Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-12 / 312. szám, vasárnap

Zikmund + Hanzelka Bihar-a gyönyörűség Alahabadot, Varanasit és Sárnáthot csak futtában láttuk. ALAHABAD Delhinél sokkal indiaibb város. Kelet. Utcái zsúfoltak, tömérdek riksa, ház, faárkád és erkély. Az Akbar-erödbe az embert nem eresztik be, mivel katonai fontosságú objektum, megtekintésére kivételesen a parancsnok ad engedélyt, azt azonban Irásbelileg kell kérvényezni ... Ezzel szemben viszont irgalmatlanul drágán — öt rúpiáért végigcsónakázhat az ember a Jumna és a Gangesz, a hinduista világ két legszentebb folyójának partjai mentén. VARANASI Az óindiai Kasi, a régebbi iskolakönyvekben Benáres, még Alahabadnál is szentebb város. Az élők reggeltől estélig és estétől reggelig mossák itt magukról bűneiket, szüntelenül búcsúznak halottaiktól s készítik elő őket a végső útra. A holttestet megmossák, a folyópart legalsóbb lépcsőjére fektetik úg.y, hogy lába még egyszer beleérjen a Gangesz szent vizébe, majd fehér (ha pedig nő a megboldogult, rózsaszín) köntösbe öltöztetik, egy fából rakott kis máglyára helyezik, a család legidősebb tagja ötször körüljárja (az öt elemet: a vizet, tüzet, levegőt, földet és eget jelképezve), majd a máglyát meggyújtják. Néhány lépésnyire onnan a zarándokok tisztálkodnak; vizet mernek a tenyerükbe, a szájukat öblögetik, bambuszágakat hajigálnak a vízbe, hogy a madarak rájuk ülhessenek s ugyancsak Ihassanak a szent vízből. Amott a fal tövében beforrasztott vörösés sárgaréz edényekben árulják a szent vizet. A város felé vezető utak tele vannak koldusokkal, leprásokkal, nyomorékokkal és öregekkel, akik meghalni jönnek Varanasiba. Egy hazai földrajzkönyvben, amelyet a múlt század hetvenes évei körül adtak ki, az alábbiakat olvashatjuk Benaresről: A 170 000 lakosú Benaresz a hinduk szent városa, a Sivatisztelet központja. Mintegy 1000 hinduista temploma és 333 mohamedán mecsetje van, s a város az óindiai bölcsesség székhelye. A mohamedánok, szikhek és hinduisták között sok a szent férfi, az úgynevezett fakír, akik látszatra rendkívül vallásos életet élnek és a dolgozó nép tartja el őket. Aszkétikus életet folytatnak vagy magányosan, fák alatt, sírok mellett, vagy azokon a helyeken, ahol a halottakat égetik el, vagy szerzetesek módjára, kolostorokban. Őszintén szólva, egyszerűen lusta fráterek, akik ahelyett, hogy dolgoznának a vallásosság örve alatt koldulnak ... A szent férfiak jellemzése azóta mit sem változott. Ami a templomok és mecsetek számát illeti, az örvendetesen emelkedett. Varanasiban ma 1800 hinduista és 500 moszlim szentély van. S időközben épült még itt hét keresztény templom is. A szentélyek egyike a Nepáli templom, amelynek kettős tetője tibeti pagodák alakjára emlékeztet s teljesen fekete fából épült. Gazdag ornamentumok díszítik, amelyek témája hasonló a khadzsuráhi szobrászművek témáihoz. A faragványok hellyel-közzel félig karikatúrák, félig pornografikus alkotások; a csandélok műveivel nem hasonlíthatók össze, jóllehet az itteni művészektől sem vitatható el a fantázia. Az idegenvezetők buzgón kommentálják a fába faragott jeleneteket. — Ezt mind gyakorlatból ismeri? — tettük fel a kérdést a mi kísérőnknek. — Még nem próbáltam meg, — rázta zavartan a fejét és elpirult. — Majd esküvő után. Még nőtlen vagyok, huszonnyolc esztendős. A filozófia doktora vagyok, most pedig jogot tanulok. Politikával akarok foglalkozni, abban pedig a feleség akadályozna. Ha megnősülnék vége lenne a tanulásnak. SARNATH Választ ad arra a kérdésre, miért van India állami címerében kerék huszonnyolc koszorúval és négy oroszlán. (A negyediket természetesen nem látni, háttal áll a középsőnek, a valóságban a négy oroszlán a négy égtáj felé tekint. J Valaha egy gránitoszlop tetején álltak, amelyet Asóka király állíttatott azon a helyen, ahol az időszámításunk előtti hatodik században Gautama Buddha első beszédét tartotta. Az