Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)
1967-11-04 / 304. szám, szombat
A SZOCIALIZMUS NAGY GYŐZELMÉNEK 50 ÉVE (Folytatás a S. oldalról) Nagy megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az SZKP álláspontja teljes mértékben egyezik a testvérpártok túlnyomó többségének az álláspontjával, amelyek határozottan síkra szállnak sorainknak a marxizmus-leninizmus elvi alapján való összefogásáért. A kommunista mozgalom közös ideológiai és politikai álláspontjának kidolgozásában — mint ismeretes — nagy szerepet játszott a testvérpártok képviselőinek 1957-ben és 1960-ban megtartott tanácskozása. Az egység megszilárdítására irányuló fokozódó törekvésről tanúskodnak az utóbbi Idők olyan figyelemre méltó tényei, mint az európai kommunista és munkáspártok Karlovy Varyban lezajlott értekezlete, a testvérpártok képviselőinek más regionális és kétoldalú találkozói az agresszió áldozatává vált hős Vietnammal és az arab népekkel való szolidaritási mozgalom. Ma mär teljesen világos, hogy a testvérpártok többsége szükségesnek tartja egy új nemzetközi tanácskozás öszszehívását. Pártunk teljes mértékben támogatja ezt a gondolatot és kész mindent megtenni a kommunisták újabb világtalálkozójának sikeréért. Az SZKP a maga tevékenységét, tapasztalatait mindig a komniunisla világmozgalom tevékenységének és tapasztalatainak szerves részeként fogta fel és fogja fel ma is. Az SZKP a testvérpártokkal fennálló törhetetlen barátságból, harci szövetségből mindig erőt, lelkesedést merített a harchoz és a munkához. Engedjék meg elvtársak, hogy pártunk nevében a legőszintébben köszönetet mondjak a testvérpártoknak, minden kommunistának a szovjet nép iránti barátságukért, a kommunizmus felépítéséért vívott harcunk támogatásáért. Engedjék meg, hogy a legszívélyesebb üdvözletünket tolmácsoljam minden marxista—leninista pártnak és újabb sikereket kívánjak tevékenységükben. 5. A Szovjetunió lenini külpolitikája 1967. XI. 4. Elvtársak! Nagy alkotó munkánkban, a szocializmus és a kommunizmus építése számára kedvező feltételek létrehozásában nagy szerepet játszik külpolitikánk. A Nagy Október védelme valóban forradalmi változások kezdetét jelentette a nemzetközi viszonyokban. A nemzetközi küzdőtéren először jelent meg olyan állam, amely a népek elnyomása és leigázása imperialista politikájával, a gyarmati kizsákmányolás, az erőszak és a rablóháborúk politikájával szembe állította a népek szabadsága és függetlensége védelmének politikáját az imperialista agresszórokkal szemben a béke megvédésének politikáját. E két ellentétes irányzat harca már fél évszázada folyik. A szovjet állam lenini külpolitikájának jellege, legfontosabb ismérvei a szocialista társadalmi rendszer egész jellegéből származnak. A forradalom vívmányait kell védelmezni — ezt a feladatot tűzte Lenin nyomban Október győzelme után a szovjet külpolitika elé. A szovjet állam külpolitikája változatlanul ezen a lenini útmutatáson alapul. Védelmezni Október vívmányait, meghiúsítani a szocializmus hazája ellen irányuló imperialista nvesterkedéseket, megteremteni a szükséges feltételeket a kommunista társadalom felépítése számára: ez külpolitikánk fő feladata. Ebben látta Lenin a szovjet ország legfőbb internacionalista kötelességét a világforradalmi mozgalommal szemben. Külpolitikánk internacionalista jellegű, mert a szovjet nép érdekei egybeesnek valamennyi ország dolgozóinak az érdekeivel. Á szovjet külpolitikát a világ forradalmi erőivel való szolidaritás szelleme hatja át. Ez a külpolitika a nemzetközi