Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-28 / 356. szám, csütörtök

Könnyű nektek, milliomosok vagytok Jól vizsgázott a Fülekpüspöki Helyi Nemzeti Bizottság Fülek tőszomszédságában, a magyar határ felé vezető vadonatúj műút mentén fekszik Püspöki. A két helység szaporán épülő új házai hovatovább teljesen összeérnek. Ebből ítélve valószínűleg nincs meszsze az az idő, amikor közigazgatásilag is egyesülnek. Ez azonban még csak a jövő kérdése. Aki végigmegy a falun, még Ilyenkor, télvíz idején is megállapíthatja, hogy a lakosság és a helybeli vezetők jó gazdái községüknek, rendben tartják környezetüket. A nyári hónapokban pedig, amint mondják, szinte virágoskertnek nézett ki a falu. Az utcára nyíló oldalon minden ház előtt rózsák, virágok pompáztak. Kétségtelen, a rendezett külsőhöz nagyban hozzájárult a községet átszelő, államköltségen megépített új út is. Tény azonban az ls, hogy a vezetők és a lakosság céltudatosan törekszik a község szépítésére: a városi külső elnyerésére. Werner István, a helyi nemzeti bizottság elnöke ötvenkilenc éveö, nemsokára nyugdíjba megy, de ma is olyan tenniakarással vezeti a képviselőtestületet, intézi a község ügyeit, mint amilyennel sok év előtt megkezdte, amikor első ízben választották meg a község élére. Ö tájékoztatott a községi képviselőtestület tevékenységéről, elsősorban a helyi gazdálkodás fejlesztéséről. A községben kiváltképpen ezen a területen értek el példás eredményeket. — Sokszor mondogatják: Könnyű nektek, milliomosok vagytok! — kezdte a beszélgetést az elnök. — Igaz, a helyi gazdálkodásban egyet-mást már elértünk, de semmivel sem többet, mint amennyit másutt is elérhettek volna. Elsősorban is kezdeményező szellemre van szükség. Mi is a semmiből kezdtük, a nemzeti bizottság költségvetéséből nyújtott néhány ezer koronás kölcsönből. De nálunk megvolt a kezdeményezés, s voltak ügyes szakembereink, akikre számítani lehetett. A többi szinte magától ment. A kisüzemek kiépítése tulajdonképpen 1959-ben kezdődött meg a községben borbély-, fodrász- és asztalosüzem létesítésével. Utána vettek egy kiselejtezett tehergépkocsit, rendbe hozták, és beállították fuvarozásra. A gépkocsi ára még abban az évben megtérült. A teherszállítás iránt széles körű érdeklődés nyilvánult meg mind helyben, mind a környéken. Ma már kereken tíz tehergépkocsijuk van, egytől egyig kiselejtezett állapotban vásárolták olcsó pénzért, a helybeli szakemberek kijavították a járműveket, s most tisztes hasznot hajtanak. Emellett megkönnyítik a lakosság építőanyag, tüzelőanyag stb. szállításának gondjait, egyszersmind segítséget nyújtanak szocialista szervezetek szállításainak lebonyolításában is. — Nagy lehetőségek nyílnak a helyi gazdálkodás feljesztésére — hangoztatta beszélgetésünk során Werner elnök. — Csak ki kell használni őket. Fülekpüspökin igyekeztek kihasználni a lehetőségeket. Látták, mily nagy érdeklődés nyilvánul meg az épületkő iránt. Az ő határukban ugyan nincs kihasználatlan kőbánya, de akad ilyen a környéken bőven. Az egyikben megindították a termelést, kőfaragókat, gépeket állítottak munkába. Falkő, kockakő termelésével nemcsak a helyi és a környékbeli lakásépítők anyagbeszerzését könnyítették meg, hanem az útépítő, vízszabályozó üzemek anyagellátásához is hozzájárultak. Az új házak építéséhez nemcsak építőanyag, hanem kerítés is szükséges. A püspöki vezetők felfigyeltek a drótháló iránti növekvő keresletre. Meglátogattak néhány ilyen terméket gyártó üzemet, ellesték a termelés tudnivalóit. Utána gépeket vásároltak és megkezdték a termelést. Ma már egész Szlovákiába szállítanak dróthálót a kerítésekhez. Ez a részleg húsz nő számára nyújt munkaalkalmat, az egész helyi gazdálkodás pedig több mint hatvan embert foglalkoztat. A tüzelőfa felaprltása sem okoz ma már gondot a püspöki háztartásokban. A nemzeti bizottság vett egy öreg traktort, s azt beállította erre a munkára. — A helyi gazdálkodási üzemek bevétele Jelentős összeget biztosít a község fejlesztésére — folytatta tájékoztatását Werner elvtárs. Háromszázötvenezer koronát fordítottak a község központi terének aszfaltozására. Városi jellegű neonvilágítást vezettek be az utcákon százhúszezer koronáért. Az autóbuszmegállóknál felépítettek két várótermet nyolcvanezer koronáért. Űj osztállyal bővítették ki az iskolát, hogy megszüntethessék a váltakozó tanítást. Az idén vettek egy kiselejtezett autóbuszt is, amit kijavítás után a lakosság szolgálatába állítottak. 1967-ben nem kevesebb, mint félmillió koronát fordítottak a község fejlesztésére. A fejlődés útján nincs megállás, mert akkor már nem lehet szó fejlődésről. Tudják ezt a püspöki vezetők is. Nem akarnak megállni a helyi gazdálkodás elért színvonalán, hanem az új követelményeknek megfelelően tovább akarják azt fejleszteni. A hazánkat észak-déli irányban átszelő főút mentén fekszik a község. A motorizmus a környéken is állandóan fejlődik, amit az is bizonyít, hogy Püspökin is csaknem minden tizedik háznál személyautó áll a garázsban. A legidőszerűbb, amit Ilyen körülmények között a helyi gazdálkodás további fejlesztése során létesíthetnek: az autószerviz. A nagy garázsépület már elkészült. Az idei jövedelemből 1968 első felében korszerű gépeket vásárolnak, s megindítják az új szolgáltatást. Kiváló szakembereik nagyban megkönnyítik majd az autósok gondjait, emellett a község továbbfejlesztésének újabb anyagi forrását tárják fel. A választások közeledtével a nemzeti bizottságok számvetést készítenek az elmúlt választási időszakban elvégzett munkáról, az elért eredményekről. Az elmondottakból is kiviláglik, hogy a Fülekpüspöki Helyi Nemzeti Bizottságinak lesz miről beszámolnia. GAL LÁSZLÓ Műszertábla mellől vezérelt automata gépek végzik a munka nagy részét a bratislavai Figaró csokoládégyárban. (Németh felvétele) Szlovákiában egyre tübb üzem foglalkuzik I^HJCSI alkatrészek készítésével. Legutóbb a Topofüany melletti tovarnikyi gépgyárban kezdték meg különféle tehergépkocsi-alkatrészek gyártását. (Bakonyi felvétele) ???????????????????? (UáCaó<z'ca v-á% a kéidéó. A füst gomolyog a levegőben. Halvány gyermekarc rajzolódik ki az asztal fekete márványlapján. Valahol a sarok homályában egy hegedű cincog. Az asztalnál ülő két férfi felnevet. Megemelik poharukat, koccintanak a nővel és felhajtják a sötéten fénylő rumot. Nézem az asztalra borult szőke gyermekfejet; a homályosuló szemek tört fénye lassan tekintetembe kapaszkodik és beszélgetni kezdünk. — Almos vagy? — Igen bácsi, álmos vagyok és fáradt. Sokszor vagyok álmos ... Anyukával sokat járunk ide, mert anyu sok bácsit ismer itt. Ha találkoznak, leülnek az asztalhoz és isznak. Nekem ts adnak. A számhoz nyomják a poharat, de én nem szeretem, mert éget és büdös. Ilyenkor sokáig maradunk, és a bácsi is hazajön velünk. Anyu azt mondja, hogy nincs neki hol aludnia. En ilyenkor a konyhában alszom a sezlonon. De az nem jó, mert kiállnak a rugók, nyomnak és gyakran felébredek. Egyszer a szobában akartam maradni, de a bácsi, aki velünk jött, azt mondta, hogy majd ha nagyobb leszek és olyan furcsán nevetett. Mondd, bácsi, miért nevetett? Pedig én már nem is vagyok olyan kicsi; iskolába járok és olvasni ts tudok. Nagyon szeretek olvasni... a tanító néni is megdicsért, hogy szépen olvasok. Ott jó, az iskolában. Szeretnék nagyon sokáig iskolába járni, sokat tanulni, elolvasni minden könyvet, hogy mindent tudjak, ami bennük van. Anyunak ezt nem mondhatom, nem hallgat meg, csak idegesen legyint a kezével, és azt mondja, hogy ez nem nekem való. Mondd, bácsi, miért nem nekem való, miért nem tanulhatok sokat mint mások? Es bácsi, én miért nem lehetek olyan mint más gyerek, mint a többi kislány? Miért nem mehetek haza úgy mint ők? Engem senki nem hallgat meg, de neked elmondom, mert te figyelsz rám. Tudod, bácsi, neked sok mindent el szeretnék mondani. El szeretném mondani, meg akarnám kérdezni, hogy, hogy... a fáradt pillák lecsukódnak. Már nem kérdez semmit. Az elgyötört kis arc némán pihen az asztalon. A két férfi felhajtja a maradék sört. Felállnak. A nő a gyermek vállára teszi a kezét. A kislány fásultan jelemelt a fejét, aztán fáradtan feláll, és megindulnak a kijárat felé. A kis lábak gépiesen mozognak a két férfi és nő mögött a ködös télt éjszakában. Bennem feltámad a kérdés: miért kell így élnie? Ki tud még róla? A kérdés megválaszolatlanul marad. De meddig ...? Meddig várjunk? Míg a kislány felnő, s maga keresi meg a választ? Milyen feleletet kap az élettől? LUZSICZA MIKLÓS ?????????? ????? ????? 27. Brüsszeli fényképek Borkov kibontotta a csomagot, egy köteg fényképet vett ki belőle. Koka leplezetlen kárörömmel figyelte a képeket lassan nézegető Vologyát. Mit is ábrázoltak a képek ... ... Borkov egy nő társaságában ül egy éttermi asztalnál, felemelt pohárral nézik egymást és mosolyognak. ,.. Borkov táncol a növel. »,. Szállodai szobában borozgatnak. »». Borkov nagyközeiben, ittas arccal. i.. Alacsony ágyon Borkov fekszik, mellette ugyanaz a nő. ... A nő megöleli és megcsókolja Borkovot. ... Borkov és a nő levetkőzve. ... Borkov fürdőnadrágban áll az ágy körül, és az ajtóra tekint. ... A nő Intim holmikat tart a kezében. Borkov zavartan áll az ágynál, mellette a nő kibontott hajjal és két egyenruhás rendőr. ... Borkov és Philippe. Borkov pénzt számol. ... Brüsszeli utca fényes nappal. Philippe, a főpincér és Borkov egymás mellett mennek a járdán. Philippe egyenesen a fényképezőgép lencséjébe néz. Borkov kísérője felé fordult, valamit mond neki, és feléje nyújtja a bal kezében tartott nagyobb csomagot. Borkov ábrázata megviselt, szórakozott ember benyomását kelti. ... Ugyanilyen jelenet, most már Philippe tartja a csomagot. Igyekszik egy fehér borítékot észrevétlenül átnyújtani Borkovnak, de mozdulata Jól látható. ... Végül Borkov szolgálati igazolványának fényképmása eredeti nagyságban. — O-ú-ú-ú-gy, — mondta Borkov vontatottan, összerakva a fényképeket. — Először dollárt adott, most pedig Brüszszellel zsarol. Túl körülményesen csinálta. Koka egészen visszazökkent régi énjébe. Visszatért biztonságérzete. — Ne beszéljen butaságokat, — szólt megvetően. — Nem én kerestem magát, hanem maga talált meg engem, amikor valutára volt szüksége. Inkább