oszlopból csak a feje maradt meg — rajta stilizált lótuszvirág és az említett négy oroszlán. Gyönyörű művészi alkotás, nyilván a legszebbek egyike azok közül, amelyek indiai művész kezéből kerültek ki. A vörös gránit oly simára van faragva és csiszolva, hogy a látogatók azt hiszik, fémből vagy üvegből készült szobrot látnak. Giliszta város Átkelve a Karamnasu-folyó hídján Biharba jutottunk. Bihar szövetségi államba. Hihetetlen: a kocsiba szerelt magasságmérő alig hetven méter magasságot mutat, jóllehet a Gangesz innen a torkolatáig még jó ezerötszáz kilométer utat tesz meg. A térkép csupa zöld, a vidék azonban kiszáradt, aszályos, imittamott egy darabka ritkás árpa, a többi föld üres, az önUSZLtll'BUL CSAK FEJE MARADT MEG (A szerzők felvétele} tözőcsatornák hasadozott tetejű sárréteggel vannak teli. Minden az áldásthozó esőt áhítja. Sasaram mellett letértünk a főútról és balra fordultunk Pátna felé. Az éjszaka hosszú és tikkadt volt. A naptár még csak tavaszt mutat, de már kezdődik az indiai nyár. A nyár, amely a földet izzó pokollá teszi. Bihar szanszkrit nyelven állítólag gyönyörűséget jelent. Ügy érzem, nem épp a legmegfelelőbb nevet választották neki. Patna városa olyan, akár a giliszta. A Gangesz mentén húzódik — balra nem térhet, jobbra meg nem akaródzik neki. Minden a folyóhoz szorul, a víz utáni vágy megfojtja a közlekedést is. A főutcán, amely olyan kanyargós és keskeny, hogy járdának már nem is maradt rajta hely, végtelen áradatban haladnak a teherkocsik, ló- és bivalyfogatok, riksák. Köztük járnak a gyalogjárók, az egészbe beletülkölnek az autóbuszok, személygépkocsik, a tömkeleg úgy egymáshoz szorul, akár a szardíniák a dobozban, jobbra öt centiméternyi hely, balra három, s mindez tizenhét kilométeren keresztül; hol marad Patna zsúfoltságától Bagdad vágy Bejrúti 'Szizifusz munkája méznyalás az itteni autóbuszsofőr sorsához képest, aki naponta tudj'isten hányszor kénytelen végigjárni ezt a patnai tébolydát keletről nyugatra és nyugatról keletre, hétről-hétre a szabadulás minden reménye nélkül! — Autóbuszsofőrnek lenni Patnában? Soha! Még holtunk után se! — alkottuk meg a kádervéleményezést Patnáról, mikor verejtékben fürödve végre megálltunk a város túlsó végén. — Ezek nem sofőrök, hanem fakírok ... Hogyan épül az út? Patnából Nepál félé vezet az út, ám az a kellemetlen meglepetés ér bennünket, hogy tudtunkra adják: a kompjárat csak reggel hatkor működik Iga?, ha jól megfizetik, befűthetik a kerekes gőzöst, de okosabban teszik, Mokamaba mennek, — tanácsolják — olcsóbban ússzák meg az ügyet. — Khatmanduba tartanak? kérdi egyik tanácsadónk. Akkor jól teszik, ha néhány kanna benzint visznek magukkal, mert ott a vadonban nem kapnak. Egyébként, ha olyan kedvesek lennének, magukkal vihetnék a fiamat, van ott valami elintéznivalója ... Hogy mondják? Hogy tizennégy napig maradnak ott? Akkor nem mehet magukkal, túl nagy veszteség lenne. Egyébként igazán köszönöm. Hát akkor ne feledjék el, Mokaraa hatvan kilométernyire van innen, ott új híd vezet át a Gangeszon . .. A híd valóban parádés, emeletes, alul a vasút, felül a gépkocsik számára. Déli vége szinte egyenesen belefut Bafa cipőgyárába. Rettenetesen sokba kerülhetett, hisz jó két kilométer hosszú. De miért építették éppen ide? Miért nem Patnában? Lehetséges, hogy a vasút miatt; a Kalkuttából utazóknak itt kompon kellett átkelniük a folyón, csak a túloldalon szállhattak ismét vonatra, amely a Gangesz és Muzatfarpur között közlekedik. A déli parton az ebédszünet alatt megfigyeltük, hogyan épül Indiában az út. Egy sereg útépítő munkás égetett téglát rakott a kiásott mederbe (kő itt sehol sincs, agyagot és homokot viszont hord a Gangesz eleget), a munkások felesége és gyermekei kosárban agyagot hordtak a téglára, mindjárt le is döngölték, mások élő szállítószalagot alkottak: az öntözőcsatornától az egyik cserépfazék a másikat követi, az utolsó kéz a vizet az agyagra locsantja, hogy az útra hordott agyag hamarabb leüllepedjen. Aztán még egy réteg homok, s máris más kezek jelennek meg; feketék és ragadósak, óvatosan széjjelterítik az aszfaltkeveréket, ismét mások ragacsos folyadékkal öntözik egy pléhdobozból, amelyet valaki egy szeg segítségével szűrővé alakított át, további kezek erre a szőnyegre fehér homokot szórnak — és kész az üt. Gereblye egy sem akadt az egész építkezésen, lapát is csak kettő az aszfaltos hordók mellett, a homokrakók és a keverők egymásra várva használták őket. Az egész művelet inkább holmi jótékonysági egylet akciójára emlékeztetett. Ha már kénytelenek vagyunk munkanélküli segélyt fizetni, hát építsünk egy kis utat is ... BARÁTSÁGUNK MEGBONTHATATLAN Alltu nk a vártán ÜNNEPEL a haladó emberiség, ünnepli a Nagy Októberi Szocialista Forradalom — a világtörténelem egyetlen sikeres és igazságos forradalmának — ötvenedik évfordulóját. Vérben, golyózáporban született az új rend, millió kar lendült, millió csákály emelkedett, hogy ledöntse a hazug múlt festett kulisszáit és felépítse a jelent. Fél évszázados gyakorlat igazolja a szovjet népek igazságát és azokét, akik a dolgozók országának határain kívül is hinni tudtak a szocializmus életformáló erejében. A világméretű ünnep fényeiben talán csak pislákoló kis gyertyalángnak tűnik, amikor megemlékezem a Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetség koSicei csoportja megalakulásának harmincötödik évfordulójáról. Jelentőségét csak az értékelheti, aki tudja, mi a különbség az „akkor" és a „ma" közöít. Ma: szövetkezeti lakás, gépkocsi, külföldi nyaralás a „gond" — akkor: a ma egyre szépülő városban több ezer munkanélküli éhezett és a burzsoá demokrata kormány tömegesen adta el az éhezőket a belgiumi, franciaországi és kanadai bányáknak. Még nem ismertük a „tesztelést", de mint a Jednota szövetkezet könyvelője statisztikát készítettem arról, hogy mit esznek a koldusutalványokból tengődő munkanélküliek. Köménymagos leves és káposzta volt a főfogás, hús csak igen ritkán került az asztalra, viszont egyes étkezések számtalanszor kimaradtak. A SIVÁR HELYZETBEN egyetlen reménysugár volt: a Szovjetunió. Megtiszteltetésnek tartottam, amikor a párt koSicei vezetősége engem, a pártonkívülit bízott meg a CSSZBSZ helyi csoportjának megalakításával. Tudni akartuk, hogy milyen is a Szovjetunió, ezért közadakozással gyűjtöttünk össze 2200 koronát és Dubay Elemér kommunista famunkás személyében delegátust küldtünk a világ első szocialista államába, hogy visszatérése után beszámolhasson a látottakról. 1932 áprilisában kértük az alakuló közgyűlés engedélyezését. Kérelmünket négyszer ismételtük meg — eredménytelenül, mert a tőkés kormány hízelegni akart a fasisztáknak. A szakszervezeti, szövetkezeti és pártgyűléseken ismertettük tehát a Szovjetunió eredményeit és célkitűzéseit. Természetesen a tőkés köztársaság a Szovjetunió új építkezéseiről tartott előadásainkat azzal jutalmazta, hogy megismertette velünk a burzsoázia új építményeit: a börtönöket. Ez azonban nem fékezhette tevékenységünk lendületét. 1934-ben Csehszlovákia reakciós kormánya — a hitleri fasizmustól való félelmében — elismerte a Szovjetuniót. A Schalkház nagyterme zsúfolásig megtelt, amikor dr. Bohumil Smeral a szovjet békepolitikáról tartott előadást. BAR A HATÚSÁGOK azonnal elismerték egyesületünk alapszabályait, az üldözés nem szűnt meg. 1934 októberében a Proletár Testnevelő Egylet meghívására szovjet atléták látogattak városunkba. Az állomás előtt 6—8 ezer kommunista várta őket, majd forradalmi és szovjet dalokat énekelve vonultunk a Munkásotthonba, ahol Dénes Ferenc köszöntötte a vendégeket. Délután a Raktár utcában a rendőrség letartóztatta a szovjet delegációt és az őket kísérő helybeli lakosokat. A szovjet sportembereket a szovjet követ közbelépésére néhány nap után elengedték és kiutasították „örök időkre" Csehszlovákiából, viszont Dénes Ferencet, mint az akció szervezőjét, hathónapi börtönre ítélték. Ugyanakkor százhúsz munkást egyenként húszkoronás pénzbírsággal sújtottak, mert a fogadásnál „éltették a Szovjetuniót". A csoport azonban minden üldözés ellenére élt, működött, hatott. 