Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-03 / 303. szám, péntek

gleccserkulató volt. Magával vitte szolgálati útjaira, s nyolcéves korától tizennégy éves korig ott n?tt föl a kutatóállomáson. — Ezért ment el hát olyan könnyű szíuvel Moszkvából? —- Nemcsak ezért. Utóvégre ml keresnivalója van egy geográfusnak Moszkvában. — Hát Közép-Ázsiában? — Mondtam már, gleccserkutató vagyok. Moszkvába nincsenek glecscserek. — S mi a gyakorlati értelme ennek a gleccserkuiatásnak. — Mi csak szigorúan vett tudományos megfigyeléseket végzünk. A gleccserek olvadásának időpontja érdekel benitinket, az olvadás vízbősége, a gleccserek helyváltoztatása és hatása az éghajlatra. Megjegyzem, a megfigyeléseknek végső soron mégis gyakorlati céljuk van. A közép-ázsiai folyók csaknem kivétel nélkül a glecscserekből táplálkoznak. Ez tehát a folyók szabályozásának kérdése, vagyis gazdasági kérdés. • — S a barátja? — A barátom — moszkvics. Ügy kell neki, minek házasodott meg. Arhangelov tiltakozott: — Hiszen te is megházasodtál. — Igaz, megházasodtam, azért mégis elmegyek az Antarktiszra. — Veled megyek Pavel. — Mondom, mindig velem akar jönni, és mindig lemarad. A kétszáz üdülő már felébredt, megreggelizett, városnézőbe ment, Így a főgépésznek most akad ideje a múlton való elmélkedésre. Tágas lakosztályában el-elidőznek a többi idősebb hajósok is. — Azok a régi, 600 tonnás uszályok fából voltak. Es én még láttam fából összeácsolt vontatót. De akkor még acélból voltak az emberek. Hol volt még akkor a csörlől A hajókötelet kézzel húzták ki. A kirakodást se daru végezte, hanem zsákolók... — A mai életet szebbnek tartja? — Nem tartom szebbnek! Mert ma kettő hífján hatvanéves vagyok. Szebbnek tartanám, ha ma, 1967-ben még egyszer húszéves lehetnék. De ez ma már — hiú ábránd. A főgépész kilencedmagával gondoskodik a DruZba gépi berendezéséről. Jellemző a fejlődésre, hogy a fiatalabb gépészek többsége már érettségizett. — A minap egy fiatal gépészmérnököt is beosztottak mellém — gyakorlatra — segédgépésznek. Örülök, hogy ilyen okos, értelmes fiatalok veszik majd át tőlem a hajót. Ezeken a hajókon az értelem a fontos ... — Arra gondol, hogy ... — Igen, a nyugdíjra. Két év múlva. — Hol telepszik le? És főleg: mivel üti agyon az időt? — Hazamegyek, megpihenek. Ha kell, a környék vízvezetékét mind megavítom. Es veszek egy horgászfelszerelést. A Nyitra ott folyik el a kertem alatt. És — persze — eltűnődik majd a Duna hátán eltöltött négy évtized emlékein. Néhanéha majd évtizedekkel ezelőtt látott arcok bukkannak fel emlékezetében, meg egy-egy partrészlet. És a kikötővárosokban az emberek egy-egy történetet így kezdenek: „Volt egy öreg gépész, a Chalány ..." Igen, az öreg gépész, aki nem élt hiába. TÓTH MIHÁLY A HŰTLEN GOMBOK Amikor megvettem a kabátot, úgy éreztem, hogy ilyen fó üzletet már régen nem kötöttem. Elégedettségem valóban indokolt volt, hiszen a kabátot mintha csak rám szabták volna. Sőt, másnap munkahelyemen is néhányan megjegyezték, hogy nagyon szép, s megérte az árát. Amikor hazaértem, annál jobban meglepődtem, ugyanis hiányzott a kabátról egy gomb. Sehogy sem értettem, miért szakadt le. Szerencsére a kabát zsebében találtam egy tartalékgombot, s felvarrtam. Akár hiszik, akár nem, még csak nem is bosszankodtam. Elvégre, az ilyen kis „szépséghiba" igazán nem jelent semmit. Reggel ismét felvettem a kai bátot. — Ejnye, a