küzdőtéren folyó osztályharc aktív tényezője. Államunk fél évszázados történelmének lapjaira a forradalmi internacionalizmus sok nagyszerű példáját írtuk. E lapokon láthatjuk, milyen ékes formában mutatkozott meg a fiatal Szovjetoroszország szolidaritása Németország és Magyarország felkelt proletariátusával, sok tény tanúsítja a hosszú éveken át nyújtott segítséget annak a harcnak, amelyet a kínai nép az imperializmus és a reakció ellen vívott. Felejthetetlen a forradalmi Spanyolországgal való fegyverbarátság dicső eposza is. Évszázadok sem homályosíthatják el népünk jelszabaditó hőstettét a Nagy Honvédő Háborúban, amikor a szovjet . emberek millióinak élete árán kivívott . győzelem sok országot mentett meg a fasiszta rabságtól. Nehéz lenne túlbecsülni annak a kitartó harcnak a jelentőségét, amelyet a Szovjetunió a háború utáni időszakban az igazságos és demokratikus békéért és mindenekelőtt a független új népi demokratikus államok védelmében folytatott. A Szovjetunió külpolitikájának egyik legfontosabb vonása mélyreható és igazi demokratizmusa. Minden nép a nagy és kis népek egyenjogúságának, minden faj és nemzet egyenjogúságának igazi elismerése az a megingathatatlan demokratikus alap, amelyre a világ minden országával és minden államával kialakított kapcsolatainkat építjük. A szovjet köztársaság ingadozás nélkül elismerte minden nép, köztük a volt orosz birodalomhoz tartozó népek önrendelkezési jogát, azt a jogukat, hogy maguk döntsenek sorsukról. Szovjetoroszország volt az első olyan állam, amely korábban elképzelhetetlen kezdeményezéssel fordult olyan országokhoz, mint Irán, Afganisztán, Törökország és Kína; javasolta, kössenek valóban egyenjogú szerződéseket és létesítsenek olyan kapcsolatokat, amelyek az önzetlen barátságon és a kölcsönös támogatáson alapulnak. A Szovjetunió a lenini útmutatást követve mindenkor a népek demokratikus jogainak, szabadságának és jüggetlenségének fáradhatatlan harcosa volt. Hű szövetségese volt azoknak, akik síkra szálltak a gyarmati és nemzeti elnyomás minden formájának felszámolásáért a nemzetek tényleges egyenjogúságáért. Végül van még egy alapvető elvi jelentőségű vonás, amely a szovjet állam külpolitikáját jellemzi: ez a külpolitika a béke, a népek barátsága, és biztonságának a következetes politikája. A szocializmus nem ismer más célokat, mint a nép érdekeiről való gondoskodást. Ez a gondoskodás pedig mindenekelőtt feltételezi, hogy harcoljunk a háború ellen, amely mint Lenin mondotta, a legnagyobb rosszat jelenti a munka emberei számára. Államunk története annak az állhatatos szakadatlan harcnak a története, amelyet az imperialisták agresszív politikája ellen folytattunk, annak a harcnak a története, amelynek célja a népek megszabadítása a háború bajaitól. Nyomban a forradalom győzelme után az új munkás-paraszt hatalom a lenini békedekrétum formájúban békét javasolt minden ország kormányának és népének, igazságos, jóvátételektől mentes békét. 1919 ben a szovjet kong resszus elfogadta azt a Lenin által megfogalmazott határozatot, amely ünnepélyes formában kinyilvánította, hogy „az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság békében akar élni minden néppel és minden erejét a belső építésre kívánja fordítani". 1922-ben Genovában az első nemzetközi konferencián, amelyen a Szovjetoroszország részt vett, képviselőink a békés együttműködés és leszerelés széles körű programját terjesztette elő. Később, amikor a világot fenyegette a fasiszta agresszió, a Szovjetunió állhatatosan harcolt a kollektív biztonság rendszerének megteremtéséért, amely megfékezhette volna az agresszorokat és megakadályozbhatta volna a második világháborút. Amikor a nukleáris jegyver és rakéták megjelenése különösen időszerűvé tette az új világháború megakadályozásának jeladatát, a Szovjetunió konkrét tervvel lépett fel a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett történő általános és teljes leszerelésért. Elvtársak, ezek külpolitikai irányvonalunk fő vonásai. Ez az irányvonal Lenin vezetése alatt formálódott ki s a párt határozataiban tovább fejlesztette őket. Ez a lenini irányvonal a Szovjetunió külpolitikájának állandó elvi alapja. A párt nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy a szovjet külpolitika következetes legyen, s hogy erős és szilárd legyen a szovjet nép a kommunizmus nagy ügye érdekeinek a védelmében, hogy kibékíthetetlen legyen az agresszor okkal szemben, s hogy ugyanakkor rugalmas és realista maradjon. Az ország fejlesztésének legnagyobb problémáival egy sorban a külpolitika kérdései állandóan az SZKP KB Politikai Bizottsága és a szovjet kormány figyelmének középpontjában állnak, rendszeresen megvitatásra kerülnek a Központi Bizottság plénumatn, pártkongresszusain és a Legfelsőbb Tanács ülésszakain. Külpolitikánknak a következő évekre vonatkozó alapvető irányát és feladatait az SZKP XXIII. kongresszusa dolgozta ki. Mi tántoríthatatlanul tartjuk magunkat a kongresszus megállapításaihoz a nemzetközi küzdőtéren folytatott gyakorlati tevékenységünkben. Számításba véve azt a hatalmas történelmi szerepet, amelyet az emberiség sorsában a szocialista világrendszer játszik, pártunk és kormányunk kötelességének tartja, hogy mindent elkövessen a szocialista országok nagy közössége hatalmának és összeforrottságának erősítéséért. Bizton haladunk a testvéri szocialista országokkal való politikai együttműködés további elmélyítése a kommunista pártok vezetőségével és a testvéri országok kormányaival való szorosabb és rendszeresebb kapcsolatok ápolása, politikánk koordinálása népeink közötti kapcsolatok és cserék különböző formáinak a fejlesztése útján. A Szovjetunió az utóbbi években új barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt alá a Német Demokratikus Köztársasággal, Csehszlovákiával, Lengyelországgal, Mongóliával, Bulgáriával és Magyarországgal. Mi nagyra értékeljük a testvéri barátságnak ezeket az okmányait. Gazdag tartalmuk a kapcsolatainkban elért új magasabb fokot tükrözi. A testvérpártok és országok vezetőivel együtt pártunk Központi Bizottsága és a szovjet kormány fáradhatatlanul munkálkodik a szocialista országok gyümölcsöző gazdasági együttműködésének továbbfejlesztésén, két- és sokoldalú alapon, figyelembe véve a hoszszúlejáratú munkamegosztás jelentőségét és a tudományos-műszaki haladás eredményeit. A jelenlegi körülmények között rendkívül fontos a szocialista államok együttműködése védelmük megerősítése területén. Erre a feladatra ml lankadatlan figyelmet fordítunk. Ez vonatkozik mindenekelőtt a Varsói Szerződés tagországaival való kapcsolatokra. Ez a szervezet ugyanis a szocialista országok politikai és védelmi együttműködésének hatalmas eszköze. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy elsősegítse a világszocializmus erősödését és fejlődését, vívmányainak megvédelmezését. A mai feltételek mellett új formákkal bővül a szovjet államnak a népek demokratikus jogaiért a gyarmati és nemzeti elnyomás valamennyi módjának végleges felszámolásáért vívott harca is. A Szovjetunió kezdeményező sére a többi szocialista állam aktív támogatásával az Egyesült Nemzetek Szervezete a világ országai nagy többségének hangját hallatva, elfogadta a „gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról", majd utána „az államok belügyeibe való beavatkozás megengedhetetlenségéről, azok függetlenségének és szuverenitásának megóvásáról" szóló nyilatkozatot. Ma is különösen fontos eleme külpolitikai irányvonalunknak harci szövetségünk azokkal a népekkel, amelyeknek még fegyveresen kell küzdeniük a gyarmatosítók ellen. Ugyanakkor most, amikor az imperializmus gyarmati rendszere gyakorlatilag széthullott, különösen jelentőségre tesz szert az új feladat: az együttműködés fejlesztése, a gyarmati iga alól már felszabadult, a függetlenségüknek megerősítéséért és a szociális haladásért harcoló államokkal. Kapcsolataink a fiatal nemzeti államokkal jók, a kölcsönös bizalom és tisztelet alapjaira épülnek. E baráti viszony foka és konkrét formái az illető ország politikájának általános irányától függnek. A legszorosabb gazdasági és politikai kötelékek azokkal az országokkal alakultak ki, amelyek a szocializmust tűzték ki fejlődésük Irányaként. Szövetség a nemzeti felszabadító mozgalommal és a világ valamennyi antiimperialista harcosával — ez erőnk egyik legfontosabb forrása a nemzetközi küzdőtéren. Elvtársak! Pártunk és a szovjet kormány az új világháború veszélyének elhárításáért folytatott harcában figyelembe veszi a jelenlegi nemzetközi helyzet sajátosságait. A vietnami háború, az amerikai intervenció Laoszban, a közel-keleti események, az imperialisták által Ázsia, Afrika, Európa és Latin-Amerika néhány országában szervezett reakciós államcsíny, az európai határok módosításának követelése és az NSZK nukleáris fegyverhez juttatása, amit makacsul követelnek a nyugatnémet revansisták, Bonn lehetetlen és arcátlan igénye, hogy „egész Németország" képviselőiének tekintsék —• mindez arról beszél, hogy az imperializmus nem változtatta meg agresszív természetét. Továbbra is a legsötétebb reakció, a véres erőszak és az agresszió megtestesítője, valamennyi nép békéjét és biztonságát fenyegető komoly veszély hordozója marad, s ml nem tudunk, nincs jogunk megfeledkezni erről. Az imperialista provokációkkal és kalandokkal szemben annál ls inkább éberséget kell tanúsítanunk, mert a jelenlegi körülmények között az atom- és rakétafegyverek felhasználásával folyó világháború az emberek százmillióinak pusztulásához, egész országok megsemmisüléséhez, a föld felszínének és légkörének megfel'tőződéséhez vezetne, A kommunistáknak feltétlenül le kell vonniuk ebből a legkomolyabb politikai következtetéseket. Az új világháború veszélyének elhárításáért folyó harc ma egyik legfontosabb feltétele annak, hogy sikerrel oldjuk meg a szocializmus és a kommunizmus építése, az egész forradalmi világfolyamat fejlesztése feladatait. Az, aki meg akarja óvni az emberiséget az atom- és rakéta-világháború szörnyűségeitől, megkétszerezett, megsokszorozott energiával kell, hogy harcoljon az imperialisták agresszív mesterkedése! és merényletei ellen. Az imperialisták akciójával szembe kell állítanunk az imperialistaellenes erők szorosan tömörülő frontját. Ott, ahol a szabadságszerető erők szilárd ellenállása fogadja az imperialista agresszor támadását, az imperialisták nem érik el céljukat. Ez a vietnami események példájában is látható. Az amerikai imperialisták azt remélték, hogy elfojthatják Dél-Vietnam lakosságának nemzeti felszabadító harcát, meghiúsíthatják az ország demokratikus egyesítését, akadályozhatják