a termés, minden gyer­mek tudja, hogy vagy 7 mil­lió tonna cukrot gyártanak. Ftdél Castro kijelentette, hogy három-négy éven belül a tízmillió tonnát is eléri a kubai cukorgyártás. Esteban Perez, aki már túl van az öt­venen, határozottan bólint: — Meg is leszi Aztán ráimutat elvtársaira, akik már túl van­nak a hatvanon. Fernando Gomez meg is jegyzi: n— Ügy sem megyünk nyug­díjba^ Őfelségével, a cukorral sok baj van. Fokozatosan átenge­di a földet más termények termesztésére. Csak minden tizedik cukorgyárnak van fi­nomítója. Ezen a helyzeten is változtatni kell. A múlt öröksége A múlt öröksége más terü­ltetekre is rányomta bélyegét. A szocialista jövő nem szü­letik nehézségek nélkül. Ellá­togattunk Pinar del Rio tarto­mányba. Lépten-nyomon fia­talok és zöld egyenruhás ka­tonák csoportjaira figyelünk fel. önkéntes brigádosok. Az ország önellátó akar lenni élelmiszerből. Kávéültetvé­nyeket létesítenek. A modern Havanna üzletei ben idegennek sziemébe ötlik az áruhiány. A kubaiak tud­ják, miért kell igényeiket kis­sé mérsékelniük. A vendég­lőkben szabadon étkezhet az ember, áz üzletekben az élel­miszerek zömét jegyre árusít­ják. Az Ifjúság az iskolákban, a dolgozók az üzemekben ét­keznek, s ez nem számítódik be a fejadagba. A kubalak na­gyon elégedettek az állami gyermekgondozással. Mintegy százezer ösztöndíjas tanul a kormány támogatásával. Castillo de Morro ősi ha­vannai erőd nyugodtan nSz a tengerre. Falai között új élet pezseg. Hullámok verdesik a partot, s a látóhatáron — mint valami papírjáték — egy nagy hajó körvonalai bontakoznak ki. Amerikai ha­dihajó — állandó figyelmez­tetőjel, hogy e kis terület szabadsága valakinek a sze­mében még mindig szálka. Lumfr Hrudka kubai útijegyzete A massza! törzs Kelet-Afrika egzotiku­mai közé tartozik. Az angol gyarmatosí­tók valahányszor megbírálták őket az af­rikai hagyományok lábbal tiprásáért, nagy diadallal vágtak vissza: — Ez nem igaz, nézzétek meg a massza! harcosokat, ugyanúgy élnek, mint sokszáz évvel ez­előtt. Fittyet hánynak a huszadik század­nak és csaknem meztelenül járnak. Ritkán esznek húst, vagy zöldségfélét. Leélik éle­tüket anélkül, hogy főtt ételt vagy édes­séget kóstoltak volna. Sohasem mosnak fogat, mégis ép a fogazatuk. Átlagos ma­gasságuk két méter. Igazi harcos fajtal Hajukat agyaggal tapasztják be, s bőrü­ket vörösre festik. Fő eledelük a vér és a tej. Vagy a kettő keveréke. Ha az arcod­ba köpnek, a világért meg ne sértődj. A masszai törzsnél ez a barátság jele. Euró­paiakkal szemben már nemigen alkalmaz­zák, hiszen ők is haladnak valamit a kor­ral. Kézfogás ellőtt a markukba köpnek. Ez a civilizáltabb barátság jele. Ogy viselkednek, mintha királyok len­nének, holott agyagból és marhatrágyából készített kunyhókban élnek. Kifúrt és vál­lig nyújtott fülcimpájuk kiválóan alkalmas arra, hogy — zsebük nem lévén — itt tartsák a gyufát és a cigarettát. Egyszerű és praktikus megoldás. Mosolyra nehezen kaphatók. Ruházatuk vállra vetett vörös lepelből vagy állatbőrdarabból álll. A nők szemérmesebbek. Ezen kívül még rengeteg rézkarikát viselnek a nyakukon és a