1935-ben tiz nyilvános előadást rendeztünk, kiadtuk háromezer példányban dr. Neufeld Béla Nagyszőllősi orvos „Szovjetföld" című beszámolóját a Szovjetunióról és a „Szovjetföld" című szovjetbarát újságot. FELEJTHETETLEN ÉLMÉNY volt a november 7-i ünnepély, amelyen megjelent Peter Jilemnick? szlovák, és Barta Lajos emigráns magyar író. Dénes Ferenc, Ménesi István és én a Jednota irodájában állítottuk össze a műsort, amely megérdemelt sikert aratott. A forradalmi harcok jeleneteit a győzelem szimbóluma, az üllőt verő kovácsok forradalmi dala követte, majd a színfalak mögül behoztuk a vörös lobogót. A nézők lelkesedése leírhatatlan. Az emberek felálltak és harsogva éltették a Szovjetuniót. Erről az előadásról jelentette ki Antonín Nedved tanár, hogy értékesebb volt, mint a prágai rendezvény. 1936-ban még fokoztuk tevékenységünket és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a községi választásokon a kommunista párt hatezer szavazatot kapott, bár több ezer proletárnak nem volt választójoga. Ebben az évbon a Vörös Szakszervezetek 65 tagú delegációja utazott a Szovjetunióba. A küldöttek, visszatérésük után beszámoltak tapasztalataikról és leleplezték a szociáldemokrata szakszervezeti és pártsajtó rosszhiszemű hazugságait. Szervezetünk töretlenül, tántoríthatatlanul folytatta munkáját, amíg a burzsoáziával szövetkezett fasizmus nem szabadította hazánkra a barna szenynyet. HARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTT, a nyomor sötét korszakában, állandó üldözések között, alakult meg a Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetség kofiicel szervezete és büszke elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy munkánk nem csupán a regisztrálás és a tagdíjak beszedése volt és nemcsak november 7-én hallattunk magunkról. Jóleső érzés ma, a kommunista eszme ünnepi időszakában, a korszakváltó történelmi események jubileumi évében, viszszaemlékezni a kezdetre, felmérni a megtett utat és tisztelettel adózni mindazoknak, akik önző érdektől mentesen vállalták a győzelemhez vezető harcot! WINKLER Soma, a CSSZBSZ kosicei csoportjának volt titkára Kosicen u| nusuzem epul A kelet szlovákiai metropolis lakosságának száma rohamosan növekszik, s ez egyre igényesebb feladatok elé állítja a közellátási szerveket és Üzemeket. A meglevő élelmiszerQzemek jelenlegi kapacitása már képtelen kielégíteni ezeket az igényeket. Ezért szükségessé vált egy élelmiszerüzem-kombinát felépítése, amely — a kormány jóváhagyása után — 1965-ben vette kezdetét. Az építkezés első szakaszában közel 150 millió korona ráfordítást igényel. Kezdeti stádiumban — főleg munkaerőhiány miatt — nem volt kielégítő az építkezés menete, amit bizonyít az a tény ls, hogy például 1965 ben a tervezett 3,5 millióból csupán 1,5 millió koronát használtak fel. 1966-ban meggyorsult a munka üteme, s az idén októberig a tervezett 27,3 millióból csaknem 19 millió koronát felhasználtak, A Jövő évben 48 millió korona beruházással számolnak. A Kohóépítő Vállalat dolgozói Igyekeznek, hogy behozzák a késést és 1968. június 30-ig átadhassák a fagyasztóüzemet, december végéig pedig az egész húskombinátot. Ennek a fontos élelmiszerüzemnek jelentűségéről mindennél jobban beszél néhány számadat. A kombinát vágóhídján naponta 800 sertést és 200 nagyobb, illetve 100 kisebb szarvasmarhát vágnak le és dolgoznak fel. A húsfeldolgozó részleg naponta 25 tonna hústerméket képes előállítani. Feltételezhető tehát, hogy a város és környékének húsellátása a jövőben észrevehetően meg fng javulni. Említést érdemelnek még a húskombinát mellett épülő raktározó és hGtőhelyiségek, amelyek 460 vagon hús és hústermék befogadására alkalmasak. -k