a szocializmus építését a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, és megfélemlíthetik más országokban a nemzeti felszabadulás és haladás harcosait. Ezzel a céllal bevetették csapataikat a dél-vietnami hazafiak ellen, majd a továbbiakban egyenesen a VDK ellen intéztek támadást. Az amerikai katonaság vietnami bűncselekményei a fasiszta fenevadak kegyetlenkedéseire emlékeztetnek. A békés lakosok tízezreit mészárolják le, módszeresen rombolják le a városokat és falvakat, romhalmazzá változtatnak iskolákat és kórházakat, megsemmisítik a vetéseket. Ez jelzi az amerikai intervenciósok szégyenletes útját vietnami földön. Az erőszak híveinek és a gyilkosoknak — akik az úgynevezett „szabad világ" védelmezőinek a tógáját öltötték magukra — nem sikerült és sohasem sikerül térdre kényszeríteniük a vietnami népet, nem sikerül, és sohasem sikerül megfélemlíteniük a szabadság és a függetlenség harcosait. A világ népei, köztük az amerikaiak milliói is, megbélyegzik a Vietnam elleni véres agressziót. A vietnami intervenció egyre inkább aláássa az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét. A vietnami nép világszerte lelkesedést keltő hősiességgel, a hatalmas nehézségeket állhatatosan leküzdve veri vissza az intervenciósok hordáit, egyik csapást a másik után méri rájuk. E harcban világszerte a haladó, békeszerető erők támogatására és mindenekelőtt a Szovjetunió és más szocialista államok állandó kiterjedt segítségére támaszkodik. A szocialista országok szolidaritását konkrét formában bizonyító fegyverek és lőszerek, élelmiszerek és ruházati cikkek, közlekedési eszközök és berendezések — mind egytől egyig a vietnami hazafiak hős harcát segítik. A vietnami nép harci sikerei még jelentősebbek is lehetnének, ha más volna Mao Ce-tung csoportjának az álláspontja. Ez a csoport akadályozza a szocialista országok, köztük Kína Vietnamnak nyújtott segítségének egybehangolását. Sajnáljuk, hogy a pekingi vezetők ilyen vonalat követnek. A Szovjetunió a maga részéről el van szánva arra, hogy mindennemű segítséget és támogatást megad az igaz ügyért harcoló vietnami népnek. Ezt a támogatást mindaddig folytatjuk, amíg az amerikai imperialisták be nem szüntetik szégyenletes, bűnös kalandjukat, és nem hordják el magukat Vietnamból. Vietnam népe igaz ügyért harcol, és győzni fog. Ehhez nem fér kétség. Az Egyesült Államok, Anglia és az NSZK eljárása, az, hogy állásfoglalásukkal bátorították bábjaik, az izraeli vezetők agresszióját a szomszédos arab államok ellen, újra megmutatta a népeknek az imperialisták politikájának ármánykodásait, és világszerte a haladó erők felháborodását váltotta ki, logos elégedetlenséget idézett elő a sokmilliós arab tömegekben. Ugyanakkor az arab népek újra meggyőződtek arról, hogv a Szovjetunióban és más szocialista államokban hű barátokra, függetlenségük megbízható védelme7őíére találtak. A Szovjetunió becsülettel teljesíti kötelességét, nagymértékben hozzájárul az agresszív imperialista erők megfékezéséhez, a béke erősítéséhez. Nem kétséges, hogy a népeknek az imperialisták mesterkedéseivel szemben tanúsított ébersége, minden békeszerető állam együttes erőfeszítése b'ztosan garantálhatja a békét. Segítjük és segíteni fogjuk a népek ügyeibe beavatkozó imperializmus ellen küzdő harcosokat, az imperialista agresszió áldozatait. E segítség formái a körülményektől függően különbözőek lehetnek — politikai, diplomáciai, gazdasági vagy katonai formát ölth'etnek —, de tartalmuk mindenkor ugyanaz: az (Folytatás a 8. oldalon)