lá­bukon. Büszkék és vendégszeretetek. A pénz értékét nem nagyon Ismerik. Pontosabban nem sokra tartják. A vagyon igazi jelké­pe az állat. Masszai hit szerint isten min­den állatot a masszai törzsnek ajándéko­zott. Ez masszai logika szerint azt jelen­ti, hogy mindenki más, akinek állata van, valamikor és valahogyan a masszai törzs­től tulajdonftntta el. A kézenfekvő meg­oldás tehát az állatok visszaszerzése. Er­re két megoldást Ismernek a masszaiak. VÉR ÉS TEJ A masszai számára az illat — minden. Az illata vérét, tejét isszák, vizeletét sa­vanyításhoz és sajtkészítéshez használják, ürülékét hizépltéshez, vagy megszárítva tüzelőnek alkalmazzák. A bűrét ruházat­nak, lepedőnek, a farkát korbácsnak. Az egész állatot — egészben — pedig váltó­pénznek, amelyért feleséget, s miegymást lehet venni. A női ékszerek kényes kérdé­KŐTELEZŐ A NADRAGVISELET Hanem a masszaikra rájár a rúd Tanza­nlában. Az arushai tartományi biztos el­rendelte, hogy le kell tartóztatni és fog­dába kell dugni minden masszait, aki nem visel nadrágot. Hasonlóképpen kell eljár­ni a miniszoknyás leányzókkal is. Ez nem tetszik a masszáiknak. Nekem sem, de mindegy. Az intézkedés célja, hogy ráéb­ressze a masszai törzset: — a huszadik században felöltözve Illik megjelenni a nagyközönség előtt. S a masszaik elég gaz­dagok ahhoz, hogy nadrágot vásároljanak. ellent a masszai logikának, amely egysze­rűsége mellett sem alkalmazható a füg­getlenség űj körülményei között. Így vá­lik lehetővé, hogy a múltjára joggal büsz­ke masszai nép egzotikumból az új társa­dalom hasznos tagjává legyen. sét a településeik közelében fellelhető te­lefonhuzalok rendszeres dézsmálásával old­ják meg. A rézdrót kiválóan alkalmas a nyakra tehető karikák készítésére. Utó­végre a telefonhuzal is a természethez tartozik. Az állat kincs, vagyon, gazdagság. A te­kintély és a hatalom lététeményese. A masszai kész életre-halálra megvívni az nroszlánnal vagy a Ieopárddal, hogy meg­mentse tehenét vagy kecskéjét. A régi szép időkben akkor vált felnőtté egy masszai ifjú, ha megölt egy oroszlánt, vagy egy embert. Lehetőleg más törzsbe­li!. Ez az idő sajnos, a múlté. Manapság az emberölésért börtön jár, s a masszai mindennél többre becsüli a szabadságot, a szabad mozgást. Marad tehát az oroszlán. Ebbiől szerencsére elegendő akad még Ke­let-Afrikában, — a masszai nem kis meg­elégedésére. A minap vidéki úton, — helyi kifeje­zéssel élve szafarin — voltam Tanzaniá­ban. Egy helyen le kellett állni a kocsi­val, mert tebéncsorda állta utamat. A csordát három masszai terelgette. Kiszáll­tam a kocsiból és Illedelmesen megszólí­tottam a legmagasabbat. Megengedik, hogy lefényképezzem őket? Hogyne. — Shilling! tano. (Öt shilling). Kissé meglepődtem. Ezek szerint a masz­szaiak jól ismerik a pénz értékét. Leg­alábbis azok, akik gyakran találkoznak turistákkal. Ernői némi vita keletkezett * tanzanlal sajtóban. Eljön az Idő, amikor a masszai nem lándzsával, banem Winchesterrel teríti majd le nagyknrúságának bizonyítékát, az első oroszlánt. S talán ez sem mond majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom