Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-08 / 308. szám, szerda

Tanúságtétel múltról, jelenről ötven esztendeje, hogy Oroszországban „feltámadott a tenger, a népek tengere". Elérkezett az NOSZF, s kifordította sarkaiból a régi világot. Roppant változás és sosem volt fejlődés járt s jár nyomában. E nagy történeti eseményre most, fél évszázad távlatából nézünk vissza. Az NOSZF-t ünneplő rendezvények közé tartozik a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában bemutatott kiállítás is. Részben dokumentáris fényképek segítségével ismertetik a hatalmas ország régi s új történeti és kulturális emlékeinek egy töredékét. Visszapillanthatunk a Tomszk környékén, a szovjet régészek feltárta, 1. e. V.—

III. évszázadra, a sziklafalba vésett s festett ember- és állatábrázolásokra. — A Krim-félszigeten felszínre került ősi városok romjaira, az archaikus férfiszobrokra. Közülük egyik arcán már feldereng a mosoly, az 6hellén plasztika visszfényeként. — A középkori, hegytetőn emelkedő, testes fatörzsekből öszszerótt kolostor, majd a XI. századi soktornyú, hagymakupolás novgorodi templom az óorosz egyházi építészet maradványai, mely kiteljesedését a monumentális, káprázatos fomaés színgazdaságú moszkvai Vlagyimir Uszpenszkij és a Szpaszkoj katedrálisban éri el. A világi architektúra remekei: a Vörös tér a Kreml óriás tömbjével meg az újkori Pétervár neoklasszikus középületeivel, a Szmolnij szigorú arányaival, előtte Lenin élőként ható, nagyon emberi szobormása. Leningrádban, a Mars mezőn a forradalom hőseinek tiszteletére emelt emlékmű nagyvonalú egyszerűségével ragad meg. Ám valódi emberközelséget az eredeti tárgyak éreztetnek, melyek egy fejlett színérzékű, szépet szerető, tehetséges nép kezenyomát s képzeletét idézik. A 15., a 16. és a 17. század fára festett ikonjainak aranyozott, ezüst filigránművű hátteréből átszellemült szentek néznek reánk. Teltszínü táblaképek központi alakja körül sok, kis négyszögben foglalt, mozgalmas jelenet ismerteti — hasonlóan a „Szegények Bibliájához" — az írni, olvasni nem tudó muzsikokkal a Testamentumok tartalmát. — Buzgó parasztkezek faragta szobrok, domborművek áhítattal ábrázolják Máriát, ölében a Kisdeddel, s a hárfázó Dávid királyt. — A 17. századi asszonyok, lányok szerelmetes gonddal, selyem- és aranyfonállal hímezték hófehér atlaszalapra a Mária halálát sirató bizánciasan merev férfiak és nők csoportját, s Krisztus szenvedő arcát, ragyogó arany, gyöngyökkel szegélyezett dicsfény övezte fejét. S mint egykor a templomokban, és a hivők otthonában, az ikonok és szobrok előtt változatos formájú kovácsolt vas-gyertyatartók sorakoznak. Ízelítőül néhány csillogó zománcú, tarka kerámia, s virágos, madaras, hímzett brokátok, szőttesek és nehéz vas- és kecses aranyozott bronzveretek. Feltűnik egy sajátos zászló: vaskeretben, rézlapon ugrásra kész, leleményesen stilizált, domborművű párduc. A fafaragás ihletett mesterei kerültek ki az álmaikat, vágyaikat mesékben, dalokban, a népművészetben kivetítő falusi nép soraiból. Tornácos, előreugró tetős, boronafalú házaik homlokzatát, ajtó- s ablakkereteit díszítő kedvteléssel ékesítették. Kortól megfeketedett párkányokon, lemezeken őzek, pávák, halak, csodálatos állatok, bűbájos virágok, dús szőlőfürtök képezik ornamentikájuk elemeit. Akad egy barokkosai! csavart oszlopokkal osztott ablak is, melyet körös-körül gyöngéden színezett arabeszkek között nyíló rózsák, érett gyümölcsök koszorúznak. S lehetne tovább sorolni a szemet, szívet derítő szépet, az értelmet lenyűgöző bámulatos haladás eredményeit. De a leírt szónál többet jelent kinek-kinek a maga szerezte élménye, s mindenekelőtt a Valóság, mely „az óvilágnak romjain az új világot megteremtette". BÄRKÄNY [ENÖNR. AZ EGYSZERŰSÉG FESTŐJE BÁCSKÁI BÉLA LOSONCI TÁRLATA 1. Tavasz (akvarell) Nevét képeslapjainkból már vagy tíz éve ismeri a közönség. Mint a többi képzőművészeti főiskolás, ő ls rajzokkal, fametszetekkel, illusztrációkkal figyeltetett föl. Munkamódszerét kezdettől fogva a tömörségre törés, a sallangmentes előadásmód, a széles vonalak, nagy foltok alkalmazása jellemzi. Tartózkodik mindenfajta érzelgősségtől, érzésvilágát sima kontúrok és komor sötét tónus leple mögé igyekszik rejteni. Az alkotó lelkületnek és a mű formájának ez a szembenállása okozza a Bacskai-képek izgalmas feszültségét. Alig látunk mást, mint szelíd dombokat, kopár fatörzseket, vagy néhány tízsarkat, mégis úgy érezzük, a fény és az árnyék játéka, a színek keverése, a vonalak szigorú fegyelme szerető, viaskodó emberi szív ütemét idézi. Bácskái Béla 1935-ben született a Fülek melletti Persén. Édesapja előbb kőbányában, majd a füleki vasöntödében dolgozott. A polgári iskola elvégzése után lakatosinasnak állt az öntödébe. Tanítói korán fölfedezték rajztehetségét, s megpróbálták egyengetni előtte' az érvényesülés útját. így került el Szabó Gyulához. A loson(Prandl Sándor felvétele) ci mester nagy hatással volt a fiatal festő-ígéretre — tanítványául és barátjául fogadta Bácskáit. Később a bratislavai főiskolán, Csemiczky, Zelibsk^, HloZník és Matejka lett a mestere. Ez utóbbi keze alatt szerezte meg az oklevelet, 1962ben, a monumentális festészet szakán. Katonaéveí alatt hozzátartozói Egyházbástra költöztek; oda tért haza ő is, s azóta ott alkot szorgalmasan, mint a medvesalji és a gömöri táj elhivatott művésze. Iskolai és egyéb kiállításokon néhány képpel már a múltban ls szerepelt, de önállóan csak a legutóbbi losonci Madách-napok alkalmával lépett közönség elé. A pályája kezdetén álló fiatal festőt szerénység és felelősségtudat jellemzi. Csaknem minden technikával megpróbálkozott, s mindegyikben mutatott valami érdekeset. Állandóan új és új oldalról mutatja be az embert, aki az anyaggal birkózva fogalmazza képpé én-je legbelsőbb rezdüléseit. Bácskái Bélának van mondanivalója, s hiszszük, hogy az egyszerűség felé Ívelő életútján nézőit még sok, nemes művel örvendezteti meg. » mir Két könyvtáros Amikor 1965-ben, egy Párizs melletti kis községben egy francia kereskedőnél hivatalos voltam vacsorára, és a feketénél nagy lelkesedéssel beszéltem aznapi élményeimről, amelyeket a Rodin-múzeumban szereztem, a háziasszony lelkesedésemre rezignáltán azt válaszolta, hogy ő már két évtizede itt lakik, egy ugrásnyira Párizstól, de a Rodin Múzeumot még nem látta, nem is nagyon hiányzik neki és őszintén szólva nem érti rajongásomat, mert végül is ml van nekem abból, hogy láttam azokat a híres szobrokat. E szentségtörő szavakra nekem elállt a lélegzetem, már-már sértő válasz ágaskodott bennem, de meggondoltam, hisz vendég voltam, uralkodni kellett magamon, így mindössze arra a megjegyzésre szorítkoztam, hogy megkérdeztem, ízlésesen berendezett lakása falán, miért lóg az a Van Gogh másolat. — Azért — felelte nevetve — mert az eredeti egy millióba kerül. A szellemes válaszra a feszültség fellazult bennem, én is nevettem, de a keserűség és a csalódás fogva tartott egész estén át. Hasonló lehangoltság kerít hatalmába, amikor találkozom emberekkel, akik fogukhoz verik a garast, hogy lakásukat gépesítsék, utána pedig autót vegyenek, de egyetlen percre sem gondolnak arra, hogy könyvet vásároljanak. Könnyebben adnak ki jjénzt egy új nyakkendőre vagy csecsebecsére mint egy új könyvre. Persze, nem szabad és nem lehet általánosítani, én magam is nem egyszer találkoztam kis fizetésű szerény emberekkel, akik rajongtak a könyvért. Ezúttal egy könyvrajongóről szeretnék írni, az 59 esztendős Földes Béláról, aki Nemesócsán könyvtáros. Naponta délután kettőtől tart nyitva és ott van addig, amíg az olvasók kívánják. Rend, tisztaság uralkodik a könyvtárban, sőt még ennél is több, íróasztalon a vázában rózsa virít. A rózsa tulajdonképpen a könyvek és a kultúra iránti tiszteletét, lelkesedését fejezi ki, és ha azt mondja, hogy a könyvtárban úgy érzi