magát, mint engem lehet gyanúsítani előre megfontolt szándékkal. — Honnan vannak a fényképek? — Ez más lapra tartozik. — Ne nézzen engem hülyének. Szóval először ellátott dollárral, aztán mindenesetre jelentette oda, Nyugatra, hogy egy megfelelő alany érkezik. Így volt? Koka csak most kezdte érezni, hogy elmúlt Borkovval szemben táplált természetes bizalmatlansága, s ettől megkönnyebbült. — Hát azzal, hogy maga valóban alany, egyetértek, a többi azonban ostobaság — mondta Koka. — Kt adta magának a fényképeket? — kérdezte Borkov újra, most már halkan, fáradt hangon. — Még mit nem akarna tudni! — Koka egészen felvidult. Szemmel láthatólag részvéttel viseltetett Borkov iránt. — Még nem gondolta meg, hogy a Lubfankára vezessen? — Ogy sem került el — válaszolta komoran Borkov. — Maga sem. — Biztos. De kifárasztott ez a beszélgetés. Fejezzük be. — En már az elején azt akartam, hogy egyezzünk meg mielőbb. De hát ha maga... Koka mentegetőzni kezdett. -- Hallotta az ajánlatomat. Most magáé a szó. — Mi érdekli magát a munkámban? — Minden, amit csinál. — Írásban kell közölnöm? — Igen. — Magának adjam át? — Igen. Borkov tenyerével rávágott az asztalra. — Hát ez nem megy. — Miért? — csodálkozott Koka. — Nem akarok többé magával érintkezni. — Miért? — Maga valutaüzér és pénzhamisító. Még kém ls. Ez túl sok egy embernek. Magát gyorsan leleplezik. Kokának másodszor volt alkalma meggyőződni fiatal vetélytársának ítélőképességéről. Lelke mélyén azon csodálkozott, hogy ez a fiataloknál ritka tulajdonság hogyan férhet meg Borkov könnyelműségével. — Hogy-hogy egyszerre olyan kényes lett? Ml a különbség köztünk? — Hát ha valakinek valamilyen adatokat kell átadnom, akkor inkább olyan egyénnel állok szóba, akit nem figyel a rendőrség. — Ugyan, hová gondol! En tiszta vagyok, e tekintetben nem fenyegeti veszély. — Nem mondhatnám. Lehet, hogy már régóta figyelik. Szóval, én ezt nem akarom csinálni. — Hát ez már puszta szeszélyeskedés. — Koka a vállát vonogatta. — Hogy-hogy nem érti! — kiáltott fel szenvedélyesen Borkov. — Maga szerint ez játék? Vagy öreges agylágyultság ez magánál? Sajnos, úgy it túl gyakran bukkantam jel útjában. — Egyik a másikkal nem függ össze — bizonygatta Koka. — Nem, még egyszer mondom: nem akarok én magával semmit. Borkov Koka minden igyekezete ellenére hajthatatlan volt. Beleegyezett ugyan, hogy szolgáltat majd Kokát érdeklő adatokat, de kategorikusan viszszautasltott vele mindenféle jövőbeni kapcsolatot. Koka javasolta, hogy egy harmadik személyen keresztül tartsák a kapcsolatot (nyilván Akulovra gondolt), de Borkovnak ez a megoldás sem tetszett. A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor beszélgetésük végén Borkov kétségektől gyötörve arra terelte a szót, amit Koka a halászaton főnöke előtt felhatamazásként emlegetett. Borkovnak bizonyíték kellett, hogy Koka valóban kapcsolatban áll egy külföldi hírszerző szolgálattal. Koka ellenvetéssel próbált élni, hisz a fényképek is bizonyítanak, minek további bizonyíték, de Borkov megmakacsolta magát, s kijelentette, hogy ha meg akarják őt vásárolni, akkor vásárolja meg őt maga a gazda, de ne egy orgazda. Koka látta, hogy nem sikerül meggyőznie Borkovot. Távozáskor abban egyeztek meg, hogy Koka a közeli napokban értesíti Borkovot, beleegyeztek-e feltételeibe, vagy pedig örökre búcsút mondanak egymásnak. Következik: 28. UTAZÁS MEGLEPETÉSSEL 1967. XII. 28.