Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-07 / 307. szám, kedd

4 DI SZÓ 19B7. XI. 7. 13 SOKAT NYERT VELE A VAROS... A turisták, akik bejárták a Csallóközt és Dél-Szlovákiát, valamint azok a látogatók, akik Jókai ­a nagy mesemondó - szülővárosába jönnek, akarva nem akarva csaknem belebotlanak Komárom régi belvárosa kellős közepén a CENTRAL - szálló és étterem épületébe. A szállodának és a vendéglőnek régi hagyományai vannak, úgyszólván már hozzátartoznak a város történelméhez és berendezéséhez. Az egykori kávéházban - ahol ma önkiszolgáló vendéglő van - egykor a városnak és környékének az értelmisége, polgársága adott egymásnak találkát. Még csak rövid ideje, hogy az elhanyagolt szállodát, amelyben egy ideig az árviz elől kitelepített családok laktak, felújították, s annak 32 szobáját rendbehozták. Ugyanakkor korszerűsítették és új bú­torokkal rendezték be. Még arra is gondoltak, hogy az ajtókat kipárnázzák s ezzel sikerült letompítani a folyosókról beszűrődő zajt. Mindez nagymértékben hozzájárult az idegenforgalom növekedéséhez, a külföldi, valamint a belföldi vendégek nagyobb megelégedéséhez, úgyszintén a szállóhelyek hiányának fokozatos megszüntetéséhez. Annak ellenére, hogy a szálloda a III. csoportba tartozik, a bútorzata és a szolgáltatások szerint nyugodtan lehetne a II. csoportba is besorolni. A szobák jutányos ára megfelel egyrészt a vékony pénzű embereknek, de ugyanakkor kielégíti a magasabb igényeket is. Az épület földszintjén ízlésesen rendezték be az éttermet, amelyben 100 férőhelyet találunk. A kony­hában jól egybehangolt kollektíva - Hrabovsky Mihály főszakács vezetésével - rendelésre elkészíti a legkülönfélébb ízletes ételeket, amelyek öregbítik a híres komáromi konyha hírnevét. Ai étterem egyik specialitása pl. az ún. Centrál-tál, amely többféle meleg húsételből áll. De nem hiányzik a kitűnő komáromi halászlé, a rántott harcsa vagy a többféle szárnyasból készült húsétel sem. Ezenkívül sok készétel vár a vendégekre. A sokféle italon kivül a Centrálban csapolják az ismert és nagyon keresett, kiváló ízű Müller fajbort. A Centrál vendéglátó üzemet nagy körültekintéssel, szakszerűen és sok tapintattal Vachová - ez a mosolygó, előzékeny, jó modorú elvtársnő vezeti. A vendéglátó üzemek járási igazgatóságához tartozó KRISTAL zenés kávéházban pedig a vendégek zene és tánc mellett tovább szórakozhatnak. A további tervek szerint valószínűleg az év végén, de legkésőbb a jövő turistaidény kezdete előtt a Május 1. téren (a benzinkúttal szemben) megnyílik a VINIC nevű borozó Is, amelynek az ízlésesen berendezett földszinti és pincehelyiségei kellemes szórakozóhelynek Ígérkeznek. Itt szintén a meleg és a hideg ételek bő választékát, fajborokat, valamint más italokat fogják majd felszolgálni. Aki pontos és előzékeny kiszolgálást keres, az ne mulassza el felkeresni a fent említett vendéglátó üzemeket. A turisták és autósok előszeretettel keresik fel e kellemes helyeket, hogy kipihenve és felfrissülve folytathassák útjukat. r-gk * TEXTIL PRESOV PR Slovenská 40. ÜF-1034 ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE! Az IPEL'SKÉ TEHELNE tornaijai üzeme felhívja kereskedelmi partnereinek figyel­mét arra, hogy megkezdte a harántlyukasz­tott Cdm 1,5 méter normájú 240 X 175 X X 113 mm-es téglák gyártását. A sejttégla előnye: Könnyű, nagyobb a hőszigetelő képessége, gyorsabban kezelhető a szállításnál és az épületen is. Sokoldalúan felhasználható, vagy más építő­anyagokkal kombinálható. A megrendelésben kérje a Cdm 1,5-ös téglát. OF-1032 AZ ÜZEM VEZETŐSÉGE. Jgyoti MARATÓN sört és ORANZS alkoholmentes italt Gyártja: KELET-SZLOVÁKIAI SÖRFŐZDÉK és SZÓDAVÍZGYÁR nemzeti vállalat KOSICE ÜF-10» ŰF/1031 A ROZSNYÓI KÖZSZOLGALTATASI (KOMMU­NALIS) ÜZEMEK a nagyközönség szíves figyel­mébe ajánlják a következő szolgáltatásaikat: — A rozsnyói Lőtér természeti szépségekben gazdag területén levő vendéglátóipari üze­münkben kiváló ételek és italok várják vendé­geinket. Elszállásolási lehetőség. Helyiségeink különösen alkalmasak bankettek és ünnepé­lyek rendezésére. — A Safáriková utcában működő szőrmeipa­ri műhelyben hozott és saját anyagból kiváló bundákat, valamint különböző fajta és színű báránybőr kucsmákat készítünk. - Karbantartóink vállalnak asztalos, mázo­ló, kőműves és ácsmunkát. Villanyszerelőink a javítási munkálatok mellett rövid határidő­re vállalják a motorok tekercselését is. - A rozsnyói és pelsőci üvegezőműhely szakszerűen végez mindennemű üvegező mun­kát, valamint a megrendelők kívánsága sze­rint kivitelezett képkeretezést. - Taxit vagy tehertaxit akar rendelni? Hív­ja fel a következő telefonszámot: Rozsnyó 21-54. - A kölcsönzőszolgálat, ipari és sportfel­szerelési cikkekkel áll ügyfeleink, vevőink ren­delkezésére. - Szakképzett kárpitosunk mindennemű kár­pitosmunkát és redőnyszerelést vállal. - Legnagyobb üzemünk, a Vegytisztító és Mosoda közmegelégedésre végzi a mosást és a vegyi tisztítást. Különösen előnyös a gyors­mosoda és gyorstisztító-szolgálat. - ínyencek számára kiváló házikolbászt, hur­kát, disznósajtot, paprikás szalonnát, zsirt stb. készítünk. Töltse szabad idejét a városi fürdőben. A fa­latozóban izes harapnivaló, saját kezelésű bor és az elsőrendű „Gemer" sör kapható. ÜF-1061 - KORDBÁRSONY - BÁRSONY - MOSHATÓ KORDSZÖVET anyagokat. Ne halogassa a vásárlást, ezeket a szöveteket most veheti meg a legjutányosabban. üzleteinkben szakszerű kiszolgá­lásban és tanácsban részesül. örömet akar szerezni hozzátartozóinak valamilyen ünnepi alkalomból? Keresse fel a TEXTIL üzleteket, ahol gazdag vá­lasztékban találhat

Next

/
Oldalképek
Tartalom