szép, új kabátról máris hiányzik egy gomb! — mutatott megdöbbenve egy másik hiányzó gomb helyére az a kolléganőm, aki tegnap szintén elismerően „nyilatkozott" a kabátról. Kissé bántott a dolog, mert az egyetlen tartalékgombot már felvarrtam. Este hazaérve ismét meglepetés ért: a harmadik gombom is eltűnt... Ekkor már — akár hiszik, akár nem — bosszankodtam. (fülöp) — Es mikor indulnának. Már vízre bocsátották a halónkat. Október közepén indulunk az Obfolyón. Ez lesz a tizenharmadik antarktiszi expedíció. Másfél évig oda leszünk. •T- Másfél -év, az rengeteg idő, — mondtam Pavel Korolov felé fordulva. — Így már értem, hogy mi köze a gleccserkutatásnak a házassághoz. Pavel Korolov szelektől cserzett arca elborult, mintha kétféle szerelem viaskodott volna benne. Egyik szerelme a hivatása, a másik szerelme az asszonya. Aztán a gúny. árnyalata nélkül, jóindulatúan Arhangelov felé fordult: — Arhangelov Moszkvában marad. Hát csak maradjon, ha maradhat: az asszony és a gyerekek mellett. — S a maga asszonya? — Jtljena Korolova? Az én feleségem óvónő, és épp ebben az évben iratkozik az egyetem földrajzi szakára, hogy ugyanaz legyen a képesítése, mint az enyém. Es néhány év múlva majd együtt megyünk az Antarktiszra, vagy Közép-Ázsiába. a Dunán Ezerkilencszázharmincegy augusztus elsején lépett életében először hajóra. A fedélzetmester még aznap lapátot adott a kezébe és az újdonsült hajós rájött, hogy ez az élet nemcsak aranysújtásos ruhában való parádézást jelent. — Négy óra alatt átlag nyolctíz mázsa szenet tüzelt el akkor egy-egy fűtő. Nyári időben a kazánházi hőmérő 50—60 fokot mutatott. Volt, aki a salak — persze, égő salak — tisztításakor a hőségtől és a gázoktól eszméletét vesztette.., — Hajóorvos volt a gőzösökön? ... Legyint. Mit tudsz te, aki nem éltél abban a világban — vélem felfedezni a mozdulat értelmét. — Hajóorvos? Ott volt kéznél a víz, a gyengélkedőt leöntöttük egy vödör hideg vízzel és az — hálás volt. Hálás, hogy tovább dolgozhatott, nem tudta meg a főgépész, hogy gyenge legény is van a hajón, aki helyett akkor, 1931-ben, ezer erős jelentkezett volna örömest. Régi fényképeket rak az asztalra. összehasonlítok. Lám, a szelíd folyású Duna milyen mély ráncokat rakott kis híján negyven év alatt az egykor oly sima arcral — Maga csak tudja, Chalány bácsi. A hajós számára melyik a legnehezebb Duna-szakasz? A vaskapui? — Csodálkozik, hogy azt mondom: a csallóközi, ahol alacsony vízállásnál lépten-nyomon zátonyra futhat a hajó. A Vaskapunál tudja az ember, mit várhat, a víztől. Itt viszont, folyton meglepetések érhetik az embert. öregségére személyhajóra került Jozef Chalány, a DruZba motoroson első gépész. A Duna menti szocialista országok szakszervezeti tagjait „kocsikáztatja" Bralislavától az Al-Dunáig. A VORONYEZSI ATOM-V1I.LANYERÜMÜ (Telefoto: CTK — TASZSZJ A

Moszkva-szálló hetedik emeleti éttermében üldögéltem s erősen bosszantott a pincérek lassúsága. Ne. tessék félreérteni, éz nem^a személyzet rovására írandó hiba vagy rossz tulajdonság, hanem a vendéglátóiparról vallott felfogás dolga. Az oroszok úgy tartják, aki vendéglőbe megy, annak van pénze és ráérő ideje, tehát félóránként szolgálják fel az egyes fogásokat. Elhozzák a levest, egy félóra múlva a salátát, majd a húsételt és így tovább. Aki nem szórakozni akar, az bosszankodik. Nyilvános helyen boszszankodni csak úgy illik, hogy mások ne vegyék