magát, mint egy szanatóriumban, akkor ezt szószerint így kell érteni. Földes Béla ugyanis 1958-ban, betegsége folytán rokkant lett. Addig cipész volt az Obuvánál. Persze, az Obuva előtt is cipész volt, de amióta az emlékezetét bírja, mindig érdeklődött a kultúra iránt és ha módja volt rá, szabad idejében mindig aktívan bekapcsolódott a község kulturális életének fejlesztésébe. Igazi aktivitása a CSEMADOK megalakulásához fűződik. Volt már elnök, kulturális felelős, de bármi volt, ő szervezte meg a kulturális együtteseket és tanította be az előadásra kerülő színdarabokat. E téren fáradhatatlan volt. Amikor a HNB felkérte, hogy vegye át a könyvtár vezetését, a felajánlott félnapi állást szívesen elvállalta és az elhanyagolt falusi könyvtárnak rövid három esztendő alatt járást viszonylatban rangot és nevet szerzett. Nem volt könnyű dolga. Amikor 1964 novemberében átvette a könyvtárat, a könyvek kupacokban hevertek szanaszét és hét megrögzött olvasón kívül senki sem törődött a könyvekkel. Márpedig — ahogy Földes mondja —• nincs szánalmasabb látvány, mint olyan árva könyv, amely iránt senki sem érdeklődik. És a rokkant Földes életet lehelt az elhagyott könyvekbe. Már az első esztendő megmutatja, hogy hozzáértő, szerető kéz nyúlt a könyvekhez. Az eredmény 1965-ben 250 olvasó és a kölcsönzött könyvek száma eléri a négyezret. Egy évre rá 401 állandó olvasója van és a kölcsönzött könyvek száma 9000-re, több mint kétszeresére ugrik. Végül ez idén, szeptember végéig 576 az olvasó és 10 600 a kölcsönzött könyv. A könyvállomány pedig kétezerről 5082-re gyarapodott. Hivatalosan csak fél napot vagyok a könyvtárban — hangsúlyozza Földes —, de az igazság az, hogy egész nap a könyveimmel foglalkozom. Járok az emberek közt és szervezem olvasóimat. Kell, hogy minden könyv több gazdát, több olvasót találjon. Másképp nem érdemes, másképp beteg volnék újra. A legbüszkébb arra vagyok, hogy sikerült olyan fiatalokat is beszerveznem a könyvtárba, akikre azt mondták, hogy huligánok. És hlgyje el nekem, nem is volt ez olyan nehéz munka. Szép szóval szóltam hozzájuk és jöttek, és jönnek. Mert hiába mondják valakire, hogy huligán, az igazság az, hogy mindenki kivétel nélkül szereti a szép, értelmes emberi szót. Földesnek éppen ezért az a véleménye, hogy nincs rossz ifjúság, szerinte mindenkivel bánni kell tudni. Ebből az elvből kiindulva éri el figyelemreméltó eredményeit. Figyelme mindenre kiterjed. Az új könyvek megrendelésénél megbeszéli a nemzeti bizottság, a szövetkezet és az iskola vezetőségével, hogy milyen könyvekre van szükség. Ily módon a községben mindenki megtalálja a könyvtárban azt a könyvet, amit keres és amelyhez kedve van. Mindezt megerősíti Bakos Imre, a nemzeti bizottság elnöke és Forró László elvtárs a magyar iskola igazgatója. A nemesócsai könyvtár eddig járási és kerületi kitüntetésben részesült. Most részt vesz az országos versenyben, amely minisztériumi kitüntetéssel jár. Hogy megkapja-e, nem tudja, de biztos, hogy munkáját továbbra is örömmel fogja végezni és az eredményei sem maradnak el, mert a község vezetősége és a járási könyvtár is minden kezdeményezését támogatja. A Komáromi Járási Könyvtár igazgatójának, Konkolovská Elena asszonynak a legjobb véleménye van Földes Béla munkásságáról. Mégis az a nézete, ha a falusi könyvtáros áldozatkész munkájáról hű képet akarok nyerni, akkor keressem fel a dunamocsi Szabó József tanítót, önkéntes könyvtárost, aki egy évre 500 koronát kap, körülbelül annyit, mint Földes bácsi egy hónapra. Még aznap a késő délutáni órákban Dunamocsra érkezem. Keresem az új, korszerűen berendezett iskolaépületben, de ott a tanítási órák már befejeződtek, a lakása felé tartok tehát, de az utcán egy asszony felvilágosít, hogy hiába keresném otthon. Szabó tanító úr biztosan a kultúrházban tartózkodik, a könyvtárban. így is volt. A könyvtár világos helyiségeiben találok rá, azzal van elfoglalva, hogy két diáklány segítségével számozza a könyveket, és műanyagból új borítólapot készít számukra. Az üvegajtón keresztül sokáig elnézem, amint elmerülten új köntöst húz a könyvekre. Valószínű, bármeddig is nézhetném, sem ő, sem a diákjai nem vennének észre, annyira el vannak foglalva munkájukkal. Amikor megszólítom, a fiatal 27 esztendős tanító zavarban van, és hangsúlyozza, hogy most már a felesége vette át a könyvtár, vezetését, ő pedig a Művelődési Házat irányítja. A felesége, csak azért nincs most jelen, mert otthon nagymosást végez. íme az első kép, az első benyomás az önkéntes falusi könyvtárosról, aki nem könyvtáros többé... és aki mégis nyakig benne van a könyvtári munkában, simogatja, dédelgeti e drága kincseket. Számozza őket, már harmadszor, mióta évekkel ezelőtt elvállalta, hogy gondjukat viseli. E munkáért pedig nem ötszáz, hanem 300 koronát kap évente, a Művelődési Ház irányításáért pedig 100 koronát havonta. Ezért egyszer hetenként a filmet is ő vetíti. Szabóra tehát semmiképp sem lehet ráfogni, hogy anyagias volna. A szerény, szorgalmas emberek nagylelkű mosolyával válaszol, amikor szóvá teszem az anyagiakat. Türelme megindító, és a könyv iránti szeretete abban jut kifejezésre, hogy elmondja: már nem tudja úgy olvasni az évente megjelenő új Irodalmi műveket, mint régebben, mert szemfenék gyulladása van és kímélnie kell a szemét. Volt már kórházban, kezelték már a Tátrában is, állapota ugyan javult, de szeme nem a régi és nem virraszthat többé éjjel kedves könyvei felett. De erről a fájdalmáról nem beszél szívesen, annál bőbeszédűbb, amikor a könyvtár eredményeiről számol be. Eddig, akárcsak a nemesócsai könyvtár, elnyerte a járási és a kerületi kitüntetést, ós most az országos versenyben vesz részt a minisztériumi kitüntetésért. Nem hiszi, hogy nyertes lesz, mert a kitűzött normák igen kemények. így például Dunamocstól — amelynek 1700 lakosa van — megkövetelik, hogy a könyvtár 300 állandó olvasóval rendelkezzék és évente 8000 könyvet kölcsönözzön ki. Neki pedig a mai napig 264 olvasója van, és mindössze 5317 könyvkölcsönzést bonyolított le. Úgyhogy az év végéig nehéz a követelményeknek eleget tenni. De a mostani eredményt ts nehezen érte el. Mai könyvállománya 3400 könyvet tesz ki. Amikor évekkel ezelőtt átvette a könyvtárt 846 könyvet tartottak számon, de ezek is nagyon elhanyagolt állapotban voltak. Mindössze egy könyvszekrény volt. Azóta a nemzeti bizottság segítségével beszerzett két szekrényt, ezenkívül polcokat, úgyhogy a könyvtár mai képe már rendezett. Az utolsó esztendőben a járás is sokat segít. Hatnyolcezer koronát kap évente új könyvek vásárlására. E szép eredmények ellenére azonban anyagi nehézségekkel küzd. Miután egyetlen jövedelmi forrása a heti egyszeri filmvetítés, és a rendezvények a Művelődési Házban, előfordul az is, hogy nem tudja idejében a takarítónőt kifizetni. Igaz, a nemzeti bizottság magára vállalta a villanyszámla kifizetését, de a fűtés a téli hónapokban elég sokba kerül. Arra a kérdésre, vajon a szövetkezet nem támogathatná-e a kulturális alapból, azt válaszolja, sajnos nem talál ott kellő megértésre. Ezen elgondolkodom, nézem, figyelem az olvasókat, akik beszélgetésünk alatt jönnek-mennek, hoznak és visznek könyveket. Szabóval, a legnagyobb tisztelettel és barátsággal elbeszélgetnek és a könyvekkel kapcsolatban tanácsot kérnek tőle. Tehát megnyerte őket, bizalommal vannak iránta, csak éppen a szövetkezet vezetőségét nem tudta a könyvtár, a kultúra számára meghódítani. Bizony Nemesócsán, a szövetkezet vezetősége szívügyének tekinti a könyvtár és a község kulturális életének a fejlesztését. És tudnék számos más hasonló szövetkezetet is felsorolni, amelyek a kulturális alapból támogatják a község kulturális fejlődését. Éppen ezért üdvös volna, ha a dunamocsi szövetkezet érdemben foglalkozna ezzel a kérdéssel és változtatna rideg magatartásán. SZABÓ BÉLA 1967. XI. 8.