észre. Így tettem magam is, közben két asztaltársam beszélgetését figyeltem. Egy zömök, bajúszkás fiatalember, egyébként kerek arcú, barna hajú fiú vitában állt hórihorgas, lenszőke barátjával. — Hát persze, mióta moszkvics lettél, ki se teszed a lábad a városból. Mindig menni akarsz, és mindig lemaradsz minden expedícióról. Nesze neked házasság! — Hát te, te talán nem vagy házasember! filfena Korolova, barátom, az más, egészen más valami. A két fiatalember sűrűn hajtogatta a pilseni sört. Ogy látszik rendkívül Ízlett nekik. Mikor kiderült, hogy csehszlovákiai vagyok, megéljenezték a pilseni hazáját, s ett helyben koccintanom kellett a szoros barátságra. Eleinte nem értettem a vita lényegét. Egzotikusan hangzó földrajzi elnevezések röpködtek a levegőben: Iszik Kuli, Terszkij Alatalu, a Tien Saf hegyeit emlegették. Csakhamar kiderült, hogy a bajúszos, barna fiatalember az Antarktiszra utazik egy gleccserkutató expedícióval. Ez a barna fiú volt Pavel Korolov, nyilvánvalóan a tiszteletreméltó Jiljena Korolova férje. A másik Alexej Arhangelov. Mindketten diákkori jóbarátok, akik hosszú idő után most első ízben találkoztak újra a fővárosban, s a találkozás örömére néhány palack pilsenit fogyasztottak. Az élet különös és ritka pillanatai közé tartozik az ilyen találkozás. Két jóbarát elvégzi tanulmányait, aztán kirepülnek az életbe. Az egyik erre FÉRFITALALKOZO indul, a másik arra. Egy év múlva összeakadnak, s már úgy-ahogy kirajzolódott előttük életpályájuk, és tisztában vannak lehetőségeikkel. Korolov két esztendeje kutatóexpedíciókkal járta Közép-Ázsia hegyeit, most az Antarktiszra készülődik. Megőrizte kalandvágyát, nyughatatlan természetét. Arhangelov bejárta a Krím-félszigetet, és a a Kóla-félszigetet, aztán megházasodott, s Moszkvában maradt a Földrajzi Kutatóintézet fizikai osztályán. — Hiába, moszkvics lettél, s mindenről lemaradsz, — mondta tréfásan Korolov. — Hidd el, szívesen veled mentem volna — bizonygatta hosszúra nőtt, nyurga barátja. Talán sose ért volna véget ez a tréfás vitatkozás, ha nem zavarom meg őket kérdéseimmel. Korolov szívesen válaszolgatott. Hatvanötben végezte el főiskolai tanulmányait, s azonnal a közép-ázsiai hegyekbe kérte magát. Gleccserkutató. Legutóbb az Iszik Kuli-tó 2500 méter magasan fekvő partján épült kutatóállomáson dolgozott. Ö jóformán otthon van ezekben a szédítő magasságokban. Az édesanyja is Véges-végig A zenekar hirtelen vidám, talpalávaló nótába kezdett. A két fiatalember tovább folytatta diákos évődését. Egyikük sem táncolt. Találkozásuk férfitalálkozó volt. Csak azért erőltették a diákos tempót, hogy elfeledtessék egymással: nem dííi'<-ók többé. Regensburgban, a folyam legfelső kikötőjében is ismerik Jozef Chalányt, a gépészt. Ha máshogy nem, látásból. És Belgrádban, Izmailban is, meg a többi al-dunal városban is a távolság izét érzik az emberek, ha vele találkoznak. Lent, a Vaskapunál évekig szolgált és küzdött a sziklákkal, meg a gyors sodrású vízzel. A csallóközi Duna-szakaszon pedig — nyári időben, amikor hónapokig neon esiik egy csepp eső sem — a zátonyokkal hadakozott. Az öreg gépész harminchetedik esztendeje küzd a vízi országúttal és közben — azonosult vele. Még a gőzgépek korában kezdte — kázánfűtőként. — Hogy valakiből jó fűtő legyen, ahhoz mi kellett? — Mi? lapát-tenyér, acélhuzal-izom és jó erős szív ... A főgépész és tanítványa a fedélzeten. 1967. XI. 3.